Schrei

38.: Szárnypróbálgatás

Amikor Bill elmondta, hogy mit is szeretne kezdeni az életével örültem, mert előre láttam, hogy ebben mennyit tudok neki segíteni a produceri munkámmal és a befolyásommal.

 Amikor említettem neki a szombati napot, hogy jöjjön el és próbálja ki magát még én sem gondoltam, hogy ennyire le fogok döbbeni, mint ahogy az történt. Azt hittem, hogy csak énekelget majd valamit, én meghallgatom aztán majd évek múlva fejlődik annyit, hogy azt mondjam, ez kiadásra érdemes.  Nos, ott akkor rá kellett döbbenem, hogy nem ismerem a fiamat.

De kezdjük előről.

Miután megemlítettem neki a lehetőséget és azt, hogy átnézem a szövegeit, azonnal otthagyott a kajával és futott a szobájába, hogy hozza a dalokat.

-          Vannak itt még régebbiek és mostaniak is.  Mondjuk, akadnak, amik szerintem nem lettek jók, de hátha lehet még alakítani rajtuk. – annyira lelkes volt, hogy muszáj volt átnéznem ott helyben őket, mert nem hagyott békén

-          Oké, akkor figyelj a kajára én meg elolvasom őket!

Na, és ekkor ért az első döbbenet. Bill nem egyszerűen leírta azt, ami éppen jött neki, hanem a korához képest nagyon komoly érzelmekről és helyzetekről írt, sőt olyan szavakat használ a szövegeiben, amiket nem alkalmaz más 15 éves. Persze érződik, hogy egy kamasz írta, mert némelyik dalban elég keményen ott van a lázadás, ami nagyon is jellemzi Billt.

-          Bill, ezeket te írtad? – kérdeztem nagyjából háromnegyed óra olvasás után

-          Igen, mindet. De miért? Annyira rosszak lettek? – kérdezte félve, miközben a pennét ellenőrizte

-          Dehogy, épp ellenkezőleg. Fiam, ezek nagyon jók, főleg, hogy 15 éves vagy és nem is profi. Persze egy-két helyen én mást írtam volna, és talán nem lennék ennyire szókimondó, de ezek rád vallanak, le sem tagadhatnád, hogy ezek a te szavaid.

Miután átnéztem a szövegeket nem lehetett bírni a fiammal. Egyszerűen megőrült, annyira várta a szombatot, amihez csak egyet kellett aludni. Mondjuk már pénteken olyan szinten mehetnékje volt, hogy konkrétan alig bírtam bevinni az iskolába, ahol megengedték neki, hogy szünetekben kimenjen dohányozni, amíg teljesen le nem tud állni, csak annyi a kikötés, hogy minimum egy tanárnak kint kell lenni, ahhoz, hogy kimehessen.

Péntek este hallottam, hogy valamit nagyon csinál, de nem akartam bemenni hozzá, így csak találgattam. Vagy ruhát keresett magának szombatra vagy éjjel tizenegykor jutott eszébe átrendezni a szobáját. Nos, szerintem az első tipp a nyerő.

Reggel aztán olyan energiával volt, hogy a máskor tök kómás fiam reggelit csinált és útra készen volt. Bár nem érettem, hogy miért kellett ehhez annyira szűk cuccokat felvennie, hogy én valószínűleg megfulladtam volna bennük, de mindegy. De tényleg, Bill majdnem akkora, mint én, de a farmerjának két szárába se menne bele egyik lábam se szerintem, pedig nem vagyok kövér, sőt sokak szerint túl sovány vagyok.

-          Bill kész vagy? – kérdeztem reggeli után, mert még felszaladt a szobájába valamiért még fél órája

-          Igen, mehetünk!

Az úton Bill be sem fogta a száját, csak mondta és mondta a dolgokat, mondjuk megértem, mert ideges volt. Persze erre semmi oka nem volt, mert csak én hallottam az egészet, de azért benne volt a para.

Mikor odaértünk mondtam Billnek, hogy üljön le vagy csináljon valamit, mert még jön két potenciális zenész, akiket meg kell néznem és csak utána jöhet ő.

-          Nézhetem őket? – kérdezte a székemben gurulva

-          Persze, engem nem zavar, csak kérlek maradj majd egy helyben és csendben, hogy halljam őket. – nevettem a hiperaktív fiamon, mert amióta bejöttünk egy percre nem állt meg.

Komolyan, mindent megnézett és kérdezgetett, hogy mi micsoda, miért kell az és miért így van. Tisztában voltam vele, hogy ezt csak az izgalom teszi, de azért jókat mosolyogtam rajta, mert eddig nem nagyon láttam ilyennek. Sőt, ha belegondolok mindig csak agresszív volt és egyfolytában ellenkezett és lázadt, de amióta megemlítette a zenélést olyan, mintha kicserélték volna.

-          Bill, megjöttek a lányok, légyszi’ ülj le.  – szóltam neki negyed óra múlva

-          Oksi!

Mint a kisangyal, úgy nézte végig a két lány jónak nem mondható éneklését. Még akkor is rezzenéstelen arccal ült, amikor a szöveg sem stimmelt, pedig állítólag ezt a lányok írták, de még azt is bírta, amikor sem a ritmus sem a szólam; egyszóval semmi sem állt össze a két csajnál. Viszont innen jött a neheze, mert meg kellett mondanom a lányoknak.

-        Lányok, nézzétek: ez közel sem az volt, mint amit nekem mondtak. Én úgy tudom, hogy két felfedezetlen profi énekes vagytok, de nálatok konkrétan semmi nem stimmelt, de még a saját dalszövegeteket sem tudjátok. Azt javaslom, hogy gyakoroljatok még, menjetek énektanárhoz és memorizáljátok a szöveget, mert ilyen bakikat nem követhettek el, ha színpadra akartok állni.

-     De azt mondták, hogy ide már csak a formalitás miatt kell jönnünk. Úgy volt, hogy csak meghallgatsz minket és már írhatjuk is a szerződést! – nyivákolta a magasabbik lány, mintha csak valami szörnyűséget közöltem volna vele

-          Nem, ez nem így működik és a főnök is valószínűleg azt mondta, hogy esetleg, ha jók lesztek lesz szerződésetek. Viszont ne haragudjatok, de ez minősíthetetlen volt és erről szerintem kár is vitatkoznunk.

Persze a két lány nem adta fel ilyen könnyen, még a második potenciális előadó meghallgatása közben berontottak apucival karöltve.

-          Uram, nézze: a lányai nem voltak tisztában a saját dalszövegükkel, a ritmussal, a hangnemmel és konkrétan semmivel. Ennél a kiadónál pedig nem szeretjük a playback-ről éneklő személyeket, ezért mondtam azt, hogy még gyakoroljanak egy kicsit és csak azután jöjjenek vissza. Kicsit átlátszó lenne, ha csak a maga pénze miatt most csinálnánk egy szerződést, annak tudatában, hogy egy daluk után konkrétan hetekbe telne eladhatóvá tenni a dalt és még akkor nem is beszéltünk a fellépésekről, klippekről meg a többiről.

-      Nem érdekel, hogy maga mit mond, most azonnal írja meg azt a k.szott szerződést, különben nagyon megfizet érte. – üvöltött a képembe az apuci

-          Rendben, ha így akar játszani, akkor legyen. Felküldöm a főnökömnek a felvételt, amin a lányok produkciója található és majd ő eldönti, hogy mi legyen velük. Ha ő rábólint, akkor lesz szerződés, ha nem akkor nem. – zártam rövidre a vitát, ugyanis nekem más dolgom is van, mint ezt a pénzeszsákot hallgatni

Miután idegbetegen leléptek még elláttam tanácsokkal a második jelentkezőt, aki csak azért jött, - mint kiderült - hogy benevezzen-e egy tehetségkutatóba vagy sem. Nos, legalább nem akarja lejáratni magát ország - világ előtt, mint ahogy sokan teszik. Komolyan nem értem azokat az embereket, akik indulnak egy zenei tehetségkutatóban, de se hallásuk, se önkritikájuk nincs, de még egyetlen épkézláb rokon se, aki megmondja, hogy nem jó az, amit csinál. Na, de mindegy, nekem most fontosabb dolgom volt, mint ezeken filózni; meg kellett hallgatnom a fiamat, aki énekes szeretne lenni.

-          Na, menj be és kezdj bele. Láttad, hogyan kell csinálni, vágjunk bele. És Bill, nem kell izgulni. Oké? – próbáltam lelkesíteni, nehogy lelombozódjon az előbb látottaktól

-          Oké, csak kicsit félek attól, hogy mit fogsz szólni. – vallotta be, miközben elindult a terembe

-          Ügyes leszel! – mosolyogtam rá bátorítóan

-          Apa, kérlek úgy értékeld, mintha nem a fiad lennék, hanem csak egy sima énekes jelölt.

-          Úgy fogom, teljesen objektív leszek veled szemben! – na, erre furán nézett rám, ezért sejtettem, hogy fogalma sincs aszó jelentéséről

Nos, amikor belekezdett akkor ért a második döbbenet. Nemcsak, hogy van hozzá érzéke, de a hangja is nagyon jó ahhoz képest, hogy valószínűleg énektanár az iskolán kívül soha nem látta. Hallani lehetett, hogy még nem mutált és még ott volt a kisfiús hang, de mellette egy nagyon magával ragadó, eszméletlenül férfias hangot is ki tudott énekelni. Egyszerűen hihetetlen volt.

-          Bill, ez…. ez…  nem találok szavakat, de komolyan. Hihetetlenül jó vagy! – kezdtem bele, amikor kijött hozzám

-          Tényleg? –láttam az örömöt a szemében, amit már nagyon régen nem

-          Figyelj, néhol még csiszolni kell rajta, mert azért hallottam egy – két hamiskás hangot, de ahhoz képest, hogy nem jártál énektanárnál nagyon is jó. Fiam, ezt vétek lenne veszni hagyni. Segíteni fogok mindenben, amiben csak tudok, de egyvalamit meg kell ígérned; tisztességesen leérettségizel és ebből nem engedek.

-          Megegyeztünk! – ölelt át Bill, akit még soha nem láttam ennyire boldognak, mint most.