Sziasztok! Meghoztam az utolsó előtti részt a történetből, ami nagy mérföldkő Bill életében. Jó olvasást hozzá! :)
29.: Barbi
Mikor hazaértünk a koncertről
annyi energiám volt még, hogy Barbival akartam beszélgetni, hogy levezessem, de
a barátnőm nem érezte jól magát.
-
Barbi, vigyelek orvoshoz? – kezdtem el aggódni
-
Nem kell, biztos, csak izgultam, hogy minden jól
sikerüljön. Vagy rosszat ettem. –
mosolygott rám kedvesen
-
Nem ehettél rosszat, mert akkor mi is betegek
lennénk Tommal. – elkezdtem gondolkodni, hogy mitől lehet, de nem jöttem rá
Órákkal később sem volt jobb a
helyzet, ezért még jobban erősködtem a korházzal, persze hiába. Makacs egy
nőszemély.
Nézegettem könyveket, olvastam a
neten, de semmi nem vezetett olyan eredményre, amit elfogadnék. Azt mondják,
hogy a Google a barátod, hát nekem nem. Nekem az ellenségem, ezek szerint. Marha
jó.
-
Próbálj aludni, talán reggelre kialszod. –
tanácsolta Tom este
-
Oké – mosolygott a barátnőm, majd hozzábújtam
Egész éjszaka halottam, hogy
forgolódott, de nem szóltam neki, helyezkedjen csak úgy, hogy ne fájjon a hasa.
Reggel arra ébredtem fel, hogy
Barbi nincs mellettem. Furán körbenéztem a szobában, majd kimentem a nappaliba,
ahol Tom ült egy szál boxerben és egy bögre kakaóval.
-
Szia! – köszöntünk egymásnak
-
Barbi? – látszik, hogy ikrek vagyunk, egyszerre
beszélünk
-
Itt vagyok! – hát, a látvány enyhén sokkoló volt
-
Nincs mese, eszel valamit, felöltözöl és megyünk
a kórházba! Olyan vagy mint vagy zombi, sőt rosszabb! – mondtam ellentmondást
nem tűrően
-
Jó! –ahogy ezt kimondta már futott is a fürdőbe
Reggeli után, azonnal autóba
ültünk és dokihoz vittem a barátnőmet. Eldöntöttem, hogy bemegyek vele, mert
mondta, hogy fél az orvosoktól. Csodás!
A rendelőben sokan voltak, de
kivártuk a sorunkat. Észrevettem, hogy miközben vártunk Barbi egyre jobban
lett. Amikor sorra kerültünk, elmondtam a dokinak a helyzetet, aki hosszasan
vizsgálgatta a barátnőmet. Már azt hittem, hogy soha nem lesz kész, és itt
fogok megőszülni – mondjuk a festett szőke hajamra furcsa lenne –
-
Doktor úr, tud már valamit? – már húsz perce
bent voltunk szerintem
-
Nem tudok biztosra mondani semmit, egy emelettel
feljebb kell menniük, ott már biztos lesz minden. – akárhogy néztem a fölöttünk lévő emelet az
a nőgyógyászat
Felfelé azon gondolkodtam, hogy
vajon hülyének néznek-e ha én is bemegyek Barbival. Mindegy, megszoktam, hogy
furcsán néznek rám. A legnagyobb meglepetésemre nem voltam egyedül férfiként.
Viszont mindenhol terhes nőket láttam….. Mondjuk szerintem ez egy egyszerű
felfázás lesz.
Mikor végre valahára bementünk az
orvos nem totojázott. Tíz perc után már meg is voltak az eredmények. Én még
mindig meg voltam győződve arról, hogy megfázott a barátnőm.
-
Nos, örömhírt kell közölnöm! – mosolygott az orvos
– Babát vár!
Hát, ekkorát sose tévedtem!
Mindenesetre nagyon örültem neki. Ahogy kimondta a doki azonnal megcsókoltam
Barbit, akin látszott, hogy mindjárt sírva fakad a boldogságtól.
-
És minden rendben van? Normális, hogy ennyire
rosszul van? – lett volna még kérdésem, de szerintem nem tudna válaszolni
annyira
-
Igen, ez teljesen normális ebben az időszakban.
Nincs semmi baj, csak arra kérem ön, Barbara, hogy egy kicsivel több folyadékot
igyon. És nagyon vigyázzon magára; mármint kerülje a cigarettát, az alkoholt és
a fűszeres ételeket. – sorolta az orvos
mosolyogva
-
Hány hetes? – kérdezte a barátnőm, meghatódva
-
Jelenleg a hatodik hétben jár.
A doki még elmondta a fontosabb
tennivalókat, majd ajánlott mindenfélét.
Miután eljöttünk tőle, betértünk
egy patikába, ahol megvettem minden cuccból a legjobbat. Nem érdekelt, hogy
mennyibe kerül vagy, hogy van annál olcsóbb. Az én barátnőmnek és a babámnak a
legjobb jár.
Mikor hazaértünk Tom már várt
minket, de persze a cigi ott lógott a szájában.
-
Na, mit mondott? - annyira kíváncsi
Mielőtt elmondtam volna egymásra néztünk, és
mosolyogtunk. Tom szerintem ekkor már
sejtett valamit.
-
Nagybácsi leszel! – vigyorogtam rá egy ezer
wattos vigyorral
-
Tessék?! – döbbent le, de láttam rajta, hogy
örül
-
Kisbabánk lesz!
Tom kiörülte magát, majd miután
rájött, hogy a cigi káros Barbira nézve azonnal eldobta, és kinyitotta a
konyhaablakot. Megfogadta, hogy mostantól, nem csinál semmi olyat, ami nem jó a
picinek, sőt azt is mondta, hogy ő majd vigyáz rá, ha megszületik, és mi
kettesben akarunk maradni. Annyira imádom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése