World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a történet befejezését, ami - nem árulok el nagy titkot - happy end. 
Idén már nem kezdek bele új történetbe, de január 1-től már teljes gőzzel nekikezdek az új történetnek, aminek a bevezetőjét hamarosan olvashatjátok. 
Nem húzom tovább az időt, itt a World behind my wall utolsó része! Jó olvasást hozzá! :)

 30.: Meglepetés!

Miután megtudtuk, hogy kisbabánk lesz, annyira gyorsan teltek a napok, hogy az felfoghatatlan.  Persze ehhez hozzájárult az is, hogy sokat koncerteztünk és próbáltunk. Mellette pedig új dalokat írtunk, ami nem kis feladat, főleg, úgy, hogy elszoktam tőle. Persze a három év alatt is írtam, de az inkább maradjon csak a fiókom titkai között. Nem hiszem, hogy azt a dalt szeretnék hallani, amit Tom énekelt egyszer zuhanyzás közben. Mondjuk csak véletlenül meghallottam és leírtam. De gondolom senki nem szeretné, hogy még jobban elszálljon magától.

-          Mindent bepakoltál? – rántott vissza a valóságba Barbi

-     Igen, szerintem minden meg van. Neked? – velünk jön a koncertre, mert nem akarom egyedül hagyni terhesen

-          Itt van minden. – csókolt meg

-          Hey, gerlepár! Itt a busz, indulunk! – nyitott be a szobába a bátyám mosolyogva

Az úton sokat beszélgettünk egymással, ami ilyenkor mindig jót tesz. nekem mondjuk mindig dumálhatnékom van, de a többiek már megszokták, főleg Tom.

-          Barbi, amúgy már nem vagy rosszul reggelente? –kérdezte Georg

-          Nem, csak az első pár hét volt a rossz. Azóta hál istennek semmi gond nincs.

-          De amúgy Gustav lesz a neve ugye? – ha a dobosunknak egyszer fia lesz, tuti Gustav lesz a neve, még akkor is, ha az ötödik gyerekének is az a neve

-          Ha lány lesz akkor is? – nevettem, mert nagyon úgy néz ki, hogy kislányunk lesz

-          Miért ne? – nagyon ragaszkodik ehhez

Koncert előtt még volt egy interjúnk, ahol leginkább a további terveimről kérdezgettek.

-          Bill, ha már jön a baba nem kéred meg a kezét? – ennél szemtelenebbül szerintem nem is lehetne

-     Szerintem nem kell feleségül vennem, mert gyerekünk lesz. De talán majd egyszer eljön ez a pillanat is.

-          Bill, mindig azt mondtad, hogy nem lesz gyereked. Akkor most még is?

-      Igen, most már szeretném. Fiatal koromban persze, hogy azt mondom, hogy nem kell, de most idősebb vagyok, és érettebb.

-          Tom, te örülsz neki vagy ellenzed?

-          Persze, hogy örülök! Ez nem kérdés. Végre az öcsém megtalálta az igazit!

Még sok ilyen kérdést tettek fel, de a lényege ugyan az volt. Amúgy miért van az, hogy egy dolgot ötvenféleképpen megkérdeznek? Másrészt meg mi közük van a magánéletemhez bárkinek is? Semmi.

 

-          Bill, mennyit költesz a kisbabára?

-    Az legyen mindegy. Nem fogom elkényeztetni, megtanítom neki, hogy a saját lábán kell majd boldogulni és nem apuci összeszedett pénzéből élni. De ahhoz, mennyit költök a babára, nincs senkinek semmi köze. Magánügy.

-          De gondolom, mindenből a legmárkásabb dolgokat kapja már most is.

-      Mindenből minőséget fog kapni, de nyilván nem fogok egy csomag pelenkáért kiadni egy vagyont.

-    Egyszer már szó volt a végrendeletetekről. Most, hogyan fogod elosztani a pénzt a szüleid és a gyerek közt?

-          Az legyen az én dolgom. Nem kell mindenkinek tudnia mindent.

Ezután már tényleg nem volt sok kérdés, azok is inkább a bandára vonatkoztak. Tudni akarták, hogy min dolgozunk, hogyan lesz, mikor turnézunk meg ilyenek.

Mialatt úton voltunk a koncertre elgondolkodtam azon, hogyan fogok gyereket nevelni. Egy kicsi mellé kell egy apa, de egy buszban sem nőhet fel. Majd kitalálom, hogyan lesz.

-          Bill, felkészültél? – jött be a szobámba Tom

-          Igen, biztos vagyok benne. – mosolyogtam

-          Örülök, hogy megteszed. Most már nem szabad megfutamodnod. Ügyes leszel.

Tom kiment, én pedig tovább gondolkodtam. Tudom, hogy helyesen cselekszem, tudom ezt kell tennem. Még is félek.

Mikor kiértem a színpadra, végigfutott bennem egy remegés, pedig már ezerszer csináltam ezt; de nem így.  Jókedvvel énekeltem végig az összes számot, majd mikor felénél abbahagytam, a rajongók egy kicsit furcsán néztek.

-          Már kilenc éves korom óta állok színpadon, de ennyire még soha nem izgultam talán. Na, jó az elsőknél igen, de az egy másfajta izgulás volt, mint ez. – láttam, hogy Toby már ott van Barbival, aki azt sem tudja, mit történik ezért a testőrünk lökte meg óvatosan, hogy jöjjön fel hozzám

-         Barbi, tudod jól, hogy mennyire szeretlek, de eddig a pillanatig valószínűleg nem sejtetted, hogy mit akarok. – letérdeltem elé, majd kinyitottam a dobozt, amiben egy gyémántgyűrű volt – Hozzám jössz feleségül?

-       Igen! – miután felhúztam az ujjára a gyűrűt mindketten elkezdtünk sírni, ami miatt nekem is le kellett mennem a színpadról

Meglepetést akartam neki okozni. Azt már tudja, hogy őrült dolgokra is képes vagyok, de szerintem ezt nem nézte ki belőlem.

Igen, joggal mondják rólam a társaim, hogy őrült vagyok és nem csak a színfalak mögött.

*Vége*

World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam az utolsó előtti részt a történetből, ami nagy mérföldkő Bill életében. Jó olvasást hozzá! :)

29.:  Barbi

Mikor hazaértünk a koncertről annyi energiám volt még, hogy Barbival akartam beszélgetni, hogy levezessem, de a barátnőm nem érezte jól magát.

-          Barbi, vigyelek orvoshoz? – kezdtem el aggódni

-          Nem kell, biztos, csak izgultam, hogy minden jól sikerüljön. Vagy rosszat ettem.  – mosolygott rám kedvesen

-          Nem ehettél rosszat, mert akkor mi is betegek lennénk Tommal. – elkezdtem gondolkodni, hogy mitől lehet, de nem jöttem rá

Órákkal később sem volt jobb a helyzet, ezért még jobban erősködtem a korházzal, persze hiába. Makacs egy nőszemély.

Nézegettem könyveket, olvastam a neten, de semmi nem vezetett olyan eredményre, amit elfogadnék. Azt mondják, hogy a Google a barátod, hát nekem nem. Nekem az ellenségem, ezek szerint. Marha jó.

-          Próbálj aludni, talán reggelre kialszod. – tanácsolta Tom este

-          Oké – mosolygott a barátnőm, majd hozzábújtam

Egész éjszaka halottam, hogy forgolódott, de nem szóltam neki, helyezkedjen csak úgy, hogy ne fájjon a hasa.

Reggel arra ébredtem fel, hogy Barbi nincs mellettem. Furán körbenéztem a szobában, majd kimentem a nappaliba, ahol Tom ült egy szál boxerben és egy bögre kakaóval.

-          Szia! – köszöntünk egymásnak

-          Barbi? – látszik, hogy ikrek vagyunk, egyszerre beszélünk

-          Itt vagyok! – hát, a látvány enyhén sokkoló volt

-          Nincs mese, eszel valamit, felöltözöl és megyünk a kórházba! Olyan vagy mint vagy zombi, sőt rosszabb! – mondtam ellentmondást nem tűrően

-          Jó! –ahogy ezt kimondta már futott is a fürdőbe

Reggeli után, azonnal autóba ültünk és dokihoz vittem a barátnőmet. Eldöntöttem, hogy bemegyek vele, mert mondta, hogy fél az orvosoktól. Csodás!

A rendelőben sokan voltak, de kivártuk a sorunkat. Észrevettem, hogy miközben vártunk Barbi egyre jobban lett. Amikor sorra kerültünk, elmondtam a dokinak a helyzetet, aki hosszasan vizsgálgatta a barátnőmet. Már azt hittem, hogy soha nem lesz kész, és itt fogok megőszülni – mondjuk a festett szőke hajamra furcsa lenne –

-          Doktor úr, tud már valamit? – már húsz perce bent voltunk szerintem

-          Nem tudok biztosra mondani semmit, egy emelettel feljebb kell menniük, ott már biztos lesz minden.  – akárhogy néztem a fölöttünk lévő emelet az a nőgyógyászat

Felfelé azon gondolkodtam, hogy vajon hülyének néznek-e ha én is bemegyek Barbival. Mindegy, megszoktam, hogy furcsán néznek rám. A legnagyobb meglepetésemre nem voltam egyedül férfiként. Viszont mindenhol terhes nőket láttam….. Mondjuk szerintem ez egy egyszerű felfázás lesz.

Mikor végre valahára bementünk az orvos nem totojázott. Tíz perc után már meg is voltak az eredmények. Én még mindig meg voltam győződve arról, hogy megfázott a barátnőm.

-          Nos, örömhírt kell közölnöm! – mosolygott az orvos – Babát vár!

Hát, ekkorát sose tévedtem! Mindenesetre nagyon örültem neki. Ahogy kimondta a doki azonnal megcsókoltam Barbit, akin látszott, hogy mindjárt sírva fakad a boldogságtól.

-          És minden rendben van? Normális, hogy ennyire rosszul van? – lett volna még kérdésem, de szerintem nem tudna válaszolni annyira

-          Igen, ez teljesen normális ebben az időszakban. Nincs semmi baj, csak arra kérem ön, Barbara, hogy egy kicsivel több folyadékot igyon. És nagyon vigyázzon magára; mármint kerülje a cigarettát, az alkoholt és a fűszeres ételeket.  – sorolta az orvos mosolyogva

-          Hány hetes? – kérdezte a barátnőm, meghatódva

-          Jelenleg a hatodik hétben jár.

A doki még elmondta a fontosabb tennivalókat, majd ajánlott mindenfélét.

Miután eljöttünk tőle, betértünk egy patikába, ahol megvettem minden cuccból a legjobbat. Nem érdekelt, hogy mennyibe kerül vagy, hogy van annál olcsóbb. Az én barátnőmnek és a babámnak a legjobb jár.

Mikor hazaértünk Tom már várt minket, de persze a cigi ott lógott a szájában.

-          Na, mit mondott? - annyira kíváncsi

Mielőtt elmondtam volna egymásra néztünk, és mosolyogtunk.  Tom szerintem ekkor már sejtett valamit.

-          Nagybácsi leszel! – vigyorogtam rá egy ezer wattos vigyorral

-          Tessék?! – döbbent le, de láttam rajta, hogy örül

-          Kisbabánk lesz!

Tom kiörülte magát, majd miután rájött, hogy a cigi káros Barbira nézve azonnal eldobta, és kinyitotta a konyhaablakot. Megfogadta, hogy mostantól, nem csinál semmi olyat, ami nem jó a picinek, sőt azt is mondta, hogy ő majd vigyáz rá, ha megszületik, és mi kettesben akarunk maradni. Annyira imádom!

Merry Xmas!

Sziasztok! 

Mindenkinek Áldott, Békés, Boldog Karácsonyt kívánok!

Szeretném megköszönni mind a 10.020 embernek aki rákattintott a blogomra! <3

Boldog Karácsonyt! 

World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a legújabb részt, ami azt jelenti, hogy már csak kettő van hátra, amit valószínűleg szilveszter előtt hozok! :) Jó olvasást hozzá! :)

28.: Hajrá

Reggel már korán felkeltünk, hogy mehessünk Davidhoz az ötletünkkel. kaja után felöltöztem, belőttem a hajamat majd kiálltam az autóval.

-          Tom, kész vagy már? – kérdeztem, mivel már tíz perce vártam a bátyámra

-          Itt vagyok, csak nem találtam a dzsekimet.

A kocsit kivételesen én vezettem, mivel el akartam terelni a figyelmemet.  Az, az igazság, hogy baromira izgultam, talán ennél jobban csak az első meghallgatásunkon.  Nem tudtam, hogy mi vár ránk, lehet, hogy kidob minket David. Mindenesetre a lakására mentünk, ott egyszerűbb beszélni vele.

-          Sziasztok, fiuk! Miben segíthetek? - mosolygott ránk, miközben leültünk

-          Most hülyének fogsz nézni minket, de egy fontos dolog miatt jöttünk ide, hozzád. Tudom, hogy valószínűleg találtál már másik bandát, akit menedzselhetsz, akik tuti nem állnának eléd azzal, hogy befejezték, nem csinálják tovább. Már egy jó ideje gondolkodtam rajta, de amikor tegnap meghallottunk Tommal egy Tokio Hotel számot mindketten biztosan tudtuk: folytatni szeretnénk.  Nekünk ez az életünk, nem tudunk mást csinálni. Három év kellett ehhez, de rájöttünk. Mit mondasz erre? – egy darabig csöndben ült, szerintem lesokkoltam a szövegelésemmel

-          Hát nézzétek; nem tudom igazából. Szerettem veletek dolgozni, de ti feladtátok, mi a garancia arra, hogy másodjára nem tennétek meg? Egyet gondoltok. és újra előálltok ezzel. Fiuk, a zeneipar nem így működik. Nem léphettek le csak úgy, amikor ti azt gondoljátok …

-          Gondold át! – kérte Tom, mire David felállt a helyéről

-          A srácok mit mondtak erre? Tudnak róla?

-          Igen, tegnap beszéltünk velük, és ők is akarják ezt az egészet. – lelkesedtem, mert azt hittem simán rábólint

-          Oké, tíz percet kérek! Elmegyek az irodámba, gondolkodom, ti addig hívjátok ide Gustavot és Georgot. Nem szeretnék elkapkodni semmit.

Miután David kiment a nappaliból felhívtam a skacokat, hogy azonnal jöjjenek ide, mert helyzet van.  Személy szerint tűkön ülve vártam , hogy David visszajöjjön, és azt is, hogy a két G ideérjen. Semmi kétség, ezt akarom csinálni. Újra fellépni, és bejárni a világot négyesben. Persze Gordonnál is jó helyünk van, de azért mégsem az igazi; nincs meg az a filingje.

Idegtépően lassan teltek a percek, pedig David csupán negyed órát volt távol tőlünk. Úgy tűnt, mintha már órák óta a hatalmas ház nappalijában ülnénk.

-          Sokat gondolkodtam! – jött ki David hozzánk - Nagyon jó csapat voltunk együtt, sok szép emlék köt hozzátok. Ti feladtátok a karriereteket, hogy normális életet élhessetek, de most újra akarjátok kezdeni. Remélem tudjátok, hogy nem lenne egyszerű visszatérni a zeneiparba, ami szinte mindien héten változik. Nagyon sok rajongót elveszítettetek három év alatt, és sok új dolog jelent meg ennyi idő alatt.  Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a Tokio Hotelnek sikerülni fog a visszatérés! Vágjunk bele srácok! – azt hittem, hogy rosszul leszek, mire kimondta

-          Ez most…

-          Komoly! – vágta rá a menedzserünk

A nap folyamán még sokat beszélgettünk a folytatásról.  Elterveztük, hogy lesz néhány visszatérő koncertünk a régi dalokkal, majd hozzálátunk egy új albumhoz.  Már előre látom, hogy imádni fogom az egészet!

Persze még sok munka van addig, hiszen a hangomat újra „be kell járatni” és újra össze kell szoknunk. Nem arról van szó, hogy nem énekeltem három év alatt, de azért nem annyit, mint szoktam. A zene suliban és a színpadon nem ugyanaz. 

Igazából annyira gyorsan történt minden, hogy nem is tudtam felfogni a dolgokat. Annyit észleltem az egészből, hogy már Berlinben állok az öltözőmben.

-          Fiuk, nagyon jól csináltátok próbán, szuperek vagytok még mindig, de most még jobban oda kell tenni magatokat, mint eddig. Nagyon sokan jöttek el, hogy lássanak titeket, nem okozhattok csalódást! – mondta David, majd Kikísért minket a színpadig

Annyira jó érzés volt újra kiállni ennyi ember elé és énekelni. Csodálatos volt, hogy sikítoztak és őrjöngtek a rajongók.  Ugyanakkor rettegtem, amikor kiléptem a színfalak mögül. Féltem, hogy nem fog tetszeni nekik, amit csinálunk és, hogy ők valami újra vágynak, de nekünk csak a régi van. Az előérzetem nem bizonyult helyesnek hál istennek. Fergeteges buli volt. Élveztem minden percét! 

World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a 27.részt, amiben visszatér a régi Bill. Jó olvasást hozzá!
Már csak 3 rész van hátra! :)

27.:  Again

Reggel mikor felkeltem tök jól éreztem magam. Miután megkajáltam úgy döntöttem, hogy a mai napot is csak Tommal szeretném tölteni, mint az előzőt.

-          Tom, ma mit csinálsz? – kérdeztem a szempilláimat rebegtetve

-          Veled leszek?! – nézett rám hülyén, mert leesett neki, hogy mit akarok

-          Oké!

Megbeszéltük, hogy ma tartunk egy pasis napot, ezért elmegyünk egy autó kiállításra, majd leülünk inni valamit. Szerencsére szabadnapunk van, ezért megtehetjük.

-          Bill, kész vagy már? – kiabált Tom, mert lassú voltam egy kicsit

-          Igen, mehetünk! –futottam le a lépcsőn

Az autóban nem beszélgettünk, hanem a rádió szólt, most jól esett az ilyenfajta csend. Igaz telepatikus úton kommunikáltunk egymással, de egy szót nem ejtettünk ki.  Miközben szólt a zene elgondolkodtam ezen a pár napon. Úgy érzem, hogy soha nem leszek képes száz százalékosan beletörődni a dolgokba. Így három év távlatában is fel szokott merülni a mi lenne, ha kezdetű kérdés. Egyik részem teljesen lezárta a múltat a másik felem viszont visszavágyik a régi életembe.

-          Hahó, öcsi! Föld hívja Billt! – lengette a kezét előttem Tom, mire felfigyeltem

-          Mi? – kaptam felé a fejem hirtelen

-       Itt vagyunk! De minden oké? Nem tűnsz valami lelkesnek. Ha akarod elmehetünk utána vásárolni, de én ezt szeretném megnézni. Ha szeretnéd, akkor elviszlek most, és majd találkozunk, nem kényszerítelek erre.

-          Nem, veled megyek!

Bementünk az udvarszerűségbe, ahol az autók voltak és nézegettük őket. Tényleg tök szépek vannak, és nem csak drágább fajtából. Voltak itt egész olcsó autók is, amiket meg lehetett venni, de olyan is akadt amiért csilliárdokat kértek, ráadásul még csúnya is volt.

Most már úgy vagyok vele, hogy nem cserélgetem az autóimat, mert nincs rá szükségem. Régen bezzeg szinte minden évben új kocsim volt. Nyilván akkor megtehettem, hiszen két koncerttel már össze is jött egy új ára. Persze most is telne rá, de minek? Jó nekem az én kis Audim. Már megszoktam és szeretem is.

-           Bill, nézd már ezt az autót! Annyira jó! – mutogatott nekem a bátyám egy Porsche-t

-          Az igen!

Alapvetően ma nem beszéltünk sokat, inkább csak nézelődtünk én meg gondolkoztam.

-          Bill most hova? – ültünk be az autóba a kiállítás után

-          Menjünk moziba, régen voltam már! – mosolyogtam rá

Megnéztünk egy tök klafa vígjátékot, amin annyit kellett nevetnem, hogy majdnem leesetem a székről. Kínomban már a térdemet csapkodtam. Tom szerint úgy néztem ki, mint egy retardált fóka. Milyen rendes bátyám van nem? Ehh….

-          Öcsi, most elmegyünk inni valamit, mert végem van tőled. Viccesebb voltál, mint a film! – röhögött még mindig

-          Oksi, de ne nevess már! – ejj , de szeretem ezt az embert….

Miután elfogyasztottuk a kávénkat elindultunk haza, de szótlanul haladtunk az úton, megint csak a rádió szólt. A gondolat menetemet a műsorvezető hangja szakította félbe.

„ És most, következzen egy olyan zenekar, akik három éve hagyták abba a zenélést, egy állítások szerint magánéleti problémák miatt. De mi nem felejtettük el őket! Tokio Hotel!”

Amikor kimondták a nevünket egymásra néztünk és mind a ketten egyre gondoltunk!

Folytatni a Tokio Hotelt!

Tom nem hazafelé vette az irányt, hanem Gustavék felé, akik még mindig együtt laknak, hiába van külön házuk.

-          Nos, miről lenne szó? – ültek le ők is a kanapéra, miután hoztak nekünk inni

-          Nézzétek, tudom, hogy annak idején én  akartam, hogy fejezzük be, de most ez megváltozott. Ma meghallottunk Tommal egy Tokio Hotel számot, és belénk hasított, hogy folytatni akarjuk. Lehet, hogy őrültség és váratlanul jött, de mi szeretnénk, ha megvalósulhatna. Mit gondoltok erről? – azt hittem, hogy most fognak kirakni minket

-          Tudod Bill, sosem mondtuk ki, de nekünk is nagyon hiányzik a színpad. A mi munkákban nincs semmi izgalmas. Geroggal mi is gondolkodtunk rajta, de attól féltünk, hogy ti nemet mondatok. Ketten meg mit csináljunk? Szerintem nem kérdés, benne vagyunk!

Hát itt a nyakukba ugrottam. Komolyan, imádom őket; mindig tudják, mit akarok. Na meg persze egy rugóra jár az agyunk is.

-          Tokio Hotel! – üvöltöttük egyszerre mindannyian

Hát ez a pillanat is eljött. Folytatjuk ott, ahol abbahagytuk három évvel ezelőtt.

De vajon mit fog ehhez szólni David?

World behind my wall

Sziasztok! Két hét kihagyás után itt a 26. réz, ami inkább Bill elmélkedéséről szól.
Úgy döntöttem, hogy a 30. rész lesz a befejezés, mivel úgy érzem, hogy ezt a történetet már nem érdemes tovább húzni. Nincs már mondanivalóm ezzel kapcsolatban, ezért nem teszem unalmassá.
Négy rész van vissza befejezésig!
Jó olvasást hozzá! :)

26.: Mikor az évek elrepülnek

Sajnos nem hiába mondják, hogy addig élj, amíg fiatal vagy.  Felettem is csak úgy elmentek az évek, hogy észre sem vettem. Egyik pillanatban 25 évesen abbahagyom a zenélést, másik pillanatban 28 évesen indulok munkába apámhoz.

