Schrei

Sziasztok! Elhoztam a történet befejező részét, így a rendkívül nehéz szülés után belekezdek egy másik történetbe, ami ígérem nem lesz ennyire hosszúra nyújtva, mint a Schrei volt. Szerettem írni a történetet, annak ellenére, hogy volt amikor elakadtam vele vagy éppen nem volt időm rá, viszont örülök, hogy kész lett egy újabb történet, amit a fiuk ihlettek.
Más:
Mivel a Schrei befejeződött, lesz egy régóta tervezett design átalakítás, várhatóan február 10.-én, szombaton. Az átalakítás miatt arra a napra le lesz zárva a blog, így senki számára nem lesz látható. A következő napokban, pedig várható az újabb történet! :)


40.: Büszke apa

A szerződés aláírása óta eltelt fél év és egy pár gyomorgörccsel teli nap. Na, nem Bill viselkedése, vagy tettei akasztottak ki, hanem a rengeteg munka, ami egy karrier beindításával jár. Eddig leginkább a már befutott zenészekkel foglalkoztam, a kezdőket csak meghallgatnom kellett és egy menedzsmenthez irányítani őket. Most viszont egy teljes karriert fel kell építeni a semmiből. A stábbal sokszor éjt nappallá téve dolgoztunk; hol dalszöveget olvastunk és írtunk át úgy, hogy ne cenzúrázzák ki felét hol pedig a marketinggel foglalkoztunk.

Hónapokat fáradoztunk azzal, hogy összeállítsuk a végleges dallistát, kiválasszuk a klipes verziókat, leforgassuk a kisfilmeket és megszervezzük a koncerteket, ahova már el is fogytak a jegyek. Ebben az egészben az a legszebb, hogy ez lesz Bill első koncertje és itt fog bemutatkozni a rajongóinak élőben.

A lemez kiadása és a klipek megjelenése után a közösségi oldalakon Billnek hirtelen több ezer követője lett, akik mind arra várnak, hogy élőben is fellépjen és végre szelfizhessenek a kedvencükkel; merthogy fél év alatt Bill nagyon sok lány kedvence lett, de a fiú rajongók sincsenek kevesen. Eddig úgy látszik, hogy a karrierjével és a magánéletével is minden rendben van, mert a hónapokig tartó kálvária lezárult Leonával és végül kibékültek. Ugyan Leo együtt maradt Roberttel, de a szerződés megkötése után le tudtunk ülni megbeszélni a kialakult helyzetet és úgy látszik, hogy el tudja fogadni, hogy Billből énekes lesz és azt is beismerte, hogy súlyosat hibázott, amikor nem állt Bill mellé. Mondjuk, óvatosságból a szerződésben és egy ügyvéd által írt papírban lefektettük, hogy Bill keresetét 18 éves koráig kizárólag én kezelem, az anyjának semmi köze nem lehet a pénzhez vagy bármihez, ami Bill karrierjéhez köthető. Fontosnak tartottam, hogy ezt írásba foglaljuk, mert a kibékülés ellenére sem bízok Leonában annyira, hogy elhiggyem, minden hátsó szándék nélkül közeledik Bill felé. Persze lehet, hogy csak én reagálom túl és tényleg a fiával akar kibékülni, de mi van akkor, ha csak a pénz és a hírnév kell neki. De nem kockáztatok és inkább elővigyázatos vagyok.

Ami az iskolát illeti Bill magántanuló lett, mivel nem lenne ideje és energiája bejárni az órákra, de ha még be is menne, tanulni nem tudna a dolgozatokra, így csak a jegyei romlanának, amit nem szeretnék. Viszont így is be kell járnia majd vizsgázni, és természetesen majd érettségizni is. A szabály alól nem teszek kivételt még akkor sem, ha euro milliókat számlálna a bankszámlája. Az érettségi kell, és kész. A gondolatmenetemet Bill szakította félbe, aki éppen énekelve ugrándozott előttem.

-          Apu, a koncert után mit csinálok? – kérdezte miközben megállt egy pillanatra

-          Nem tudom, hogy mit fogsz csinálni, de van egy olyan sejtésem, hogy aludni mész. Bill, egy koncert kimerítő, főleg, hogy az egész lemezt elő adod élőben és kétlem, hogy egyhelyben állva fogod végigcsinálni.

-          De nem kell elmennem aludni ugye? – hihetetlen, hogy még a buszban sem tud nyugton ülni

-          Nem muszáj, viszont nem szeretném, hogy a holnapi interjún fáradt legyél és ez miatt elkezdjenek kombinálni az emberek.

-          Oké!

