Schrei

Sziasztok! Hosszú kihagyás után hoztam az újabb részt, amiben Tom közelebb kerül az igazsághoz. Jó olvasást hozzá! :)

10.: Nem lehet igaz

Reggel a tegnap esti elhatározásom szerint cselekedtem, ami annyit jelentett, hogy elküldöm Billt suliba, én meg megyek Leonához.

-          Bill, elindulnál még ma? – kérdeztem tőle ¾ nyolckor

-          Aha, de még belövöm a hajamat…..

-          Gyere már! Dolgom van nekem is!

Úgy döntöttem, hogy elviszem a suliig, mert így biztos, hogy bemegy, mivel látni fogom.

-          Nem kell elvinni, képes vagyok járni!

-          Fejezd be a bunkózást és ülj be az autóba!

-          Nem! – miért kell neki mindenben ellenkezni velem?

-          Azt mondta beülsz! – nem érdekel, hogy mit szólnak a szomszédok, betuszkoltam a kocsiba

Kivételesen nem késett el, de az utolsó pillanatban lépett be az ajtón, amiért az igazgatónő – aki ott várt rá – elindult felém.

-          Jó reggelt, tudnánk beszélni az irodámban?

-          Persze!

-      A fia meglehetősen szemtelen és roppant csúnyán viselkedik. Nem tudom, a feleségével mit csinálnak vele otthon, de neveljék meg, mert így nem sokáig fogom elviselni az intézményben. Nem tudom, miket csinál otthon, de ez itt nem megengedett viselkedés. Tudom, hogy úgy gondolja a fia, hogy ő most több, mert idősebb, de tájékoztatom, hogy ugyanolyan diák, mint a többi. Az sem érdekel, hogy maga zenei producer. Ki fogom rúgni!  

-        Nézze igazgatónő; fogalmam sincs, mibe keveredett és miért nem jár iskolába. Tudom, hogy nem egy szent, ahogy senki, de azon vagyok, hogy megneveljem. Az, az igazság, hogy kellett volna mellé egy férfi kiskorában, aki megfogja, de 17 évesen megijedtem tőle. Nemrég költözött hozzám, próbálom megfogni valahogy, de nagyon nehéz.

Ezután még két- három szót váltottunk és eljöttem a diritől, mert tényleg dolgom volt; beszélni a fiam anyjával.

Persze, miért is ne dugóba keveredtem és két órát várhattam, mire csigalassú tempóban megindult a sor, aminek az elején baleset volt.

Mikor végre Leonához értem – amilyen szerencsém van- ott volt a pasija, akivel eddig még nem találkoztam, de nem is nagyon akartam. Billel még nem tudtam ezekről a dolgokról beszélni, azt hiszem érthető okokból. Mondjuk, miről lehet vele értelmesen dumálni? Semmiről.

-          Szia! – köszöntünk egymásnak az ajtóban

-          Valami baj van? – kérdezte ijedten Leona miközben bementünk

-       Helló! – köszöntem a kanapén ülő hapsinak – Billről lenne szó, de ha gondolod, visszajöhetek később is…

-        Nem kell, Robert előtt mondhatod. Ismeri már annyira Billt. – ennek örülnöm kéne?

-          Bill allergiás a darázsra. Miért nem mondtad?

-    Ezt meg honnan szedted? Nem allergiás semmire, arról tudnék.  – láttam rajta, hogy tényleg meglepődött

-     Ő mondta nekem, amikor benyitottam a szobájába… - ekkor már gyanítottam, hogy a fiam azudik nekem

-       Tom, te elhiszel neki mindent? Valószínűleg valami mást csinált; nem allergiás semmire! Kutasd át a szobáját, nézd meg mit művelt, ez így nem lesz jó!

Erre én is rájöttem, nem kell mondani. Mivel úgy láttam, hogy nincs értelme tovább maradni Leonánál, eljöttem tőle. Szerintem valahol örül neki, hogy megszabadult a fiától.

Amint hazaértem bementem Bill szobájába és elkezdtem kutatni, de magam sem tudtam, mit kellene keresnem. Felforgattam mindent, a lehető legapróbb részletességgel néztem át az egész helységet, de nem találtam semmit. Eddig.

-          Mi a f***t csinálsz a szobámban?

-          Ta…takarítok! – próbáltam védeni magam a fiam előtt

-          Vagy kutatsz, de elárulom, hogy nem fogsz találni semmit sem!

Hát ezt benéztem, de nagyon. Más módszert kell alkalmaznom!     

Schrei

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amiben már egy új srác is szerepet kap. Jó olvasást hozzá! :) 

9.: Az új fiú

*Bill szemszöge*

Annyira unalmas az iskolai élet, hogy az valami hihetetlen. Amúgy nem tudom, mi van velem, de azt vettem észre magamon, hogy egyre jobban adok apám szavára. Persze szó se arról, hogy mostantól az lesz, amit ő akar, de nem látom értelmét veszekedni vele, mert úgy sem érti meg, hogy nekem van igazam. Pedig egyszer nagyon pofára fog esni az biztos.

-          Bill, indulj el suliba! – kiabált föl az emeletre

-          Jó, mindjárt!

-          El fogsz késni

-          Nem érdekel! – most mit izgassam magam ezen?

Persze tényleg elkéstem, de nem nagyon érdekelt, csak az igazgatót, aki bent volt, mivel jött egy új srác hozzánk. Mondjuk engem is bejelenthetne új diákként, mivel nem gyakran látnak a tanárok, mivel folyton kilógok ebből a börtönből.

-          Bill Kaulitz! Már megint elkéstél? Miért nem tudsz egyszer időben felkelni? Volt már olyan nap, amikor nem késve jöttél? Szólni fogok apádnak erről, elég volt belőled. Arról nem is beszélve, hogy nem jársz suliba!

-          Adjak xanaxot? Nyugi már, itt vagyok. Szólhat apámnak, nem érdekel. – mentem a helyemre, de megálltam, mikor megláttam az új társunkat

-          Te mi a f….t keresel itt? Azt hittem a tavalyi elég volt….. – nem voltunk soha jóban, de tavaly különösképpen nem

-          Ti ismeritek egymást? – nézett a tanárnő

-          Persze, tavaly is egy osztályba jártunk… - mondtam végig Brad szemébe nézve

-          Már akkor is egy züllött drogos voltál…..

-          Nem tudom kit vittek el a detoxba – chh.. még hogy én vagyok a drogos

Miután kiment az igazgatónő tényleg beszélhetett a faterommal, mert elég ideges volt, amikor jött értem.

-          Bill, miért nem jársz suliba? Ki az a Brad, akivel összeszólalkoztál már első órában a srác legelső napján?

-          Senki…

-          Miért mondta neked, hogy drogos vagy? Bill, ugye nem…?

-          Hagyjál már, nem érdekes….

Vigyáznom kell, mert kezd belém látni, amit egyáltalán nem akarok. Kezdi elérni amit akar, tehát vissza kell vennem ebből a jófiús szerepből. Nem szeretem, ha irányítanak és nem is fog, ha rajtam múlik. Persze azért engedek neki egy kicsit, aztán meg vissza keményítek. Tudom, hogy mi miért csinálok, nem kell nekem megmutatni a helyes utat még akkor se kellene, ha látszódna rajtam a bizonytalanság, amiről szó sincs.

 *Tom szemszöge*

Aggódom a fiamért. Nem tudom mibe keveredett, de tuti, valami rosszban sántikál. Nem hiszem el neki ezt a stílust, amit mutat felém; nem változhat meg ennyi idő alatt.

Muszáj lesz megtudom miért csinálja ezt.

-          Bill, beszélhetnénk? – nyitottam be a szobájába

-          Nem, menj ki! – mintha eldugott volna valamit

-          Mit csinálsz? – mentem közelebb hozzá, mert láttam az arcán a meglepettséget

-          Semmit….. allergiás vagyok a darázsra és megcsípett egy……

-          Ne vigyelek kórházba? – nem lehet szórakozni egy ilyennel

-          Nem kell! Jól vagyok, itt van rá a gyógyszer… - mutatta meg az injekciós tűt, amit akkor húzott ki a kezéből, amikor beléptem

-          Biztos jól vagy? – fura, Leona nem mondta, hogy allergiás Bill

-          Igen, semmi baj, csak egyedül szeretnék lenni

Persze tiszteletben tartom azt, amit mond, ezért otthagytam a szobájában, de már kezd összeállni a holnapi nap a fejemben. Csak el kell intéznem, hogy menjen suliba.