Bármilyen hihetetlen elmúltam 28 éves. Barbi szerint nagyon nem látszik rajtam, pedig amikor tükörbe nézek akkor egy húszas évei végén járó, ráncosodó férfi néz velem szembe. Mióta vége a Tokio Hotelnek valahogy elkezdtem öregedni. Talán a régi hajnalig tartó bulizások most jönnek ki rajtam. Belül is érzem a változásokat: nincs kedvem bulizni, pedig régen mennyit járkáltam, este korábban fekszem le aludni, és nem érdekelnek azok, amik régen. Talán közrejátszik az is, hogy mindent megéltem fiatalon. Megvolt a siker, hírnév, pénz, csillogás, most nem maradt semmi amit meg kellene valósítanom. Persze én is csináltam egy bakancs listát, aminek az élén egy utolsó Tokio Hotel koncert áll. Életemben utoljára szeretnék még egyszer kilépni több ezer ember elé és énekelni velük. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ez lehetetlen, hiszen nem akarjuk feltámasztani a bandát. Lezártam egy korszakot, ami így, visszanézve már úgyis haldoklott.

-          Kicsim, minden oké? –zökkentett ki a gondolataimból Barbi, amivel megijesztett

-          Igen, persze. Szerinted öreg vagyok?- néztem a barátnőmre, aki hülye fejet vágott

-          Bill, nem tudom, mi van veled mostanában, de azt látom rajtad, hogy elveszíted a régi önmagad. Én egy erős, akaratos Billbe szerettem bele, nem egy ilyen nyámnyila ön sajnáltató kreténbe! – mondta majd ott hagyott a fürdőben

Ezután a tükörképembe bámultam, és csak meredtem magam elé. Tényleg ez lennék én? 28 évesen unom az életet? Nem élvezek már semmit és az gondolkodom, hogy mi lesz tíz év múlva? Egykor egy vidám pillanatnak élő ember voltam, ma már tervezgetek. Mi a jó isten van velem?

A fejemet a jéghideg csapvízben megmostam, majd kimentem a fürdőből.

-          Bill, mit csináltál ezzel a lánnyal? Konkrétan úgy lökött félre mintha egy rongybaba lennék! – állt meg előttem a testvérem, aki szinte semmit nem változott az évek alatt 

-          Semmit! Csak egyszerűen nem vagyok önmagam mostanában.

-          Az észrevettem! Olyan vagy, mint aki el van varázsolva.

Nem válaszoltam neki, inkább bementem a szobámba átöltözni. Felvettem egy fekete farmert és egy fehér pólót. Már a divat sem érdekel annyira.

-          Na jó, elég volt öcsi! Nem nézem tovább a szenvedésedet! Szedd össze a cuccaidat, elviszlek valahova.  

Ha már a bátyám is látja rajtam, hogy valami nem stimmel, akkor már baj van.

Végül is nem ellenkeztem, mert tudom, hogy nem lett volna értelme, úgy is az van, amit ő akar. Mindig is így volt.  

-          Hova megyünk? – kérdezősködtem az úton

-          Majd meglátod! Meglepetés!

Nem sokat kellett várnom a meglepimre. Abba a vidámparkba hozott ahol a huszadik szülinapunkat ünnepeltük.

-          Tom ez…..

-          Nem béreltem ki, de gondolom így is jól fogsz szórakozni. – mosolygott rám

Egész nap tök jól elvoltam itt. Elfelejtettem minden hülyeségemet és gondomat. Annyira felszabadultam, mint amikor még volt banda. Annyira el tudtam engedni magam, hogy az sem zavart, hogy bevágok a kicsik elé, ezzel nem egy szülő rosszindulatát kiváltom. Dodzsemeztem, körhintán ültem, fánkot ettem, háligáliztam és sok olyan dolgot csináltam, ami már régen.

A nap végére sikerült annyira elfáradnom, hogy jó volt otthon ledőlni az ágyba. Tulajdon képen most jöttem rá, hogy akármennyi idős az ember soha nem öreg semmihez. Mostantól azon leszek, hogy visszahozzam azt a régi Billt, aki egykor voltam. Egy életvidám, energikus örökmozgó Billt.

Akkor hajrá!   

World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam az új részt, amiben Billt egy kisebb "sokk" éri. Jó olvasást hozzá! :)

25.:  Rossz hír

Gondolom mindenki tapasztalt már olyat, hogy jó kedve volt, majd kapott egy hírt és el lett rontva az egész további napja.

Velem is ez történt ma. De kezdjük az elején.

Reggel jókedvűen keltem fel, annak ellenére, hogy vége a szabadnapomnak, dolgoznom kell. Óvatosan kihúztam a kezem Barbi dereka alól, majd a fürdő felé vettem az irányt, ahol lezuhanyoztam, majd visszamentem a gardróbomhoz, ahol kiválasztottam egy kék koptatott csőfarmert, fekete ujjatlan pólóval. Ezután beállítottam a hajam, majd lementem reggelizni.

-          Jó reggelt bátyus! – köszöntem vidáman, majd szokásom ellenére adtam neki egy puszit

-          Szia! Ezt miért kaptam? – utalt az előző puszira

-          Mert jókedvem van! Mi a kaja? – mosolyogtam rá

-          Hoztam csoki croisant-ot és még pár pék sütit. Csináltam neked kakaót, meg Barbinak is. – hmm imádom

Miután kellőképpen teleettem magam, és meggyőződtem arról, hogy hagytam a barátnőmnek is elmentem fogat mosni.

-          Bill, velem jössz? – kopogott be a fürdőbe Tom

-          Igen! – léptem ki az ajtón indulásra készen

Az egész utat végig beszéltem, az a csoda, hogy Tom nem rakott ki egy piros lámpánál, amíg vártunk. Jogos lett volna. Mindegy. Amúgy mióta nincs Tokio Hotel ma voltam a legboldogabb.  Nem tudom miért, de még az sem nagyon zavart, hogy út közben megállította rendőr.

-          Jó napot uraim! Személyigazolványt, jogosítványt, forgalmi engedélyt kérnék szépen.

-          Tessék! – adta át a papírokat Tom

-          Köszönöm szépen, ezeket visszaadom és kérnék egy aláírást, ha szabad! – mióta kell aláírni egy közúti ellenőrzés után, mikor Tom mindent betartott?

-          Felismertem magukat! – nevetett a zsernyák

Bent apunak elmeséltük az egészet, még azt is, hogy autogramot és egy közös fotót kért tőlünk egy rendőr. Hogy mik meg nem történnek! Persze, ez nálunk megszokott, hiszen még mindig híresek vagyunk. Nem felejtenek el az emberek olyan könnyen; idő kell hozzá.

-          Sziasztok! – mentem be az órámra

-          Szia! – köszöntek vissza a kis énekesek

-          Maradjatok állva, először beéneklünk, aztán szeretnék meghallgatni mindenkit egyesével, majd megbeszéljük, hogy kb. mire számítsatok a jövő hét hétfőn esedékes szintfelmérőben.

 A dolgozat hallatára egy kicsit nyüzsögni kezdtek, mondván, hogy itt nem kapnak jegyeket.

-          Tudom, hogyan tanultok itt, ezt csak azért csinálom, hogy lássam, mennyiből dolgozhatunk. Akármit mondhattok, lehet, hogy vettétek, de nem értitek. Semmi értelme bonyolult dolgokat nézegetni, ha már az alapok nincsenek rendben. Ez csak egy tájékoztató nekem!

Néha nehéz megértetnem magam a gyerekekkel, de azért megy. Ez még csak az első hét, semmi nincs veszve.

Óra után épp az udvaron dohányoztam, amikor Tom kijött elég fura fejet vágva.

-          Mia baj? – kérdeztem mosolyogva

-          Ezt nézd meg! – nyújtotta felém a telefonját

„ Tömeges öngyilkossági kísérletek!

Az elmúlt napokban több tizenéves – értesüléseink szerint nyolc fiatal lány – került kórházba öngyilkossági kísérlet miatt. A lányok szerencsére jól vannak, jelenleg pszichológus beszél velük. Elmondásaik szerint mind a nyolcan az egykor nagyon népszerű zenekar, a Tokio Hotel feloszlása miatt akartak véget vetni az életüknek.”

-          Ez most komoly? Miattunk? Vagyis miattam? Ajj… - nem gondoltam volna, hogy valaha is ekkora hatással voltunk rájuk

-          Bill, ez nem a mi hibánk és nem is a tiéd. Fel kell dolgozniuk, hogy mi már nem vagyunk egy banda. Nehogy megint elkezdj depizni nekem!

Ezután már semmihez nem volt kedvem. Az autóban is csak szótlanul ültem, majd otthon is alig beszéltem Barbival. Elmondtam neki, hogy mit olvastam, majd a szobámba mentem, ahol leültem az ágyra és csak néztem magam elé, és folyamatosan kérdezgettem magamtól, hogy megérte-e. 

World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam az új részt, amiben Bill Gordont helyettesíti.Jó olvasást hozzá! :)

 24.: Apám szerepében

Ez a nap sem telhetett el munka nélkül. Jó, persze a Tokio Hotelnél is kellett dolgozni, de ott volt valamennyi szabadságom is.

A telefonom idegesítő hangjára keltem, de ezúttal SMS-em jött.

„ Bill, ma jönnek szülők gyerekekkel és egy suli kritikus, be kellene mutatnod nekik az iskolát. Én nem leszek bent, Berlinbe kell mennem. Csak beszélned kell a helyről meg ilyenek. Az összes papír az asztalomon van. Sok sikert! „

Marha jó. Felhívtam Gordont, tisztáztam vele, hogy pontosan mit is kell csinálnom, mert számomra egy-két pont nem volt érthető.

Ezek után felöltöztem, majd kajáltam.

-          Tom én elindulok, majd gyere! – kiabáltam föl az emeltre a bátyámnak

-          Oké, nekem nem sürgős beérni.

Az autóban azon gondolkodtam, hogy miért nekem kell csinálnom. Tom mindig jobb volt az ilyenekben, én bele fogok kavarodni az egészbe. A bátyám mindig érthetően, egyszerűen és viszonylag tömören elmondta, hogy a dolgokat velem ellentétben, mivel én mindig túlmagyaráztam mindent. Interjúkon is az volt a baj, hogy egy egyszerű hogy vagy (?) kérdésre is egy regényt mondtam el. Mindegy, talán sikerülni fog.

Mikor beértem volt egy kis időm, hogy összeszedjem magam. Kimentem a mosdóba, ahol megmostam az arcomat hidegvízzel, hogy lehiggadjak, majd elmentem Gordon irodájába, ahonnan elhoztam a papírokat. Ezután a tanári szobába igyekeztem, ahol már tudták, hogy én fogom helyettesíteni apámat.

-          Bill, minden oké? – kérdezte Armand, a dobtanár

-          Igen, persze, csak izgulok egy kicsit. – válaszoltam, majd leültem a székemre

-          Ha több ezer ember elé ki tudtál állni és énekelni sokszor úgy, hogy alig volt kíséret, akkor ez is menni fog. – tette hozzá Adrew

-          De az nem ugyan az. Itt kisebb körnek kell megfelelnem, és apunak is elvárásai vannak felém. A színpadon nem volt gond, ha elrontottam egy hangot, vagy interjú közben össze-vissza beszéltem. A rajongók úgy szerettek meg. De itt fontos, hogy összeszedet legyek! Félek, hogy elrontok valamit!

-           Bill, csak koncentrálj arra, amit épp csinálsz. Ne kanyarodj el a témától, csak arról beszélj, ami a papíron van. Gondolom te is jártál ide, tedd hozzá a végén saját élményeidet is. Bátran! Gordon megbízik benned, ezért adta neked ezt a melót. Tudja, hogy feltalálod magad, nem vagy te elveszett gyerek! – bíztatott Andrew, mivel én sík ideg voltam

Miután elláttak tanácsokkal átnéztem a dokumentumokat, hogy még is mi az, amit mondanom kell. Mennie kell, nem nagy ügy.

Csak magáról az épületről, hogyan került Gordon tulajdonába, mik az elképzelései, milyen itt az oktatás és a saját véleményem.

Mielőtt megérkeztek még utoljára belenéztem a tükörbe, hogy minden stimmeljen, majd kimentem eléjük az épület elé.

-          Jó napot kívánok! – üdvözöltem őket egy hatalmas mosollyal – Üdvözlöm önöket a Rock School-ban!

-          Jó napot! Ön Gordon Trümper? – kérdezte az egyik vendég, aki valószínűleg a kritikus volt

-          Nem, én Bill Kaulitz- Trümper vagyok, Gordon fia. A nevelőapámnak sürgősen Berlinbe kellett mennie, ezért én vezetem körbe önöket.  

Szerintem nagyon jól ment az egész, legalább is azt láttam rajtuk, hogy tetszik nekik a hely. Először az épületről beszéltem nekik röviden, majd apu munkásságáról, majd az itt tanuló gyerekekről.

-          Ön mióta dolgozik itt? – kérdezte az egyik szülő

-          Bevallom őszintén, tegnap kezdtem a munkát, de előtte is zenével foglalkoztam. De anno, tizennyolc éve Gordon tanította meg a bátyámat mindenre, és engem is. Bár, én nem játszom hangszeren.

-          Soha nem is próbálkozott? Vagy annyira nehéznek bizonyult, hogy abbahagyta?

-          Zongorázni szerettem volna, de az éneklés mindig jobban vonzott, így inkább azt is a bátyám tanulta meg.

-          Sok hangszeren játszik a bátya?

-          Igen, tud gitározni, zongorázni, dobolni és Dj pultban is megállja a helyét. Apu tanította meg gitározni és zongorázni is.

Még sokáig beszélgettem velük, miközben sétáltunk az épületben, és abban reménykedtem, hogy végre elmennek.

-          Jó napot, szia! – futottunk össze Tommal – A Barbi hívott, hogy odaköltözik hozzánk végleg, mert összeveszett a szüleivel. Téged nem ért el. Kimegyek hozzá, mert nem fogja tudni elhozni a cuccait egyedül. Segítek neki, aztán majd visszajövök, az első órám csak négy óra múlva kezdődik. Gordon tud róla! 

-          Öhm.. jó, menj, csak tegyétek be a cuccokat a szobába. Holnap úgyse dolgozom, majd kipakolom.

Hál istennek már nem sokáig kellett maradnom a vendégekkel, mert elmentek, de a kritikus ott maradt, mert beszélni akart velem.

A dolog lényege annyi volt, hogy meg van elégedve a hellyel és jó kritikára számíthatunk; nem fog rosszat írni rólunk.

Otthon Barbi cuccai miatt alig tudtam bemenni a szobámba, de megoldottam…. csak kétszer estem majdnem orra.

World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amiben már benne van a srácok egy munkanapja. Jó olvasást hozzá! :)

23.: Első munkanap

Reggel már nyolc órakor szólt az ébresztőm, amit kedvetlenül kapcsoltam ki.  Ma már dolgoznom kell, mint hétköznapi ember, szóval nem lustálkodhatok, még akkor sem, ha az apám a főnököm.

Miután felöltöztem kimentem a konyhába, ahol Barbi egy kis cetlit hagyott, hogy be kellett mennie korábban dolgozni. Hurrá! Reggeli közben azonban valami hiányérzetem volt. Egész idő alatt nem tudtam hova tenni a dolgot. Barbi írt, gatya van rajtam, a zsemle meg van kenve, igazán nem tudtam mi van. Aztán beugorott. Rohantam fel az emeltre, ahol bementem Tom szobájába:

-          Tom, ébresztő! Hahó, bátyus! – rázogattam finoman

-          Mi van már? Ég a ház? – nyöszörgött a párnába

-          Nem, csak dolgoznunk kell. Fel kell kelned! – jókor jut eszembe felkelteni

Miután Tomot sikeresen kirángattam az ágyból neki is csináltam reggelit, majd rendbetettem magam. Azért mégsem mehetek kócosan és itthoni ruhában.

-          Bill, igyekezz már! – kiabált a földszintről Tom

-          Mindjárt kész vagyok! Fél perc!

-         Kifessem a garázst? Vagy tudod mit, megcsinálom a nyikorgó ajtódat, és még az ebédet is megeszem gyors. – gúnyolódott rajtam, mivel tudja, hogy nálam a fél perc fél napot jelent

Tudom, hogy Tom csak hülyül velem, de egyrészt igaza van. Nálam nem egy egyszerű művelet a készülődés.

Most viszont tényleg csak a napszemüvegemet kerestem, de nem tudom miért. Nem hinném, hogy egy épületbe kell. Mindegy.

-          Végre, elkészült a hercegnő!

-          Kuss! Te vezetsz, mert nekem nincs kedvem! – szálltam be az anyósülésre

Az autóban nem sokat beszélgettünk, az is csak az aktuális rádiós témáról szólt. Hamar odaértünk, viszont már így is késésben voltunk. Tíz órát beszéltünk meg Gordonnal, és már öt perce elmúlt tíz.

-          Sziasztok! Csakhogy itt vagytok! – üdvözölt az irodában a nevelőapánk

-          Bocsi a késésért, Bill nem képes elkészülni időben!

-          Srácok – folytatta komolyan – megcsináltam a szerződéseteket, itt le van írva minden, olvassátok át, írjátok alá, azután beszélhetünk egy kicsit.

