Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Jelentem, meghoztam a 23. rész is amiben már Tomnak még több gond szakad a nyakába. Jó olvasást hozzá. :)

23.:  Iskola

Billel elmentünk és megnéztük az elsőnek kiválasztott iskolát és utána még hármat. Mindegyik nagyon, nagyon tetszett,de a legjobban az első fogott meg. Ott minden tökéletes volt,de mégsem az a katonás rend,kicsit hasonlított a mi iskolánkra. Na nem mintha szerettem volna odajárni.

Reggel várt rám egy fontos feladat,miszerint el kellett mondani  kicsiknek hogy iskolába fognak járni,ami csak egy kicsit lesz másabb mint az ovi.

Ma el kell menni bevásárolni a füzeteket is, jhaj mennyi mindent kell még venni.

-         Gyerekek indulunk! Gyertek! – mondtam

-         Itt vagyunk! De mi nem megyünk iskolába!  - válaszolt Charlotte

-         De muszáj. Bill és én is jártunk! – mondtam kedvesen

Először elmentünk kinéztük a füzeteket nekik,amit ők választottak ki.

-         Az a kék táska kell! – Chris

-         Nekem meg a rózsaszín! – mondta Charlotte

-         Jó,jó megkapjátok csak ne kiabáljatok légy szíves! – kezdtem elveszteni a türelmemet

-         Melyik füzet tartót szeretnétek? – csatlakozott Bill

-         Ezt! – mondták egyszerre

-         Oké akkor most minden megvan nem? Kell még valami? Bill nézd meg a listát légy szíves!

-         Nem minden itt van már!  - válaszolt ikrem

-         Akkor ennyi lesz! – fizettem ki a vásárolt termékeket

-         Remélem ezek nem romlanak, szakadnak egy el hét alatt. -  kiérve az üzletből

-         Ja. Bár amilyen rosszak,ki tudja?  - Bill

-         Most akkor mennyünk ruhát venni nekik,mert soha nem végzünk. Kell nekik torna ruha, pólók, nadrágok, pulcsik. Asszem’ ennyi. – soroltam

-         Cipők is kelleni fognak. - egészített ki az öcsém.

Elindultunk az üzletekbe, bár nekem semmi kedvem nem volt mászkálni. Sok járkálás szinte a semmiért, egy boltban úgysem kapok meg mindent. Miért is kapnék?

-         Apa, haza akarok menni! – nyafizott a lányom

-         De még kellenek dolgok és addig nem mehetünk amíg meg nincsenek. Nem mehetsz otthoni ruhákban.

-         Miért nem?  - kérdezte a fiam

-         Mert nem! Ne vitatkozzatok már velem! – nevettem el magam

Miután mindent megszereztünk,megvettünk minden lehetséges hercegnős dolgok és persze minden autósat is  mehettünk haza.

Egy hét múlva elkezdődött az iskola, így menni kellet évnyitóra, amit persze az én gyerekeim végig untak.  Miért is tettek volna másképp? Végül is én is ugyanezt csináltam mint most ők.

Az első szülői értekezlet nem volt olyan durva mint amire számítottam. Az igazat megvallva én iskolás koromban másra gondoltam. Mindig is azt hittem, hogy kipletykálják az összes gyereket, na meg szövetkeznek ellennünk.  De végül is tök jó fej volt az osztályfőnökük, de a szülők is. Imádom amikor a bátyjuknak néznek engem. Miért ne lehetne elhinni, hogy 26 évesen apa vagyok?

Az iskolában az első évek szinte észrevétlenül lecsengtek, pedig ők úgy érezték,mintha az idő ólom lábakon járna,de nekem mint szülő csak egy szempillantás volt.

Ötödik osztályos korukban eljött egy olyan pillanat ami talán megváltoztathatja az életüket. Feltettek egy olyan kérdést amire talán még ők sem voltak igazán felkészülve nem, hogy én.     

Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Meghoztam a  22.részt is. Jó olvasást hozzá! :)

 22.:  Az élet nem állt meg:

A zsűrizést csak úgy jellemezném mint egy próbát; idegi és lelki próbát. Voltak jó és rossz pillanataink egyaránt,de ezt az időszakot nem cserélném el semmire.

A válogatókon volt egypár meghökkentő figura, és persze nagyon jók is. Imádtam,hogy végre megmondhatom a véleményem, még akkor ha valakinek ez nem tetszik.  A sok ember meghallgatása után következtek az élő műsorok,amik még a válogatóknál is jobbak voltak. Imádtam amikor a TH rajongók énekeltek szünetekben,a sikitozásokat; egyszóval mindent.

Úgy érzem, hogy nem voltam szigorú zsűri,de engedékeny sem. De úgy gondolom, hogy ez így volt oké.

