Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Itt van a hetedik rész is. Ehhez most nem fűznék semmit,olvassátok el. Jó olvasást! :)

7. rész: Kórházban

Miután megláttam azt az alakot a földön fekve még jobban rám tört a rossz érzés. Teljes erőmből rohanni kezdtem felé,azt hiszem soha életembe nem sprinteltem még így. A félelmem be is igazolódott:

-         Bill! Öcsi!

-         Thom…..

-         Hogy vagy? Minden rendben? Fel tudsz kelni? – Mialatt az ölembe húztam.

-         Fáj…nagyon….nem thudok felkelni…. – a vér már folyt a szájából.

-         Nincs semmi baj. Akkor viszlek. Csak ne legyen bajod!

Majd föl akartam venni,de eszembe jutott,hogy hívni kéne a rendőröket,hogy hol vagyok és,hogy mi történt.

-         Jó estét,sziasztok! – összekapcsoltam a vonalakat.

-         Jó estét!

-         Helló!

-         Megtaláltam Billt. Itt vagyok Berlinbe valami sikátor félébe. Most mit csináljak?

-         Nyugodjon meg és vigye vissza az autóhoz és hozza haza.

-         De szerintem kórházba kéne vinni! Folyik a vér a szájából és elég sápadtnak tűnik így a zseblámpa fényében….

-         Akkor ide Magdeburgba hozza. Semmiképp ne maradjanak Berlinben. Magánál van a fiú?

-         Igen,az előbb beszéltem vele.

-         Rendben.

Amint bontottuk a vonalat,már fel is kaptam Billt.

-         Hova megyünk? – Bill

-         Az autómhoz. Ott várnak már egy kis szerencsével Gustavék. Ha nem akkor megvárjuk őket és megyünk a kórházba.

Nemsokára kinyitottam az Audi ajtaját és óvatosan beraktam Billt a hátsó ülésre.

-         Jézusom! Hogy nézel ki? Mi történt veled? Halál sápadt vagy,még jobban mint a zseblámpa fényénél. Tiszta vér vagy! OMG!

-         Nem tudom,hogy festek de nem is érdekel. Nagyon fáj mindenem.

-         Na végre itt vagytok! Valamelyikőtök vezessen én nem tudok ilyen állapotban. Hátra ülök Billel. – én

-         Ok. Az öcséd félelmetesen fehér. – Georg

-         Tudom. Sok vér volt már alatta is. Előveszem a pokrócokat betakargatom.

Kezdetét vette a 2 órás kórházba vezető út. Bill többször hányt az út során,méghozzá vért. Remélem semmi komoly baja nem esett. Az öcsém kicsit elszundított ezért úgy emeltem ki az autóból. Nem akartam felébreszteni. Benn a kórházban a portás azonnal odajött hozzánk megkérdezni mi a baj. Milyen sérülése van.

-         Nézze kisasszony,fogalmam nincs mi a baj. Annyit tudunk,hogy többször vért hányt és egy ugyanilyen tartalmú tócsában feküdt. – én

-         Értem. Azonnal hívom a doktorurat.

Miután az orvos megérkezett egy hordággyal,felraktam Bill és már vitték is. A doktor semmint nem mondott,hogy hova viszik az öcsémet. Egyre több és több ajtón mentünk keresztül,míg el nem értük a műtőt.

-         A testvérét egyértelműen meg kell műteni,mivel az elmondottak alapján belső vérzése van. Nem tudom meddig fog tartani az operáció,de ha nem laknak messze akkor mennyen haza és hozzon valami ruhát a fiúnak,mert pár napig biztosan itt tartjuk. Könnyen levehető ruhákat hozzon be,mert nem szabad erőlködnie.

-         Rendben. Doktorúr,ugye minden oké lesz az ikremmel?

-         Igen. Nem vesztett szerencsére annyira sok vért. Csak látszatra volt nagy mennyiség.

Majd haza mentem,ahogy mondták. Idegesen vezettem,haza felé Gustavékkal az autómban. A rendőrökkel és persze anyuékkal megbeszéltük,hogy nálam találkozunk.

-         Jó estét,sziasztok! – két ’G’ és én.

-         Kisfiam hol van Bill? Mi van vele? – anyu

-         Kérem mondja el,hogy hol milyen körülmények közt talált rá. – rendőr

-         Egy sikátorban volt,szerencsére eszméleténél,így tudtam vele beszélni. Azt,hogy hogyan került oda nem mondta el,de most a kórházban van.

-         Kisfiam…….

-         Nyugodj meg anya,Billt műtik,mert belső vérzése van. Nagyon sokat kell pihenni,ahhoz,hogy teljesen rendbe jöjjön. Az orvos felhívott és elmondta,hogy ne nagyon zavarjuk őt,így nem kéne bejárkálni hozzá. Azt is mondta,hogy max egy hét és kijöhet. Nem kell aggódni,nincs olyan nagy baj.

-         Mit kell bevinni?

-         Ruhákat csak.

Nemsokára már a kórház felé tartottam,ahol elkezdtem keresni a tesómat,persze a rendőrök egy pillre sem hagytak békén,hogy tudjak négyszemközt beszélni a saját öcsémmel. Hamar megtaláltuk Bill 483-as kórtermét. Vajon csak véletlen,hogy ezt a szobát kapta?

-         Jó estét még egyszer! – jött oda doki

-         Hogy van a testvérem?

-         Belehet menni hozzá kihallgatni?

-         Az öccse nagyon jól van,sikeres volt a műtét. Nem ejtettünk rajta nagy sebet,így nem fog meglátszani a helye. De még altatásban van,és kérem miután felébred se kérdezgessék ki.

-          De az ügyet hogyan fogjuk lezárni ha ő nem tesz vallomást?

-         Nem tudom,de a beteg felépülését nem szabad hátráltatni. Ráadásul nem lehet tudni,hogy mit váltana ki belőle az eset felemlegetése. Az is megeshet,hogy sokkos állapotba kerül miatta,vagy még rosszabb; kómába esik. Először hagyni kell had mondja el ő maga amit szeretne és utána lehet kérdezgetni.

-         Rendben. - azzal a rendőrök el mentek.

-         Én bemehetek hozzá?

-         Igen,természetesen. A maga számára van még egy ágy ha itt szeretne maradni.

-         Köszönöm. Ugye nem lesz……

-         Nincsenek rajta gépek,semmilyen váratlan dolog nem éri.

A doki még bejött velem és elmagyarázta,hogy milyen sebet ejtettek Billen,miért kell neki infúzió….és még a fontosabb dolgokat. Először megijedtem az öcsém látványától,de az orvos elmagyarázta,hogy mi miért van így. Azt is elmondta,hogy nem sokára nem kell neki infúzió sem.

Én szépen,nyugodtan berendezkedtem a szobába és vártam amíg Bill felébred. Az orvos szerint egy-két óra múlva magához tér.

-         Hjaj Bill,miért nem maradtál otthon?

-         Miért kell nekem ilyen hülyének lennem,saját tesómmal összeveszni egy ágy miatt…..

Ekkor éreztem,hogy Bill megmozdítja a kezét,de nem nyitotta ki a szemét. Annyira megörültem,hogy azonnal elmentem a doktorúrért……