Schrei

Sziasztok! Meghoztam az első részt, ami remélem tetszeni fog! :) Véleményt hagyni ér! Jó olvasást hozzá! :)

1.: Last day

Alig vártam, hogy elteljen ez a péntek, ami az utolsó anyámnál töltött napot jelenteti. Már egy hete annyira összevesztünk, hogy úgy döntöttem, apámhoz költözöm. Ő sem jobb, mint anyu, de legalább csak néha van otthon, ezért nem fog tudni dirigálni.

Anyám szerint rossz társaságba keveredtem, ezért már hónapok óta próbál elszakítani a barátaimtól. Amúgy nem rossz alakok, nem értem, hogy mi baj van azzal, hogy 15 évesen néha iszik. Anyu úgy gondolja, hogy nincsenek rám jó hatással, mert miattuk lógok a suliból. Pedig egyáltalán nem így van, csak nem bírom elviselni néhány tanár rikácsolását, ezért nem megyek be órára. 

-          Mindent összeszedtél? – jött be anyám a szobámba

-          Össze. Ne aggódj, nem fogok sokáig maradni reggel. Apu jön, és már itt sem vagyok. – néztem rá unottan

-          Normálisan beszélj velem! Az anyád vagyok!  - tessék, megint itt tartunk, üvöltözik

Ez megy már egy hete. Ha egymáshoz szólunk tuti veszekedés lesz belőle. Szerinte én pofátlan vagyok vele szemben, szerintem meg nem.

Emlékszem, régen sosem csináltunk ilyet. Ha valami gond volt, leültünk és megbeszéltük a dolgokat, és kibékültünk. Nem tudom, hogy fajulhatott idáig a dolog, de nem is érdekel. Mindig én vagyok a hibás mindenért: ha eltörik egy pohár biztos én tettem, az nem baj, hogy a közelben sem voltam; fogjunk mindent Billre. Régen, még tudtam bocsánatot kérni és láttam értelmét, ma viszont nem tudnak érdekelni anyám rigolyái.

Szeretem anyut, nem erről van szó, de egyszerűen nem tudom elviselni, ha irányítani akarnak és beleszólnak a dolgaimba. Az utóbbi időben ezért csináltam durvább dolgokat; feszegettem a határokat, de ez lett belőle.

Persze, nem csak az én hibámból, mert ha rejtve is, mindig megmondtam, merre vagyok. Simán utánam jöhetett volna. De ez a kapcsolat megromlott, egyikünk sem kíváncsi a másikra.

*Tom szemszöge*

Pénteken nem mentem dolgozni, inkább otthon maradtam takarítani és készülni szombatra, mivel hozzám költözik a fiam.

Beszéltem Leonával Bill miatt, és nagyon nem tetszett, amit mondott. Ő egy nagyszájú, szemtelen, hazudós gyereket írt le nekem, ami nem jó. Eldöntöttem, hogy ezen változtatni fogok, persze csodát én sem tudok tenni, de az hiszem, egy 15 éves fiú még a helyes útra terelhetek valamennyire. Nem az acélom, hogy egy tökéletes neveltetésű srác legyen, mert úgy sem lesz, de viselkedjen normálisan amennyire tud. Elhatároztam, hogy újra suliba fog járni rendesen, és megtanul viselkedni. Nehéz lesz, de én vagyok az apja, menni fog! 

Nekiálltam a háznak már reggel, mert látszik rajta, hogy egy legénylakás. Mondjuk, nem hevernek szanaszét a ruháim, de nem nagyon szeretek takarítani, bejárónőt meg nem veszek fel. Először az én szobámban raktam össze a dolgokat, kiraktam a szennyest, majd megcéloztam Bill leendő szobáját és szétszedtem. Mármint felcsavartam a szőnyeget, összesöpörtem, felmostam, ágyneműt húztam, portalanítottam és végeztem vele. A nappaliban nem volt olyan agy kupi, hiszen itt is szoktam fogadni az embereket, de csak, akikkel már régóta együtt dolgozom. Nem szoktam ismeretleneket beinvitálni a házamba; ebben óvatos vagyok.

A takarítás után még átnéztem, hogy Billnek mit kell elmondanom holnap, hogy még a legkisebb félreértést is elkerüljük. Nem akarok vele veszekedni, mert nem látom értelmét annak, hogy üvöltözzek egy kamasszal, inkább normálisan közlöm vele a dolgokat már az elején.

Szombat, vasárnap egyébként nem dolgozom, ezért akartam így a költözést is. Egyszerűbb, mint munka közben rohangálni, ráadásul, így lesz két napunk, hogy összeszokjunk, és én jobban megismerjem a fiamat. Eddig nem nagyon foglalkoztam vele, de ez megváltozott, főleg, ha egy normális embert akarok faragni belőle.

Várom már a holnapot, de nagyon!