World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a 27.részt, amiben visszatér a régi Bill. Jó olvasást hozzá!
Már csak 3 rész van hátra! :)

27.:  Again

Reggel mikor felkeltem tök jól éreztem magam. Miután megkajáltam úgy döntöttem, hogy a mai napot is csak Tommal szeretném tölteni, mint az előzőt.

-          Tom, ma mit csinálsz? – kérdeztem a szempilláimat rebegtetve

-          Veled leszek?! – nézett rám hülyén, mert leesett neki, hogy mit akarok

-          Oké!

Megbeszéltük, hogy ma tartunk egy pasis napot, ezért elmegyünk egy autó kiállításra, majd leülünk inni valamit. Szerencsére szabadnapunk van, ezért megtehetjük.

-          Bill, kész vagy már? – kiabált Tom, mert lassú voltam egy kicsit

-          Igen, mehetünk! –futottam le a lépcsőn

Az autóban nem beszélgettünk, hanem a rádió szólt, most jól esett az ilyenfajta csend. Igaz telepatikus úton kommunikáltunk egymással, de egy szót nem ejtettünk ki.  Miközben szólt a zene elgondolkodtam ezen a pár napon. Úgy érzem, hogy soha nem leszek képes száz százalékosan beletörődni a dolgokba. Így három év távlatában is fel szokott merülni a mi lenne, ha kezdetű kérdés. Egyik részem teljesen lezárta a múltat a másik felem viszont visszavágyik a régi életembe.

-          Hahó, öcsi! Föld hívja Billt! – lengette a kezét előttem Tom, mire felfigyeltem

-          Mi? – kaptam felé a fejem hirtelen

-       Itt vagyunk! De minden oké? Nem tűnsz valami lelkesnek. Ha akarod elmehetünk utána vásárolni, de én ezt szeretném megnézni. Ha szeretnéd, akkor elviszlek most, és majd találkozunk, nem kényszerítelek erre.

-          Nem, veled megyek!

Bementünk az udvarszerűségbe, ahol az autók voltak és nézegettük őket. Tényleg tök szépek vannak, és nem csak drágább fajtából. Voltak itt egész olcsó autók is, amiket meg lehetett venni, de olyan is akadt amiért csilliárdokat kértek, ráadásul még csúnya is volt.

Most már úgy vagyok vele, hogy nem cserélgetem az autóimat, mert nincs rá szükségem. Régen bezzeg szinte minden évben új kocsim volt. Nyilván akkor megtehettem, hiszen két koncerttel már össze is jött egy új ára. Persze most is telne rá, de minek? Jó nekem az én kis Audim. Már megszoktam és szeretem is.

-           Bill, nézd már ezt az autót! Annyira jó! – mutogatott nekem a bátyám egy Porsche-t

-          Az igen!

Alapvetően ma nem beszéltünk sokat, inkább csak nézelődtünk én meg gondolkoztam.

-          Bill most hova? – ültünk be az autóba a kiállítás után

-          Menjünk moziba, régen voltam már! – mosolyogtam rá

Megnéztünk egy tök klafa vígjátékot, amin annyit kellett nevetnem, hogy majdnem leesetem a székről. Kínomban már a térdemet csapkodtam. Tom szerint úgy néztem ki, mint egy retardált fóka. Milyen rendes bátyám van nem? Ehh….

-          Öcsi, most elmegyünk inni valamit, mert végem van tőled. Viccesebb voltál, mint a film! – röhögött még mindig

-          Oksi, de ne nevess már! – ejj , de szeretem ezt az embert….

Miután elfogyasztottuk a kávénkat elindultunk haza, de szótlanul haladtunk az úton, megint csak a rádió szólt. A gondolat menetemet a műsorvezető hangja szakította félbe.

„ És most, következzen egy olyan zenekar, akik három éve hagyták abba a zenélést, egy állítások szerint magánéleti problémák miatt. De mi nem felejtettük el őket! Tokio Hotel!”

Amikor kimondták a nevünket egymásra néztünk és mind a ketten egyre gondoltunk!

Folytatni a Tokio Hotelt!

Tom nem hazafelé vette az irányt, hanem Gustavék felé, akik még mindig együtt laknak, hiába van külön házuk.

-          Nos, miről lenne szó? – ültek le ők is a kanapéra, miután hoztak nekünk inni

-          Nézzétek, tudom, hogy annak idején én  akartam, hogy fejezzük be, de most ez megváltozott. Ma meghallottunk Tommal egy Tokio Hotel számot, és belénk hasított, hogy folytatni akarjuk. Lehet, hogy őrültség és váratlanul jött, de mi szeretnénk, ha megvalósulhatna. Mit gondoltok erről? – azt hittem, hogy most fognak kirakni minket

-          Tudod Bill, sosem mondtuk ki, de nekünk is nagyon hiányzik a színpad. A mi munkákban nincs semmi izgalmas. Geroggal mi is gondolkodtunk rajta, de attól féltünk, hogy ti nemet mondatok. Ketten meg mit csináljunk? Szerintem nem kérdés, benne vagyunk!

Hát itt a nyakukba ugrottam. Komolyan, imádom őket; mindig tudják, mit akarok. Na meg persze egy rugóra jár az agyunk is.

-          Tokio Hotel! – üvöltöttük egyszerre mindannyian

Hát ez a pillanat is eljött. Folytatjuk ott, ahol abbahagytuk három évvel ezelőtt.

De vajon mit fog ehhez szólni David?