Schrei

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon sokáig nem volt érdemleges bejegyzés a blogon, de egyszerűen úgy éreztem, hogy kell egy kis idő. Idő kellett, hogy átgondoljak mindent és összehozzak egy olyan részt és egy olyan történetet, amit ti is kedvelni, szeretni fogtok. A statisztikák szerint ezt a történetemet szeretitek a legjobban, ezért különösen fontos számomra, hogy ne rontsam el egy összekapkodott résszel a dolgokat. Lehet, hogy sokan azt hittétek, hogy bezárom a blogot és abbahagyom végleg az írást, de ez nem így van! Folytatni fogom, mindaddig, amíg azt látom, hogy van rá igény. 

A kis monológom után pedig jöjjön a 32. rész, amihez jó olvasást kívánok! :) 

32.: A győztes

Miután beszéltem Billel nem volt kedvem semmihez, ezért bekapcsoltam TV- t, hogy nézzek egy jó filmet, de szokás szerint csak a szemét ment benne. Egy rakás gagyi, unalomig ismételt film.

Már épp készültem vacsorázni, amikor csöngetett két haverom, akikkel már nagyon régóta nem találkoztam. Ők még azt sem tudják, hogy Bill itt lakott egy kis időre és természetesen erről a most folyó kálváriáról sem.

-        Sziasztok, gyertek be! – mosolyogtam rájuk, miközben elálltam az ajtóból, hogy beférjenek

-        Cső!

-     Mi a helyzet? Annyira régen találkoztunk, hogy konkrétan azt hittem, nem is éltek már. - mondtam nekik, miközben leültünk a kanapéra egy sör kíséretében

-        Ne is mond. Az újságban láttunk rólad híreket. Kit ütöttél le, miért és ki az kisfiú veled? – Gustav nem szokott totojázni, ha ilyenekről van szó

-        Bill a fiam. Emlékeztek rá ugye? Még kiskorában láttátok, olyan tíz éve….

-         De mit történt? – kérdezte türelmetlenül Georg

-        Robert, Leona vőlegénye vagy mije hát khm… nem úgy viselkedett, ahogy kellett volna én pedig leütöttem. Amúgy Bill nálam lakott egy pár hónapig, mert nem bírta elviselni Robertet ráadásul Leonával is összeveszett. Drága exemnek ez nem tetszett és úgy döntött, hogy visszaszerzi a fiát.  Röviden ennyi.

-        Akkor most hol a kisfiú? – pislogott Gustav, miközben körbefordult a nappaliban

-        Leonánál van, de a gyámhivatal hamarosan dönteni fog a sorsáról. Remélem, hozzám kerül, mert addig nem fogok nyugodni, amíg Robert közelében van.

Ezután még sok mindenről szó esett, de legfőképpen a rólam szóló hírek érdekelték őket, hiszen ez furcsaságnak számít. Elismert vagyok a szakmámban, de visszafogottan élek és kerülöm a felhajtást. Nem szeretem, ha a házam körül ólálkodnak a paparazzók vagy bárki más. Ha valaki valamit akar, akkor tegye meg az irodámban.

Miután a srácok elmentek én is elindultam lefeküdni, mert holnap nagy nap vár rám. Kiderül, hogy Bill kinél maradhat. Először letusoltam, aztán megcsináltam magamnak az ágyat, aminek értelme nem nagyon volt, mert sajnos nem tudtam aludni az izgalomtól és a félelemtől, így hamar kidobott az ágy reggel. Már hajnali hatkor fent voltam és a lehetséges verziókat próbálgattam magamban. Eljátszottam, hogy még több vizsgálat kell majd, elveszik tőlem Bill-t és soha többet nem láthatom, és azt is, hogy azonnal minden szó nélkül nálam maradhat.

Reggeli után gyors lezuhanyoztam és felvettem egy hivatalos outfitet, ami nálam egy fehér pólót, fekete zakót és egy fekete farmert jelentett. Tudom, hogy valójában nem túl hivatalos, de jobb, mintha egy kinyúlt, agyonmosott öltözékben jelennék meg. Indulás előtt még egyszer ellenőriztem magam a tükörben, aztán kiálltam a kocsival, amikor megcsörrent a telefonom.

-    Szia, anya! Mond gyorsan, mert most nem tudok sokáig beszélni.  – vettem fel a telefont, miközben elindultam az úton

-      Csak azért hívlak, hogy ne idegeskedj, minden rendben lesz. Ha Billnek volt egy kis esze, akkor elmondta a történteket a gyámhivatalnak, ennek függvényében viszont te fogod kapni Billt. 

-        Anyu, Bill nem egy játékszer, hanem a fiam. Muszáj velem maradnia!

A beszélgetés után csak idegesebb lettem, aminek az okát nem tudom, hiszen anyu csak meg akart nyugtatni. Idegesen vezettem a bíróság felé, ahol kimondják majd az „ítéletet”. Amint odaértem leállítottam az autót és szinte bevágtattam az épületbe, ahol Leona és Robert még nem voltak ott.

Mire behívtak minket, természetesen a legnagyobb káromra megjelent a két díszmadár és Bill is. A fiamat elvitték külön és csak mi hárman mentünk be a terembe, ahol egy hatalmas mahagóni asztal mögött ült és fürkészett minket a bírónő egy csomó tanúval és gyámhivatalossal.

-          Tehát, Önök Bill Kaulitz ügye miatt vannak itt.   

Happy 28th Birthday!

Boldog 28. szülinapot Gustav! :)

Happy 27th Birthday

Boldog 27. szülinapot Tom és Bill! 

Sziasztok! 

Először is nagyon sok Boldog Szülinapot szeretnék kívánni az ikreknek, hiszen újra elérkezett a szeptember 1.

Másodszorra sűrű bocsánatkérésekkel tartozom, mert nagyon régen volt már rész. Az az igazság, hogy vagy annyira fáradt  voltam, hogy nem álltam neki vagy nem volt elég időm hozzá; összekapkodott munkát pedig nem szeretnék elétek tárni. Viszont, hogy a suli kezdés mellett legyen még egy kis öröm, hétvégén már hozom a részt 100%-ra. 

Addig is kitartást és jó pihenést! :) 

Schrei

Sziasztok! Meghoztam 31.részt is, amiben Tom kap egy kis reménysugarat. Jó olvasást hozzá! :)

31.: Remény

Adela megjegyzése a végén felkeltette bennem a reményt. Tudom, hogy nem vagyok az a tipikus apa, aki folyton ott ül a gyereke mellett, de szerintem ez nem gond. Végül is az sem jó, ha Bill nyakán lógók, hiszen 15 évesen kell neki a tér.

Miután elmentek egyből fel akartam hívni anyut, hogy elújságoljam neki a történteket, de rájöttem, hogy nem szabad előre innom a medve bőrére. Abból csak a baj származhat. A telefonálás helyett inkább tovább csináltam a napi teendőimet, ami nem a munkám volt. Tudom magamról, hogy ha ilyen helyzetben elkezdek dolgozni, abból csak az lesz, hogy idegbetegen elutasítok mindenkit. Volt már ilyen példa, amikor Leona nem engedte látni Billt. Helyette inkább pakolgattam a házba, amíg volt mit. Persze mindig lehetne mit arrébb tenni, de én rendet tartok és szeretek mindent ott találni, ahol hagytam.

Miközben a nappalit raktam rendbe anyu telefonált, mintha tudta volna, hogy én is hívni akartam.

-   Na, minden oké kisfiam? A gyámhivatal mikor megy ki? – érdeklődött kedvesen, hiszen őt is izgatja Bill sorsa

-       Nem tudom, hogy most ilyenkor mi a helyzet, de kint voltak, konkrétan még a legutolsó szöget is megnézték, hogy elég magasan van-e ahhoz, hogy a 15 éves fiam ne érje el. Belekötöttek abba, hogy Bill szobájában egy orkán söpört végig és abba is, hogy Bill sminkeli magát.

-         Nem raktál rendet nála? Fiam, ugye tudod, hogy ez nagyon nagy baj?!

-    Azt mondtam, hogy nem nyúlok a dolgaihoz, mert nem szereti, majd ő elpakol. Anyu, értem, hogy nem oké a kupi, de amikor megpróbáltam… khmm, szal’ kutattam a szobájában leüvöltötte a fejemet és elviharzott. Ezt meg mégsem közölhettem velük, mert akkor kijelentik, hogy alkalmatlan vagyok apának.

-          Másképp mindent rendben találtak?

-      Szerintem igen. Nem szeretnék előre inni a medve bőrére, de a remény hal meg utoljára.

Persze anyu még arra is kíváncsi volt konkrétan, hogy milyen ruhában fogadtam a hivatalos szerveket, és arra is, hogy mivel kínáltam őket. Én pedig jófiú módjára válaszolgattam.

A beszélgetés után tovább folytattam a pakolást, immáron Bill szobájában. Igaza van anyunak és a gyámhivatalnak is. Nem félhetek a saját fiamtól, csak azért, mert neki épp olyan heppje van. Meg kell tanulnom, hogy az én kezemben maradjon az irányítás és azt is, hogy mennyire lehetek rugalmas a nevelésében. Szerintem itt még semmi nincs elcseszve annyira, hogy ne lehessen visszafordítani. Mármint tudom, hogy azt a kárt, amit Robert okozott soha nem fogom tudni semmissé tenni, de Billből még lehet egy normális felnőtt, ha egy erőskezű férfitól kap nevelést.

Miközben pakolgattam észrevettem pár olyan dolgot is, amit nagyon nem szerettem volna. Azt sejtettem, hogy volt már randija a drogokkal, mivel láttam, de azt eddig nem tudtam, hogy mit szed – vagy mit csinál velük. Erről is le kell szoktatnom, vagy ha én nem bírok vele, akkor egy szakember segítségét kell kérni. Én még soha nem próbáltam ki semmi ilyesmit, maximum füvet, de azt is csak egy-egy buli alkalmával. Viszont így, felnőtt férfiként rájöttem arra, hogy ebből óriási bajok lehetnek. A pakoláshoz visszatérve, tényleg ideje volt bejönnöm ebbe a szobába, mert iszonyú, ami itt volt. Mikor rendelt ő pizzát? Valószínűleg hetekkel ezelőtt, mert ez a pizza maradék konkrétan magától sétált a kukába, ahogy néhány pólója is a szennyesbe. Hihetetlen, hogy hogyan bírt ennyi szemetet csinálni pár hét alatt. Mondjuk, ha azt nézem, hogy én is ilyen voltam anno, Krisztus előtt, akkor már értem.

Amikor végeztem és leültem a kanapéra megcsörrent a telefonom, a kijelzőn pedig Bill neve villogott.

-   Szia, Bill! Mi a helyzet, ugye nem nyúlt hozzád Robert? Minden oké? – valahogy muszáj volt kimondanom ezeket a kérdéseket, mert belehülyültem volna, ha nem teszem

-       Cső, fater! Ja, mondhatni minden oké, de k…ra nem akarok itt lenni. Vissza akarok menni hozzád és végre elfelejteni ezt az egészet. Robert jelenleg csak nyavalyog az orra miatt. Mondjuk én kiröhögtem, amikor megláttam. Meg kell hagyni, gyönyörű lett. Ha jól érettem a makogását eltörted neki.

-        Hehe, mondjuk, nem nagyon érdekel az orra. Az a lényeg, hogy megjegyezze egy életre: nem nyúlhat hozzád egy újjal sem. Bill, komolyra fordítva a szót, amíg a gyámügy vizsgálódik meg ilyenek, maradj otthon, nehogy ebből baj legyen később. Mármint nem tudom, hogy mi számít ezeknél rossznak és mi nem. Nálam már voltak kint és elég jó esélyem van.

-          Itt is voltak, de szar volt az egész.

-          Amúgy valami gáz van, hogy hívtál?

-          Nem, nincs semmi, csak jó lenne, ha végre hazamehetnék.

Jó jel és még több remény. Bill hozzám akar jönni és nem az anyjához és Roberthez. Remélem, minél előbb választ kapok arra a kérdésemre, hogy nevelhetem-e én a fiamat vagy egy állatra bízzák őt. Remélem ebből a „játszmából” én kerülök ki győztesen.     

Schrei

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amihez jó olvasást kívánok! :) 

30.: Pokol

„ Tom Kaulitz a rendőrségen!

A fiatal producert a tegnapi nap folyamán vitték be az őrsre, ahol órákig tartózkodott, majd a szülei társaságában hazament. Vajon mi lehet a számláján?”

„ Tom Kaulitz börtönbe kerül?

Előzetes információink szerint a fiatal producert testi sértéssel vádolják. A rendőrség ugyan nem adott az esetről tájékoztatást, de egyes beszámolók szerint Tom volt barátnője vőlegényét ütötte meg olyan súlyosan, hogy a férfit kórházba kellett szállítani. A lemezkiadó, ahol Tom producerként dolgozik ne kommentálta az esetet, csak annyit árultak el, hogy ez már nem az ő hatáskörük, mivel a fiatalember nem munkaidő alatt követte el a bűncselekményt.”

Ez csak kettő a sok címlap és a cikk közül. Persze egyik sem a valóságot közölte, mert hát ugye ahhoz engem kéne megkérdezniük, ami egyenlő a lehetetlen küldetéssel.

Miközben a reggeli kávémat iszogattam elolvastam az összes rólam szóló cikket, majd még azt is, amit a neten találtam. Miért kell ilyen mértékű hazugságokat terjeszteni valakiről? Mosogatás közben megszólalt a telefonom, amire azonnal ugrottam, mert azt hittem Bill hív, de csak anyu volt.

-   Szia, nagyfiam! Hogy érzed magad? Tudsz már valamit? – azért anyu is aggódik Bill miatt, bár ő nem tudja a sztori hátterét

-   Szia, anya! Rohadt szarul vagyok, és nem tudok semmit Billről, ami az őrületbe kerget. Nem érdekel, hogy velem mi lesz, csak a fiamat hozzák vissza hozzám, a többi már mellékes dolog. Titeket nagyjából békén hagynak?

-     Velünk minden rendben, csak foglalkozz azzal, hogy a gyámhivatal mindent rendben találjon nálad és visszaadják a fiadat. Tom, jobb, ha elmondod nekik a teljes igazságot Bill érdekben! – ekkor viszont csengettek, amiért le kellett tennem a telefont

-      Anyu, most mennem kell, mert jött valaki, de majd beszélünk még. Sziasztok!

Gyorsan eltettem még a kávésbögrémet az asztalról és mentem ajtót nyitni, ahol két férfi és egy nő állt. A nőnek hosszú, vállig érő vörös haja volt, lila kosztümnadrágot és hozzá illő blézert viselt, a két férfi, akik hozzám képest alacsonyak voltak fekete öltönyt viseltek. Azonnal tudtam, hogy kik ők.

-     Jó napot kívánok uram! Adela Rhode vagyok, ők Reynald Smidt és Tibald Töpfer. Ön bizonyára Tom Kaulitz!

-          Jó napot, igen én vagyok!

-  Rendben, mi a gyámhivataltól jöttünk, és szeretnénk kivizsgálni az ön helyzetét, hiszen ön kérvényezte, hogy a fia, Bill Kaulitz itt maradhasson annak ellenére, hogy a hivatalos elhelyezése az édesanyjánál, Leona Schrödernél történt. – jajj, mennyi fölösleges szöveg

Ezután hál istennek abbahagyták a dumálást és elkezdtek a házban nézelődni. Konkrétan mindent feltúrtak, a legutolsó szögig. Megnézték a nappalit, a konyhát, a szobámat, ahol tüzetesebben vizsgálódtak, bár nem tudom, mit keretek. Legutoljára Bill szobáját hagyták, ami még úgy volt, ahogy hagyta. Amióta rajtakapott a kutatáson nem járkálok be hozzá, nehogy elszálljon az a maradék bizalma is. Amint beléptek láttam rajtuk, hogy nem tetszik nekik a látvány. Mindenhol szanaszét hagyott ruhák és talán egy pizzás doboz kólával az asztalon, meg a sminkcuccai, amiket nem volt ideje elpakolni.

-     Maga tisztában van azzal, hogy a fia sminktermékeket használ? – fordult felém Reynald, szánakozó fejet vágva

-       Igen, tudom, de nem érdekel. Ha így érzi jól magát, akkor ez van. Nem tiltok meg neki semmi ilyesmit.

-     Azzal is tisztában van, hogy ez a szoba nem alkalmas egy gyereknek? Úgy értem nézzen körbe; kupleráj van mindenütt. – Adela nem rejtette véka alá a megjegyzéseit

-    Nézzék, a fiam nem szereti, ha szobájában turkálok, ezért úgy döntöttem, hogy majd ő takarítja, ha koszosnak találja. Természetesen én is benézek néha és kezébe nyomom a takarítóeszközöket, viszont Bill nem egy kisfiú, akik együtt kell lennem non-stop 24. – tudtam, hogy nem ez volt a válasz, amire vártak, de ez van

Ezután még feltettek néhány kérdést, amire kivétel nélkül normálisan válaszoltam ugyanis ezen múlik, hogy visszakapom-e a fiamat.

-    Uram, próbáljon megnyugodni, mi mindent megteszünk, hogy a fiúnak a legjobb legyen. Halkan megsúgom magának, hogy önnek több esélye van, mint az anyának, Frau Schröder vőlegénye miatt. – Adela ezzel a mondattal fejezte be a társalgást és csukta be maga mögött az ajtót    

Schrei

Sziasztok! Ahogy ígértem meghoztam a folytatást, amihez jó olvasást kívánok! :)

29.: Előzetes

A rendőrök konkrétan úgy tuszkoltak be a kocsiba, mintha a világ legnagyobb bűnét követtem volna el az emberiség ellen, pedig én csak azt a kis mitugrászt csaptam le. Még akkor sem éreztem megbánást, amikor halottam, hogy kihívják a mentőket, sőt inkább örültem neki. Valahol nem nagyon tudott izgatni, hogy mi baja lett Robertnek, sokkal inkább az, hogy mi lesz Billel, hiszen így nagyon kevés az esélye annak, hogy velem maradhat. Ilyen szempontból viszont még nem gondoltam bele a következményekbe, úgy értem, így Leonának lesz esélye, hogy visszavigye a fiamat, ahol együtt kel majd élnie Roberttel.

A kapitányságra nagyon lassan tudtunk csak megérkezni, mert valami útjavítást kellett kikerülnünk, de még így sem tudtam lehiggadni teljesen. Amikor beléptünk az ajtón hatalmas káosz fogadott és persze nagy zaj. Mondjuk most kivételesen örültem annak, hogy nem rám figyelnek, mert már így is láttam egy- két újságírót, akik szorgosan készítették rólam is a képeket. A kapitányságon egyből egy kihallgató szobába vittek, ahol már várt rám egy rendőr és egy nő, akiről nem tudtam megállapítani, hogy ki. Bent csak egy asztal és két szék volt, az asztalban pedig bilincsek. Még helyet kapott egy mikrofon és egy kamera is, amit rögtön el is indítottak.

-     Jó napot kívánok! Foglaljon helyet, hogy megkezdhessük a beszélgetést! Csak, hogy tudjon róla; jogában áll hallgatni illetve minden, amit mond felhasználható maga ellen. – hehe, mint egy gagyi filmben

-        Rendben! – válaszoltam normális hangnemben, mivel nem akartam még több büntetést azzal, hogy ellenszegülök

-      Tisztában van azzal, hogy mivel vádolják? – kérdezte a rendőr, aki leült velem szemben

-          Igen, testi sértéssel. –válaszoltam egykedvűen, miközben az asztalt néztem

-          Rendben, akkor, ahogy látom nem fog ellenkezni, így nem lesz sok dolgunk. Arra kérem, hogy válaszoljon minden kérdésemre egyértelműen és jól hallhatóan!

-          Oké.

-          Honnan ismeri Robert Berger-t?

-     Az ex-barátnőm vőlegénye vagy mije. Pár napja még valami ilyesmit mondott, de akkor sem nagyon érdekelt.

-    Ha jól értesültem a kollégáktól önnek van egy fia, Bill Kaulitz. Leona Schröder a fiú édesanyja?

-      Igen, de Leonával már Bill születése előtt szakítottunk, csak a fiunk miatt tartjuk a kapcsolatot. Nézze, tudom, hogy nem szabadott volna ütnöm, de egyszerűen nem tehettem mást.

-          Miért nem? Mi történt, hogy ezt kellett tennie? A férfi csupán egy mondatot mondott a fiának, mire ön ütött.

-          Nem szeretném ebbe belekeverni ezt a problémát, mert nem tartozik ide.

Persze még faggattak egy darabig, de Bill kérését tiszteletben tartva nem mondtam el a rendőröknek, hogy mik történtek korábban. Tudom, hogy még erre nincs felkészülve és nekem se mondta volna el, hanem hallom meg a beszélgetést. Azt meg nem akartam, hogy a kényszerítés miatt újra drogokhoz nyúljon vagy visszamenjen ahhoz a bandához. Elég volt egyszer kihoznom őt onnan.

Konkrétan még órák múlva is ott ültem a kihallgató szobában, annyi különbséggel, hogy már csak várnom kellett az ítéletre. Vagy elengednek azzal a feltétellel, hogy elérhető maradok, vagy előzetes letartóztatás néven itt tartanak egy fogdában. Bevallom, az előbbinek jobban örülnék.

Mialatt vártam, valaki értesítette a szüleimet és Billel együtt idejöttek, hogy beszélgethessenek velem erről az egészről.

-        Anyu, mondtam már, hogy meg volt az okom rá! Te is nagyon jól tudod, hogy indok nélkül nem ütök meg senkit. – válaszoltam anyunak a kérdésére, amit már vagy századszorra tett fel öt perc alatt

-          Fater, mi van, ha engem is elkezdenek faggatni? Elmondjam nekik szerinted? – nézett Bill a szemembe, amiben egy kis pánikot láttam

-          Ahogy érzed, és szerinted helyes lenne. Nekem nem segít se így, se úgy.

-        Miről van szó? Tom, miért titkolózol előttünk? – kérdezte apu, akinek mindig mindent tudnia kell

-      Semmi, ebbe nem szeretnélek titeket beavatni, mert megígértem Billnek, hogy ez kettőnk között marad.

Még beszélgettünk volna, de megjött a rendőr, aki elvitt egy irodába, ahol már vártak rám. A teremben egy hatalmas tölgyfa asztal, bőrfotel, egy kényelmetlennek ígérkező szék és persze egy német zászló díszelgett, mellette a kapitányság címerével.

A rendőrtiszt visszaadta a papírjaimat, amit még a kihallgatás elején kértek el, majd elkezdett beszélni. Olyan szakszavakkal dobálózott, amiknek felét nem értettem, de nem is akartam. Engem egy valami érdekelt most. Bill.

-          Azt lehet tudni, hogy mi lesz a fiammal? Mármint velem maradhat? – kérdeztem kétségbeesve, hiszen nem akarom, hogy visszamenjen ahhoz az őrülthöz

-          Erről egy vizsgálat fog dönteni. Természetesen a fiával is beszélgetni fog az illetékes és magával. Addig, a legjobb lesz, ha Bill visszatér az édesanyjához. – csak azt ne

Ettől a választól annyira letaglóztam, hogy válaszolni sem tudtam. Annyira elborult előttem minden, hogy csak annyit vettem észre, hogy már úton vagyok a lakásom felé, ahol Bill már pakol és lassan az az őrült elviszi és ki tudja, hogy mit művel vele. 

Helyzetjelentés

Sziasztok!

Tudom, hogy már nagyon rég jelentkeztem új résszel, vagy bármi olyannal, ami azt mutatná Számotokra, hogy még működik a blog. Sajnos nagyon sok időmet elvette a folyamatos tanulás és a készülés, hiszen ez az év nekem már számított - elég sokat. Most viszont itt van a nyár, ami azt is hozza magával, hogy folyamatosan lesznek részek és talán a nyár végére már egy új történet fog futni, aminek egyenlőre nem árulom a címét, hadd maradjon titok.

Remélem sokan örültök ennek a bejegyzésnek, ugyanis holnap már érkezik is a Schrei folytatása, ami most sem marad izgalmak nélkül.

Mindenkinek kellemes nyarat, az érettségizőknek sikeres szóbelizést kívánok! :) 

Schrei

Sziasztok! Sajnálom, hogy eddig kellett várnotok a folytatásra, de nem szerettem volna összekapkodni. Most végre itt van, úgyhogy jó olvasást hozzá! :)

28.: Remek!

Miután kinyitottam az ajtót a rendőrség állt velem szemben és a minden-lébe- kanál szomszédom, aki nem tudja elviselni, ha nem üti bele az orrát olyan dolgokba, amihez semmi köze.

-          Jó napot kívánok! Bejelentést kaptunk egy feltételezhető veszekedésről! Mit tud erről? – az égvilágon semmit, drága

-  Jó napot! Már megint miért kotnyeleskedsz bele mindenbe? Miért nem foglalkozol saját magaddal és azzal, ami veled történik? Nem mindegy neked, hogy mit csinálok? – néztem a szomszédomra, aki mint mindig, most is ártatlan fejet vágott

-    Itt van a kisfiú, nem akarom, hogy valami baja legyen, ezért hívtam ki a rendőrséget. Ráadásul láttam, hogy egy agresszív férfi is bejött a házba!

-          Szerintem rakj fel a házamra kamarákat, sőt belülre is szerelj fel párat, hogy lásd, mit csinálok; törődj a magad dolgával, engem pedig hagyj békén!

-          Elnézést, megtudhatnánk, hogy mi folyik itt? – kérdezte hirtelen a rendőr

-     Semmi különös, csak egy kis családi vita. Majd mi elrendezzük egymás között, nem kell segítség.

Persze nem tudtam meggyőzni a fakabátokat, be kellett engednem őket és a szomszédot is. Robert ki is akarta használni az alkalmat, de a fiam gyorsabb volt nála, mert mondott neki valamit, amitől egyből elhallgatott. Jól tudtam mi volt az. Bill nagyon jól kihasználta az alkalmat és sakkban tartotta a mitugrászt, aki persze most nagyon lapult, hiszen neki a szabadsága a tét, mert ha ez kiderül, akkor vár rá egy pár év letöltendő, az biztos.

-          Elmondaná valaki, hogy mi folyik itt? – nézett körbe a rendőr

-          Mondtam, semmi különös. Minden családban lehetnek összezördülések, nem kell ezt felfújni. A szomszédom egy kicsiteltúlozza a helyzetet és konkrétan térfigyelő kameraként működik. – mosolyogtam a zsarura, már amennyire tudtam

-          Itt van egy kiskorú is, úgyhogy, jobb lesz, ha elmondják! – figyelmeztetett az egyik kékruhás

-       Ez az alak megütötte a fiamat és ezt jöttünk lerendezni!  - drága mamika, jobb lenne, ha befogná

-          Miért tette ezt? – fordult felém a járőr

-      Megvolt rá az okom, amit az ő érdekében – mutattam Robertre – nem fejtenék ki. Mondtam, meg tudjuk oldani nem, kell segítség.

Konkrétan mintha falnak beszéltem volna. A fakabátokat nem nagyon érdekelte az, amit mondtam, csak mentek a saját fejük után. Ráadásul Robert anyja még tette a fát a tűzre. Szegény néninek nem esett le, hogy ezzel csak a fiának árthat, nem nekem. Én maximum csak pár euró bírságot kaphatok ezért, mitugrász viszont jó pár évet. Egyáltalán nem ijedtem meg a rendőröktől, csak elegem volt belőlük, mert szerettem volna már lerendezni ezt az egészet és végre leülni a fiammal beszélgetni, mint apa és fia, mert lenne miről az biztos. Az elmúlt hónapok nagyon felkavarhatták, így ki akarom deríteni, hogy most miben mesterkedik a fiam, mert az az igazság, hogy még mindig nem bízom benne száz százalékosan, amit ő is nagyon jól tud.

Annyira elgondolkodtam, hogy nem is vettem észre, hogy a rendőrök Billt faggatják mindenféléről, így csak a beszélgetés közepét kaptam el:

-   Kérlek, mond el, hogy mi történt, csak így tudunk segíteni neked. Nem vagyunk gondolatolvasók, így csak akkor értünk meg, ha beszélsz.  – kérlelte az egyik rendőr Billt

-    Nem történt semmi, egyszerűen csak nem szimpatikus ez a faszi; miért ne, lehet megérteni?! – hallottam a hangján, hogy már nem sokáig bírja

-      Ezt nem hisszük el neked! Figyelj, mi segíteni akarunk! – vajon még hányszor fogja elmondani  

Persze ezt nem, hagyhattam szó nélkül, ahogy Leona:

-    Hagyják békén a fiamat, ha nem akar beszélni magukkal, akkor nem fog. Nincs itt semmi baj, majd mi elrendezzük egymás között. Nem kell beleavatkozni mindenbe! – szólaltam meg,, mire egyből felém néztek

-     Bill okos fiú; tudja, mi lenne a következménye! – mondta Robert határozottan, hiszen most nem félt tőlem

De tévedett a merészségemet illetően. Miután kimondta a mondatot úgy terült el a földön, mintha csak elaludt volna álló helyben. Hülye hasonlat, de ez írja le leginkább azt a helyzetet. Konkrétan annyira megütöttem, hogy láttam a vért, ahogy kifröccsent.

Persze a rendőrök hitetlenül bámultak rám, ahogy Bill is; szerintem nem hitték el, hogy ezt én csináltam – megint. Szerintem most is megérdemelte, főleg, mert én tudtam, hogy milyen jelentésben mondta Robert a szavait. Úgy gondolom, hogy ezt igazán csak Bill érthette rajtam kívül, akin konkrétan csak a félelmet láttam Robert szavai miatt.  Tudtam, hogy tőlem nem fél, hiszen már nagyon sokszor megüthettem volna, de nem tettem. Nem vagyok a verekedés híve, nem szoktam ennyire durva lenni, de úgy érzem, hogy Robert még többet érdemelne ennél; a tetteire nincs magyarázat, bocsánat pedig végképp nincs. Persze most is a kis mitugrászt védték, így a rendőrök engem kaptak el. Egyszerűen lefogtak és kivittek a saját házamból, de ami a legrosszabb, hogy a fiam előtt csinálták.  

Schrei

Sziasztok! Meghoztam a történet folytatását, amihez jó olvasást kívánok! :)

27.: Robert

-          Te! Hogy mertél megütni? – szinte hörgött Robert miközben beszélt

-          Hogy mertél ilyet tenni a fiammal? – kérdeztem vissza szemrebbenés nélkül

-          Válaszolj! – üvöltött az arcomba

-          Ahhoz képest, hogy most ütöttelek ki és estél össze úgy, mint egy rongybaba igen nagy pofád van, nem gondolod? Esetleg törjem el még valamidet? – nem féltem tőle, mert tudtam, hogy erősebb vagyok

-          Megöllek! – szinte láttam, hogy szétrobban a feje a méregtől

-          Próbálkozni lehet, de tudod az is büntetik! – nevettem el magam

 Azért mertem nevetni ezen, mert tudtam, hogy nálam van az aduász; bármit csinál velem azonnal a rendőrséghez tudok fordulni, ami jelen esetben két bűncselekményt tárna fel. Jelen esetben egy gyilkossági kísérletet és egy erőszakot, amit gyerek ellen követett el és talán Leonát is bántotta már csak nem merte elmondani, és ne felejtsük el a magánlaksértést sem. Őszintén szólva ebből az emberből már bármit kinézek csak jót nem. Persze nem azt mondom, hogy nem szereti Leonát, de aztán ki tudja.

-    Megütöttél és még nem is veszel komolyan? – konkrétan vérben forgott a szeme

-  Figyel kis mitugársz; nem félek tőled, kettőnk közül én vagyok az, aki fizikailag árthat neked. Te csak maradj csendben, fogd meg a pereputtyodat és takarodjatok ki a házamból!Jelenleg szerintem én vagyok az aki diktál és te az, aki befogja! – áh, dehogy voltam ideges

-          Apu, szerintem……

-     Nem fogok lenyugodni Bill! Most vagyok a legnagyobb dilemmába; most öljem meg vagy majd később? Ez az utolsó féreg még azt sem érdemli meg, hogy levegőt vegyen! – fröcsögtem idegesen

Persze nagyon is jól tudtam, hogy nem csinálhatok semmit én sem, hiszen akkor kihívják rám a rendőröket és én is bajba kerülhetek, mert amit csináltam azt önbíráskodásnak hívják. Hiába, szakmai ártalom, hogy tosztában vagyok a jogaimmal. A munkám során is szoktam találkozni elégedetlen ügyfelekkel, akiket legszívesebben egytől- egyig kirugdosnék az épületből, de nem tehetem.

-       Ne higgye azt fiatalember, hogy ennyiben hagyjuk! Maga nem bánhat így a fiunkkal! – kezdett bele Robert anyja is a szentbeszédbe

-      Szerintem maga maradjon ki ebből, ne szóljon bele mindenbe, mert ez például rohadtul nem érinti magát! – szegény nénivel próbáltam kedves lenni, de nem nagyon jött össze

-          Hogy beszél maga a feleségemmel? – most meg a papi kezdett rá

-   Nézzék, én igazán nem akartam, hogy baja essen Robertnek, de azért a fiacskájuk sem ártatlan! – ne ehhez már nem tudtak mit mondani

-          Hagyd ki ebből a szüleimet, mert….

-          Megversz?  - röhögtem el magam, mert még a feltételezés is nevetséges volt

A vitánk még közel sem ért véget, de konkrétan csak egymást szidtuk, egyikünk sem alkalmazott fizikai erőt. Persze megtehettem volna, de valahogy nem leltem volna örömömet abban, hogy még jobban megverem Robertet, holott megérdemelte volna.

Leona mondjuk az egész vita alatt alig szólalt meg, pedig itt nem csak kettőnkről volt szó, hanem a fiáról. Bill is hallgatott, de szerintem csak azért, mert nem tudta pontosan, hogy mi történik. Vagy megijedt Roberttől.

-          Kisfiam, mond meg szépen apádnak, hogy ezeket csak kitaláltad! Tudod jól, hogy hazudni nem szabad! – vajon kis sütiket is ad neki?

-       Nem hazudok; most tényleg nem. Soha nem bírtam Robot, mert mindig is visszataszítónak találtam a stílusát, de azért ilyet én sem mondanék, ha nem lenne igaz. Bennem is van annyi, hogy tudjam, mekkora súlya van a szavaimnak. Különben is, miért akarnék én anyám boldogságának az útjába állni, ha egyszer nekem itt jó? – válaszolt Bill halkan

-     Mert mindig is egy alattomos kölyök voltál! Mindig kiharcoltad magadnak, amit akartál! – nézett rá Robert eszelősen

-          Pff… bocs, hogy kértem anyámtól pénzt kajára!

-          Drogra költötted, mert egy drogos senki vagy és az is maradsz mindörökre! – folytatta Rob hűvösen

-    Te így nem beszélsz a fiammal, sőt sehogy! Takarodj innen a szüleiddel együtt, amíg jó hangulatban vagyok! Leona, nyugodtan mehetsz velük, de akkor búcsúzz el a fiadtól! – mondtam határozottan, majd felálltam a fotelból, de pont ekkor csöngettek

Schrei

Sziasztok!

Tudom, hogy mostanság nem voltam túl aktív, sőt konkrétan semmit nem hallattam a blog felől, de most végre tudtam hozni a Schrei folytatását, amiben tovább éleződnek az ellentétek a két fél között. 

Tudom, hogy nem mentség az, hogy konkrétan arra nem volt rendesen időm, hogy leüljek és megnézzem az üzeneteimet, de mostantól, megpróbálom összeszedni magam annyira, hogy folyamatosan legyenek friss részek. Őszintén szólva nem tudom, hogy még hány rész van vissza ebből a történetből, mert  még mindig tudok hozzá kitalálni új dolgokat, új fordulatokat, de az biztos, hogy félbe nem fogom hagyni. 

A "rövid" kis monológ után szeretnék mindenkinek jó olvasást kívánni! :)

26.: Utómunka

Miután hazaértünk az exemtől a konyhába mentem, hogy igyak valami erőset. Nem érdekelt, hogy mit von maga után az, hogy megütöttem Robertet és eltört az orra, az se izgatott volna, ha a hullaszállító jön érte. Úgy éreztem, hogy meg tudnám ölni, amiért a fiamhoz nyúlt. Csak a józanész tartott vissza, mert az utolsó pillanatban rájöttem arra, hogy ami Billre vár, ha engem lesittelnek az százszor rosszabb annál, ami eddig volt. Megint visszasüllyedne az alkohol és a drog világába, ahonnan egyszer már sikerült kikapaszkodnia – legalább is rajta van az ügyön.

-    Fater, nem tartom jó ötletnek, hogy most igyál! Inkább vegyél egy hideg zuhanyt, hogy lenyugodj. – mondta Bill miközben kivette a kezemből a Whisky-s üveget

-       Rendben. Valószínűleg be fog nézni anyád és csinálni fogja fesztivált, de ha nem engedjük be talán a rendőrséget is kihívja, ami ebben a szituációban nem lenne okos dolog. Kérlek, majd válaszolj neki, akármennyire megrázó is neked; én itt leszek melletted. Nem akarok ebből balhét. Ez nem a rendőrség és a gyámhivatal ügye, hanem a családé.

-          Oké, te viszont nyugodj le, mert remegsz az idegességtől!

Úgy tettem, ahogy a faim mondta. Vetten egy jeges zuhanyt, ami némiképp lenyugtatott, legalább is már nem remegtem a dühtől, csak fortyogtam mérgemben. Tudom, hogy már elintéztem a magam részéről, de kíváncsi vagyok, hogy Leona mit szól hozzá. Láttam az arcán, hogy meglepődött és azt is, hogy van benne egy kis hinni akarás a fia iránt, de ennél többet nem és szerintem ez nem lesz elég. Ha ennyire szereti Robertet, akkor ám legyen, de a fiától búcsúzzon el. Nem hagyom, hogy az a kis tökfilkó még egyszer a fiam közelébe mehessen. Felőlem akár a legfelsőbb bíróság is nekik ítélheti, akkor sem fogják megkapni. Ha kell, megszöktetem az országból. Persze most sokan azt hihetik, hogy csak beszélek a nagyvilágba, pedig nem így van, mert a fiamért sok mindenre képes vagyok.

