Piros betűs ünnep!

Ma 14 éve, hogy megjelent.... 

Boldog Születésnapot Durch den Monsun!

Dirty work

Sziasztok! Tudom, tudom... megint nagyon rég volt rész, de kicsit elúsztam a teednőkkel még így, nyáron is. De most bepótolom és itt a következő, amiben tovább olvashattok Tom akciójáról.
Jó olvasást hozzá! :)

5.: Terepszemle második felvonás

Nem sokáig ültem ott a kávézóban, csak amíg megittam a latte-mat, meg még egy kis ideig. Csak csenden szemlélődtem és írkáltam a kis jegyzetfüzetembe, de semmi érdekeset nem csináltam. Próbáltam úgy tenni, mintha dolgoznék valamin, de egy idő után már ez is átlátszó volt, ezért fizettem és eljöttem a pubból.

Elindultam az utcán céltalanul, térképet nézegettem, mint egy turista, de végül csak leültem egy közeli padra, mert kínomba már nem tudtam hova menni. Az az igazság, hogy eddig mindig történt valami érdekes a leendő áldozataimmal, de Bill valamiért még ebből is kitűnt. Rá mondjuk semmi nem illett, ami az eddigiekre igen. Eddig mindig befolyásos emberek voltak a célpontjaim, akiknek a mozgását követni elég macerás volt, ezzel ellentétben Bill egy kis pubban dolgozik, nincs különösebben vagyona, – ha leszámítjuk a lakását, és az ezer éves autóját – nincs pénzmozgás a számláján, csak a fizetése és a teljesen átlagos kiadásai, nem bonyolít rejtélyes utazásokat és nem nagyon jár el otthonról. Megeshet, hogy csak nekem siklik el a figyelmem valami felett? Eddig mindig alapos voltam, mindennek utánanéztem és a lehető legpontosabb információkat tudtam a célszemélyekről, hiszen ha csak egy valami felett átsuhan a figyelmem végzetes lehet rám nézve, hiszen lebuktathat, vagy ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor lebuktatom saját magam. Pedig mindig igyekeztem eltűntetni a nyomimat, sőt próbáltam nem is hagyni magam után. Persze ez lehetetlen, de mindig úgy időzítettem a terepszemléket, a kiiktatásokat, hogy ne lehessen velem kapcsolatba hozni az időpontokat vagy bármi mást. Mondhatni a tökéletes bűncselekményeket követem el. De ezúttal valami nagyon nem stimmel. Valamiért nem illik bele a képbe ez a fiatal fiú, aki annyira ártalmatlannak és átlagosnak tűnik, hogy hihetetlen. Vagy ez csak álca és valójában egy rosszéletű gazember? Nem tudom.

Ilyen és ehhez hasonló érzésekkel ültem a padon, míg végre eljött a délután és ezzel Bill munka idejének vége. Tudtam, ha most felállok és elkezdek vele egyirányba menni hirtelen az feltűnő lesz, de ha szépen lassan kezdem csak követni nem lesz gond. Végül is miért ne mehetne két ember ugyanarra? És különben is miért nem végezhettem a munkámmal én is? Ajj, ez így nem lesz jó, de nagyon nem.

A merengésemnek meg is lett az eredménye. Majdnem leléptem az autó elé, de egy ismerős hang szólalt meg a hátam mögül:

-          Vigyázzon! – kiáltott egy hang mögöttem, majd a hang forrása közelebb jött és megkérdezte, hogy jól vagyok –e

-          Igen persze, csak elgondolkodtam egy kicsit – nevetgéltem kínosan, miközben Bill mellém ért

-          Csak nehogy elcsapja valami! – mosolygott, majd tovább ment, mintha mi sem történt volna

Egyre rosszabb passzban vagyok. Már kétszer beszéltem a leendő áldozatommal, ráadásul fel is figyelhetett rám. Nem tudhatom, hogy mennyire jó a memóriája, de ha kiváló emlékezőképeséggel van megáldva, akkor bajban vagyok, mert nehezebb lesz követnem, hiszen felismer.

Viszont nem agyalhattam tovább, mert valamit sürgősen ki kellett találnom. Mivel pont egy bolt mellett haladtam el, betértem és elkezdtem random dolgokat nézegetni, ami fel is tűnt az eladónak.

-          Segíthetek valamiben? – kérdezte egy fiatal lány egy bájos műmosollyal

-          Nem, köszönöm, csak nézelődöm. – vajon miért kell mindjárt odamenni az emberhez, ha megnéz valamit?

Még egy darabig elvoltam a csipkebugyik között, de aztán összeszedtem a bátorságomat és kimentem az utcára megint. Hogy miért pont egy női fehérneműket árusító boltba sikerült betévednem azt senki ne kérdezze, mert nem tudom megmondani. Elment az eszem szerintem. Csak ez lehet a magyarázat.

Viszont nem tudtam tovább elmélkedni, mert mennem kellett, ha nem akartam, hogy futnom kelljen, vagy esetleg elveszítsem a célpontot.

Billt már csak az otthonánál értem utol, ahol a kocsimat hagytam, így nem is voltam annyira feltűnő, bár szerintem már így is elég galibát okoztam saját magamnak.

A továbbiakban figyeltem Bill mozgását és tevékenységeit, de az égvilágon semmit nem csinált. De komolyan. Semmi. Még egy bevásárlás a sarki boltban sem. Éppen ezért pár óra után úgy döntöttem, hogy eljövök és nem kockáztatok többet, maximum csak holnap, amikor újra megfigyelem.

Miután visszamentem a kis motel szobámba felhívtam Gustavékat, mert összezavarodtam. Összezavarodtam abban a tekintetben, hogy mit is csinálok. Egyszerűen valami nagyon furcsa nekem ebben a melóban. Nem akarom elhinni, hogy ez a fiú bármiben veszélyt jelentene, de nekem nem posztom eldönteni ezt. Ez is csak egy meló, amit meg kell csinálnom.

Gyerünk Kaulitz!