World behind my wall

Sziasztok! Két hét kihagyás után itt a 26. réz, ami inkább Bill elmélkedéséről szól.
Úgy döntöttem, hogy a 30. rész lesz a befejezés, mivel úgy érzem, hogy ezt a történetet már nem érdemes tovább húzni. Nincs már mondanivalóm ezzel kapcsolatban, ezért nem teszem unalmassá.
Négy rész van vissza befejezésig!
Jó olvasást hozzá! :)

26.: Mikor az évek elrepülnek

Sajnos nem hiába mondják, hogy addig élj, amíg fiatal vagy.  Felettem is csak úgy elmentek az évek, hogy észre sem vettem. Egyik pillanatban 25 évesen abbahagyom a zenélést, másik pillanatban 28 évesen indulok munkába apámhoz.

Bármilyen hihetetlen elmúltam 28 éves. Barbi szerint nagyon nem látszik rajtam, pedig amikor tükörbe nézek akkor egy húszas évei végén járó, ráncosodó férfi néz velem szembe. Mióta vége a Tokio Hotelnek valahogy elkezdtem öregedni. Talán a régi hajnalig tartó bulizások most jönnek ki rajtam. Belül is érzem a változásokat: nincs kedvem bulizni, pedig régen mennyit járkáltam, este korábban fekszem le aludni, és nem érdekelnek azok, amik régen. Talán közrejátszik az is, hogy mindent megéltem fiatalon. Megvolt a siker, hírnév, pénz, csillogás, most nem maradt semmi amit meg kellene valósítanom. Persze én is csináltam egy bakancs listát, aminek az élén egy utolsó Tokio Hotel koncert áll. Életemben utoljára szeretnék még egyszer kilépni több ezer ember elé és énekelni velük. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ez lehetetlen, hiszen nem akarjuk feltámasztani a bandát. Lezártam egy korszakot, ami így, visszanézve már úgyis haldoklott.

-          Kicsim, minden oké? –zökkentett ki a gondolataimból Barbi, amivel megijesztett

-          Igen, persze. Szerinted öreg vagyok?- néztem a barátnőmre, aki hülye fejet vágott

-          Bill, nem tudom, mi van veled mostanában, de azt látom rajtad, hogy elveszíted a régi önmagad. Én egy erős, akaratos Billbe szerettem bele, nem egy ilyen nyámnyila ön sajnáltató kreténbe! – mondta majd ott hagyott a fürdőben

Ezután a tükörképembe bámultam, és csak meredtem magam elé. Tényleg ez lennék én? 28 évesen unom az életet? Nem élvezek már semmit és az gondolkodom, hogy mi lesz tíz év múlva? Egykor egy vidám pillanatnak élő ember voltam, ma már tervezgetek. Mi a jó isten van velem?

A fejemet a jéghideg csapvízben megmostam, majd kimentem a fürdőből.

-          Bill, mit csináltál ezzel a lánnyal? Konkrétan úgy lökött félre mintha egy rongybaba lennék! – állt meg előttem a testvérem, aki szinte semmit nem változott az évek alatt 

-          Semmit! Csak egyszerűen nem vagyok önmagam mostanában.

-          Az észrevettem! Olyan vagy, mint aki el van varázsolva.

Nem válaszoltam neki, inkább bementem a szobámba átöltözni. Felvettem egy fekete farmert és egy fehér pólót. Már a divat sem érdekel annyira.

-          Na jó, elég volt öcsi! Nem nézem tovább a szenvedésedet! Szedd össze a cuccaidat, elviszlek valahova.  

Ha már a bátyám is látja rajtam, hogy valami nem stimmel, akkor már baj van.

Végül is nem ellenkeztem, mert tudom, hogy nem lett volna értelme, úgy is az van, amit ő akar. Mindig is így volt.  

-          Hova megyünk? – kérdezősködtem az úton

-          Majd meglátod! Meglepetés!

Nem sokat kellett várnom a meglepimre. Abba a vidámparkba hozott ahol a huszadik szülinapunkat ünnepeltük.

-          Tom ez…..

-          Nem béreltem ki, de gondolom így is jól fogsz szórakozni. – mosolygott rám

Egész nap tök jól elvoltam itt. Elfelejtettem minden hülyeségemet és gondomat. Annyira felszabadultam, mint amikor még volt banda. Annyira el tudtam engedni magam, hogy az sem zavart, hogy bevágok a kicsik elé, ezzel nem egy szülő rosszindulatát kiváltom. Dodzsemeztem, körhintán ültem, fánkot ettem, háligáliztam és sok olyan dolgot csináltam, ami már régen.

A nap végére sikerült annyira elfáradnom, hogy jó volt otthon ledőlni az ágyba. Tulajdon képen most jöttem rá, hogy akármennyi idős az ember soha nem öreg semmihez. Mostantól azon leszek, hogy visszahozzam azt a régi Billt, aki egykor voltam. Egy életvidám, energikus örökmozgó Billt.

Akkor hajrá!