Happy 28th birthday!

Boldog 28. szülinapot Kaulitz ikrek! <3

12 éve...

Sziasztok!

A mai nap egy piros betűs ünnep. Hogy miért? Két szó, egy fogalom, négy fiú: Tokio Hotel. 

Boldog szülinapot Tokio Hotel!

És természetesen az elmaradhatatlan dal: 

Schrei

Sziasztok! Iszonyú sok kihagyás után végre itt a legújabb Schrei rész, amihez jó olvasást kívánok! :)

34.:Tárgyalás után

Miután elindultunk haza Bill egyszerűen nem bírta befogni a száját. Folyamatosan arról magyarázott, hogy neki mennyivel jobb lesz nálam, mint az anyjánál és nem érti, hogy miért nem jött el előbb. 

-          Bill, ugye tudod, hogy anyád mindig a legjobbat akarta neked, csak hát Robert nem volt épp jó választás számára.

-          Chh, ha jót akart volna, akkor hitt volna nekem és nem Robert párját fogja végig. És még most sem fogja otthagyni, pedig már engem is elvesztett.

-          Erre nem tudok mit mondani fiam.

Igazából nem is akartam. Egyszerűen meguntam Leona játszadozásait az évek alatt és fejben totálisan igazat adtam Billnek, de azért mégsem lázíthatom az anyja ellen. Sérülékeny még ez a helyzet ahhoz, hiszen még 15 napja van Leonának a fellebbezésre, amiből talán következik, hogy meg is teszi és ebben az esetben nem szeretném elveszíteni a fiamat, akit most kaptam vissza.

-          Most nem haza megyünk? – nézett furán Bill amikor nem kanyarodtam be az utcánkba

-          A cuccaid nem kellenek? – nevettem miközben a fiamra pillantottam

-          Ja, de szükségem lesz rájuk, hacsak nem veszel nekem újakat. – szép próbálkozás, mondhatom

-          Még csak az kéne. Kifosztasz a vagyonomból a végén.

-          Ajj….

Ezek után már csendben zsörtölődött, amiért nem kap új ruhákat és egyéb kacatokat. Én pedig szórakozottan vezettem Leonához, aki már idegesen várt ránk a kapuban. Mondjuk, én sem örülnék, ha 15 év után elvennék tőlem a fiamat, de ő választotta ezt. Ha otthagyta volna Robertet, akkor talán nem mentem volna bele ebbe az egészbe, hiszen ez csak Billnek volt rossz.

-          Remélem boldog vagy Tom! – üdvözölt Lee a kapuban

-          Ne kezd, oké? Nem én akartam, hogy ez legyen, hanem te.

-          Szerinted én akartam? Bill egy nap közölte, hogy hozzád költözik én meg azt sem tudtam, hogy mi van.

-          De ahogy látom még mindig nem sikerült megszabadulnod a kis féregtől. Esetleg hívjak neked egy rágcsáló-írtót? – persze itt Robert céloztam, aki most biztonságos távolba volt tőlem és meg se szólalt

-          Vicces vagy! – Leonán látszott, hogy mindjárt felrobban, annyira ideges volt

-       Bill, légy szíves pakold össze cuccaidat s menjünk. Nem szándékozom anyád és a féreg közelében tölteni sok időt. Anyád még oké lenne, de a másikat nem bírom elviselni.

-          Nem akarsz segíteni? Mennyit pakoljak és mit? Mi fér be? – persze lelkes volt, mert végre nem kellett a mostohaapja képét bámulnia

-          Ruhákat, tancuccokat és egyéb kis kacatokat hozz most, aztán, majd ha itt maradt valami fontos, akkor visszajövünk érte.

-          Okéééééé – a szó végét annyira elnyújtotta, hogy az már fájt

Persze Billnél a gyors pakolás azt jelentette, hogy mindent beszórt a bőröndökbe és dobozokba, de úgy, hogy konkrétan még a kocsi hátsó ülései is megteltek, nem csak a csomagtartó. Mondjuk így is órákat vett igénybe a folyamat, mivel közöltem a fiammal, hogy normálisan pakoljon el, mert nem vagyok hajlandó mindennap ide járkálni, mert itt hagyott egy pár cipőt.

-          Kész vagyok! – állt meg előttem büszkén egy hátizsákkal a hátán és kettővel a kezében

-          Végre! Azt hittem már itt alszol egy éjszakát nosztalgiából. – mondtam mosolyogva, miközben átvettem tőle a táskákat

Miután elköszöntünk és biztosítottam Leonát arról még egyszer – a mai nap vagy századszorra -, hogy Billt akkor láthatja, amikor csak akarja, kivéve, ha Robert ott van, elindultunk haza. Miközben vezettem elkezdtem felvezetni Billnek a témát, miszerint nálam egy kicsit másképp lesz minden, mint Leonánál.

-          Apu, legalább addig hagyjuk, amíg haza nem érünk.

-          Oké, de akkor meg fogjuk beszélni, mert muszáj lesz valami rendszerességet vinni az életbe és az enyémbe is.

-          Nagyon fel fogom borítani a napjaidat? – kérdezte félve Bill

-      Nem annyira, mert konkrétan ellátod saját magadat, nekem csak figyelnem kell rád, viszont amikor iskolába leszel én tudok dolgozni.

-          Hogy hol leszek?

-      Miért szerinted csak egész nap otthon leszel és tévét nézel? Iskolába fogsz járni és három éven belül le fogsz érettségizni, azután pedig csak remélem, hogy felnősz és egyetemre jársz vagy legalább egy olyan szakmát választasz magadnak, amivel kamatoztathatod a tehetségedet.

-          De…..

-          Nincs semmi de! Nézd, ha ezen akarsz vitázni, és ha azt hiszed, hogy hagylak elkallódni, akkor nagyon tévedsz.

Persze tisztában voltam azzal, hogy Billt nem lesz könnyű a helyes útra terelni, mert ő már megszokta,hogy mindig az van, amit ő akar és senki nem szól bele az életébe. Az is lehet, hogy Leona hagyta Billt, de én nem fogom, mert már láttam, hogy hova süllyedt, viszont az is tudom, hogy alapjában véve egy nagyon normális és intelligens srácról beszélünk, aki talán örökölt valamit az apja zenei génjeiből.

Amikor megérkeztünk a lakáshoz Bill egyből kiszállt az autóból és rohant befelé. Pedig nem is olyan régen el akart szökni konkrétan. Hmm, érdekes.

-          Na, akkor pakolj ki a szobádban, én addig csinálok valami ehetőt. Mit szeretnél enni? Dobjak össze egy kis spagettit? 

-          Aha, az jó lesz. – mosolygott Bill, miközben felvonult a cuccaival az emeltre

-          Bill, könnyebb lenne, ha egyszerre csak egy bőröndöt vinnél fel!

Persze tudtam, hogy ez még csak a kezdet és még hosszú út vezet a végéig, de hiszem, hogy a fiam egyszer majd megérti, hogy miért hozok olyan döntéseket, amik neki nem tetszenek vagy esetleg most rosszak a számára.

Magyarázat és Szülinap

Sziasztok!

Tudom, hogy nincs igazán jó mentség erre a majdnem fél évre, de most mégis megpróbálkozom vele.

Szóval, jelenleg végzős vagyok / voltam. Ki, hogy értelmezi ezt a helyzetet, így érettségi végén. Ez még önmagában nem lenne mentség, hiszen nagyon sok végzős van, aki blogot is vezet, és mégis tud tanulni mellette, viszont nekem

ez  most nagyon sokat számított, hiszen ebben az évben alapoztam meg talán -neme akarok nagy szavakat használni, de - az életemet.

Az első félév még "gyerekjáték" volt, főleg a második félévhez képest. Onnantól kezdve, hogy kézhez kaptuk a félévinket meg sem álltunk, folyton valami dolgunk volt. Táncpróbák, szalagavató, továbbtanulás, dolgozatok, tételek; azt hiszem inkább nem sorolom tovább. Egyszerűen annyi minden összejött a gimi utolsó félévére, hogy sem időm, sem energiám, se kedvem nem volt blogot írni. Sokszor este értem haza, utána még nekiálltam a másnapi tanulnivalónak, aztán végén csak beestem az ágyamba és elaludtam. Ráadásul ezek közben még készültem az angol nyelvvizsgámra, az emelt angol és töri érettségire, ami így egyben megterhelő az embernek. A végén már mindenhol angol szavakat és évszámokat láttam. Ezért (is) jobbnak láttam, ha nem írok, amíg le nem csitulnak az érettségik. Még ugyan nem vagyok túl a dolgokon, mert vissza vannak a szóbelik, de ezután újult erővel fogok nekivágni az írásnak.

Először is terveim szerint hamarosan befejezem a Schrei -t, így esedékes lesz egy design csere is, ami csak annyit von maga után, hogy egy, maximum két napig senki számára nem lesz látható a blog, de erről még tájékoztatni foglak titeket a Schrei utolsó részeinél. Ezután, ha minden igaz július elsejétől újabb történet indul és a nyár beköszöntével nem kell majd ilyen sokat várnotok egy-egy részre. :)

A cím második része a szülinap szó. Igen, február 15.-én a blog öt éves lett, így szeretnék köszöntet mondani Nektek, hiszen nélkületek nem sikerült volna ez az öt év. Most nem szeretnék belemenni a szokásos statisztikákba, amit ilyenkor szoktam csinálni, de köszönöm a több, mint 26 ezer kattintást, ami ezidáig összegyűlt; remélem lesz ez még többszöröse is a mostaninak. :)

 ellenére is magas látogatószámot. Örülök, hogy még így sem

Schrei

Sziasztok! Előszöri s Boldog Újévét mindenkinek! Másodszorra pedig nagyon sajnálom ,hogy megint nem volt rész, de az a helyzet, hogy a szünetemet is végig tanultam és még most sem vagyok kész teljesen. Viszont most végre itt a következő rész, amiben már majdnem minden a helyére kerül.
Más: a történet befejezése valószínűleg január végén lesz, így közbe fog esni egy design átalakítás is és persze gőzerővel fogom írni a következő történetet is, amiről nem szeretnék még elárulni semmit sem.
Most viszont jó olvasást kívánok! :)

 33.: A győztes II.

