World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amiben Bill meghozza a végleges döntést. Jó olvasást hozzá! :)

15.: Biztos?

Úgy éreztem, csalódást okozom minden embernek. Több ezer Alien-nek, családnak, barátoknak; ellenben tudtam, hogy ez a helyes döntés, ezt kell tennem.

A beszélgetés után hamar elkészültem, és lélekben felkészültem az ordítozásra, ami várt rám. Tom vezetett, nekem nem volt erőm hozzá. Tudom, hogy úgy tűnik, mintha valakinek az élete felett döntenék, de nekem konkrétan ez volt az élet.

-          Sziasztok! – értünk be a próbaterembe, ahova valószínűleg most utoljára lépek be

-          Szasztok’! – köszöntek a srácok vidáman, akkor még nem tudták, hogy milyen szomorúak lesznek pár perc múlva

-          David hol van? –kérdeztem az ájulás határán

-          Itt vagyok! Mi van veled? Fehérebb vagy mint az épület fala. Már megint nem eszel? Tom, rángasd ki az öcsédet a depresszióból, nincs erre időnk! – ránéztem a bátyámra, aki alig észrevehetően bólintott, majd megszólaltam

-          David, ülj le, szeretnék valamit mondani!

-          Már megint mi van? – forgatta szemét a menedzserem, miközben én remegve kifújtam a levegőt, közben megéreztem Tom karját a vállamon; hát nem hagy egyedül

-           Srácok, nagyon sokat gondolkodtam, szerintem észrevettétek rajtam, hogy valami nem stimmel. Szeretek veletek zenélni, nem tekintem munkának, hiszen barátok vagyunk. Szeretek sztár lenni, szeretem a hírnevet és majdnem mindent, ami ezzel jár. De feladom, nem bírom tovább. Kikészültem attól, hogy nem élhetek normális életet. David, ne okold ezért Barbit, nem ő tehet erről, azt sem tudja mi játszódott le bennem pár nap alatt. Tegnapelőtt felkerestem egy pszichológust, aki bár nem úgy segített, ahogy vártam, mégis irányt mutatott. Még aznap leültem és mérlegre tettem mindent, az egész életemet. Tommal emiatt reggel volt egy kis vitánk, de elsimítottuk és mellettem áll mindenben. Fiuk, nekem ennyi elég volt. Tudom, hogy 2001-ben volt egy megállapodásunk, de tekintsetek el tőle; keressetek egy másik énekest. Nem akarom folytatni, elég volt ebből a világból. Sajnálom srácok. – a végén már nem érdekelt, hogy sírok, nem próbáltam elfolytani

-          Azt akarod mondani, hogy kilépsz? Bill, jól meggondoltad; mármint ez nem úgy megy, hogy van egy depressziós korszakod, ha vége, akkor visszajössz! Felfogtad, hogy mit csinálsz? – ocsúdott fel David

-          Igen, átgondoltam, ezt akarom! – töröltem le a könnyeimet

Ezután David elment, megírta a felmondásomat, miközben mi beszélgettünk a fiukkal, amit nem részleteznék, annyi volt a lényege, hogy már nekik is elegük volt az egészből, csak miattunk tartottak ki. Gustav elmondása szerint már a Humanoid turné alatt megfogalmazódott bennük ez az érzés, de nekünk nem merték elmondani; hogy miért azt nem tudom.

Azért örülök, hogy ilyen jól fogadták a dolgot. arra számítottam, hogy üvöltözni fognak és kiraknak, úgy ahogy vagyok. Egy ideje viszont már tényleg láttam rajtuk, hogy nem olyan lelkesek, mint régen, anno soha nem késtünk próbákról, ott maradtunk tovább, mert szerettük volna tökéletesíteni a dolgokat, imádtunk zenélni; mára belefáradtunk ebbe. Arról nem is beszélve, hogy kell egy kis szünet, ami nem egy két hetes, hanem inkább öt- hat éves. Ki tudja, lehet, hogy egyszer újra összeállunk néhány koncert erejéig.

-          Fiuk, akkor most hogyan tovább? Mármint gondolom Tom, te sem akarsz maradni, vagy igen?

-          David, mind abbahagyjuk. – közölte a tényeket Georg

-          Biztos?

-          Igen! – mondták hárman, mire felnevettem

Szegény mehetett vissza újabb papírokat csinálni, ami most nem tartott sokáig, hiszen csak néhány dolgot kellett kijavítani az enyémen.

Végül úgy egyeztünk meg, hogy csinálunk még három koncertet és egy DVD-t, aminek a végén lesz egy kisfilm, ahol mindannyian megköszönjük az elmúlt éveket. Tudtuk, hogy innen semmi nem lesz ugyanaz, mint eddig volt, de ennek ellenére is barátok maradunk. Ez mellett, úgy gondoltuk, hogy ez a próbaterem sok emléket őriz, ezért nem adjuk el. Néhanapján majd összejövünk a srácokkal és zenélünk egyet közösen, csak úgy hobbiból.

Ezután aláírtuk a felmondásunkat, ami úgy szólt, hogy három búcsúkoncert lesz három nagyvárosban és ennyi. Befejeztük.

Otthon úgy éreztem, hogy nagy kő esett le a szívemről. Gustav és Georg nem lesz munkanélküli, ugyanis Gus továbbtanulja, a közgazdaságot egy főiskolán Georg pedig pszichológusnak megy. Mi meg elleszünk valahogy Tommal, az miatt nem aggódom, majd találunk valamit. Addig is még utoljára koncertezünk, és különben is, annyi időnk van még eldönteni, hogy mit csinálunk. Pénzünk van, lakásunk, autónk van, akkor meg minek aggódni a munka miatt?    

World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, ami még depis, de ígérem hamarosan vége lesz ennek. :) Jó olvasást hozzá! :)

14.: Válaszok

A válaszok után elaludtam. Fáradtnak éreztem magam, pedig nem csináltam semmit. Mondjuk reggel még így is rosszul keltem.

-          Bill, beszélnünk kell pár dologról! – köszönni luxus dolog?

-          Neked is, szia. Miről kéne csevegnünk? – ültem le az asztalhoz, miközben vettem egy szelet pirítóst

-          Arról, hogy miért vagy ilyen mostanában. Amióta itt van Barbi folyamatosan búskomor vagy, nincs kedved semmihez, konkrétan azt látom rajtad, hogy még az élet is fáj neked. Tudom, hogy David nagyon szemét, hidd el nekem sem esett jól, hogy így beszélt Riáról, de az sem, hogy Barbiról is. Bill, nagyon sok mindent kibírtál, mi lett veled?

-          Ezt már megbeszéltük.

Reggeli közben hál istennek nem firtatta tovább a témát. Tudom, hogy csak jót akar nekem és csak segíteni szeretne, de ha elmondom neki, hogy mire jutottam az este tuti balhé lesz. Hjaj…nem tudom, mit tegyek.

Kaja után Tom elmosogatott, én pedig a szobámba mentem, de perceken belül halottam a bátyámat közeledni. Most vagy soha! El kell neki regélnem mindent.

-          Nem válaszoltál a kérdésemre. Bill, ezt nem fogom annyiban hagyni. Mindig csak annyit mondtál, hogy majd te megoldod egyedül. De napról napra egyre depressziósabb vagy….

-          Ott hagyom a bandát. – sütöttem le a szemem, mert azt hittem, hogy fel fog pofozni Tom

-          Mit csinálsz? – döbbent le teljesen –Ez ugye csak egy rossz vicc? Mond, hogy az!

-          Nem, Tom. Sokat gondolkodtam a napokban, hetek óta bennem van ez az érzés, de tegnap este fogalmazódott meg bennem teljesen a döntés.

-          De miért? Nem jelent neked semmi ennyi együtt töltött év? – most ezt egy romantikus filmből szedte? – Úgy értem, az elmúlt tíz év neked semmi volt, csak úgy eldobod magadtól?

-          Tom, huszonöt éves múltam, lassan betöltöm a huszonhatot.  Tudod veled ellentétben szeretném megtapasztalni, hogy milyen az, ha családom van. Igen, gyerekeket akarok és megnősülni. Meg akarom tudni milyen érzés apának lenni, és milyen az, ha felelősséggel tartozom valakik iránt. Ezt a Tokio Hotel mellett nem fogom tudni véghezvinni. David folyamatosan ordibál velem, akármit csinálok az nem jó, ha korán beérek minek jöttem, ha későn, nem ismerem az órát, ha valami dolgom akadt, akkor ez egy munkahely, nem lehet lelépni csak úgy, levonja a fizetésemből. Ráadásul azt is kitalálta, hogy nem lehet barátnőm, mert elüldözöm a rajongókat.  Olyan dolgokba is belementem az ő kedvéért, amik engem szégyenítettek meg, de meg csináltam. Elég volt! Nem vagyok senkinek a rongybabája, akit kénye- kedve szerint rángathat.

-          Bill, ez…. jól átgondoltad? Nem tudjuk megoldani másképp? A srácok ki fognak akadni. Egyrészt megértelek, másrészt viszont erre tettük fel az életünket. Ez volt minden álmunk, te pedig csak így elhajítod? Nem értelek….

-          Igen, Tom, mindent átgondoltam és ezt akarom. – válaszoltam könnyes szemekkel

Tudom, hogy most nem szabad megfutamodnom, vállalnom kell a kockázatot. El kell engednem a bandát és az eddig életemet. Már több mint tíz éve csinálom, és beleuntam. Beleuntam, hogy mindig csak én vagyok a rossz, de az nem számít, hogy mindent megteszek a zenekarért. Hagytam, hogy megalázzanak és hülyét csináljanak belőlem, csak azért, hogy a TH híres legyen. Ha kellett eljátszottam a meleget, csókolóztam egy fiúval, csak a banda miatt. Arról nem is beszélve, hogy az egyik vállalat igazgatójának lányával lefeküdtem, csak azért, hogy nagyobb legyen a hírnevünk. Ha nem csináltam volna azt akkoriban, amit csináltam nem itt tartanánk. Elegem van abból, hogy megjátszom magam, melegnek és sokszor tudatlan tyúknak ( vagy inkább kakasnak? ) állítom be magam, csak azért, hogy legyen min csámcsogni a médiának. Saját hazugságaimba belekeveredek már; nem tudom, kinek mit mondhatok el és mit nem. Elég volt. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden szavam humbug, de ki hiszi el, hogy tíz éve nem volt senkim? A legtöbbször persze szívemből beszélek, tényleg nagyon sokat köszönhetek mindenkinek, aki csak egy kicsit is hitt bennem, bennünk, és tényleg várok az igazira, keményen dolgozunk, sőt a stílusomat tényleg nem a menedzsment találta ki, ahogy egyikünkét sem.

De elég volt! Többet nem leszek senkinek a céltáblája és a nevetség tárgya. Igaz, nincs semmi szakmám, nem értek semmi olyan dologhoz, amihez nem kell reflektorfény. A modellek állandóan a figyelem központjában vannak, ahogy a divattervezők is. De attól még képes vagyok dolgokra, csak hát mondjuk úgy, hogy nem kívánok trágyát lapátolni pár euróért és nem akarok beleszakadni a munkába ugyancsak pár euróért.  Gustav és Georg még jól járnak, de mi Tommal mihez kezdjünk?

Gustavnak ott a közgazdász szakmája, ha tovább tanul nagy sikere lehet. Georg pedig tovább mehet pszichológus főiskolára. De mi?

Remek, miattam munkanélküli lesz közel hatvan ember. Hurrá!