Néha komolyan elcsodálkozom azon, hogy mennyi energiája van, annak ellenére, hogy ő is sokat dolgozik. Az elmúlt hetekben nagyon sok interjút adott, fotózásokra járt és még nem látjuk a végét. Ugyan semmit nem szoktam neki kötelezővé tenni, de nem szeretném ha fáradtan állna kamerák elé, mert a sajtó hihetetlen dolgokra képes, főleg ha negatív pletykákról van szó. Még csak az kéne, hogy elhíreszteljék, hogy drogos vagy valami. Egyébként ezzel kapcsolatban azt mondtam Billnek, hogy direkt nem kell felhozni a témát, és próbálja meg kerülni amennyire csak tudja, de ha rákérdeznek ne tagadjon semmit, mert a kis haverjai úgyis elmondanak mindent a médiának, amit ők nem úgy fognak visszaadni, ahogy az elhangozott. Ismerem a szakmát, tudom, hogy mennyire szét tudnak szedni egy karriert még akkor is, ha az el sem kezdődött. A kiadónál nem egy énekessel és zenekarral csinálták meg, akik közül a legtöbb már nincs a pályán, mert nem bírta a nyomást vagy beleesett a saját csapdájába és felőrölték a hazugságai.

Amúgy éppen a buszban ültünk és utaztunk Berlin legnagyobb stadionjához, ahol kora este fel fog lépni Bill. Mivel nem lesz annyi technika meg beállítás nem kell olyan korán odaérnünk, mert csak lassítanánk az ott dolgozók munkáját és lehet, hogy ez miatt csúszna az egész koncert, amit nem szeretnénk, mert hát azért mégis ez lesz a legeslegelső fellépés.

-          Bill, gyere ide egy kicsit, beszélni szeretnék veled! – muszáj megbeszélnem vele a konkrétumokat még egyszer, mert nem szeretném, ha elrontana valamit izgalmában

-          Itt vagyok!

-          Fiam, tudod, hogy ez most nagyon fontos állomás a karrieredben és nem szúrhatod el ezt a lehetőséget ezért kérlek arra, hogy most semmi másra ne figyelj, csak erre. Túl sok energiát fektettünk bele, nem akarom, hogy egy kis hibán csússzon el mindaz, amit megálmodtál. Úgy gondolom, hogy meg tudod csinálni, csak oda kell figyelned.

-          Minden rendben lesz: dalszövegeket tudom, sorrendet tudom, felkonf szöveget tudom, ahogy minden mást a koncertről! – mosolygott magabiztosan Bill, miközben az e-mailjeit nézegette a telefonján

-          Akkor jó. Amúgy szerintem én idegesebb vagyok, és jobban izgulok, mint te. – mondtam neki, miközben töltöttem magamnak inni

Amikor Berlinbe értünk egy kicsit lassítanunk kellett a forgalom miatt, de még így is időben értünk a helyszínre, ahol még körbe is tudtunk nézni.

-          Nos, a rajongók itt bőven el fognak férni, ahogy látják, illetve a backstage részbe is elférnek páran, így a fiatalember a koncert után tud fogadni vendégeket. – kacsintott egyet a szervező, mire csak megköszörültem a torkomat

-          Szerintem kezdjünk el próbálni, nézzünk meg minden beállítást, és utána menj felkészülni. – tettem hozzá

Nem vagyok álszent, de úgy gondolom, hogy most Bill életébe nem fér bele egy kapcsolat, mert jelenleg a karrierje fontosabb, mint egy kis kaland. Persze, ha lenne vagy ha lesz valakije nem fogom útját állni a boldogságuknak, mert jól tudom, hogy egy kamasznak ezt is meg kell tapasztalnia. De úgy vélem, hogy most a karrierje a fontosabb és nem egy lány; meg fogja majd tapasztalni a dolgokat időben, nem kell siettetni a dolgokat. Egyébként a sok rajongó miatt már beszélnem kellett vele erről- arról, mert ha nem vagyok otthon ki tudja, hogy mit csinálna, főleg egy lánnyal. Mármint a közönsége nagyrészt kiskorú, és nem akarom, hogy ebből bármiféle botrány legyen, mert a drága lesifotósok és újságírók olyan hihetetlen dolgokat kreálnának ebből, hogy Billt senki nem mosná ki a szituációból.

-          Bill, kicsit lazábban, ne izgulj ennyire! Urald a színpadot, járd körbe és mozogj, mert ez így tré. Egyhelyben állsz egy hatalmas színpadon, és nem érvényesül a háttér sem. Felszabadultan csináld, ahogy a stúdióban szoktad! – mondtam neki az instrukciókat a színpad előtt állva

-          De ez k.szott nagy! Mit csináljak én itt? Futkározzak körbe –körbe?  - Bill még soha nem volt ekkora színpadon vagy emelvényen, ez lesz az első alkalom

-          Fiam, megértem, hogy nagy, de attól még ki kell töltened a teret!  - röhögtem el magam, mert éppen akkor ért oda a szervező és a kijelentés miatt elég hülye fejet vágott

-          De akkor is!

-          Bill, szedd össze magad, mert ez így nem lesz jó. – most már komolyan beszéltem a fiamhoz, mert úgy láttam, hogy tényleg bepánikolt egy kicsit, amit most nem engedhetünk meg magunknak

A próba után Bill elment öltözni és sminkelni, hogy még időben elkészüljön, ne kelljen kapkodnia, mert azt nem szeret. Mondjuk, normál tempóban sem akaródzik neki időre elkészülni, de az már mellékes.

Miután mindennel kész lett elkezdett járkálni az öltözőjében, amiből levettem, hogy sík ideg.

-          Bill, öt perc és kezdünk!  - szólt be Isabelle, aki a sajtósunk

-          Oké! – na, és itt volt vége a fiamnak és nekem is

Láttam a szemében, hogy megijedt és nem hiszi el, ami történik vele. Láttam, hogy pánikol, de én sem voltam jobb állapotban annak ellenére, hogy nekem kellett volna megnyugtatnom őt. Nem attól féltem, hogy nem tudja megoldani a fellépést, hanem, hogy mi fog történni utána. Nem voltam biztos abban, hogy fel van erre készülve és abban sem, hogy helyesen cselekedtem, amikor engedtem neki a zenélést. Egyszerre kavarogtam bennem a pozitív és a negatív érzések; féltem, hogy elrontottam a kamaszkorát a hírnévvel, ugyanakkor elmondhatatlanul büszke voltam rá. Büszke voltam, hogy a drogok világából eljutott a hírnévhez és végre egyenesbe jött az élete; csodáltam azért, hogy volt elég bátorsága meglépni ezeket és még most sem hátrált meg.

-          Indulás, fiam! – mosolyogtam rá magabiztosan, hogy tudja, ott leszek vele

-          Oké, de mi van akkor, ha elrontom? – kérdezte kétségbeesetten a színpad felé sétálva

-          Nem fogsz hibázni, minden rendben lesz, csak lazán csináld! – habár én sem voltam nyugodt, próbáltam színlelni, mert sok múlik ezen

-          Oké!

A színpad felé egy kis folyosó vezetett, ahol ki volt téve egy pár híresség fényképe, akik itt jártak és léptek fel vagy éppen hozzájárultak az aréna megépítéséhez. Izgalmas volt legendák között sétálni és belegondolni abba, hogy egyszer talán Bill fényképe is az aréna falát fogja díszíteni. Egy kiskanyar után már a díszlet mellett álltunk és szorítottuk egymás kezét izgalmunkban vagy éppen idegességünkben.

-        Bill, indulj a színpadra! – mondta a menedzsment egyik tagja, aki kizárólag a koncertekért felelős

-       Jujj, húúú, jujj, áááá – igen, ez a fiam rendkívül összetett mondata volt a fellépés előtti pillanatban

-          Megcsinálod! – tettem hozzá mosolyogva

Amikor Bill kilépett a színpadra olyan ováció fogadta, amilyet talán Elvis Presley sem gyakran élt meg, főleg nem a legelső koncertjén. Eddig is tudtuk, hogy minden jegy elkelt és a pótjegyekből sem volt már a koncert előtt egy hónappal, de ekkora sikerre nem számítottunk. Billt pedig mintha kicserélték volna, amikor az emelvényre lépett. Elmúlt – legalább is nem látszott – a félelme és az izgatottsága, egy profi, magabiztos srác állt ott, aki pontosan tudta, hogy mit kell tennie. Önfeledten táncolt, – már ha ezt az ugrálást annak lehet nevezni – énekelt és kommunikált a közönségével, akik minden egyes dalát kívülről fújták és vele együtt énekelték. Olyan volt, mintha mindig is a színpadon lett volna, és nem csak most kezdte el a karrierjét.

-          Nagyon jól nyomja! – szólt Dave, a marketing menedzser

-          Az biztos! – mondtam magabiztosan és hatalmas elégedettséggel

Elégedett voltam, hiszen én tudtam egyedül Billen kívül, hogy miken ment keresztül és milyen keményen küzdött azért, hogy most ott állhasson a színpadon és neki szóljon minden taps és sikítás, ami a tömeg szűrődik ki. Amikor kilestem a színpadra olyan sok transzparenst láttam, hogy az én házamban is csak nehezen fértek volna el; volt köztük olyan, amin konkrétan megkérik Billt, hogy legyen a gyerekei apja, vegye feleségül és a többi. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg vagy egy-egy elolvasása után nem mosolyogtam, de voltak köztük elég megdöbbentőek is.

            „Schrei! Bis do do selbst bist                                                                                             

            Schrei! Und wenn es das Letzte ist

            Schrei! Auch wenn es weh tut

            Schrei so laut do kannst!

            Schrei! Bis do do selbst bist

            Schrei! Und wenn es das Letzte ist

            Schrei! Auch wenn es weh tut

            Schrei so laut do kannst Schrei!”

Bill, a Schrei című dalával fejezte be a koncertet, amit kétszer kellett előadnia a hatalmas ováció miatt. Egyszerűen nem engedték le a színpadról, mindig visszakiabálták és szinte követelték, hogy maradjon ott.

Amikor Bill az ováció, tapsvihar és sikítozások közepette hátrafordult és rám nézett, tudtam, hogy jól döntöttem. Tudtam, hogy Bill énekesnek született és a nehézségek ellenére soha nem fogja abbahagyni és mindig ordítani fog, még akkor is fáj, addig amíg önmaga nem lehet, mert ő egy született rocksztár, aki a rögös útja után végre megérkezett a céljához és beteljesíthette azt, amire mindig is hivatott volt; az éneklést.

__ Vége __

Schrei

39.: Teendők

Amikor Billnek azt mondtam, hogy mindenben segíteni fogok neki, teljesen komolyan beszéltem. Persze, csak addig leszek vele ilyen engedékeny, amíg normálisan tanul és le is érettségizik, mert nagyon jól tudom, hogy milyen a zeneipar; bármikor jöhet egy változás, egy apró kis baleset, egy megfázás vagy valami és akkor annyi. Befellegzett a karrierjének, a fiam pedig ott állna egy majdnem érettségivel, amivel nem viszi semmire. Jobb ilyenkor letenni, mint majd később, amikor már mindent elfejtett és akkor bajlódni vele újra.

-       Bill, ma még el kell intézni anyádat is, mert az ő beleegyezése is kell ahhoz, hogy bármit aláírhass, és nem akarok utólag ezzel foglalkozni. Délelőttre áthívom, beszélünk, délután pedig megyünk és aláírjuk a papírokat és találkozol a menedzsmenttel. – ismertettem vele nap lefolyását még reggeli közben

-        De anyámnak semmi beleszólása nincs a dolgokba nem? – kérdezett vissza a szokásos stílusában, ha az anyjáról volt szó

-          Fiam, ez nem így működik. Enyém a teljes felelősség, de nem akarom, hogy most meg ez miatt kelljen a bíróságra járkálnom. Még valami; én beszélek, te csak akkor szólalsz meg, amikor muszáj, legalább is, amíg a szerződésedről beszélünk.

-          Oké, de basszus, nehogy már ő döntsön az életem felett amikor….

-          Bill, ő az anyád, akkor is, ha falra mászol, vagy ha a fejed tetejére állsz! Azt hiszem, hogy vele éltél 15 évig, így joga van tudni arról, hogy a fiából énekes lesz és arról is tudnia kell, hogy merre halad tovább az életed. Viszont, mint ahogy a beszélgetés elején kiemeltem, nem ő fog dönteni, csak tájékoztatva lesz, és ebből nem engedek, mert nem vagyok hajlandó megint pereskedni egy ilyen dologért is. Ő még mindig beleszólhat a dolgok alakulásába, ahogy a gyámhivatal is, mert kiskorú vagy! – kicsit kezdtem ideges lenni, mert amióta Bill nálam van az anyáról konkrétan hallani sem akar, mondjuk engem se nagyon érdekel, főleg mióta kiderült a Robert- dolog, de muszáj villámhárítóként állnom köztük

Persze nem vesztünk össze Billel, mert azért ez mégiscsak egy fontos nap számára, de úgy éreztem, hogy nem hagyhatom, hogy az anyjával ilyen szinten beszéljen, mert ha azt nézzük felnevelte épségben és nagyjából normális kamasz lett belőle. Természetesen én sem állok Leona mellé, mert amit csinált azt abszurd és egy anya nem viselkedik így a fiával, de attól még meg kell vele beszélnem az ilyeneket, mert volt már példa a kiadónál arra, hogy az egyik szülő fuccsba vágta a megállapodást.

Amíg vártunk Leonára előkészítettem mindent és gondolkodtam az érveimen, ha esetleg ellenkezne, és nem akarná aláírni a papírokat. Muszáj volt felkészülnöm minden eshetőségre, mert az exemnél sosem lehet tudni, hogy mit tervez, és mit eszel ki. Komolyan, hihetetlen, hogy ezt a nőt szerettem valaha és elképzeltem vele a jövőt is annak ellenére, hogy már akkor irányítani akart. Viszont azt hiszem, hogy ez is közrejátszott abban, hogy leléptem tőle és nem csak az, hogy megijedtem a gyerektől. Mondjuk, sosem gondoltam, hogy valaha én fogom nevelni Billt, annak ellenére, hogy mindig megpróbáltam közel lenni hozzá és apaként viselkedni vele szemben; már amíg Leona ezt hagyta.

A gondolatmenetem közben pedig meg is érkezett az említett nő, de szerencsétlenségemre nem egyedül, hanem Roberttel.

-          Leona, megbeszéltük, hogy ő nem lépi át a küszöbömet, erre idehozod! Mégis mi okból van itt? Tudtommal semmi köze a fiunkhoz és valahogy szeretném, ha ez így is maradna. – valami oknál fogva mindig elönt az ideg, ha meglátom ezt a faszit, de ahogy Billre pillantottam neki sem volt ínyére a helyzet

-          Tom, ő a vőlegényem és az esküvői meghívót szeretnénk átadni nektek; ezért jött el. Egyébként, nem értem a problémádat; ide rángatsz és még te kérsz számon? – kérdezte Leona, aki még mindig védi a kis rágcsálót

Hát, ezt nem így terveztem. Azt gondoltam, hogy leülünk hármasban és megbeszéljük a dolgokat, de Robertnek megint a képben kell lennie. Persze a legutolsó kijelentésére nem válaszoltam, de tudtam volna mit mondani, de nem akartam magam felidegesíteni ezen is.

-          Azzal a céllal hívtalak ide, hogy megbeszéljük a fiunk jövőjét, de úgy látom, hogy neked újabban minden fontosabb, mint a saját gyereked. Eleinte azt mondtam, hogy biztos csak Bill reagálja túl a dolgokat, de mostanra rádöbbentem, hogy te, a minta anya, aki csak egy lecsúszott drogost látott a gyerekben, nem is ismered Billt és van egy olyan érzésem, hogy nem is törekedtél rá, inkább egy legyintéssel elintéztél mindent és ráfogtad a rossz társaságra. De mondjak valamit? A fiad, akit –szerinted – példa értékűen neveltél egy okos, normális és tehetséges fiatal srác, aki a mai naptól fogva énekesi karrierbe kezd. Ezt akartam veled értelmesen, mint szülő a szülővel megbeszélni, ki akartam kérni a véleményedet, de, ha te így, akkor én is. Nem kérdezem meg a véleményedet, hanem kijelentem, hogy Bill aláírja szerződést a kiadómhoz és énekes lesz belőle! – ideges voltam, mert rájöttem, hogy ha előbb elhozom onnan Billt, akkor nemcsak megóvtam volna egy elmebeteg embertől, hanem már korábban építhettem volna a karrierjét

-      Nem! A gyereknek iskolában a helye és kész! Különben mi az, hogy Leonát kihagyod a döntésből? – válaszolt Robert, mire reflexszerűen ökölbe szorult a kezem

-    Osztottam lapot? Mondtam, hogy belepofázhatsz? –kérdeztem ingerülten Robertet, aki az arckifejezésem láttán elhallgatott

-          Igaza van! Iskolában a helye és különben is, mi az, hogy engem nem kérdezel meg ilyen fontos ügyben? Egyébként meg miért énekelne? Nincs hangja és egy nyomorult dalszöveget nem tudna megtanulni!

-    Tévedsz! Korához képest nagyon is jó hangja van, a dalszövegei pedig igényesek és nagyon komolyak. De nem fogok neked magyarázkodni, mert ezt majd én, az apja eldöntöm.  Ha bármiféle reklamációd van, az ügyvédemnél megteheted, de először gondolkozz! Tönkretennél egy, még el sem kezdődött karriert és elvennéd a fiadtól egy megálmodott életet a saját önzőséged miatt? Egyébként, ha tudni akarod, azzal a feltétellel egyeztem bele, ha három év múlva sikeresen, nemcsak elégségesre leérettségizik és a tanulmányi eredménye nem romlik.  

-          De, ez nem így működik…

-          De igen Leona! Nem fogom elengedni ezt csak azért, mert te úgy gondolod, hogy csak ártok vele Billnek. Ez az ő élete és neked ebbe már nincs beleszólásod, mert te Robert mellett döntöttél, akiből egyikünk se kér.

Még sokáig vitáztunk, mert nem tudtunk megegyezni a szerződést illetően. Leona azt akarta, hogy Bill semmit ne írjon alá, mert azzal csak visszazuhanna a drogok világába én viszont végig kiálltam az igazam mellett, mert úgy vélem, tudok vigyázni a fiamra; különben is Leo nem szóljon bele ebbe.

-          Elég! Anyu, k.vára nem érdekel, hogy mit mondasz, eddig csak apu miatt hallgattam el a kis eszmecseréteket. Te soha az életben nem hittél bennem, mindig egy sz.ros drogost láttál bennem, aki semmihez nem ért. De azt már nem vetted észre, hogy mi miatt csúsztam le és ki miatt történtek olyan dolgok, amiket soha nem szeretnék megismételni. Amióta az életedbe lépett ez a f.sz semmi más nem érdekelt, csak ő pedig én már az elején próbáltam segítséget kérni tőled, de te vak voltál ahhoz, hogy észrevedd. Szerinted nekem ez milyen érzés volt? Mit éltem át akkor, amikor…? Hol voltál, amikor kellettél volna, hogy segíts? De most, hogy egyenesbe jött az életem és végre látom az utat és a céljaimat azt mered mondani, hogy nem? Miért teszed ezt velem folyamatosan? – még soha nem hallottam ennyire üvölteni senkivel, pedig mi is kiabáltunk egymással párszor; de ami a legfájóbb, hogy teljesen igaza volt

-     Hogy mersz….. – attól függetlenül, hogy Robert egy senki, még próbálkozik azzal, hogy Billt megtörje, de miattam nem sok sikerrel, mert most is úgy néztem rá, hogy ha a pillantásommal ölni tudnék, ő már halott lenne

-          Kuss! Nem vagy te itt senki, úgyhogy fogd be! – nos, Bill beindult az kétségtelen

Persze ezek után már nem sokáig maradtak a kedves vendégeink, mert megkértem őket, hogy távozzanak a saját érdekükben. Mondjuk Leona hozzátette, hogy akkor majd a bíróságon találkozunk, de nem nagyon érdekelt. Az aduász a mi kezünkben volt, mert elég csak elmondani, hogy mit tett Robert és a tettei függvényében soha többet nem láthatja Leona sem Billt, mivel ha a kis rágcsálóval marad, azonnal eltiltják tőle.

-        Bill, nyugodj le egy kicsit, mert nincs aggódnivalód. A szerződés alá lesz írva és kész, viszont így nem foglak bevinni a stúdióba! – mondtam neki néhány perc csönd után

-          De anyám nem fog beleegyezni! – szinte éreztem a feszültséget a levegőben

-       Hidd el, hogy van egy olyan tény a kezünkben, ami miatt a bíróságot is meggondolja! Figyelj, tudom, hogy nehéz lenne beszélned róla, de ha arra kerül a sor, akkor meg kell tenned a jövőd érdekében. Persze ha nem akarod, akkor nem kell, nem foglak kényszeríteni rá, ez csak egy opció. – mondtam neki a tényeket, amitől egy fokkal nyugodtabb lett

-          Mi van, ha letagadja? Mármint simán neki hisznek ilyenkor és….

-     Ha egy pszichológus kielemzi a dolgokat, akkor nem fognak neki hinni.  Bill, akármilyen jó színész is valaki, egy ilyen súlyos dolgot nem tud megjátszani.

Sokáig tartott még mire meggyőztem Billt, de csak mert félt attól, hogy el kell mondani az egész dolgot sok ember előtt. Megértem, hogy ez számára megalázó és megrázó, de ha ez kell ahhoz, hogy békén hagyjon minket Leonával együtt, akkor meg kell tennie. Viszont azt is elmondtam, hogy semmire nem fogom kényszeríteni és ha nem akarja akkor nem kell soha többet beszélnie erről. Én sem tudom a teljes igazságot és történetet, de azt hiszem ez így mindenkinek jobb.  Billnek nem kell elmondani  és ezáltal újra lelkileg átélni, én nem kerülök börtönbe, Robert pedig életben marad.

Viszont ezután már indulnunk kellett, mert késésben voltunk és a menedzsment már várt ránk. Miután gyorsan összeszedtük magunkat elindultunk a stúdióba, ahol Bill aláírja a szerződést és végre az álmainak élhet.

-     Bocs a késésért srácok, volt egy kis fennakadás az anyjával. – mondtam miután mindenkit bemutattam Billnek

-          De minden elintéződött? – kérdezte a főnököm, aki jelen akart lenne, mert érdekelte Bill

-       Nem, nem hajlandó beleegyezni az anyja és perrel fenyeget, de ezt majd én elintézem. – mondtam őszintén a főnöknek, mert nem akarom letagadni senki előtt, főleg hogy az a félőrült képes ide berontani

-          De akkor hogy írja alá a gyerek? Tom nem ebben állapodtunk meg; azt mondtad, hogy elintézed!

-      Tudom, de kézben tartom és nem lesz gond. Van egy aduász a kezünkben! – mondtam a főnöknek, amitől furán nézett rám

-          Meg tudhatom, hogy mi az a nagy aduász?

-          Nem, ez csak kettőnkre tartozik és nem szeretném ha bárki is faggatná erről Billt. Elég kényes téma, nem szeretnénk erről beszélni. – néztem körbe a társaságon, még mielőtt valaki kérdezősködne

A kijelentésem után ejtettük a témát és csak a szerződésre koncentráltunk.  Tudtam mi áll a szerződésben, már sok ilyet olvastam és írtam alá, mint producer, de most, hogy a fiam készül aláírni még alaposabban elolvastam, nehogy egy apró részlet kimaradjon és ez miatt valami kiskapu legyen a dologban.

-          Nos, ha mindketten elolvastátok és rendben találjátok, akkor nincs is mire várni! – mosolygott a főnököm, aki nagyon laza ember, de tud idegbeteg is lenni

-      Szerintem minden oké, Bill nyugodtan írd alá. – válaszoltam mosolyogva, mire a fiam már a kezébe is vette a tollat, hogy a papír aljára firkantsa a nevét

-          Kész! – toltam elém a szerződést Bill, hogy írjam alá

Az „autogramosztás” után felbontottunk egy üveg gyerekpezsgőt, ami egyrészt Bill miatt volt, másrészt, mert munkában vagyunk és akkor nem iszunk alkoholt. A koccintással jeleztük, hogy mostantól egy csapatként működünk és együtt fogunk dolgozni azon, hogy Bill sikeres legyen és elérje az álmait, amik már régóta megfogalmazódtak benne.

Schrei

38.: Szárnypróbálgatás

Amikor Bill elmondta, hogy mit is szeretne kezdeni az életével örültem, mert előre láttam, hogy ebben mennyit tudok neki segíteni a produceri munkámmal és a befolyásommal.