De mindezeknek már kettő éve. Az ikreim már 5 évesek,így lassan el kéne kezdenem nézegetni az iskolákat. Jhaj…..  Már 5 éve nálam vannak. Egy év múlva iskola,aztán meg milyen hamar felnőnek.

-         Tom,nem gondolod, hogy lassan ki kéne nézned az iskolát a gyerekeknek? – Bill

-         De,csak nem tudom, hogy hol kezdjem, vagy milyen szempontok alapján válasszak. – válaszoltam

-         Itt ez a könyv,olvasd el, pont erről az időszakról szól. - Bill

Miután elolvastam az öcsém által ajánlott könyvet, okosabb lettem sokkal. Így már tudom ,hogy mi szerint kell és érdemes iskolát választani nekik.

-         Bill, jövő héten nyílt nap lesz az iskolában ami kinéztem nekik. Eljössz velem? – kérdeztem

-         Persze, miért ne. Legalább akkor én is tudni fogom. – mosolygott ikrem

-         De előtte vigyük el őket valahova. – javasoltam

-         Vidámpark? Ott játszhatnak egy csomót.

-         Rendben.

Másnap nekivágtunk a vidámparknak. Charlotte és Chris örültek neki, mi, Billel már kevésbé,mivel ide-oda rángattak minket a kicsik.

-         Tom szerinted nincsen itt paparozzók?

-         Nem tudom. De nem érdekel. Tudják,hogy vannak gyerekeim,nem titok és nem is rejtegetem őket annyira.

-         Oké,mert mintha láttam volna egyet valahol. De nem lényeges.

-         Apa,menjünk dodzsemezni! Légyszi, légyszi, légyszi! – kérlelt Chris

-         Jó de én is beülök melléd! – mondtam

-         Rendben,de én vezetek! – válaszolta a kisfiam

-         Bill gyere velem a körhintákhoz! – Charlotte

-         Jó,de én ezekbe már nem ülhetek bele,így csak nézlek! – válaszolta Bill nevetgélve

-         Öcsi, a körhintánál találkozunk! Ott várjatok meg! – mondtam komolyan

-         Oké, nem megyünk sehova.

Este értünk haza,elég későn; anyuék már vártak minket otthon.

-         Hát ti merre jártatok egész nap? – kérdezte apu ölébe véve Charlotte-ot

-         A vidámparkba voltunk. – kezdett bele az élménybeszámolóba a lányom

Egy órával később hagyta csak abba,amikor már elég álmos volt,így gyorsan elvittem fürödni és lefektettem aludni,mind a kettő gyerkőcöt.

-         Fiam, van egy kis megbeszélni valónk. – kezdte anyu

-         Itt vagyok,mondjátok. – ültem le velük szemben a székre

-         A gyerekek már 5 évesek,így hamarosan itt az iskola……

-         Tudom apu, már kiválasztottam, hogy hova mennek. Pár nap múlva megyünk megnézni Billel. Olvastam róla a neten és elég jónak tűnik.

-         Biztos? Nem kell segítség benne?

-         Nem,boldogulok. – válaszoltam mosolyogva

-         Milyen lesz az iskola?  - kíváncsiskodott apu

-         Az épület jó nagy, tágasnak tűnik. Az oktatási színvonal is megfelelőnek látszik, így az olvasottak alapján,különösen odafigyelnek a nyelv oktatásra. Évfolyamonként 2-3 osztályt indítanak el.

-         Valóban, ezt jónak látom,így első hallásra. De tudod, hogy meg kell nézni még másik iskola honlapját is. Nem kell az elsőnél leragadni.

Nem sokkal később anyuék hazamentek én pedig fáradtan estem az ágyba és vártam,hogy mit hoz a holnap vagy az iskolalátogatás...  

Apabőrbe bújt rocksztár & Happy Bday

Sziasztok! Meghoztam a 21.részt is aminek a címe is visszautal az előző részre,amiben összevesztek.
De előtte, hogy egy kicsit vidámabb legyen a "helyzet", 31.-én ünnepelte 26. szülinapját Georg. Boldog Szülinapot Georg! 

21.:  Már megint!

Ma korán keltünk, ugyanis sok dolgunk volt.

-         Tom biztos vagy benne, hogy elvállaljuk? – kérdezte Bill a reggelinél

-         Bill ezt már megbeszéltük tegnap is. Nem lehet itthon egész életemben mert gyerekim vannak. Ráadásul össze is tudnánk egyeztetni a programokat. – mondtam

-         De ez a műsor nagy felelősség és nem lehet, hogy kettő dologra sőt háromra koncentrálj egyszerre. Első a család, második a munka.  Ezt megbeszéltük! – kezdett egyre idegesebb lenni Bill – Nem tudjuk, hogy mi vár ránk ott. Mi van ha egész nap bent kell lennünk? Mi lesz a gyerekeiddel? Te mihez fogsz kezdeni, ha kimerültél és kelleni fogsz a gyerekeidnek?

-         Bill az az én gondom és maradjon is az. Miért kell neked beleszólnod mindenbe? Miért nem élhetek apakén is olyan életet vagy legalább hasonlót mint volt? Miért akarsz megfosztani attól ami érdekel? – kérdeztem dühösen

-         Mert féltelek és a gyerekeket is! Nekik az apjuk kell nem egy fél őrült zombi aki a munkától lett ilyen. Miét nem érted meg, hogy nem jó ötlet elvállalni a zsűrizést? Csak egy plusz munka! Nincs szükségünk ennyire a pénzre! Ha igen akkor majd én elmegyek dolgozni vagy valami! Neked itthon kell maradni az ikreiddel és csak velük és a bandával foglalkozni! Miért kell neked túlhajszolni magad?

-         Bill! Állítsd le magad! Nincs szükségem a tanácsaidra, az én életem az én döntéseim amibe most te nem fogsz beleszólni. Mindig azt csináltuk ami a bandának jó és amit te jónak véltél. De mikor lesz az amit én akarok? Miért hiszel ennyire gyengének? Te is mennyi más dolgot csináltál a banda mellett és mégsem haltál bele vagy igen? Modellkedtél, divattervezőnek álltál és még ki tudja mi mindenbe bele nem mentél. Miért akarod, hogy mindenáron a zsűri széken kívül legyünk?  Félsz a kritikától? Vagy attól, hogy rosszul döntesz? Vagy miért csinálod ezt Bill? – kiabáltam az öcsémmel,azt hiszem jogosan

-         Azért nem akarom mert rád itthon van szükség nem pedig ott! Csak segíteni próbálok,de látom ezt te nem bírod megérteni. A gyerekeknek is el kéne valahogy mondani ,hogy ki vagy te aztán megmutatni nekik. Szerinted milyen hatással lesz rájuk,hogy csak így meglátják az apjukat a TV-ben?  - kiabált Bill is

-         Bill utoljára mondom el neked: az én életem az én döntéseim és elég nagy vagyok már ahhoz, hogy egyedül hozzam meg őket, nem kell hozzá segítség. E mellett az én gyerekeim az én felelősségem, hogy mit mondok nekik és mit csinálok előttük. Elég nagyok már ahhoz, hogy kibírjanak egy éjszakát nélkülem is, ha erre sor kerülne. Nézd nem tudom, hogy mi a bajod de ez a Bill nem tetszik nekem. Elegem van abból,hogy meg akarod mondani, hogy mit csináljak és mit ne tegyek meg. Egyet jegyezz meg:  Nem vagy az apám, de végképp nem az anyám, hogy megmond nekem,hogy mit csináljak. Fogadd el, hogy nem mindig minden lehet a tiéd és nem mindig az van amit te akarsz. Én ez izgalmasnak találom és jó próba lenne a zeni tudásomnak. Nem mindien a Tokio Hotel, van más dolog is ami a zenéhez kapcsolódik.

-         Én csak próbállak megvédeni! Tudod jól, hogy ki az egy biztos zsűritag én pedig nem akarok jó pofizni vele.

-         Engem ő nem érdekel! Nem miatta fogom elvállalni a műsort hanem mert érdekel. Én sem felejtettem el, hogy miket mondott rólunk és nyugi nekem is meg van a véleményem róla. Nem muszáj jóba lenni vele, csak a műsor idő alatt ne essünk egymásnak ennyi. 

-         De!...

-         Semmi de! Én elvállalom akár tetszik akár nem! Nem szabhatod meg, hogy mit tegyek!

-         Tudod mit? Nem érdekel! Csinálj amit akarsz! Az én véleményemet meg sem kell hallgatni! – csapta be az ajtót maga mögött

1 óra múlva sikerült lehiggadnom és bementem a stúdióba.

-         Hol van Bill?  - kérdezte döbbenten David

-         Mit tudom én! Elment. – válaszoltam

-         Hova? Mi történt? Tom!

-         Összevesztünk és elment.

-         Már megint összevesztetek? – nézett Gustav

-         Ja,ő nem akarja elvállalni a zsűrizést én meg igen. Ebből lett egy vita reggel.

Nemsokára Bill is előkerült,kiderül,hogy csak elment cigit venni ami elhúzódott ugyanis a boltban csak egy pénztár van és az is tömve volt.

Később bocsánatot kértem tőle és ő is belátta,hogy igazam van abban, hogy nem élhetek burokban csak azért mert gyerekeim vannak. Belátta, hogy a bandának is jót teszünk vele és mi sem leszünk otthon ketten.

-         Tehát akkor,hogy döntöttetek? – kérdezte David

-         Benne vagyunk! – válaszoltuk egyszerre négyen

A nap végére sikerült mindent tisztázni Billel, így már békében mentünk aludni és vártuk a holnapot.