-        -   Szóval, miután minden lehetséges szempontból kivizsgáltuk az ügyet és természetesen figyelembe vettük a fiú szavait is, meghoztuk a döntést, miszerint ma lezárjuk ezt az ügyet.

Itt már annyira ideges voltam, hogy kedvem lett volna kirohanni az épületből és visszafeküdni az ágyamba, hogy azt hihessem, hogy ez egy rossz álom. Majd pár órával később felébredve, megkönnyebbülve tapasztalni, hogy Bill itthon van. De sajnos ezt nem tehettem meg több okból kifolyólag sem. Egyrészt, mert akkor biztosan elveszítem a fiamat, a második, hogy akkor Robert nyerne, és ki tudja, mit művelne Billel.

-      Nos, a jelen körülményeket figyelembe véve, a teljes jogú felügyeletet az édesapa, Tom Kaulitz kapja. – csapott a bírónő a kalapácsával az asztalra

-      Ez most komoly? Miért veszik el a faimat? Én neveltem fel, én voltam vele, amikor az apja még csak felé sem nézett! – Leona először döbbent volt, majd átcsapott hisztérikusba

-   Az ítéletem ellen az elkövetkezendő 15 napban fellebbezhet! Addig is a kiskorú gyermek az édesapánál marad! – mondta a bírónő ellentmondást nem tűrő hangon

-     Attól, hogy nem én vagyok az apja még nevelhetem nem? Most veszik el egy anyától a fiát? – háborgott Robert, miközben Leonát próbálta nyugtatni

-          Mindhárman nagyon jól tudjuk, hogy miért. Örülhetsz, hogy Bill ezt nem mondta el senkinek!

Még folytatta volna Robert a kis vitánkat, de a bírónő közbecsapott a kalapáccsal, hogy az ügy lezárva, legközelebb maximum akkor találkozunk, ha Leona fellebbez, amiben én kicsit kételkedem, Robert helyzetéből adódóan. Csak nem akar Lee még nagyobb bajt magának.

-        Na? Kinél maradok, vagy mit csinálok? Egyedül fogok élni? – jött oda hozzánk Bill, a szokásos nemtörődöm stílusával, amit csak Leonáékkal szemben enged meg magának. Nálam már rájött, hogy nem éri meg.

-          Az a sze…..- kezdte Robert, de beléfojtottam a szót

-          …retetre méltó akarod mondani, igaz Robert? – a szemem szerintem szikrákat szórt – Szóval az a helyzet, hogy jössz velem haza! Átmegyünk anyádhoz, összepakolsz és megyünk hozzám vagy…

-          Komoly? Neeeeeee…. – szerintem ez egy ujjongás akart lenni, bár egy visításnak hallatszott

-          Igen, komoly! – nevettem Billel együtt

Persze Leonának még volt ehhez pár szava, de már nem nagyon érdekelt, mivel Bill nálam lehet és én nevelhetem tovább. Ha sorba veszek mindent, akkor nekem talán sikerül azt elérnem pár hónap alatt, amit eddig az anyja nem tudott. Nem azt mondom, hogy Leona képtelen lenne nevelni egy gyereket, de be kell látnia, hogy Robert nem jó Bill számára, és ha ott maradt volna, talán visszaesik ugyanoda, ahonnan kihúztam már egyszer. Azt is tudom, hogy nem lesz könnyű, hiszen biztosan lesznek olyan napok, amikor majd megszenvedünk egymással és az is biztos, hogy lesznek ajtócsapkodások, de legalább én el fogom érni a célomat, mert nem hagyom magam befolyásolni. Engem nem fog tudni levenni a lábáról egy- két cuki mosollyal vagy vicces beszólásokkal. Innentől kezdve kemény munka vár mindkettőnkre. Persze nem akarok egy kiképzőtisztre hasonlítani Bill szemében, de valahogy a jó útra kell térítenem, amennyire csak lehet.

-          Fater, nem megyünk el  kajálni valahova vagy moziba? Csináljunk valami pasisat! – nézett rám Bill miközben az autó felé mentünk

-    Először cuccolj haza, aztán mehetünk felőlem. – egyeztem bele, mert tudtam, hogy fontos Billnek, hogy velem lehessen újra és azt is tudtam, hogy ránk fér egy kis kaja egy ilyen nap után