World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a folytatás, jó olvasást hozzá! :)

16.: Még háromszor utoljára

A bejelentésem után egy héttel volt egy interjúnk, ami ráadásul egy élő beszélgető show volt. Úgy döntöttünk, hogy itt mondjuk el az Alieneknek, hogy ennyi volt.

-          Srácok, komolyra fordítva a szót, azt mondtátok, hogy valami eget rengető hírt akartok közölni. – komolyan, miért interjú kellős közepén jut eszébe?

-          Igen, így van. – szólt Tom, aki mindig vidám szokott lenni, de valahogy most neki sem ment

-          Vége a Tokio Hotelnek! ennyi volt, befejeztük a srácokkal! – hát kimondtam

-          Tessék? Miért? – döbbent le a műsorvezető egy pillanat alatt, de még a rajongók is

-          Mindegyikünk elmúlt huszonöt éves, más vizek felé evezünk és mostanában sok volt a konfliktus körülöttünk. Mind a négyünknek komoly kapcsolata van – igen nekem is – és a banda miatt sajnos ezek is válságba kerülhetnek. Igazából rám kell haragudni, én voltam, aki kilépett a csapatból. Úgy döntöttem, hogy elég volt.  Családot és nyugalmat szeretnék, ami a Tokio Hotel mellett nem megy. Sajnálom. – most már úgyis mindegy

-          Akkor ennyi volt? Többet nem is láthatnak titeket a rajongók a színpadon? – kérdezte szomorúan a műsorvezető

-          De igen. Lesz még három búcsú koncertünk, Európában és Ázsiában.

Interjú után még pár rajongó odajött hozzánk és kérdezgette, hogy miért csináljuk ezt. Mondjuk tudtam, hogy nem ússzuk meg egy sima ’ hát akkor jól van ’ mondattal, de, hogy ennyi ember döbbent meg, nem gondoltam volna.

Daviddal úgy beszéltük meg, hogy ma még letisztázzuk az időpontokat és már mehetünk is haza. Mondjuk nem értem, miért nem lehetett a buszban közölni ezeket a dolgokat, de mindegy. A próbateremben kiderült, hogy a menedzserünk nem megvitatni, hanem közölni akarja a koncertek dátumát.

-          Nos, tudom, hogy ez hirtelen jött, de mit akartok még gyakorolni? Kész vagytok mindennel, elég nektek kétszer, háromszor átnézni a dalokat és mehet is a koncert. Ezért döntöttem úgy, hogy egy hét múlva Madridban, rá három napra Tokióban, és pontosan mához két hétre Berlinben fogtok búcsúzni. – hogy mit szeretne?

Nem volt választásunk. A spanyol fővárosban azért lépünk fel, mert Portugáliában és a környező országokban sok rajongónk van, akik biztos nem jönnének Berlinbe. Tokióban szerintem érthető, hogy miért, ahogy az is, hogy Berlinben.

Megbeszéltük a srácokkal, hogy holnaptól keményen dolgozunk és összeállítjuk a legnagyobb slágereinkből a koncertet. Úgy gondoltuk, hogy még utoljára bulizunk egy jót az Alienekkel, ezért négy órás koncertet adunk nekik.

Otthon beszélgettem Tommal, méghozzá a közelgő eseményekről.

-          Tom, szerinted melyik számokkal kellene fellépni? – ültem le a kanapéra a bátyám mellé

-          Egy két fix dal van, a többit nem tudom. Durch den Monsun, Alien, Komm, és egy pár pörgősebb dal kellene, nem muszáj éreztetni velük, hogy ennyi volt. – kapcsolta ki a TV-t Tom

Nem firtattam tovább a dolgot, inkább felhívtam Barbit, aki döbbenten értesült az eseményekről, közben magát hibáztatta.

-          Barbi, értsd meg, hogy nem miattad van. Így akartuk a fiukkal és kész.

-          De, pont akkor, mikor veled vagyok? Bill…

-          Semmi Bill, átmegyek hozzád és megbeszéljük, mert ennek nincs értelme így.

Szóltam Tomnak, hogy elmegyek, majd autóval elhajtottam Barbihoz, aki már várt rám.  

-          Szia, kicsim! –csókoltam meg, amikor beértem

-          Bill, ezt meg kell beszélnünk! – hajolt el tőlem, de én úgy éreztem, hogy még nem végeztem

-          Barbi, ez nem a te hibád, nem is az enyém és nem is a fiuké. Így alakult a dolog, nem kell ezt túl lihegni. Én családot szeretnék, úgy ahogy Gustav és Georg is és szerintem még Tom is a szíve mélyén, de ezt a banda mellett soha nem tudnánk megcsinálni. – lezártnak éreztem a témát, ezért újra elkezdtem csókolni a barátnőmet, aki ezúttal nem húzódott el tőlem

Sokáig csókoltam, egyszerűen túl régen láttam ahhoz, hogy csak így el tudja szakadni tőle. Imádom, hogy ilyen kis szelíd és csak percek múltán ül az ölembe. Egyszerűen szerelmes vagyok ebbe a lányba. Miután a mellkasomra támaszkodott úgy gondoltam, hogy felesleges az a póló, ami rajta van. Komolyan, miért öltözött fel, ha tudta, hogy jövök? Egyszerűbb dolgom lett volna….. de mindegy, nekem így is jó.

Órákkal később felhívtam Tomot, hogy nem megyek haza, a Barbinál alszom, vagyis csak próbálok.

-          Tesó, holnap már korán a stúdióban kell lennünk… - kezdett bele az ikrem

-          Tudom, nem felejtettem el. Nem fogok késni. – mondtam, majd letettem a telefont és újra a barátnőmhöz fordultam

Még egy darabig el voltunk foglalva egymás kényeztetésével, de olyan éjfél körül már idejét láttuk a zuhanyzásnak és a kajálásnak.

-          Bill, én nem eszem ilyenkor már. – mosolygott rám, majd megölelt

-          Dehogynem! Ne mond már nekem, hogy bajod lesz attól, hogy egy éjszaka eszel.

Sikerült rávennem, igaz, annak árán, hogy vele kellett zuhanyoznom. Szerinte megbüntetett? Hát nem.

Kaja és egy gyors fogmosás után elmentünk aludni, aminek már itt volt az ideje lassan fél kettő felé. Hjaj… hogy fogok én fölkelni holnap?