-          Oké. – válaszoltunk egyszerre

-          Nos - kezdte - srácok, rátok is vonatkoznak szabályok és ebben az esetben nem érdekel, hogy a fiaim vagytok. Ti sem késhettek el, vagy lóghatjátok el a dolgokat. Ha megbeszélünk valamit annak úgy kell lennie, nem változtattok a dolgon. Felőlem apátok is hívhat titeket, sőt az angol királynő is, nem mentek el, előzetes egyeztetés nélkül. Titeket is szigorúan foglak, mert nem szeretem a kifogásokat. Alapvetően egy nagyon jó csapat vagyunk, összebarátkoztunk, de azért mértékkel. A sulit komolyan veszem, itt nem az apátok, hanem a főnökötök vagyok. Végül itt egy kis könyv, ami t szeretném, ha átnéznétek a tanári szobában. Most pedig megmutatom az épületet, és azt, hogy ti hol fogtok dolgozni már ma.

Gordon nem viccelt. Bemutatott minket a kollégáknak, megmutatta helyünket, a termünket, ami tök szuper. Azt mondta, hogy úgy rendezzük be, ahogy akarjuk, de azért ne torlaszoljuk el az ajtót hülyébb napjainkon, és lehetőleg ne lógassunk a falra meztelen nők képeit, mellette ne fessük át a falakat. Hehe, a poszterekért Barbi ki is nyírna.

Mivel csak délután van óránk, de bent kell lennünk, volt időnk átnézni a Házirendet, és alakítgatni a termünket. Lényegében én csak pár bútort toltam odébb, ahogy Tom is. Kicsit összetakarítottam, majd felmentem Gordonhoz.

-          Apu, lenne pár kérdésem!

-          Mond, Bill. - nézett föl rám a mappáiból

-    Szóval, láttam, hogy mit tanultak eddig. Muszáj nekem ezt a stílust követnem? Mármint nem énekelhetnénk valami mást?

-          Bill nézd, itt nincs megkötve a kezed, mint a „normális” iskolákban, azt csinálsz, amit akarsz. Csak arra kérlek, hogy ne legyen már az, hogy csak Tokio Hotelt énekeltek. Van pár kötelező dolog, de lényegében úgy alakítod az órádat, ahogy szeretnéd. Arra viszont figyelj, hogy a kötelezők gyakorolva legyenek. Értem itt a nemzeti ünnepeket, karácsony, húsvét és a többi.

Megtudtam, hogy Tom is ugyanezzel a kérdéssel ment föl apuhoz, bár ez nem tudom miért lényeges nekem.

Délután megérkeztek a gyerekek, akikkel még meg kellett ismerkednem. Ez kemény lesz.

-          Sziasztok! – kezdtem bele – Üljetek le, és kezdjünk bele a dolgokba. Először is bemutatkoznék nektek; Bill Kaulitz vagyok, ez az első napom itt meg úgy általában a munkában. Eddig szinte csak a hobbimmal kerestem pénzt, de ezt saját akaratomból hagytam abba. Van egy tesóm, aki itt dolgozik mától kezdve, 25 éves múltam, itt lakom a közelben és kb. ennyi rólam. Most mutatkozzatok be Ti, aztán lenne pár kérdésem hozzátok.  – szerintem sokkoltam őket ennyi szöveggel

Miután végeztünk a bemutatkozással, ami nem volt valami egyszerű, jöhettek a kérdéseim és a javaslataim:

-          Először, azt szeretném tudni, hogy miket csináltatok eddig? Van valami olyan amibe belekezdtetek és be szeretnétek fejezni?

-          Nincs! Kb. száz évvel ezelőtti dalokat énekeltünk. – válaszolt az egyik lány, azt hiszem Tamara

-          Rendben. Akkor most ez változni fog. Ugyan is mostantól 21. századi dalokat éneklünk, igaz abba minden belefér. A lágy hangzásútól a legütősebb dalokig mindent kipróbálunk. Nos, felírok a táblára öt választási lehetőséget, meghallgatjuk YouTube-on, majd megmondjátok, hogy melyiket szeretnétek először.

Hát az a tervem, hogy csöndben meghallgatjuk már akkor kudarcba fulladt, amikor háttal álltam nekik, a táblára írás miatt. Nagyon zajosak tudnak lenni. Jesszus!

-          Nos, kiteszem nektek lyrics-be a dalt, írjátok le a szöveget, mivel nem fogom kinyomtatni mindenkinek. Mivel nem tudom, hogy miből dolgozhatok, ezért szeretnék majd veletek íratni egy kis „dolgozatot” , persze jegy nélkül, mivel ez egy laza iskola, csak évvégén van vizsga.                    

  Az lenne a lényege, hogy felmérjem, hogy milyen szinten álltok, mennyi idő kell egy dalra. Nem szeretnék nehéz dolgot adni nektek, de könnyút sem.

-          Mindig így fog működni? Mi fogunk választani?

-          A kötelező ünnepeket kivéve igen. Azokra én választok. Van még valami kérdésetek esetleg?

-          Hogy kell szólítanunk?

-          Ja, ezt elfelejtettem. Billnek hívjatok, semmi bácsi és magázódás meg hasonló. Nem vagyok öreg, tegezzetek. – mosolyogtam rájuk

Hamar elment az idő, észre sem vettem már vége volt a munkanapnak.

-          Na, hogy ment? – kérdezte a tanári Josh, a munkatársunk

-          Boldogultam velük. Nem olyan vészesek, mint amilyenre számítottam. – ecsetelte Tom, mire én bólogattam   

Még felmentünk Gordonhoz, akivel átbeszéltük a napot, mivel megkért minket, hogy mindenképpen számoljunk be neki. Azt mondta, hogy jók vagyunk, csak így tovább.

Otthon fáradtan estem be az ágyba, de Barbi nem hagyott aludni, így képtelen voltam egész este szeretkezni vele. Tragédia, komolyan!