World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a 17.részt, amiben a fiuk utolsó próbáját írom le. Tudom ,hogy ez abszurd, főleg, hogy a banda ma 9 éves, és pont a szétválásukról írok, de hát ez most így jött össze. 
Jó olvasást hozzá! Várom a véleményeket! :D

17.: Az utolsó próba

A bejelentés óta eltelt egy hét, ami azt jelenti, hogy hamarosan itt az utolsó három koncert.

Ma még a fiukkal próbálunk és egyeztetünk, ezután már csak a főpróba van. Úgy döntöttünk, hogy pörgősebb dalokat választunk, nem érzékeltetjük a rajongókkal, hogy ennyi volt. Feleslegesnek tartom, hogy szomorúak legyenek és sírjanak az utolsó bulin. Persze tudom, hogy ez elkerülhetetlen, ahogy az is, hogy én könnyek nélkül végig csináljam, de meg kell próbálni a lehető legjobb hangulatban elbúcsúzni. Tudtam, hogy minden jegy elkelt a koncertekre, sőt még pótjegyek is kelletek, ami nagyjából koncertenként több ezer rajongót jelent, ez mellett a TH TV élőben fogja közvetíteni a koncerteket illetve, kiadjuk ezeket DVD-n egy búcsú szöveggel.

-          Srácok, holnap Madridban sokan lesznek, úgyhogy mindent bele! Mindent jól kell csinálnotok, nem hibázhattok. Próbáljátok el az összes számot, amit játszani fogtok, aztán gyerünk haza pihenni! - amúgy Daviddal nem fog megszakadni a kapcsolatunk, mivel nem csak munkatársak, hanem barátok is vagyunk

Eleget tettünk a kérésnek, elpróbáltunk mindent. Az összes albumról válogattunk, tehát nem csak Humanoidról fognak hallani dalokat. Lassabb számok közül a Zoom into me, Rette mich, és a In die Nacht lesznek a biztosak, a ráadásokat még nem tudjuk, ugyan is úgy gondoltuk, hogy azt a helyszínen a rajongók döntik el. Szeretnénk, ha ők határoznák meg, hogy melyik számot szeretnék hallani még egyszer utoljára.

-          Akkor szerintem először a gyorsabb tempójú dalokat, majd a lassabbakat nézzük át. – javasoltam, mire bólogattak

-          Bill, az utolsó számoknál mind a négyünknek fent kellene lennie, ahogy az egész koncert alatt. – mondta Gustav, amin el is gondolkodtam

-          Tudjuk, hogy nektek több rajongótok van, mint nekünk, de szerintem egyszerre szeretnének látni minket utoljára. – csatlakozott Georg

Elgondolkodtam. Igazuk van, nem sajátíthatjuk ki a színpadot. Most nem.

-          De esetleg azt meg tudjuk csinálni, hogy amíg ti előadjátok az In die Nacht-ot addig mi Gussal átöltözünk.

-          Jó, akkor legyen így, csak akkor leszünk ketten, a Zoom into me- nél pedig a zongora köré ültök. Így jó? – kérdeztem, miközben a mikrofonommal babráltam

-          Persze. – válaszoltak egyszerre

Ezután elkezdtük az utolsó közös próbánkat, ami a stúdiónkban van. Megbeszéltük a srácokkal, hogy megtartjuk a termet, és ha kedvünk támad nosztalgiázni, akkor lejövünk ide és zenélünk. Persze, mindannyian tudjuk, hogy ez csak egy darabig fog működni; más vizekre evez minket az élet. Mi Tommal együtt maradunk, de ki tudja, hogy mi lesz Gustavval és Geroggal? Lehet, hogy csak néha látjuk egymást, vagy még akkor sem egy idő után. Tudom, hogy van ez… először keressük egymást, aztán kevésbé, a végén pedig semmit nem fogunk tudni egymásról.

-          Bill, ez nem lesz így! Tudod nagyon jól, hogy a fiuk itt maradnak a közelben, és ugyanúgy barátok maradunk.  – látott a gondolataiba az ikertestvérem

-          Csak attól félek, hogy eltávolodunk egymástól. - öleltem át a bátyámat

-          Nem fogunk. Mi mindig itt leszünk egymásnak. Nem haragban válunk el, sőt! – nyugtatott Gustav, miközben leguggolt mellém

Miután sikerült lehiggadnom folytathattuk ott ahol abbahagytuk. Vagyis a zenélésnél.

-          Srácok! Haza kell mennem, mert most érkezett meg Londonból a bátyám és anya azt akarja, hogy ebédeljek velük! – rontott be David, mire mi elröhögtük magunkat

-          Most mit nevettek? Ez az igazság! – 42 éves férfit hazarendel az anyja….. no comment

Pár percig szakadtunk a nevetéstől, majd újra erőt vettünk magunkon és belekezdtünk a munkába

. 

Miközben a Freunde Bleiben-t énekeltem megint elfogott a nevetés, ezért le kellett állunk.

-          Bocsi, skacok, csak hát…… na… értitek nem? – szó szerint fuldoklottam

Hamarosan befejeztük, mivel David azt mondta, hogy sokan lesznek, pihennünk kell. Erre a hétre megkértem mindenkit, hogy hanyagoljon minket, mivel össze kell szedni magunkat, testileg, lelkileg. Barbinak is mondtam, hogy ne jöjjön, inkább majd a koncertre viszem magammal. Megbeszéltük, hogy indulás előtt, ami hajnali négykor lesz, elmegyek érte, és a mi lakásunk előtt felvesznek minket és irány Madrid.

Mikor hazaértünk lefürödtem, majd ettünk valamit Tommal, miközben a jövőről beszélgettünk.

-          Tom, mihez fogunk kezdeni? – kérdeztem a bátyámat, aki mosolyogva válaszolt

-          Nem tudom. Az a lényeg van pénzünk, az elég egy darabig, nem kell szűkölködni. Na, jó, gyakorlatilag életünk végéig elég lenne, ha nem eresztenénk el magunkat nagyon.  Bill, nem mondom, hogy nem fogunk dolgozni, de egyelőre élvezni akarom a szabadságot. Én biztos, hogy elmegyek nyaralni, aztán jöhet a munkakeresés.

-          Végül is igazad van. Elmegyünk nyaralni és kész!

Imádom Tomban, hogy egy pillanat alatt lelket tud önteni belém. Mellette olyan az élet, mintha nem is lenne soha semmi gond. Jó, nyilván ez túlzás, de egy pillanat alatt fel tud vidítani, akármilyen szomorú is vagyok. Imádom ezt az embert.

Kaja után elmosogattam, majd felbaktattam a szobámba és lefeküdtem aludni, és vártam a hajnali fél hármat, ugyan is akkor jelez az ébresztőm, hogy ideje felkelni, életem egyik legnehezebb koncertje miatt.