9 év a Tokio Hotellel

2005. augusztus 15.
Lehet, hogy sokak számára ez csak egy nap a nyári szünetből, vagy épp valakinek a születésnapja, névnapja vagy bármilyen más ünnepe. Az Alienek számára viszont piros betűs ünnep.
A Tokio Hotel ekkor debütált a Durch den Monsun című számával, ami hatalmas sikert aratott fiatal lányok körében. A mai nap talán több ezer rajongó hallgatja meg azt a számot ami neki a legkedvesebb a Tokio Hoteltől, de sokaknak a Durch den Monsun egy alap zene ilyenkor. Bár lehet, hogy éppen nem a legaktívabb zenekar közé sorolható a banda, de azért ezt a napot meg kell ünnepelni egy kis nosztalgiázással.

" ....Ich muss durch den Monsun hinter die Welt

Ans Ende der Zeit bis kein Regen mehr fällt

Gegen den Sturm Abgrund entlang

Und wenn ich nicht mehr kann, denk' ich daran

Irgendwann laufen wir zusammen

Durch den Monsun, dann wird alles gut......."

World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a 17.részt, amiben a fiuk utolsó próbáját írom le. Tudom ,hogy ez abszurd, főleg, hogy a banda ma 9 éves, és pont a szétválásukról írok, de hát ez most így jött össze. 
Jó olvasást hozzá! Várom a véleményeket! :D

17.: Az utolsó próba

A bejelentés óta eltelt egy hét, ami azt jelenti, hogy hamarosan itt az utolsó három koncert.

Ma még a fiukkal próbálunk és egyeztetünk, ezután már csak a főpróba van. Úgy döntöttünk, hogy pörgősebb dalokat választunk, nem érzékeltetjük a rajongókkal, hogy ennyi volt. Feleslegesnek tartom, hogy szomorúak legyenek és sírjanak az utolsó bulin. Persze tudom, hogy ez elkerülhetetlen, ahogy az is, hogy én könnyek nélkül végig csináljam, de meg kell próbálni a lehető legjobb hangulatban elbúcsúzni. Tudtam, hogy minden jegy elkelt a koncertekre, sőt még pótjegyek is kelletek, ami nagyjából koncertenként több ezer rajongót jelent, ez mellett a TH TV élőben fogja közvetíteni a koncerteket illetve, kiadjuk ezeket DVD-n egy búcsú szöveggel.

-          Srácok, holnap Madridban sokan lesznek, úgyhogy mindent bele! Mindent jól kell csinálnotok, nem hibázhattok. Próbáljátok el az összes számot, amit játszani fogtok, aztán gyerünk haza pihenni! - amúgy Daviddal nem fog megszakadni a kapcsolatunk, mivel nem csak munkatársak, hanem barátok is vagyunk

Eleget tettünk a kérésnek, elpróbáltunk mindent. Az összes albumról válogattunk, tehát nem csak Humanoidról fognak hallani dalokat. Lassabb számok közül a Zoom into me, Rette mich, és a In die Nacht lesznek a biztosak, a ráadásokat még nem tudjuk, ugyan is úgy gondoltuk, hogy azt a helyszínen a rajongók döntik el. Szeretnénk, ha ők határoznák meg, hogy melyik számot szeretnék hallani még egyszer utoljára.

-          Akkor szerintem először a gyorsabb tempójú dalokat, majd a lassabbakat nézzük át. – javasoltam, mire bólogattak

-          Bill, az utolsó számoknál mind a négyünknek fent kellene lennie, ahogy az egész koncert alatt. – mondta Gustav, amin el is gondolkodtam

-          Tudjuk, hogy nektek több rajongótok van, mint nekünk, de szerintem egyszerre szeretnének látni minket utoljára. – csatlakozott Georg

Elgondolkodtam. Igazuk van, nem sajátíthatjuk ki a színpadot. Most nem.

-          De esetleg azt meg tudjuk csinálni, hogy amíg ti előadjátok az In die Nacht-ot addig mi Gussal átöltözünk.

-          Jó, akkor legyen így, csak akkor leszünk ketten, a Zoom into me- nél pedig a zongora köré ültök. Így jó? – kérdeztem, miközben a mikrofonommal babráltam

-          Persze. – válaszoltak egyszerre

Ezután elkezdtük az utolsó közös próbánkat, ami a stúdiónkban van. Megbeszéltük a srácokkal, hogy megtartjuk a termet, és ha kedvünk támad nosztalgiázni, akkor lejövünk ide és zenélünk. Persze, mindannyian tudjuk, hogy ez csak egy darabig fog működni; más vizekre evez minket az élet. Mi Tommal együtt maradunk, de ki tudja, hogy mi lesz Gustavval és Geroggal? Lehet, hogy csak néha látjuk egymást, vagy még akkor sem egy idő után. Tudom, hogy van ez… először keressük egymást, aztán kevésbé, a végén pedig semmit nem fogunk tudni egymásról.

-          Bill, ez nem lesz így! Tudod nagyon jól, hogy a fiuk itt maradnak a közelben, és ugyanúgy barátok maradunk.  – látott a gondolataiba az ikertestvérem

-          Csak attól félek, hogy eltávolodunk egymástól. - öleltem át a bátyámat

-          Nem fogunk. Mi mindig itt leszünk egymásnak. Nem haragban válunk el, sőt! – nyugtatott Gustav, miközben leguggolt mellém

Miután sikerült lehiggadnom folytathattuk ott ahol abbahagytuk. Vagyis a zenélésnél.

-          Srácok! Haza kell mennem, mert most érkezett meg Londonból a bátyám és anya azt akarja, hogy ebédeljek velük! – rontott be David, mire mi elröhögtük magunkat

-          Most mit nevettek? Ez az igazság! – 42 éves férfit hazarendel az anyja….. no comment

Pár percig szakadtunk a nevetéstől, majd újra erőt vettünk magunkon és belekezdtünk a munkába

. 

Miközben a Freunde Bleiben-t énekeltem megint elfogott a nevetés, ezért le kellett állunk.

-          Bocsi, skacok, csak hát…… na… értitek nem? – szó szerint fuldoklottam

Hamarosan befejeztük, mivel David azt mondta, hogy sokan lesznek, pihennünk kell. Erre a hétre megkértem mindenkit, hogy hanyagoljon minket, mivel össze kell szedni magunkat, testileg, lelkileg. Barbinak is mondtam, hogy ne jöjjön, inkább majd a koncertre viszem magammal. Megbeszéltük, hogy indulás előtt, ami hajnali négykor lesz, elmegyek érte, és a mi lakásunk előtt felvesznek minket és irány Madrid.

Mikor hazaértünk lefürödtem, majd ettünk valamit Tommal, miközben a jövőről beszélgettünk.

-          Tom, mihez fogunk kezdeni? – kérdeztem a bátyámat, aki mosolyogva válaszolt

-          Nem tudom. Az a lényeg van pénzünk, az elég egy darabig, nem kell szűkölködni. Na, jó, gyakorlatilag életünk végéig elég lenne, ha nem eresztenénk el magunkat nagyon.  Bill, nem mondom, hogy nem fogunk dolgozni, de egyelőre élvezni akarom a szabadságot. Én biztos, hogy elmegyek nyaralni, aztán jöhet a munkakeresés.

-          Végül is igazad van. Elmegyünk nyaralni és kész!

Imádom Tomban, hogy egy pillanat alatt lelket tud önteni belém. Mellette olyan az élet, mintha nem is lenne soha semmi gond. Jó, nyilván ez túlzás, de egy pillanat alatt fel tud vidítani, akármilyen szomorú is vagyok. Imádom ezt az embert.

Kaja után elmosogattam, majd felbaktattam a szobámba és lefeküdtem aludni, és vártam a hajnali fél hármat, ugyan is akkor jelez az ébresztőm, hogy ideje felkelni, életem egyik legnehezebb koncertje miatt.

World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a folytatás, jó olvasást hozzá! :)

16.: Még háromszor utoljára

A bejelentésem után egy héttel volt egy interjúnk, ami ráadásul egy élő beszélgető show volt. Úgy döntöttünk, hogy itt mondjuk el az Alieneknek, hogy ennyi volt.

-          Srácok, komolyra fordítva a szót, azt mondtátok, hogy valami eget rengető hírt akartok közölni. – komolyan, miért interjú kellős közepén jut eszébe?

-          Igen, így van. – szólt Tom, aki mindig vidám szokott lenni, de valahogy most neki sem ment

-          Vége a Tokio Hotelnek! ennyi volt, befejeztük a srácokkal! – hát kimondtam

-          Tessék? Miért? – döbbent le a műsorvezető egy pillanat alatt, de még a rajongók is

-          Mindegyikünk elmúlt huszonöt éves, más vizek felé evezünk és mostanában sok volt a konfliktus körülöttünk. Mind a négyünknek komoly kapcsolata van – igen nekem is – és a banda miatt sajnos ezek is válságba kerülhetnek. Igazából rám kell haragudni, én voltam, aki kilépett a csapatból. Úgy döntöttem, hogy elég volt.  Családot és nyugalmat szeretnék, ami a Tokio Hotel mellett nem megy. Sajnálom. – most már úgyis mindegy

-          Akkor ennyi volt? Többet nem is láthatnak titeket a rajongók a színpadon? – kérdezte szomorúan a műsorvezető

-          De igen. Lesz még három búcsú koncertünk, Európában és Ázsiában.

Interjú után még pár rajongó odajött hozzánk és kérdezgette, hogy miért csináljuk ezt. Mondjuk tudtam, hogy nem ússzuk meg egy sima ’ hát akkor jól van ’ mondattal, de, hogy ennyi ember döbbent meg, nem gondoltam volna.

Daviddal úgy beszéltük meg, hogy ma még letisztázzuk az időpontokat és már mehetünk is haza. Mondjuk nem értem, miért nem lehetett a buszban közölni ezeket a dolgokat, de mindegy. A próbateremben kiderült, hogy a menedzserünk nem megvitatni, hanem közölni akarja a koncertek dátumát.

-          Nos, tudom, hogy ez hirtelen jött, de mit akartok még gyakorolni? Kész vagytok mindennel, elég nektek kétszer, háromszor átnézni a dalokat és mehet is a koncert. Ezért döntöttem úgy, hogy egy hét múlva Madridban, rá három napra Tokióban, és pontosan mához két hétre Berlinben fogtok búcsúzni. – hogy mit szeretne?

Nem volt választásunk. A spanyol fővárosban azért lépünk fel, mert Portugáliában és a környező országokban sok rajongónk van, akik biztos nem jönnének Berlinbe. Tokióban szerintem érthető, hogy miért, ahogy az is, hogy Berlinben.

Megbeszéltük a srácokkal, hogy holnaptól keményen dolgozunk és összeállítjuk a legnagyobb slágereinkből a koncertet. Úgy gondoltuk, hogy még utoljára bulizunk egy jót az Alienekkel, ezért négy órás koncertet adunk nekik.

Otthon beszélgettem Tommal, méghozzá a közelgő eseményekről.

-          Tom, szerinted melyik számokkal kellene fellépni? – ültem le a kanapéra a bátyám mellé

-          Egy két fix dal van, a többit nem tudom. Durch den Monsun, Alien, Komm, és egy pár pörgősebb dal kellene, nem muszáj éreztetni velük, hogy ennyi volt. – kapcsolta ki a TV-t Tom

Nem firtattam tovább a dolgot, inkább felhívtam Barbit, aki döbbenten értesült az eseményekről, közben magát hibáztatta.

-          Barbi, értsd meg, hogy nem miattad van. Így akartuk a fiukkal és kész.

-          De, pont akkor, mikor veled vagyok? Bill…

-          Semmi Bill, átmegyek hozzád és megbeszéljük, mert ennek nincs értelme így.

Szóltam Tomnak, hogy elmegyek, majd autóval elhajtottam Barbihoz, aki már várt rám.  

-          Szia, kicsim! –csókoltam meg, amikor beértem

-          Bill, ezt meg kell beszélnünk! – hajolt el tőlem, de én úgy éreztem, hogy még nem végeztem

-          Barbi, ez nem a te hibád, nem is az enyém és nem is a fiuké. Így alakult a dolog, nem kell ezt túl lihegni. Én családot szeretnék, úgy ahogy Gustav és Georg is és szerintem még Tom is a szíve mélyén, de ezt a banda mellett soha nem tudnánk megcsinálni. – lezártnak éreztem a témát, ezért újra elkezdtem csókolni a barátnőmet, aki ezúttal nem húzódott el tőlem

Sokáig csókoltam, egyszerűen túl régen láttam ahhoz, hogy csak így el tudja szakadni tőle. Imádom, hogy ilyen kis szelíd és csak percek múltán ül az ölembe. Egyszerűen szerelmes vagyok ebbe a lányba. Miután a mellkasomra támaszkodott úgy gondoltam, hogy felesleges az a póló, ami rajta van. Komolyan, miért öltözött fel, ha tudta, hogy jövök? Egyszerűbb dolgom lett volna….. de mindegy, nekem így is jó.

Órákkal később felhívtam Tomot, hogy nem megyek haza, a Barbinál alszom, vagyis csak próbálok.

-          Tesó, holnap már korán a stúdióban kell lennünk… - kezdett bele az ikrem

-          Tudom, nem felejtettem el. Nem fogok késni. – mondtam, majd letettem a telefont és újra a barátnőmhöz fordultam

Még egy darabig el voltunk foglalva egymás kényeztetésével, de olyan éjfél körül már idejét láttuk a zuhanyzásnak és a kajálásnak.

-          Bill, én nem eszem ilyenkor már. – mosolygott rám, majd megölelt

-          Dehogynem! Ne mond már nekem, hogy bajod lesz attól, hogy egy éjszaka eszel.

Sikerült rávennem, igaz, annak árán, hogy vele kellett zuhanyoznom. Szerinte megbüntetett? Hát nem.

Kaja és egy gyors fogmosás után elmentünk aludni, aminek már itt volt az ideje lassan fél kettő felé. Hjaj… hogy fogok én fölkelni holnap?