-          Bill, csak hogy tudd: bármit mondasz a srácoknak, én melletted állok és támogatlak mindenben. Az öcsém vagy, elfogadom a döntésedet, de azt tudnod kell, hogy sok minden múlik ezen a dolgon. – ölelt át Tom, ami baromi jól esett

-          Köszönöm bátyus, szeretlek. – bújtam hozzá szorosan, mire ő még erőssebben ölelt

-          Alap, a bátyád vagyok, ez a dolgom. – mosolygott rám

Tudom, hogy hamarosan találkozunk a fiukkal és el kell nekik mondanom a döntésemet. Csak félek, de nagyon. Vajon mit fognak szólni, hogy vége?        

World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amiben Bill meglátogat valakit, akit jobb lenne kerülni. Jó olvasást hozzá! :)

13.: Kérdések

Reggel tök nyúzottan keltem fel, amit nem is csodálok pár óra alvás után.

-          Mi van veled öcsi? Rég nem láttalak ilyen nyúzottnak. –röhögött rajtam saját bátyám

-          Semmi, nem aludtam éjjel. –közöltem vele unottan

Ma marhára nincs kedvem semmihez. Még élni sem. Sosem voltam az a depressziós fajta, de most kifejezetten annak érzem magam. Lehet, el kellene mennem egy pszichológushoz, ő talán tudna segíteni nekem. Bár, az öngyilkosság olcsóbb. Na, jó, most jött el az a pont, amikor le kell ülnöm egy szakemberrel megbeszélni a dolgaimat. Nem tehetek mást, nem lehetek életem végéig szomorú és tanácstalan.

-          Tom, bemegyek a városba, majd jövök! – közöltem a bátyámmal egy negyed órás készülődés után

-          Oké, de ne maradj sokáig. – legalább ő kedves velem

Készülődés közben megnéztem az internetet és találtam egy számomra talán kiváló pszichológus, akit felhívtam és azt mondta, hogy tíz órára menjek be hozzá. Nem sokat kocsikáztam, mivel közel volt a rendelő, ahova mennem kellett. Tudom, hogy sztár vagyok és, hogy talán ki is jött volna házhoz, de Tom előtt nem akartam. Nem akartam, hogy lássa, mennyire össze vagyok törve.

Amikor benyitottam a rendelőbe, éppen kint tartózkodott az orvos és persze azonnal behívott, hogy ne várjak ott kint.

-          Tehát Herr Kaulitz, mi a probléma? A telefonban azt mondta, hogy depressziósnak érzi magát. Kérem, mondjon el mindent, amit Önről tudnom kell. –ez hosszú lesz, úgy érzem

-          Van egy ikerbátyám Tom, akivel nagyon jól kijövök, egy házban élünk, de ezt még vele sem tudom megbeszélni. Jelenleg a Tokio Hotel énekese vagyok, és gyakorlatilag ez miatt érzem így magam egy kicsit. Évek óta nem volt barátnőm, most egy hónapja megismerkedtem a Barbarával, akivel össze is jöttem, de ez miatt a menedzserem egyfolytában ordibál velem. Azt mondja, hogy tönkreteszem a bandát és magamat is.

-          Értem. A zenekar többi tagja is ellenzi a kapcsolatát? Esetleg a bátyja? – firkált valamit a füzetébe

-          Nem, ők teljes mértékben mellettem állnak, támogatnak. Csak a menedzserem ilyen. Nem értem, hogy miért csinálja. A banda többi tagjának is van párja, de velük nem ennyire ilyen.

-          Járt már Ön pszichológusnál ez előtt?

-          Nem, mindent meg tudtam beszélni a tesómmal. – ez hogy jön ide?

-          Azt mondta, hogy tanácstalan. Miben merül ez ki?

-          Sokat gondolkodtam azon, hogy otthagyom a bandát. De ez az életem része, sőt ez az életem. Nem tudok csak úgy megválni tőle. Szeretek énekelni, de nem szeretnék örökre magányos lenni. Végre van valakim és Őt nem akarom elveszíteni. Nem tudom, mit tegyek? Évek óta dolgozom együtt a srácokkal, eddig nem volt semmi probléma. Szeretem őket, a második családomként tekintek rájuk. – panaszoltam az agykurkásznak

-          Nézze Bill, ebben nem tudok segíteni. Magának kell eldöntenie, hogy mit akar. De azt javaslom, hogy gondolja át, mindkét lehetőséget. Szereti annyira a barátnőjét, hogy feladjon érte mindent, amiért küzdött? El tudná felejteni a zenekart annyira, hogy esetleg más munkát vállaljon? Meg tudná emészteni, azt hogy mást csinál? Azt javaslom, hogy írja fel otthon ezeket egy pappírra és válaszoljon rá, alaposan átgondolva azt, hogy mit ír a lapra. Vigyázzon! Nagy súlya van a döntésének. Higgye el, meg fog könnyebbülni és újra derűsen látja majd a világot, ha meg van a válasz.

Ezután már nem beszéltünk, hanem eljöttem tőle. Talán igaza van és meg tudom oldani egyedül. Ha nem akkor boldogítom tovább. Mérlegre kell tennem mindent. Mindent, amit elértem, amiért küzdöttem, az álmaimat, a sikert és a hírnevet a barátnőm miatt. Mi van ha, nem találok még egy ilyen lányt? Ha örökre egyedül maradok? Szeretnék gyerekeket, családot, ahogy minden normális ember. Tudom, hogy meg fog változni minden a döntésemmel, de ezt kell tennem.

A hazaút rövid volt, de így is akadt élmény bőven. Pont belekeveredtem egy dugóba, ami egy baleset miatt volt.

-          Szia, Tom. Mindjárt otthon vagyok, csak baleset volt az úton dugóba keveredtem. - azért szólók neki, nehogy aggódjon érem

-          Oké öcsi. Nincs gáz. – nevetett majd letette

Tudom, ha kilépek a bandából mind megharagszanak rám, de ha nem akkor soha nem tudom meg mi az, hogy apaság és család. Hajaj Bill…..

A dugóból hál Istennek fél óra alatt kikerültem, így gyorsan hazaértem.

-          Hallod, hol voltál? – kérdezte Tom miután beléptem a házba

-          Nem messze innen. – próbáltam kikerülni a válaszadást

-          Nem azt kérdeztem, hogy milyen messze, hanem azt, hogy hol! Különbség van! – most miért ilyen ideges?

-          Üljünk le. –mentem a kanapéhoz és ott folytattam – Mostanában észreveheted, hogy nem stimmel valami. Igen Tom, gondjaim vannak és ezt még te sem értheted meg, ezért felkerestem egy szakembert. – vártam a reakcióját, de nem lepett meg a dührohamával

-          Mi az, hogy egy szakembert? Mi az amit nem tudsz velem megbeszélni? A bátyád vagyok, átérzem a helyzetedet! Mi ez, hogy újabban nem mondasz el semmit? Mi van veled mostanában? Amióta itt a Barbi, tök dili vagy! – a végén már szinte ordibált velem, mire én nem szégyellem, elsírtam magam. - Most megint mi van? Öcsi… –vette lejjebb a hangerejét miközben átölelt

-          Az, hogy senkinek egy büdös jó szava nincs hozzám! Mindenki üvölt velem állandóan és egy rongybabának néz! Szükségem volt egy pszichológus tanácsára, ennyi!

Egy kicsit ledöbbent, de nem baj. Ezek után már végképp nem volt kedvem semmihez ezért felrohantam a szobámba és látványosan bevágtam az ajtót. Lefeküdtem az ágyamba sírva, majd percekig csak szipogtam.

Elaludhattam. Este fél tíz az első emlékem. felálltam az ágyról, majd a fürdőbe vettem az irányt, ahol lezuhanyoztam és némiképp összeszedtem magam, ami nem volt könnyű.

-          Bill, ne haragudj rám…. nem gondolkodtam. – kért bocsánatot a délután rendezett jelente miatt

-          Nem haragszom, csak rosszul esett, hogy még te is forgatod bennem azt a kést.

A szobámba visszaérve megcsináltam, amit a doktor úr mondott, mindent mérlegre tettem. Az egész életemet…..