-          Apu, itt van anyu és beszélni akar veled. Azt mondta, hogy addig gyere le, amíg jókedvében van, különben kihívja a rendőrséget. – nyitott be a kopogás után Bill a szobámba

-          Felveszek valamit és megyek, de mond neki, ha úgy tetszik, akkor lemegyek elé egy szál semmi be is. – persze csak vicceltem az utolsó mondattal, de soha ne mond, hogy soha

-          Oké!

Miután felkaptam egy egyszerű nadrágot és egy pólót lementem Leonához, aki körül konkrétan láttam a gőzt, amit idegességében engedett ki.

-     Látom, azért még maradt benned egy kis józan ész. – mondtam, amikor leértem a lépcsőn

-       Neked viszont teljesen elmentem otthonról?! Konkrétan betörsz a házamba és leütöd a vőlegényemet, majd egy képtelen váddal illeted, és arra kérsz, hogy válasszak a szerelmem és gyerekem között? Normális vagy? – üvöltött a képembe Le

-          Miért van az, hogy neki hiszel, de a SAJÁT fiadnak nem? Undorító, hogy ez megcsinálod és te is az vagy. Te akarod elvenni tőle Billt, miközben nálam kezd kimászni a ti általatok keltett gödörből?  Szerintem örülj neki, hogy nem egyből a rendőrséggel állítottam be, hanem én intéztem el. A kis Robertedre másképpen több év börtön várt volna. De nyugodj meg, csak egy szavadba kerül és hívom is őket.

-          Hogy lehetsz ennyire aljas? Rob nem csinált semmit! Bill, te hogy találhatsz ki ilyeneket? Tudod te, hogy milyen súlyos dolgokat mondtál? Rob ezért börtönbe kerülhet! Akármit mondott apád ne érdekeljen, csak megpróbál itt tartani. Fogd meg a cuccaidat és tedd be az autóba; megyünk haza!

-          Egyszer, csak egyszer, ábrándulj már ki ebből az emberből és figyelj rám is! – rántotta el a kezét Bill – Miért gondolod azt, hogy minden, amit én mondok az hazugság? Amióta itt van Robert csak rá figyelsz és őt isteníted, mintha megszűntem volna létezni. Komolyan soha nem vetted észre a jeleket, amik egyértelműek voltak?

-          Mindent megbeszélünk otthon….

-          Nekem itt, apu mellett van az otthonom.

-          Most komolyan…..

Ekkor szerintem Leona megértette, hogy Bill igazat mondott és nem hazudozik, ahogy neki szokott általában. Megértette, hogy Robert tényleg csinált valami Billel, annak ellenére, hogy minta- férfinak állítja be magát.

-     Apu mellett biztonságba vagyok, ő nem fog bántani és nem hiszem, hogy Robert az óta megjavult volna. Még akkor se tenné, ha most a mentő vitte volna el. Remélem, boldog leszel vele, de engem felejts el, amíg a közelébe vagy. Nem vagyok hajlandó vele egy légtérben tartózkodni, még úgy se, hogy tudom, nem bánthat.  

-     Mit csinált veled? – kérdezte halkan Leona és megpróbálta megérinteni Bill arcát, de elhúzódott tőle

Bill nem válaszolt, mert nem kellettek ide szavak. Mindannyian tudtuk, hogy mit tett, de kimondani egyikünk sem akarta.

-          Ezt honnan tudtad meg? – nézett rám Le nagy szemekkel

-       Meghallottam, amikor azzal a Kevin gyerekkel beszélt telefonon, de nem ez a lényeg. Leona, ha látni akarod a fiadat, akkor komolyan mondtam, hogy csak akkor, ha Robert távol marad. Tudom, hogy a jelenlétedben nem, csinálna semmit, de nem kockáztatunk.

-          Akármit tett, neked nem volt jogod megütni! Mi van, ha most valami komoly baja lett? Mellesleg, ha valakit érdekel, akkor az ügyeleten van éppen a szüleivel, akikkel az esküvőt terveztük! – villantotta rám a szemeit

-  Ha éppen a hullaházban lenne, az sem érdekelne egy fikarcnyit sem! – mondtam hűvös, kimért hangon – Felőlem kihívhatod a rendőröket, akkor majd legalább megtudják ezeket a dolgokat!

-          Mi van akkor, ha most örökre marad nyoma ezeknek az ütéseknek? – szinte láttam, ahogy Leona felrobban tehetetlenségében, mert tudja, hogy nekem van igazam, csak védeni akarja magát

-      Azt akartad kérdezni, hogy mi van akkor, ha ezek a dolgok örökre nyomot hagynak Billben? Mellé azt szeretted volna mondani, hogy mindent megteszel annak érdekében, hogy a fiad ne sínylődje meg még jobban? Leona, tudom, hogy mi már soha nem fogunk egy család lenni, és őszintén szólva ezek után undorodva fog el, ha arra gondolok, hogy valaha szerettelek, de itt nem a te és nem az én érdekeimet kell szem előtt tartanunk, hanem Billét, a közös gyerekünkét.

-      Mit szeretnél tőlem Tom? Elengedni nem fogom a fiamat veled, aki konkrétan még mindig egy suhanc kölyökként él. Billnek egy felnőtt férfira van szüksége, akiről példát vehet és ezt rólad nem lehet elmondani. Te még mindig egy gyerek vagy!

-          Én mit szeretnék? Te mit akarsz?!

Ezzel a beszélgetésünknek vége szakadt, merthogy Robert rontott be a lakásba a szüleivel együtt, és hát nem tűntek békésnek, sőt inkább idegesnek. De ha egyszer már kiütöttem ezt a mitugrászt, akkor most se fog sokáig tartani.