 Amikor említettem neki a szombati napot, hogy jöjjön el és próbálja ki magát még én sem gondoltam, hogy ennyire le fogok döbbeni, mint ahogy az történt. Azt hittem, hogy csak énekelget majd valamit, én meghallgatom aztán majd évek múlva fejlődik annyit, hogy azt mondjam, ez kiadásra érdemes.  Nos, ott akkor rá kellett döbbenem, hogy nem ismerem a fiamat.

De kezdjük előről.

Miután megemlítettem neki a lehetőséget és azt, hogy átnézem a szövegeit, azonnal otthagyott a kajával és futott a szobájába, hogy hozza a dalokat.

-          Vannak itt még régebbiek és mostaniak is.  Mondjuk, akadnak, amik szerintem nem lettek jók, de hátha lehet még alakítani rajtuk. – annyira lelkes volt, hogy muszáj volt átnéznem ott helyben őket, mert nem hagyott békén

-          Oké, akkor figyelj a kajára én meg elolvasom őket!

Na, és ekkor ért az első döbbenet. Bill nem egyszerűen leírta azt, ami éppen jött neki, hanem a korához képest nagyon komoly érzelmekről és helyzetekről írt, sőt olyan szavakat használ a szövegeiben, amiket nem alkalmaz más 15 éves. Persze érződik, hogy egy kamasz írta, mert némelyik dalban elég keményen ott van a lázadás, ami nagyon is jellemzi Billt.

-          Bill, ezeket te írtad? – kérdeztem nagyjából háromnegyed óra olvasás után

-          Igen, mindet. De miért? Annyira rosszak lettek? – kérdezte félve, miközben a pennét ellenőrizte

-          Dehogy, épp ellenkezőleg. Fiam, ezek nagyon jók, főleg, hogy 15 éves vagy és nem is profi. Persze egy-két helyen én mást írtam volna, és talán nem lennék ennyire szókimondó, de ezek rád vallanak, le sem tagadhatnád, hogy ezek a te szavaid.

Miután átnéztem a szövegeket nem lehetett bírni a fiammal. Egyszerűen megőrült, annyira várta a szombatot, amihez csak egyet kellett aludni. Mondjuk már pénteken olyan szinten mehetnékje volt, hogy konkrétan alig bírtam bevinni az iskolába, ahol megengedték neki, hogy szünetekben kimenjen dohányozni, amíg teljesen le nem tud állni, csak annyi a kikötés, hogy minimum egy tanárnak kint kell lenni, ahhoz, hogy kimehessen.

Péntek este hallottam, hogy valamit nagyon csinál, de nem akartam bemenni hozzá, így csak találgattam. Vagy ruhát keresett magának szombatra vagy éjjel tizenegykor jutott eszébe átrendezni a szobáját. Nos, szerintem az első tipp a nyerő.

Reggel aztán olyan energiával volt, hogy a máskor tök kómás fiam reggelit csinált és útra készen volt. Bár nem érettem, hogy miért kellett ehhez annyira szűk cuccokat felvennie, hogy én valószínűleg megfulladtam volna bennük, de mindegy. De tényleg, Bill majdnem akkora, mint én, de a farmerjának két szárába se menne bele egyik lábam se szerintem, pedig nem vagyok kövér, sőt sokak szerint túl sovány vagyok.

-          Bill kész vagy? – kérdeztem reggeli után, mert még felszaladt a szobájába valamiért még fél órája

-          Igen, mehetünk!

Az úton Bill be sem fogta a száját, csak mondta és mondta a dolgokat, mondjuk megértem, mert ideges volt. Persze erre semmi oka nem volt, mert csak én hallottam az egészet, de azért benne volt a para.

Mikor odaértünk mondtam Billnek, hogy üljön le vagy csináljon valamit, mert még jön két potenciális zenész, akiket meg kell néznem és csak utána jöhet ő.

-          Nézhetem őket? – kérdezte a székemben gurulva

-          Persze, engem nem zavar, csak kérlek maradj majd egy helyben és csendben, hogy halljam őket. – nevettem a hiperaktív fiamon, mert amióta bejöttünk egy percre nem állt meg.

Komolyan, mindent megnézett és kérdezgetett, hogy mi micsoda, miért kell az és miért így van. Tisztában voltam vele, hogy ezt csak az izgalom teszi, de azért jókat mosolyogtam rajta, mert eddig nem nagyon láttam ilyennek. Sőt, ha belegondolok mindig csak agresszív volt és egyfolytában ellenkezett és lázadt, de amióta megemlítette a zenélést olyan, mintha kicserélték volna.

-          Bill, megjöttek a lányok, légyszi’ ülj le.  – szóltam neki negyed óra múlva

-          Oksi!

Mint a kisangyal, úgy nézte végig a két lány jónak nem mondható éneklését. Még akkor is rezzenéstelen arccal ült, amikor a szöveg sem stimmelt, pedig állítólag ezt a lányok írták, de még azt is bírta, amikor sem a ritmus sem a szólam; egyszóval semmi sem állt össze a két csajnál. Viszont innen jött a neheze, mert meg kellett mondanom a lányoknak.

-        Lányok, nézzétek: ez közel sem az volt, mint amit nekem mondtak. Én úgy tudom, hogy két felfedezetlen profi énekes vagytok, de nálatok konkrétan semmi nem stimmelt, de még a saját dalszövegeteket sem tudjátok. Azt javaslom, hogy gyakoroljatok még, menjetek énektanárhoz és memorizáljátok a szöveget, mert ilyen bakikat nem követhettek el, ha színpadra akartok állni.

-     De azt mondták, hogy ide már csak a formalitás miatt kell jönnünk. Úgy volt, hogy csak meghallgatsz minket és már írhatjuk is a szerződést! – nyivákolta a magasabbik lány, mintha csak valami szörnyűséget közöltem volna vele

-          Nem, ez nem így működik és a főnök is valószínűleg azt mondta, hogy esetleg, ha jók lesztek lesz szerződésetek. Viszont ne haragudjatok, de ez minősíthetetlen volt és erről szerintem kár is vitatkoznunk.

Persze a két lány nem adta fel ilyen könnyen, még a második potenciális előadó meghallgatása közben berontottak apucival karöltve.

-          Uram, nézze: a lányai nem voltak tisztában a saját dalszövegükkel, a ritmussal, a hangnemmel és konkrétan semmivel. Ennél a kiadónál pedig nem szeretjük a playback-ről éneklő személyeket, ezért mondtam azt, hogy még gyakoroljanak egy kicsit és csak azután jöjjenek vissza. Kicsit átlátszó lenne, ha csak a maga pénze miatt most csinálnánk egy szerződést, annak tudatában, hogy egy daluk után konkrétan hetekbe telne eladhatóvá tenni a dalt és még akkor nem is beszéltünk a fellépésekről, klippekről meg a többiről.

-      Nem érdekel, hogy maga mit mond, most azonnal írja meg azt a k.szott szerződést, különben nagyon megfizet érte. – üvöltött a képembe az apuci

-          Rendben, ha így akar játszani, akkor legyen. Felküldöm a főnökömnek a felvételt, amin a lányok produkciója található és majd ő eldönti, hogy mi legyen velük. Ha ő rábólint, akkor lesz szerződés, ha nem akkor nem. – zártam rövidre a vitát, ugyanis nekem más dolgom is van, mint ezt a pénzeszsákot hallgatni

Miután idegbetegen leléptek még elláttam tanácsokkal a második jelentkezőt, aki csak azért jött, - mint kiderült - hogy benevezzen-e egy tehetségkutatóba vagy sem. Nos, legalább nem akarja lejáratni magát ország - világ előtt, mint ahogy sokan teszik. Komolyan nem értem azokat az embereket, akik indulnak egy zenei tehetségkutatóban, de se hallásuk, se önkritikájuk nincs, de még egyetlen épkézláb rokon se, aki megmondja, hogy nem jó az, amit csinál. Na, de mindegy, nekem most fontosabb dolgom volt, mint ezeken filózni; meg kellett hallgatnom a fiamat, aki énekes szeretne lenni.

-          Na, menj be és kezdj bele. Láttad, hogyan kell csinálni, vágjunk bele. És Bill, nem kell izgulni. Oké? – próbáltam lelkesíteni, nehogy lelombozódjon az előbb látottaktól

-          Oké, csak kicsit félek attól, hogy mit fogsz szólni. – vallotta be, miközben elindult a terembe

-          Ügyes leszel! – mosolyogtam rá bátorítóan

-          Apa, kérlek úgy értékeld, mintha nem a fiad lennék, hanem csak egy sima énekes jelölt.

-          Úgy fogom, teljesen objektív leszek veled szemben! – na, erre furán nézett rám, ezért sejtettem, hogy fogalma sincs aszó jelentéséről

Nos, amikor belekezdett akkor ért a második döbbenet. Nemcsak, hogy van hozzá érzéke, de a hangja is nagyon jó ahhoz képest, hogy valószínűleg énektanár az iskolán kívül soha nem látta. Hallani lehetett, hogy még nem mutált és még ott volt a kisfiús hang, de mellette egy nagyon magával ragadó, eszméletlenül férfias hangot is ki tudott énekelni. Egyszerűen hihetetlen volt.

-          Bill, ez…. ez…  nem találok szavakat, de komolyan. Hihetetlenül jó vagy! – kezdtem bele, amikor kijött hozzám

-          Tényleg? –láttam az örömöt a szemében, amit már nagyon régen nem

-          Figyelj, néhol még csiszolni kell rajta, mert azért hallottam egy – két hamiskás hangot, de ahhoz képest, hogy nem jártál énektanárnál nagyon is jó. Fiam, ezt vétek lenne veszni hagyni. Segíteni fogok mindenben, amiben csak tudok, de egyvalamit meg kell ígérned; tisztességesen leérettségizel és ebből nem engedek.

-          Megegyeztünk! – ölelt át Bill, akit még soha nem láttam ennyire boldognak, mint most.