sziasztok! Tudom,hogy régen volt rész,de most volt csak időm rá. Figyelem: A történet újra Tom szemszögéből folytatódik!!! Jó olvasást hozzá,és várok minden véleményt! :)
19.: Egy hónappal a baleset után:
***Tom szemszöge***
Mi ez a furcsa érzés? Fáj mindem,valami feszíti a
kezemet,hangokat hallok…. Mi történik? Hol vagyok? Érzem,hogy valaki fogja a
kezemet és…és beszél is hozzám,de csak foszlányokat hallok.
Ki kell nyitnom a szemem,hogy rájöjjek,hogy hol vagyok. Várjunk csak! Az öcsém hangja,Bill itt van.
-
Bill! – akartam mondani,de csak nyöszörögtem
-
Tom,itt vagyok…. – halottam most először tisztán amit
mond
Érzetem, hogy elengedi a kezemet és halottam az ajtó
csapódását.
Hamarosan visszajött de valakivel beszélt közben,majd
éreztem,hogy valami hideg feltehetőleg fém hozzám ér.
-
Nemsokára ki fogja nyitni a szemét is,már ébren van,de
még túl gyenge hozzá. Amikor nyöszörgött valószínűleg mondani akart
valamit,csak nem tudott a csövek miatt. Minden rendben van most már nem kell
aggódni, feltehetőleg hamarosan elhathatja a kórházat.
-
Köszönöm doktorúr,de mikor fogja kinyitni a szemét?
-
Nem tudom,nemsokára ez a lényeg. Ahogy látom már most ki szeretné csak nem
megy neki. Maga csak beszéljen hozzá,ő már mindent érteni fog. Nagy
valószínűséggel valamit válaszolni fog majd,de nem lesz tisztán kivehető,hogy
mit.
Ezután Bill beszélgetett velem,ahogy tudott. Egy darabig
csak hallgattam,hogy miket mond,aztán erőt vettem magamon és kinyitottam a
szemem. Hatalmas fény fogadott,ami bántotta a szemem,ezért azonnal vissza is
csuktam őket.
-
Bántja a szemedet a fény? - kérdezte lágy hangon az öcsém
-
Igen – szólaltam meg rekedtes hangon.
-
Jól van már kinyithatod. Lekapcsoltam a lámpát és
behúztam a függönyt is egy kicsit.
-
Köszönöm – mondtam hálásan
-
Nem fáj semmid Tom?
-
Már nem. Jól vagyok teljesen. – válaszoltam egy kicsit
akadozva
-
Annyira aggódtam érted,nem is tudod elképzelni hány
éjszakán át virrasztottam…
-
Mi történt? Mármint hogy kerültem ide?
-
Autóbaleseted volt. Egy kamionnal ütköztél frontálisan,
csoda, hogy túlélted!
-
Ohh… - mondtam meglepve
-
De a lényeg ,hogy most már minden rendben van és hát
hallottad a dokit is. Annyira boldog vagyok,hogy végre magadhoz tértél!
-
Mennyi ideig….
-
Több mint egy hónapig voltál kómában.
Ezután még nagyon sok mindenről beszélgettünk,de igazából
csak jelentéktelen dolgokról,mert nem akart lefárasztani.
Őszintén hálás vagyok Billnek,hogy ennyi mindent megtett
értem és a gyerekeimért is.
-
Mit mondtál a piciknek,hol vagyok?
-
Hogy el kellett utaznod bizonytalan időre,csak nem
tudtál szólni mert olyan hirtelen történt és nekem is utánad kell mennem.
-
Köszönöm.
*Egy héttel később*
-
Olyan jó,hogy végre otthon lehetek a családdal. –
mondtam mikor már az autóban ültünk hazafelé jövet
-
Igen,hidd el nekem is mennyivel jobb,hogy nem kell
aggódnom érted!
-
Vajon,hogy fognak fogadni a kicsik? – kérdeztem az
öcsémtől bizonytalanul
-
Nem tudom,de azt hiszem nagyon hiányoztál nekik.
Egy hét telt el az ébredésem óta. Kijöhettem a kórházból
mivel az orvosok nem találtak semmi rendellenességet. Hál Istennek nincsenek
maradandó sérüléseim se,tehát minden rendben van velem.
Amikor beléptem az ajtón két jókedvű csöppség jött velem
szembe és annyira megöleltek,hogy majdnem elesetem,de mégse.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése