Schrei

Sziasztok! Elhoztam a történet befejező részét, így a rendkívül nehéz szülés után belekezdek egy másik történetbe, ami ígérem nem lesz ennyire hosszúra nyújtva, mint a Schrei volt. Szerettem írni a történetet, annak ellenére, hogy volt amikor elakadtam vele vagy éppen nem volt időm rá, viszont örülök, hogy kész lett egy újabb történet, amit a fiuk ihlettek.
Más:
Mivel a Schrei befejeződött, lesz egy régóta tervezett design átalakítás, várhatóan február 10.-én, szombaton. Az átalakítás miatt arra a napra le lesz zárva a blog, így senki számára nem lesz látható. A következő napokban, pedig várható az újabb történet! :)


40.: Büszke apa

A szerződés aláírása óta eltelt fél év és egy pár gyomorgörccsel teli nap. Na, nem Bill viselkedése, vagy tettei akasztottak ki, hanem a rengeteg munka, ami egy karrier beindításával jár. Eddig leginkább a már befutott zenészekkel foglalkoztam, a kezdőket csak meghallgatnom kellett és egy menedzsmenthez irányítani őket. Most viszont egy teljes karriert fel kell építeni a semmiből. A stábbal sokszor éjt nappallá téve dolgoztunk; hol dalszöveget olvastunk és írtunk át úgy, hogy ne cenzúrázzák ki felét hol pedig a marketinggel foglalkoztunk.

Hónapokat fáradoztunk azzal, hogy összeállítsuk a végleges dallistát, kiválasszuk a klipes verziókat, leforgassuk a kisfilmeket és megszervezzük a koncerteket, ahova már el is fogytak a jegyek. Ebben az egészben az a legszebb, hogy ez lesz Bill első koncertje és itt fog bemutatkozni a rajongóinak élőben.

A lemez kiadása és a klipek megjelenése után a közösségi oldalakon Billnek hirtelen több ezer követője lett, akik mind arra várnak, hogy élőben is fellépjen és végre szelfizhessenek a kedvencükkel; merthogy fél év alatt Bill nagyon sok lány kedvence lett, de a fiú rajongók sincsenek kevesen. Eddig úgy látszik, hogy a karrierjével és a magánéletével is minden rendben van, mert a hónapokig tartó kálvária lezárult Leonával és végül kibékültek. Ugyan Leo együtt maradt Roberttel, de a szerződés megkötése után le tudtunk ülni megbeszélni a kialakult helyzetet és úgy látszik, hogy el tudja fogadni, hogy Billből énekes lesz és azt is beismerte, hogy súlyosat hibázott, amikor nem állt Bill mellé. Mondjuk, óvatosságból a szerződésben és egy ügyvéd által írt papírban lefektettük, hogy Bill keresetét 18 éves koráig kizárólag én kezelem, az anyjának semmi köze nem lehet a pénzhez vagy bármihez, ami Bill karrierjéhez köthető. Fontosnak tartottam, hogy ezt írásba foglaljuk, mert a kibékülés ellenére sem bízok Leonában annyira, hogy elhiggyem, minden hátsó szándék nélkül közeledik Bill felé. Persze lehet, hogy csak én reagálom túl és tényleg a fiával akar kibékülni, de mi van akkor, ha csak a pénz és a hírnév kell neki. De nem kockáztatok és inkább elővigyázatos vagyok.

Ami az iskolát illeti Bill magántanuló lett, mivel nem lenne ideje és energiája bejárni az órákra, de ha még be is menne, tanulni nem tudna a dolgozatokra, így csak a jegyei romlanának, amit nem szeretnék. Viszont így is be kell járnia majd vizsgázni, és természetesen majd érettségizni is. A szabály alól nem teszek kivételt még akkor sem, ha euro milliókat számlálna a bankszámlája. Az érettségi kell, és kész. A gondolatmenetemet Bill szakította félbe, aki éppen énekelve ugrándozott előttem.

-          Apu, a koncert után mit csinálok? – kérdezte miközben megállt egy pillanatra

-          Nem tudom, hogy mit fogsz csinálni, de van egy olyan sejtésem, hogy aludni mész. Bill, egy koncert kimerítő, főleg, hogy az egész lemezt elő adod élőben és kétlem, hogy egyhelyben állva fogod végigcsinálni.

-          De nem kell elmennem aludni ugye? – hihetetlen, hogy még a buszban sem tud nyugton ülni

-          Nem muszáj, viszont nem szeretném, hogy a holnapi interjún fáradt legyél és ez miatt elkezdjenek kombinálni az emberek.

-          Oké!

Néha komolyan elcsodálkozom azon, hogy mennyi energiája van, annak ellenére, hogy ő is sokat dolgozik. Az elmúlt hetekben nagyon sok interjút adott, fotózásokra járt és még nem látjuk a végét. Ugyan semmit nem szoktam neki kötelezővé tenni, de nem szeretném ha fáradtan állna kamerák elé, mert a sajtó hihetetlen dolgokra képes, főleg ha negatív pletykákról van szó. Még csak az kéne, hogy elhíreszteljék, hogy drogos vagy valami. Egyébként ezzel kapcsolatban azt mondtam Billnek, hogy direkt nem kell felhozni a témát, és próbálja meg kerülni amennyire csak tudja, de ha rákérdeznek ne tagadjon semmit, mert a kis haverjai úgyis elmondanak mindent a médiának, amit ők nem úgy fognak visszaadni, ahogy az elhangozott. Ismerem a szakmát, tudom, hogy mennyire szét tudnak szedni egy karriert még akkor is, ha az el sem kezdődött. A kiadónál nem egy énekessel és zenekarral csinálták meg, akik közül a legtöbb már nincs a pályán, mert nem bírta a nyomást vagy beleesett a saját csapdájába és felőrölték a hazugságai.

Amúgy éppen a buszban ültünk és utaztunk Berlin legnagyobb stadionjához, ahol kora este fel fog lépni Bill. Mivel nem lesz annyi technika meg beállítás nem kell olyan korán odaérnünk, mert csak lassítanánk az ott dolgozók munkáját és lehet, hogy ez miatt csúszna az egész koncert, amit nem szeretnénk, mert hát azért mégis ez lesz a legeslegelső fellépés.

-          Bill, gyere ide egy kicsit, beszélni szeretnék veled! – muszáj megbeszélnem vele a konkrétumokat még egyszer, mert nem szeretném, ha elrontana valamit izgalmában

-          Itt vagyok!

-          Fiam, tudod, hogy ez most nagyon fontos állomás a karrieredben és nem szúrhatod el ezt a lehetőséget ezért kérlek arra, hogy most semmi másra ne figyelj, csak erre. Túl sok energiát fektettünk bele, nem akarom, hogy egy kis hibán csússzon el mindaz, amit megálmodtál. Úgy gondolom, hogy meg tudod csinálni, csak oda kell figyelned.

-          Minden rendben lesz: dalszövegeket tudom, sorrendet tudom, felkonf szöveget tudom, ahogy minden mást a koncertről! – mosolygott magabiztosan Bill, miközben az e-mailjeit nézegette a telefonján

-          Akkor jó. Amúgy szerintem én idegesebb vagyok, és jobban izgulok, mint te. – mondtam neki, miközben töltöttem magamnak inni

Amikor Berlinbe értünk egy kicsit lassítanunk kellett a forgalom miatt, de még így is időben értünk a helyszínre, ahol még körbe is tudtunk nézni.

-          Nos, a rajongók itt bőven el fognak férni, ahogy látják, illetve a backstage részbe is elférnek páran, így a fiatalember a koncert után tud fogadni vendégeket. – kacsintott egyet a szervező, mire csak megköszörültem a torkomat

-          Szerintem kezdjünk el próbálni, nézzünk meg minden beállítást, és utána menj felkészülni. – tettem hozzá

Nem vagyok álszent, de úgy gondolom, hogy most Bill életébe nem fér bele egy kapcsolat, mert jelenleg a karrierje fontosabb, mint egy kis kaland. Persze, ha lenne vagy ha lesz valakije nem fogom útját állni a boldogságuknak, mert jól tudom, hogy egy kamasznak ezt is meg kell tapasztalnia. De úgy vélem, hogy most a karrierje a fontosabb és nem egy lány; meg fogja majd tapasztalni a dolgokat időben, nem kell siettetni a dolgokat. Egyébként a sok rajongó miatt már beszélnem kellett vele erről- arról, mert ha nem vagyok otthon ki tudja, hogy mit csinálna, főleg egy lánnyal. Mármint a közönsége nagyrészt kiskorú, és nem akarom, hogy ebből bármiféle botrány legyen, mert a drága lesifotósok és újságírók olyan hihetetlen dolgokat kreálnának ebből, hogy Billt senki nem mosná ki a szituációból.

-          Bill, kicsit lazábban, ne izgulj ennyire! Urald a színpadot, járd körbe és mozogj, mert ez így tré. Egyhelyben állsz egy hatalmas színpadon, és nem érvényesül a háttér sem. Felszabadultan csináld, ahogy a stúdióban szoktad! – mondtam neki az instrukciókat a színpad előtt állva

-          De ez k.szott nagy! Mit csináljak én itt? Futkározzak körbe –körbe?  - Bill még soha nem volt ekkora színpadon vagy emelvényen, ez lesz az első alkalom

-          Fiam, megértem, hogy nagy, de attól még ki kell töltened a teret!  - röhögtem el magam, mert éppen akkor ért oda a szervező és a kijelentés miatt elég hülye fejet vágott

-          De akkor is!

-          Bill, szedd össze magad, mert ez így nem lesz jó. – most már komolyan beszéltem a fiamhoz, mert úgy láttam, hogy tényleg bepánikolt egy kicsit, amit most nem engedhetünk meg magunknak

A próba után Bill elment öltözni és sminkelni, hogy még időben elkészüljön, ne kelljen kapkodnia, mert azt nem szeret. Mondjuk, normál tempóban sem akaródzik neki időre elkészülni, de az már mellékes.

Miután mindennel kész lett elkezdett járkálni az öltözőjében, amiből levettem, hogy sík ideg.

-          Bill, öt perc és kezdünk!  - szólt be Isabelle, aki a sajtósunk

-          Oké! – na, és itt volt vége a fiamnak és nekem is

Láttam a szemében, hogy megijedt és nem hiszi el, ami történik vele. Láttam, hogy pánikol, de én sem voltam jobb állapotban annak ellenére, hogy nekem kellett volna megnyugtatnom őt. Nem attól féltem, hogy nem tudja megoldani a fellépést, hanem, hogy mi fog történni utána. Nem voltam biztos abban, hogy fel van erre készülve és abban sem, hogy helyesen cselekedtem, amikor engedtem neki a zenélést. Egyszerre kavarogtam bennem a pozitív és a negatív érzések; féltem, hogy elrontottam a kamaszkorát a hírnévvel, ugyanakkor elmondhatatlanul büszke voltam rá. Büszke voltam, hogy a drogok világából eljutott a hírnévhez és végre egyenesbe jött az élete; csodáltam azért, hogy volt elég bátorsága meglépni ezeket és még most sem hátrált meg.

-          Indulás, fiam! – mosolyogtam rá magabiztosan, hogy tudja, ott leszek vele

-          Oké, de mi van akkor, ha elrontom? – kérdezte kétségbeesetten a színpad felé sétálva

-          Nem fogsz hibázni, minden rendben lesz, csak lazán csináld! – habár én sem voltam nyugodt, próbáltam színlelni, mert sok múlik ezen

-          Oké!

A színpad felé egy kis folyosó vezetett, ahol ki volt téve egy pár híresség fényképe, akik itt jártak és léptek fel vagy éppen hozzájárultak az aréna megépítéséhez. Izgalmas volt legendák között sétálni és belegondolni abba, hogy egyszer talán Bill fényképe is az aréna falát fogja díszíteni. Egy kiskanyar után már a díszlet mellett álltunk és szorítottuk egymás kezét izgalmunkban vagy éppen idegességünkben.

-        Bill, indulj a színpadra! – mondta a menedzsment egyik tagja, aki kizárólag a koncertekért felelős

-       Jujj, húúú, jujj, áááá – igen, ez a fiam rendkívül összetett mondata volt a fellépés előtti pillanatban

-          Megcsinálod! – tettem hozzá mosolyogva

Amikor Bill kilépett a színpadra olyan ováció fogadta, amilyet talán Elvis Presley sem gyakran élt meg, főleg nem a legelső koncertjén. Eddig is tudtuk, hogy minden jegy elkelt és a pótjegyekből sem volt már a koncert előtt egy hónappal, de ekkora sikerre nem számítottunk. Billt pedig mintha kicserélték volna, amikor az emelvényre lépett. Elmúlt – legalább is nem látszott – a félelme és az izgatottsága, egy profi, magabiztos srác állt ott, aki pontosan tudta, hogy mit kell tennie. Önfeledten táncolt, – már ha ezt az ugrálást annak lehet nevezni – énekelt és kommunikált a közönségével, akik minden egyes dalát kívülről fújták és vele együtt énekelték. Olyan volt, mintha mindig is a színpadon lett volna, és nem csak most kezdte el a karrierjét.

-          Nagyon jól nyomja! – szólt Dave, a marketing menedzser

-          Az biztos! – mondtam magabiztosan és hatalmas elégedettséggel

Elégedett voltam, hiszen én tudtam egyedül Billen kívül, hogy miken ment keresztül és milyen keményen küzdött azért, hogy most ott állhasson a színpadon és neki szóljon minden taps és sikítás, ami a tömeg szűrődik ki. Amikor kilestem a színpadra olyan sok transzparenst láttam, hogy az én házamban is csak nehezen fértek volna el; volt köztük olyan, amin konkrétan megkérik Billt, hogy legyen a gyerekei apja, vegye feleségül és a többi. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg vagy egy-egy elolvasása után nem mosolyogtam, de voltak köztük elég megdöbbentőek is.

            „Schrei! Bis do do selbst bist                                                                                             

            Schrei! Und wenn es das Letzte ist

            Schrei! Auch wenn es weh tut

            Schrei so laut do kannst!

            Schrei! Bis do do selbst bist

            Schrei! Und wenn es das Letzte ist

            Schrei! Auch wenn es weh tut

            Schrei so laut do kannst Schrei!”

Bill, a Schrei című dalával fejezte be a koncertet, amit kétszer kellett előadnia a hatalmas ováció miatt. Egyszerűen nem engedték le a színpadról, mindig visszakiabálták és szinte követelték, hogy maradjon ott.

Amikor Bill az ováció, tapsvihar és sikítozások közepette hátrafordult és rám nézett, tudtam, hogy jól döntöttem. Tudtam, hogy Bill énekesnek született és a nehézségek ellenére soha nem fogja abbahagyni és mindig ordítani fog, még akkor is fáj, addig amíg önmaga nem lehet, mert ő egy született rocksztár, aki a rögös útja után végre megérkezett a céljához és beteljesíthette azt, amire mindig is hivatott volt; az éneklést.

__ Vége __