Sziasztok! Meghoztam az első részt, ami remélem tetszeni fog! :) Véleményt hagyni ér! Jó olvasást hozzá! :)
1.: Last day
Alig vártam,
hogy elteljen ez a péntek, ami az utolsó anyámnál töltött napot jelenteti. Már
egy hete annyira összevesztünk, hogy úgy döntöttem, apámhoz költözöm. Ő sem
jobb, mint anyu, de legalább csak néha van otthon, ezért nem fog tudni
dirigálni.
Anyám szerint
rossz társaságba keveredtem, ezért már hónapok óta próbál elszakítani a barátaimtól.
Amúgy nem rossz alakok, nem értem, hogy mi baj van azzal, hogy 15 évesen néha
iszik. Anyu úgy gondolja, hogy nincsenek rám jó hatással, mert miattuk lógok a
suliból. Pedig egyáltalán nem így van, csak nem bírom elviselni néhány tanár
rikácsolását, ezért nem megyek be órára.
-
Mindent összeszedtél? – jött be anyám a szobámba
-
Össze. Ne aggódj, nem fogok sokáig maradni
reggel. Apu jön, és már itt sem vagyok. – néztem rá unottan
-
Normálisan beszélj velem! Az anyád vagyok! - tessék, megint itt tartunk, üvöltözik
Ez megy már
egy hete. Ha egymáshoz szólunk tuti veszekedés lesz belőle. Szerinte én
pofátlan vagyok vele szemben, szerintem meg nem.
Emlékszem,
régen sosem csináltunk ilyet. Ha valami gond volt, leültünk és megbeszéltük a
dolgokat, és kibékültünk. Nem tudom, hogy fajulhatott idáig a dolog, de nem is
érdekel. Mindig én vagyok a hibás mindenért: ha eltörik egy pohár biztos én
tettem, az nem baj, hogy a közelben sem voltam; fogjunk mindent Billre. Régen,
még tudtam bocsánatot kérni és láttam értelmét, ma viszont nem tudnak érdekelni
anyám rigolyái.
Szeretem anyut,
nem erről van szó, de egyszerűen nem tudom elviselni, ha irányítani akarnak és
beleszólnak a dolgaimba. Az utóbbi időben ezért csináltam durvább dolgokat;
feszegettem a határokat, de ez lett belőle.
Persze, nem
csak az én hibámból, mert ha rejtve is, mindig megmondtam, merre vagyok. Simán
utánam jöhetett volna. De ez a kapcsolat megromlott, egyikünk sem kíváncsi a
másikra.
*Tom szemszöge*
Pénteken nem
mentem dolgozni, inkább otthon maradtam takarítani és készülni szombatra, mivel
hozzám költözik a fiam.
Beszéltem
Leonával Bill miatt, és nagyon nem tetszett, amit mondott. Ő egy nagyszájú,
szemtelen, hazudós gyereket írt le nekem, ami nem jó. Eldöntöttem, hogy ezen
változtatni fogok, persze csodát én sem tudok tenni, de az hiszem, egy 15 éves
fiú még a helyes útra terelhetek valamennyire. Nem az acélom, hogy egy
tökéletes neveltetésű srác legyen, mert úgy sem lesz, de viselkedjen normálisan
amennyire tud. Elhatároztam, hogy újra suliba fog járni rendesen, és megtanul
viselkedni. Nehéz lesz, de én vagyok az apja, menni fog!
Nekiálltam a
háznak már reggel, mert látszik rajta, hogy egy legénylakás. Mondjuk, nem
hevernek szanaszét a ruháim, de nem nagyon szeretek takarítani, bejárónőt meg
nem veszek fel. Először az én szobámban raktam össze a dolgokat, kiraktam a
szennyest, majd megcéloztam Bill leendő szobáját és szétszedtem. Mármint
felcsavartam a szőnyeget, összesöpörtem, felmostam, ágyneműt húztam,
portalanítottam és végeztem vele. A nappaliban nem volt olyan agy kupi, hiszen
itt is szoktam fogadni az embereket, de csak, akikkel már régóta együtt
dolgozom. Nem szoktam ismeretleneket beinvitálni a házamba; ebben óvatos
vagyok.
A takarítás
után még átnéztem, hogy Billnek mit kell elmondanom holnap, hogy még a
legkisebb félreértést is elkerüljük. Nem akarok vele veszekedni, mert nem látom
értelmét annak, hogy üvöltözzek egy kamasszal, inkább normálisan közlöm vele a
dolgokat már az elején.
Szombat,
vasárnap egyébként nem dolgozom, ezért akartam így a költözést is. Egyszerűbb,
mint munka közben rohangálni, ráadásul, így lesz két napunk, hogy
összeszokjunk, és én jobban megismerjem a fiamat. Eddig nem nagyon foglalkoztam
vele, de ez megváltozott, főleg, ha egy normális embert akarok faragni belőle.
Várom már a
holnapot, de nagyon!
