Schrei

A 37. részhez is jó olvasást kívánok! :)

37.: Vallomás

Természetesen nem is Billről beszéltünk volna, ha nem kezd el lázadni az iskola ellen és nem csinál valami hülyeséget. Mondjuk most nem akarta kidobni az osztálytársa cuccait, csak mert felidegesítette, helyette inkább dohányozni támadt kedve. Nekem persze volt ehhez egy két szavam, mert nem akartam, hogy kirúgják még innen is, mert tisztában voltam azzal, hogy máshova nem nagyon vennék fel már csak a múltja miatt sem.

-        Bill, nézd ez így nem fog működni. Engem nem érdekel, ha dohányzol, a te tested nem az enyém, de attól még nem kell kirúgatnod magad az első hetekben. Neked most be kellene illeszkedned az osztálytársaid közé és próbálni elvegyülni, de így esélyed nem lesz arra, hogy megkedveljenek, csak egy balhés srácnak fognak tartani. – ecseteltem neki miközben hazafelé vezettem

-          De cigizni akartam és nem engedtek ki. Nem tudom olyan egyszerűen letenni mint, ahogy azt te gondolod. Fater, nemrég még a kokain csíkot szívtam fel vagy éppen lőttem magam különböző cuccokkal. Nem tudok leállni a cigiről, kell, hogy elterelje a figyelmemet a drogokról. – vallotta be őszintén a fiam az anyósülésen

-       Bill, ha segítség kell, csak szólj nyugodtan és keresünk egy szakembert, vagy mondd meg, hogyan tudok én segíteni, hogy könnyebb legyen. Elhiszem, hogy nem egyszerű, de túl kell lenned rajta. – pillantottam rá, miközben besoroltam a külső sávba

-          Csak azt szeretném, ha néha szünetben kimehetnék cigizni. Úgyis kimennek a tanárok, így még szökni se tudnék, bár ez meg sem fordult a fejemben. Apu, muszáj elterelnem a figyelmem, nem véletlenül csinálom. Nem vágom, hogy mennyit tudsz az elvonási tünetekről, de kib.szott kemények és még nálam sem múltak el, holott nem is gondoltam, hogy ennyire függő vagyok.  Azt szeretném kérni, hogy beszélj a dirivel, hogy engedjen ki, vissza fogok menni és csak addig kell, amíg teljesen leállok.

-     Holnap bemegyünk együtt és ezt elmondjuk neki. Nem ígérek semmit, csak megkérjük rá és onnan az ő feladata, hogy eldöntse…

Persze tudom, hogy milyen az, amikor valaki épp leszokóban van, de úgy gondolom, hogy kis segítséggel Billnek ez menni fog és ha ehhez csak annyi kell neki, hogy kimehessen cigizni, hát akkor legyen, rákérdezek az igazgatónőnél.

Nemsokkal később már haza is értünk, így Bill ment a szokásos útján a szobájába én pedig a konyhába, hogy összeüssek valami ehetőt. Úgy gondoltam, hogy csinálok egy kis spenótos pennét, amit én imádok és Bill is megeszi. Persze ehhez a művelethez az én főzőtudományommal elő kellett keresnem a receptet, és ha már úgyis könyvből fogom kinézni kihívtam a fiamat is, hogy együtt készítsük el.

Most, hogy Bill megint iskolába jár és kezd a jó útra térni – vagy már ott is van – kicsit megnyugodtam és elkezdtem újra dolgozni, aminek a főnököm rendkívül örül, mivel eddig kizárólag a fiammal voltam elfoglalva és nem nagyon törődtem a munkával. Persze nem arról van szó, hogy teljes mértékben felhagytam volna a munkámmal csak nem voltam annyit bent, amennyit kellett volna és nem is figyeltem a dolgokra annyira, mint amennyire szerettem volna. Minden gondolatomat lekötötte az, hogy Bill vajon mit csinál, hol van és kivel. Nagyon féltem attól, hogy visszaesik oda, ahonnan egyszer ki tudtam szedni, így tartottam attól, hogy legközelebb már késő lesz. De szerencsére a Kaulitz-ok kitartását örökölte, ezért nem lesz gond a leszokásban sem.

Miközben csináltuk a kaját elkezdtünk beszélgetni mindenféle dologról, mint például az új suli, csajok és a jövő. 

-        Amúgy teszik a suli? Mármint oké, hogy most ez fura neked, de eddig milyen? – kérdeztem miközben éppen aprítottam a hozzávalókat

-        Nem rossz, mondjuk a matek nem az erősségem, de azért talán nem fogok bukni év végén. A tanárok jófejek, csak egy-két boszorka van, akiktől a falnak megyek, mert annyira lekezelően bánnak az emberrel, hogy az már valami hihetetlen. Eddig csak egyik osztálytársammal volt konfliktusom, az is csak azért, mert beszólogatott. De lerendeztem a gyereket így most minden oké. – örültem, hogy végre Bill ennyire megnyílt előttem és őszintén beszélgettünk az életében lévő dolgokról

-      Tudom, hogy még korai kérdezni, de van valami jövőképed? Tudod, mit szeretnél csinálni, ha leérettségizel? – pillantottam rá egy nagy késsel a kezemben, bár fogalmam sincs, hogy mit akartam vele csinálni, mert mindenhez túl nagy volt

-          Van egy két ötletem, de nem hiszem, hogy neked tetszene. – húzta el a száját

-          De azért elmondod? Hátha megtetszik…

-         Tudom, hogy nagy álom meg minden, de valami zenével kapcsolatos dolgot szeretnék csinálni. Imádok énekelni, dalszövegeket írni meg ilyenek. Nem hiszem el, hogy nem láttad őket, amikor kutakodtál nálam! – nézett rám Bill hatalmas bociszemekkel

-       Énekelni szeretnél vagy valami zenei pályát? – nem mondom, hogy nem lepődtem meg, mert nem szeretek hazudni

-          Igen.

-          Akkor hajrá! Amúgy láttam a szövegeket szerintem, de túl ideges voltam ahhoz, hogy felfogjam, mik azok. Ha gondolod, akkor átnézem őket és szombaton pont lesz egy ügyfelem, de utána bejöhetsz nyugodtan a stúdióba és kipróbálhatod magad. De persze ez nem kényszer, csak egy ötlet

-    Megyek! Soha nem láttam még stúdiót élőben csak videókon, és soha nem énekeltem profi felszereléssel, de végre kipróbálhatom! Nagyon köszönöm a lehetőséget. – mosolygott rám Bill és végre őszinte lelkesedést láttam az arcán, aminek nagyon örültem

Boldog vagyok, hogy végre valami Billt is érdekli még akkor is, ha valószínűleg sokat kell fejlődnie és sokat kell dolgoznia ezen. Örülök, hogy valóra válthatom az álmait és végre nem húzódik vissza, hanem nyíltan és őszintén kommunikálunk egymással. Ez hatalmas előrelépés ahhoz képes, hogy milyen volt, amikor hozzám került.

Remélem szombaton nem fog csalódni és egyszer valóra válthatja az álmát én pedig büszkén nézem majd őt a színfalak mögül és támogatni fogom mindenben, amiben csak tudom.