Schrei

Sziasztok! Hosszú kihagyás után hoztam az újabb részt, amiben Tom közelebb kerül az igazsághoz. Jó olvasást hozzá! :)

10.: Nem lehet igaz

Reggel a tegnap esti elhatározásom szerint cselekedtem, ami annyit jelentett, hogy elküldöm Billt suliba, én meg megyek Leonához.

-          Bill, elindulnál még ma? – kérdeztem tőle ¾ nyolckor

-          Aha, de még belövöm a hajamat…..

-          Gyere már! Dolgom van nekem is!

Úgy döntöttem, hogy elviszem a suliig, mert így biztos, hogy bemegy, mivel látni fogom.

-          Nem kell elvinni, képes vagyok járni!

-          Fejezd be a bunkózást és ülj be az autóba!

-          Nem! – miért kell neki mindenben ellenkezni velem?

-          Azt mondta beülsz! – nem érdekel, hogy mit szólnak a szomszédok, betuszkoltam a kocsiba

Kivételesen nem késett el, de az utolsó pillanatban lépett be az ajtón, amiért az igazgatónő – aki ott várt rá – elindult felém.

-          Jó reggelt, tudnánk beszélni az irodámban?

-          Persze!

-      A fia meglehetősen szemtelen és roppant csúnyán viselkedik. Nem tudom, a feleségével mit csinálnak vele otthon, de neveljék meg, mert így nem sokáig fogom elviselni az intézményben. Nem tudom, miket csinál otthon, de ez itt nem megengedett viselkedés. Tudom, hogy úgy gondolja a fia, hogy ő most több, mert idősebb, de tájékoztatom, hogy ugyanolyan diák, mint a többi. Az sem érdekel, hogy maga zenei producer. Ki fogom rúgni!  

-        Nézze igazgatónő; fogalmam sincs, mibe keveredett és miért nem jár iskolába. Tudom, hogy nem egy szent, ahogy senki, de azon vagyok, hogy megneveljem. Az, az igazság, hogy kellett volna mellé egy férfi kiskorában, aki megfogja, de 17 évesen megijedtem tőle. Nemrég költözött hozzám, próbálom megfogni valahogy, de nagyon nehéz.

Ezután még két- három szót váltottunk és eljöttem a diritől, mert tényleg dolgom volt; beszélni a fiam anyjával.

Persze, miért is ne dugóba keveredtem és két órát várhattam, mire csigalassú tempóban megindult a sor, aminek az elején baleset volt.

Mikor végre Leonához értem – amilyen szerencsém van- ott volt a pasija, akivel eddig még nem találkoztam, de nem is nagyon akartam. Billel még nem tudtam ezekről a dolgokról beszélni, azt hiszem érthető okokból. Mondjuk, miről lehet vele értelmesen dumálni? Semmiről.

-          Szia! – köszöntünk egymásnak az ajtóban

-          Valami baj van? – kérdezte ijedten Leona miközben bementünk

-       Helló! – köszöntem a kanapén ülő hapsinak – Billről lenne szó, de ha gondolod, visszajöhetek később is…

-        Nem kell, Robert előtt mondhatod. Ismeri már annyira Billt. – ennek örülnöm kéne?

-          Bill allergiás a darázsra. Miért nem mondtad?

-    Ezt meg honnan szedted? Nem allergiás semmire, arról tudnék.  – láttam rajta, hogy tényleg meglepődött

-     Ő mondta nekem, amikor benyitottam a szobájába… - ekkor már gyanítottam, hogy a fiam azudik nekem

-       Tom, te elhiszel neki mindent? Valószínűleg valami mást csinált; nem allergiás semmire! Kutasd át a szobáját, nézd meg mit művelt, ez így nem lesz jó!

Erre én is rájöttem, nem kell mondani. Mivel úgy láttam, hogy nincs értelme tovább maradni Leonánál, eljöttem tőle. Szerintem valahol örül neki, hogy megszabadult a fiától.

Amint hazaértem bementem Bill szobájába és elkezdtem kutatni, de magam sem tudtam, mit kellene keresnem. Felforgattam mindent, a lehető legapróbb részletességgel néztem át az egész helységet, de nem találtam semmit. Eddig.

-          Mi a f***t csinálsz a szobámban?

-          Ta…takarítok! – próbáltam védeni magam a fiam előtt

-          Vagy kutatsz, de elárulom, hogy nem fogsz találni semmit sem!

Hát ezt benéztem, de nagyon. Más módszert kell alkalmaznom!