Apabőrbe bújt rocksztár

sziasztok! Tudom,hogy régen volt rész,de most volt csak időm rá. Figyelem: A történet újra Tom szemszögéből folytatódik!!! Jó olvasást hozzá,és várok minden véleményt! :)

19.: Egy hónappal a baleset után:

***Tom szemszöge***

Mi ez a furcsa érzés? Fáj mindem,valami feszíti a kezemet,hangokat hallok…. Mi történik? Hol vagyok? Érzem,hogy valaki fogja a kezemet és…és beszél is hozzám,de csak foszlányokat hallok.

Ki kell nyitnom a szemem,hogy rájöjjek,hogy hol vagyok.  Várjunk csak! Az öcsém hangja,Bill itt van.

-         Bill! – akartam mondani,de csak nyöszörögtem

-         Tom,itt vagyok…. – halottam most először tisztán amit mond

Érzetem, hogy elengedi a kezemet és halottam az ajtó csapódását.

Hamarosan visszajött de valakivel beszélt közben,majd éreztem,hogy valami hideg feltehetőleg fém hozzám ér.

-         Nemsokára ki fogja nyitni a szemét is,már ébren van,de még túl gyenge hozzá. Amikor nyöszörgött valószínűleg mondani akart valamit,csak nem tudott a csövek miatt. Minden rendben van most már nem kell aggódni, feltehetőleg hamarosan elhathatja a kórházat.

-         Köszönöm doktorúr,de mikor fogja kinyitni a szemét?

-         Nem tudom,nemsokára ez a lényeg.  Ahogy látom már most ki szeretné csak nem megy neki. Maga csak beszéljen hozzá,ő már mindent érteni fog. Nagy valószínűséggel valamit válaszolni fog majd,de nem lesz tisztán kivehető,hogy mit.

Ezután Bill beszélgetett velem,ahogy tudott. Egy darabig csak hallgattam,hogy miket mond,aztán erőt vettem magamon és kinyitottam a szemem. Hatalmas fény fogadott,ami bántotta a szemem,ezért azonnal vissza is csuktam őket.

-         Bántja a szemedet a fény?  - kérdezte lágy hangon az öcsém

-         Igen – szólaltam meg rekedtes hangon.

-         Jól van már kinyithatod. Lekapcsoltam a lámpát és behúztam a függönyt is egy kicsit.  

-         Köszönöm – mondtam hálásan

-         Nem fáj semmid Tom?

-         Már nem. Jól vagyok teljesen. – válaszoltam egy kicsit akadozva

-         Annyira aggódtam érted,nem is tudod elképzelni hány éjszakán át virrasztottam…

-         Mi történt? Mármint hogy kerültem ide?

-         Autóbaleseted volt. Egy kamionnal ütköztél frontálisan, csoda, hogy túlélted!

-         Ohh… - mondtam meglepve

-         De a lényeg ,hogy most már minden rendben van és hát hallottad a dokit is. Annyira boldog vagyok,hogy végre magadhoz tértél!

-         Mennyi ideig….

-         Több mint egy hónapig voltál kómában.

Ezután még nagyon sok mindenről beszélgettünk,de igazából csak jelentéktelen dolgokról,mert nem akart lefárasztani.

Őszintén hálás vagyok Billnek,hogy ennyi mindent megtett értem és a gyerekeimért is.

-         Mit mondtál a piciknek,hol vagyok?

-         Hogy el kellett utaznod bizonytalan időre,csak nem tudtál szólni mert olyan hirtelen történt és nekem is utánad kell mennem.

-         Köszönöm.

                                  *Egy héttel később*

-         Olyan jó,hogy végre otthon lehetek a családdal. – mondtam mikor már az autóban ültünk hazafelé jövet

-         Igen,hidd el nekem is mennyivel jobb,hogy nem kell aggódnom érted!

-         Vajon,hogy fognak fogadni a kicsik? – kérdeztem az öcsémtől bizonytalanul

-         Nem tudom,de azt hiszem nagyon hiányoztál nekik.

Egy hét telt el az ébredésem óta. Kijöhettem a kórházból mivel az orvosok nem találtak semmi rendellenességet. Hál Istennek nincsenek maradandó sérüléseim se,tehát minden rendben van velem.

Amikor beléptem az ajtón két jókedvű csöppség jött velem szembe és annyira megöleltek,hogy majdnem elesetem,de mégse.   

Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Ahogy ígértem itt is van a rész,amivel már egy jó ideje várattalak titeket. Remélem tetszeni fog,és sokan olvassátok majd!

18.: A folytatás:

-         A testvére kómába esett. De hál Istennek az éber verzióba,ha szabad így fogalmaznom. Nyugodjon meg csak azért jött be ennyi orvos,hogy ellenőrizni tudjuk és biztosan ne lépjen fel semmi komplikáció.

-         Azt hittem valami baj van….. Mármint úgy értem,hogy meghalt vagy ilyesmi. Mikorra várható,hogy magához tér?

-         Nem tudni,lehet,hogy csak pár nap,de akár 10-15 év is lehet.

-         Úristen! Nem lehet sehogy felébreszteni?

-         Nem. De ha beszél hozzá,vagy megérinti azt érezni fogja,bár nem reagál majd. Egyelőre az a lényeg,hogy az állapota stabil.

Nemsokára kiment az a sok orvos,így csak ketten maradtunk. Először nem mertem hozzáérni,hiszen,mi van ha valami bajt okozok neki. Nem szeretném elveszíteni az egyetlen testvéremet.

Később már beszéltem neki,bár tudtam,hogy semmi válasz nem várható mégis reménykedtem,hogy mond valamit. Elkotyogtam mindent ami bántott és amit érzek jelen pillanatban. Órákon keresztül csak beszéltem hozzá. A végén megérintettem a kezét,majd kicsit felbátorodva meg is fogtam. Anyuékat ma még nem láttam,de valószínűleg az épületben vannak. Nekem haza kéne mennem egy kiadós fürdés és alvás miatt,de nem merem itt hagyni Tomot. Sosem lehet tudni,hogy mire lesz szüksége amikor nem vagyok itt.

Dél felé hoztak enni,és büszkén jelentem,hogy ma többet ettem mint a baleset óta összesen. Jól esett az ebéd,bár elég fura íze volt. Biztos,hogy ez kaja és embereknek is jó? Nem éppen,na mindegy.

-         Fiam,haza kéne menned,de komolyan! – anya

-         De nem hagyhatom itt Tomot….

-         Mi is tudunk vigyázni rá,ráadásul szakképzett diplomata emberek figyelik minden rezdülését. – Gustav

-         Menny csak haza,fürödj le,és aludj. – Georg

-         Ezzel azt akarod mondani,hogy büdös vagyok?

-         Nem,dehogy,hisz fürdesz itt is,ha jól tudom. – apa

-         Igen,hogyne tisztálkodnák!?

-         Tudod Bill neked is jár egy kis pihenés. Nem tesz jót sem a szervezetednek sem a külsődnek a nem alvás. Menj csak mi majd itt maradunk vele. Vegyél egy forró fürdőt egyél valamit és pihenj le. – David

-         Oké,de akármi van azonnal hívtok. Még akkor is ha a szempillái rezdültek csak meg.

-         Menjél már! – Georg

Úgy tettem ahogy David „parancsolta”,így vettem egy  forró zuhanyt,ami igazán jól esett,majd kajáltam és elaludtam. Nem tudom,hogy mennyit  szunyókáltam,de arra keltem fel,hogy csörög a telefonom. Nem is néztem,hogy ki hív csak felvettem. A hívás közben kiderült,hogy a rendőrök kerestek a balesettel kapcsoltban. Pár perc múlva már úton voltam a rendőrkapitányság felé. A bemutatkozás és egyéb normák után jöhetett aminek jönnie kell ilyenkor.

-         A baleset okozója újra beszélni szeretnem magával.  –rendőr

-         De én nem akarok,sőt határozottan elutasítom a dumcsizást.

-         Újra el szeretné mondani,hogy mi miért és hogyan történt.

-         De engem ez nem érdekel,csupán egy dolog izgat de az nagyon méghozzá,hogy a bátyám minél előbb felébredjen!

-         Sajnos meg kell hallgatnia.

Remek,már megint akaratom ellenére csinálják. Miután újra elmondta Edward a történetet,most már nem tagadta,hogy egyedül Ő a hibás a balesetért. Nem kifejezetten nyugtatott meg,de jó tudni,hogy elveszik a jogsiját és egy jelentősebb összeget is ki kell fizetnie és ha netán valami történik Tommal börtönbe is kerülhet. Miután végeztünk a beszélgetéssel elvitték Edwardot,én pedig bent maradtam,mint megtudtam újra hivatalosan kihallgatnak,csak azért,hogy tiszta fejjel is ugyanazt mondom-e mint ezelőtt.

-         Jól van uram. Legyen szíves elmondani az egészet elölről,lassan,minden szavát megfontolva. Minden apró maga számára akár jelentéktelen dolgot is mondjon el. Időpontok,nevek is kellenek! – utasított a rendőr.

-         A baleset előtti éjszaka megbeszéltük,hogy Tom barátnője - aki most már csak volt – Ria Sommerfeld átjön vacsorázni másnap este 6 körül. A randi napján én főztem a vacsorát,és az én feladatom lett volna anyuékhoz levinni a gyerekeket,de a nevelőapám elvágta az úját gitárpengetővel és be kellett vinni a sebészetre így otthon maradtak a kicsik. Ria nem tudott róluk és ezért amikor tudomást szerezett róluk kiborult és követelte,hogy a bátyám vigye haza azonnal. Tom azt mondta,hogy max. egy óra és itt van. Órákon keresztül hiába vártam,hogy hazajön egyszerűen nem jött. Hajnalba jött a telefon,hogy súlyos autó balesete volt. Ez után nem tudom mit történt valószínűleg elájultam,mert arra ébredeztem,hogy valaki lágyan pofoz. Akkor vettem észre a családomat és a bandatársaimat. Azonnal elindultunk a kórházba és innen már tudják mi történt.

-         Milyen gyerekek?

-         Tomnak 3 éve születtek ikrei.

-         Ki az édesanyjuk és miért nem hozzá vitték a gyerekeket,ha már nincsenek együtt a szülők?

-         Mert a lány meghalt,a nagyszülőknek a tartózkodási helyét nem ismerjük.

-         Próbálták felvenni a velük a kapcsolatot?

-         Nem. A lány teherbeesése után megszakítottuk velük a kapcsolatot és csak az anya haláláról értesültünk és,hogy Tomnál maradnak a gyerekek.

-         Értem.

Még sok mindent kérdezgettek Stelláról is,de hát csak annyit mondtam amennyit tudtam.

Később hazamehettem,így visszafeküdtem aludni. Végre valahára semmi és senki nem zavart meg. Zavartalanul aludtam,de végig Tommal álmodtam. Vajon mi lesz vele? Mikor fog felépülni? Vajon teljesen meg fog gyógyulni,vagy maradnak sérülései? Hát bizony ez a jövő titka…

*Komit kaphatok?* 

1 év

Sziasztok! Tudom,hogy régen volt már rész,de ígérem,hogy holnapra biztosan itt lesz.
Amint látjátok ennek a bejegyzésnek 1 év a címe. Ma pontosan egy éve létrehoztam a második blogomat,ami Tokio Hotellel foglalkozik. 
Ebben az egy évben összesen 1.595 látogató volt ami ami azt jelenti,hogy egy hónapban átlagosan 133 látogatóm volt. Azt tekintve,hogy nagyon sok TH-s bloggal találkoztam szerintem nagyon jó arány,bár visszajelzések nem nagyon érkeztek,amit furcsállok is. 
A legforgalmasabb hónap 2013. januárja volt ; 266 megtekintéssel.
Köszönöm azoknak akik rendszeresen olvassák a blogot, küldtek visszajelzéseket és megtalálták az oldalt. Remélem a jövőben is számíthatok rátok. :)