Schrei

Sziasztok! Előszöri s Boldog Újévét mindenkinek! Másodszorra pedig nagyon sajnálom ,hogy megint nem volt rész, de az a helyzet, hogy a szünetemet is végig tanultam és még most sem vagyok kész teljesen. Viszont most végre itt a következő rész, amiben már majdnem minden a helyére kerül.
Más: a történet befejezése valószínűleg január végén lesz, így közbe fog esni egy design átalakítás is és persze gőzerővel fogom írni a következő történetet is, amiről nem szeretnék még elárulni semmit sem.
Most viszont jó olvasást kívánok! :)

 33.: A győztes II.

-        -   Szóval, miután minden lehetséges szempontból kivizsgáltuk az ügyet és természetesen figyelembe vettük a fiú szavait is, meghoztuk a döntést, miszerint ma lezárjuk ezt az ügyet.

Itt már annyira ideges voltam, hogy kedvem lett volna kirohanni az épületből és visszafeküdni az ágyamba, hogy azt hihessem, hogy ez egy rossz álom. Majd pár órával később felébredve, megkönnyebbülve tapasztalni, hogy Bill itthon van. De sajnos ezt nem tehettem meg több okból kifolyólag sem. Egyrészt, mert akkor biztosan elveszítem a fiamat, a második, hogy akkor Robert nyerne, és ki tudja, mit művelne Billel.

-      Nos, a jelen körülményeket figyelembe véve, a teljes jogú felügyeletet az édesapa, Tom Kaulitz kapja. – csapott a bírónő a kalapácsával az asztalra

-      Ez most komoly? Miért veszik el a faimat? Én neveltem fel, én voltam vele, amikor az apja még csak felé sem nézett! – Leona először döbbent volt, majd átcsapott hisztérikusba

-   Az ítéletem ellen az elkövetkezendő 15 napban fellebbezhet! Addig is a kiskorú gyermek az édesapánál marad! – mondta a bírónő ellentmondást nem tűrő hangon

-     Attól, hogy nem én vagyok az apja még nevelhetem nem? Most veszik el egy anyától a fiát? – háborgott Robert, miközben Leonát próbálta nyugtatni

-          Mindhárman nagyon jól tudjuk, hogy miért. Örülhetsz, hogy Bill ezt nem mondta el senkinek!

Még folytatta volna Robert a kis vitánkat, de a bírónő közbecsapott a kalapáccsal, hogy az ügy lezárva, legközelebb maximum akkor találkozunk, ha Leona fellebbez, amiben én kicsit kételkedem, Robert helyzetéből adódóan. Csak nem akar Lee még nagyobb bajt magának.

-        Na? Kinél maradok, vagy mit csinálok? Egyedül fogok élni? – jött oda hozzánk Bill, a szokásos nemtörődöm stílusával, amit csak Leonáékkal szemben enged meg magának. Nálam már rájött, hogy nem éri meg.

-          Az a sze…..- kezdte Robert, de beléfojtottam a szót

-          …retetre méltó akarod mondani, igaz Robert? – a szemem szerintem szikrákat szórt – Szóval az a helyzet, hogy jössz velem haza! Átmegyünk anyádhoz, összepakolsz és megyünk hozzám vagy…

-          Komoly? Neeeeeee…. – szerintem ez egy ujjongás akart lenni, bár egy visításnak hallatszott

-          Igen, komoly! – nevettem Billel együtt

Persze Leonának még volt ehhez pár szava, de már nem nagyon érdekelt, mivel Bill nálam lehet és én nevelhetem tovább. Ha sorba veszek mindent, akkor nekem talán sikerül azt elérnem pár hónap alatt, amit eddig az anyja nem tudott. Nem azt mondom, hogy Leona képtelen lenne nevelni egy gyereket, de be kell látnia, hogy Robert nem jó Bill számára, és ha ott maradt volna, talán visszaesik ugyanoda, ahonnan kihúztam már egyszer. Azt is tudom, hogy nem lesz könnyű, hiszen biztosan lesznek olyan napok, amikor majd megszenvedünk egymással és az is biztos, hogy lesznek ajtócsapkodások, de legalább én el fogom érni a célomat, mert nem hagyom magam befolyásolni. Engem nem fog tudni levenni a lábáról egy- két cuki mosollyal vagy vicces beszólásokkal. Innentől kezdve kemény munka vár mindkettőnkre. Persze nem akarok egy kiképzőtisztre hasonlítani Bill szemében, de valahogy a jó útra kell térítenem, amennyire csak lehet.

-          Fater, nem megyünk el  kajálni valahova vagy moziba? Csináljunk valami pasisat! – nézett rám Bill miközben az autó felé mentünk

-    Először cuccolj haza, aztán mehetünk felőlem. – egyeztem bele, mert tudtam, hogy fontos Billnek, hogy velem lehessen újra és azt is tudtam, hogy ránk fér egy kis kaja egy ilyen nap után