Sziasztok! Meghoztam a folytatást, ami még depis, de ígérem hamarosan vége lesz ennek. :) Jó olvasást hozzá! :)
14.: Válaszok
A válaszok után elaludtam. Fáradtnak éreztem magam, pedig
nem csináltam semmit. Mondjuk reggel még így is rosszul keltem.
-
Bill, beszélnünk kell pár dologról! – köszönni luxus
dolog?
-
Neked is, szia. Miről kéne csevegnünk? – ültem
le az asztalhoz, miközben vettem egy szelet pirítóst
-
Arról, hogy miért vagy ilyen mostanában. Amióta
itt van Barbi folyamatosan búskomor vagy, nincs kedved semmihez, konkrétan azt
látom rajtad, hogy még az élet is fáj neked. Tudom, hogy David nagyon szemét,
hidd el nekem sem esett jól, hogy így beszélt Riáról, de az sem, hogy Barbiról
is. Bill, nagyon sok mindent kibírtál, mi lett veled?
-
Ezt már megbeszéltük.
Reggeli közben hál istennek nem firtatta tovább a témát.
Tudom, hogy csak jót akar nekem és csak segíteni szeretne, de ha elmondom neki,
hogy mire jutottam az este tuti balhé lesz. Hjaj…nem tudom, mit tegyek.
Kaja után Tom elmosogatott, én pedig a szobámba mentem, de
perceken belül halottam a bátyámat közeledni. Most vagy soha! El kell neki
regélnem mindent.
-
Nem válaszoltál a kérdésemre. Bill, ezt nem
fogom annyiban hagyni. Mindig csak annyit mondtál, hogy majd te megoldod
egyedül. De napról napra egyre depressziósabb vagy….
-
Ott hagyom a bandát. – sütöttem le a szemem,
mert azt hittem, hogy fel fog pofozni Tom
-
Mit csinálsz? – döbbent le teljesen –Ez ugye
csak egy rossz vicc? Mond, hogy az!
-
Nem, Tom. Sokat gondolkodtam a napokban, hetek
óta bennem van ez az érzés, de tegnap este fogalmazódott meg bennem teljesen a
döntés.
-
De miért? Nem jelent neked semmi ennyi együtt
töltött év? – most ezt egy romantikus filmből szedte? – Úgy értem, az elmúlt
tíz év neked semmi volt, csak úgy eldobod magadtól?
-
Tom, huszonöt éves múltam, lassan betöltöm a huszonhatot. Tudod veled ellentétben szeretném
megtapasztalni, hogy milyen az, ha családom van. Igen, gyerekeket akarok és
megnősülni. Meg akarom tudni milyen érzés apának lenni, és milyen az, ha
felelősséggel tartozom valakik iránt. Ezt a Tokio Hotel mellett nem fogom tudni
véghezvinni. David folyamatosan ordibál velem, akármit csinálok az nem jó, ha
korán beérek minek jöttem, ha későn, nem ismerem az órát, ha valami dolgom
akadt, akkor ez egy munkahely, nem lehet lelépni csak úgy, levonja a fizetésemből.
Ráadásul azt is kitalálta, hogy nem lehet barátnőm, mert elüldözöm a
rajongókat. Olyan dolgokba is belementem
az ő kedvéért, amik engem szégyenítettek meg, de meg csináltam. Elég volt! Nem
vagyok senkinek a rongybabája, akit kénye- kedve szerint rángathat.
-
Bill, ez…. jól átgondoltad? Nem tudjuk megoldani
másképp? A srácok ki fognak akadni. Egyrészt megértelek, másrészt viszont erre
tettük fel az életünket. Ez volt minden álmunk, te pedig csak így elhajítod?
Nem értelek….
-
Igen, Tom, mindent átgondoltam és ezt akarom. –
válaszoltam könnyes szemekkel
Tudom, hogy most nem szabad megfutamodnom, vállalnom kell a
kockázatot. El kell engednem a bandát és az eddig életemet. Már több mint tíz
éve csinálom, és beleuntam. Beleuntam, hogy mindig csak én vagyok a rossz, de
az nem számít, hogy mindent megteszek a zenekarért. Hagytam, hogy megalázzanak
és hülyét csináljanak belőlem, csak azért, hogy a TH híres legyen. Ha kellett
eljátszottam a meleget, csókolóztam egy fiúval, csak a banda miatt. Arról nem is
beszélve, hogy az egyik vállalat igazgatójának lányával lefeküdtem, csak azért,
hogy nagyobb legyen a hírnevünk. Ha nem csináltam volna azt akkoriban, amit
csináltam nem itt tartanánk. Elegem van abból, hogy megjátszom magam, melegnek
és sokszor tudatlan tyúknak ( vagy inkább kakasnak? ) állítom be magam, csak
azért, hogy legyen min csámcsogni a médiának. Saját hazugságaimba belekeveredek
már; nem tudom, kinek mit mondhatok el és mit nem. Elég volt. Persze ez nem azt
jelenti, hogy minden szavam humbug, de ki hiszi el, hogy tíz éve nem volt
senkim? A legtöbbször persze szívemből beszélek, tényleg nagyon sokat
köszönhetek mindenkinek, aki csak egy kicsit is hitt bennem, bennünk, és
tényleg várok az igazira, keményen dolgozunk, sőt a stílusomat tényleg nem a
menedzsment találta ki, ahogy egyikünkét sem.
De elég volt! Többet nem leszek
senkinek a céltáblája és a nevetség tárgya. Igaz, nincs semmi szakmám, nem
értek semmi olyan dologhoz, amihez nem kell reflektorfény. A modellek állandóan
a figyelem központjában vannak, ahogy a divattervezők is. De attól még képes
vagyok dolgokra, csak hát mondjuk úgy, hogy nem kívánok trágyát lapátolni pár
euróért és nem akarok beleszakadni a munkába ugyancsak pár euróért. Gustav és Georg még jól járnak, de mi Tommal
mihez kezdjünk?
Gustavnak ott a közgazdász
szakmája, ha tovább tanul nagy sikere lehet. Georg pedig tovább mehet
pszichológus főiskolára. De mi?
Remek, miattam munkanélküli lesz közel
hatvan ember. Hurrá!
-
Bill, csak hogy tudd: bármit mondasz a
srácoknak, én melletted állok és támogatlak mindenben. Az öcsém vagy, elfogadom
a döntésedet, de azt tudnod kell, hogy sok minden múlik ezen a dolgon. – ölelt át
Tom, ami baromi jól esett
-
Köszönöm bátyus, szeretlek. – bújtam hozzá
szorosan, mire ő még erőssebben ölelt
-
Alap, a bátyád vagyok, ez a dolgom. – mosolygott
rám
Tudom, hogy hamarosan találkozunk
a fiukkal és el kell nekik mondanom a döntésemet. Csak félek, de nagyon. Vajon
mit fognak szólni, hogy vége?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése