Schrei

38.: Szárnypróbálgatás

Amikor Bill elmondta, hogy mit is szeretne kezdeni az életével örültem, mert előre láttam, hogy ebben mennyit tudok neki segíteni a produceri munkámmal és a befolyásommal.

 Amikor említettem neki a szombati napot, hogy jöjjön el és próbálja ki magát még én sem gondoltam, hogy ennyire le fogok döbbeni, mint ahogy az történt. Azt hittem, hogy csak énekelget majd valamit, én meghallgatom aztán majd évek múlva fejlődik annyit, hogy azt mondjam, ez kiadásra érdemes.  Nos, ott akkor rá kellett döbbenem, hogy nem ismerem a fiamat.

De kezdjük előről.

Miután megemlítettem neki a lehetőséget és azt, hogy átnézem a szövegeit, azonnal otthagyott a kajával és futott a szobájába, hogy hozza a dalokat.

-          Vannak itt még régebbiek és mostaniak is.  Mondjuk, akadnak, amik szerintem nem lettek jók, de hátha lehet még alakítani rajtuk. – annyira lelkes volt, hogy muszáj volt átnéznem ott helyben őket, mert nem hagyott békén

-          Oké, akkor figyelj a kajára én meg elolvasom őket!

Na, és ekkor ért az első döbbenet. Bill nem egyszerűen leírta azt, ami éppen jött neki, hanem a korához képest nagyon komoly érzelmekről és helyzetekről írt, sőt olyan szavakat használ a szövegeiben, amiket nem alkalmaz más 15 éves. Persze érződik, hogy egy kamasz írta, mert némelyik dalban elég keményen ott van a lázadás, ami nagyon is jellemzi Billt.

-          Bill, ezeket te írtad? – kérdeztem nagyjából háromnegyed óra olvasás után

-          Igen, mindet. De miért? Annyira rosszak lettek? – kérdezte félve, miközben a pennét ellenőrizte

-          Dehogy, épp ellenkezőleg. Fiam, ezek nagyon jók, főleg, hogy 15 éves vagy és nem is profi. Persze egy-két helyen én mást írtam volna, és talán nem lennék ennyire szókimondó, de ezek rád vallanak, le sem tagadhatnád, hogy ezek a te szavaid.

Miután átnéztem a szövegeket nem lehetett bírni a fiammal. Egyszerűen megőrült, annyira várta a szombatot, amihez csak egyet kellett aludni. Mondjuk már pénteken olyan szinten mehetnékje volt, hogy konkrétan alig bírtam bevinni az iskolába, ahol megengedték neki, hogy szünetekben kimenjen dohányozni, amíg teljesen le nem tud állni, csak annyi a kikötés, hogy minimum egy tanárnak kint kell lenni, ahhoz, hogy kimehessen.

Péntek este hallottam, hogy valamit nagyon csinál, de nem akartam bemenni hozzá, így csak találgattam. Vagy ruhát keresett magának szombatra vagy éjjel tizenegykor jutott eszébe átrendezni a szobáját. Nos, szerintem az első tipp a nyerő.

Reggel aztán olyan energiával volt, hogy a máskor tök kómás fiam reggelit csinált és útra készen volt. Bár nem érettem, hogy miért kellett ehhez annyira szűk cuccokat felvennie, hogy én valószínűleg megfulladtam volna bennük, de mindegy. De tényleg, Bill majdnem akkora, mint én, de a farmerjának két szárába se menne bele egyik lábam se szerintem, pedig nem vagyok kövér, sőt sokak szerint túl sovány vagyok.

-          Bill kész vagy? – kérdeztem reggeli után, mert még felszaladt a szobájába valamiért még fél órája

-          Igen, mehetünk!

Az úton Bill be sem fogta a száját, csak mondta és mondta a dolgokat, mondjuk megértem, mert ideges volt. Persze erre semmi oka nem volt, mert csak én hallottam az egészet, de azért benne volt a para.

Mikor odaértünk mondtam Billnek, hogy üljön le vagy csináljon valamit, mert még jön két potenciális zenész, akiket meg kell néznem és csak utána jöhet ő.

-          Nézhetem őket? – kérdezte a székemben gurulva

-          Persze, engem nem zavar, csak kérlek maradj majd egy helyben és csendben, hogy halljam őket. – nevettem a hiperaktív fiamon, mert amióta bejöttünk egy percre nem állt meg.

Komolyan, mindent megnézett és kérdezgetett, hogy mi micsoda, miért kell az és miért így van. Tisztában voltam vele, hogy ezt csak az izgalom teszi, de azért jókat mosolyogtam rajta, mert eddig nem nagyon láttam ilyennek. Sőt, ha belegondolok mindig csak agresszív volt és egyfolytában ellenkezett és lázadt, de amióta megemlítette a zenélést olyan, mintha kicserélték volna.

-          Bill, megjöttek a lányok, légyszi’ ülj le.  – szóltam neki negyed óra múlva

-          Oksi!

Mint a kisangyal, úgy nézte végig a két lány jónak nem mondható éneklését. Még akkor is rezzenéstelen arccal ült, amikor a szöveg sem stimmelt, pedig állítólag ezt a lányok írták, de még azt is bírta, amikor sem a ritmus sem a szólam; egyszóval semmi sem állt össze a két csajnál. Viszont innen jött a neheze, mert meg kellett mondanom a lányoknak.

-        Lányok, nézzétek: ez közel sem az volt, mint amit nekem mondtak. Én úgy tudom, hogy két felfedezetlen profi énekes vagytok, de nálatok konkrétan semmi nem stimmelt, de még a saját dalszövegeteket sem tudjátok. Azt javaslom, hogy gyakoroljatok még, menjetek énektanárhoz és memorizáljátok a szöveget, mert ilyen bakikat nem követhettek el, ha színpadra akartok állni.

-     De azt mondták, hogy ide már csak a formalitás miatt kell jönnünk. Úgy volt, hogy csak meghallgatsz minket és már írhatjuk is a szerződést! – nyivákolta a magasabbik lány, mintha csak valami szörnyűséget közöltem volna vele

-          Nem, ez nem így működik és a főnök is valószínűleg azt mondta, hogy esetleg, ha jók lesztek lesz szerződésetek. Viszont ne haragudjatok, de ez minősíthetetlen volt és erről szerintem kár is vitatkoznunk.

Persze a két lány nem adta fel ilyen könnyen, még a második potenciális előadó meghallgatása közben berontottak apucival karöltve.

-          Uram, nézze: a lányai nem voltak tisztában a saját dalszövegükkel, a ritmussal, a hangnemmel és konkrétan semmivel. Ennél a kiadónál pedig nem szeretjük a playback-ről éneklő személyeket, ezért mondtam azt, hogy még gyakoroljanak egy kicsit és csak azután jöjjenek vissza. Kicsit átlátszó lenne, ha csak a maga pénze miatt most csinálnánk egy szerződést, annak tudatában, hogy egy daluk után konkrétan hetekbe telne eladhatóvá tenni a dalt és még akkor nem is beszéltünk a fellépésekről, klippekről meg a többiről.

-      Nem érdekel, hogy maga mit mond, most azonnal írja meg azt a k.szott szerződést, különben nagyon megfizet érte. – üvöltött a képembe az apuci

-          Rendben, ha így akar játszani, akkor legyen. Felküldöm a főnökömnek a felvételt, amin a lányok produkciója található és majd ő eldönti, hogy mi legyen velük. Ha ő rábólint, akkor lesz szerződés, ha nem akkor nem. – zártam rövidre a vitát, ugyanis nekem más dolgom is van, mint ezt a pénzeszsákot hallgatni

Miután idegbetegen leléptek még elláttam tanácsokkal a második jelentkezőt, aki csak azért jött, - mint kiderült - hogy benevezzen-e egy tehetségkutatóba vagy sem. Nos, legalább nem akarja lejáratni magát ország - világ előtt, mint ahogy sokan teszik. Komolyan nem értem azokat az embereket, akik indulnak egy zenei tehetségkutatóban, de se hallásuk, se önkritikájuk nincs, de még egyetlen épkézláb rokon se, aki megmondja, hogy nem jó az, amit csinál. Na, de mindegy, nekem most fontosabb dolgom volt, mint ezeken filózni; meg kellett hallgatnom a fiamat, aki énekes szeretne lenni.

-          Na, menj be és kezdj bele. Láttad, hogyan kell csinálni, vágjunk bele. És Bill, nem kell izgulni. Oké? – próbáltam lelkesíteni, nehogy lelombozódjon az előbb látottaktól

-          Oké, csak kicsit félek attól, hogy mit fogsz szólni. – vallotta be, miközben elindult a terembe

-          Ügyes leszel! – mosolyogtam rá bátorítóan

-          Apa, kérlek úgy értékeld, mintha nem a fiad lennék, hanem csak egy sima énekes jelölt.

-          Úgy fogom, teljesen objektív leszek veled szemben! – na, erre furán nézett rám, ezért sejtettem, hogy fogalma sincs aszó jelentéséről

Nos, amikor belekezdett akkor ért a második döbbenet. Nemcsak, hogy van hozzá érzéke, de a hangja is nagyon jó ahhoz képest, hogy valószínűleg énektanár az iskolán kívül soha nem látta. Hallani lehetett, hogy még nem mutált és még ott volt a kisfiús hang, de mellette egy nagyon magával ragadó, eszméletlenül férfias hangot is ki tudott énekelni. Egyszerűen hihetetlen volt.

-          Bill, ez…. ez…  nem találok szavakat, de komolyan. Hihetetlenül jó vagy! – kezdtem bele, amikor kijött hozzám

-          Tényleg? –láttam az örömöt a szemében, amit már nagyon régen nem

-          Figyelj, néhol még csiszolni kell rajta, mert azért hallottam egy – két hamiskás hangot, de ahhoz képest, hogy nem jártál énektanárnál nagyon is jó. Fiam, ezt vétek lenne veszni hagyni. Segíteni fogok mindenben, amiben csak tudok, de egyvalamit meg kell ígérned; tisztességesen leérettségizel és ebből nem engedek.

-          Megegyeztünk! – ölelt át Bill, akit még soha nem láttam ennyire boldognak, mint most.

Schrei

A 37. részhez is jó olvasást kívánok! :)

37.: Vallomás

Természetesen nem is Billről beszéltünk volna, ha nem kezd el lázadni az iskola ellen és nem csinál valami hülyeséget. Mondjuk most nem akarta kidobni az osztálytársa cuccait, csak mert felidegesítette, helyette inkább dohányozni támadt kedve. Nekem persze volt ehhez egy két szavam, mert nem akartam, hogy kirúgják még innen is, mert tisztában voltam azzal, hogy máshova nem nagyon vennék fel már csak a múltja miatt sem.

-        Bill, nézd ez így nem fog működni. Engem nem érdekel, ha dohányzol, a te tested nem az enyém, de attól még nem kell kirúgatnod magad az első hetekben. Neked most be kellene illeszkedned az osztálytársaid közé és próbálni elvegyülni, de így esélyed nem lesz arra, hogy megkedveljenek, csak egy balhés srácnak fognak tartani. – ecseteltem neki miközben hazafelé vezettem

-          De cigizni akartam és nem engedtek ki. Nem tudom olyan egyszerűen letenni mint, ahogy azt te gondolod. Fater, nemrég még a kokain csíkot szívtam fel vagy éppen lőttem magam különböző cuccokkal. Nem tudok leállni a cigiről, kell, hogy elterelje a figyelmemet a drogokról. – vallotta be őszintén a fiam az anyósülésen

-       Bill, ha segítség kell, csak szólj nyugodtan és keresünk egy szakembert, vagy mondd meg, hogyan tudok én segíteni, hogy könnyebb legyen. Elhiszem, hogy nem egyszerű, de túl kell lenned rajta. – pillantottam rá, miközben besoroltam a külső sávba

-          Csak azt szeretném, ha néha szünetben kimehetnék cigizni. Úgyis kimennek a tanárok, így még szökni se tudnék, bár ez meg sem fordult a fejemben. Apu, muszáj elterelnem a figyelmem, nem véletlenül csinálom. Nem vágom, hogy mennyit tudsz az elvonási tünetekről, de kib.szott kemények és még nálam sem múltak el, holott nem is gondoltam, hogy ennyire függő vagyok.  Azt szeretném kérni, hogy beszélj a dirivel, hogy engedjen ki, vissza fogok menni és csak addig kell, amíg teljesen leállok.

-     Holnap bemegyünk együtt és ezt elmondjuk neki. Nem ígérek semmit, csak megkérjük rá és onnan az ő feladata, hogy eldöntse…

Persze tudom, hogy milyen az, amikor valaki épp leszokóban van, de úgy gondolom, hogy kis segítséggel Billnek ez menni fog és ha ehhez csak annyi kell neki, hogy kimehessen cigizni, hát akkor legyen, rákérdezek az igazgatónőnél.

Nemsokkal később már haza is értünk, így Bill ment a szokásos útján a szobájába én pedig a konyhába, hogy összeüssek valami ehetőt. Úgy gondoltam, hogy csinálok egy kis spenótos pennét, amit én imádok és Bill is megeszi. Persze ehhez a művelethez az én főzőtudományommal elő kellett keresnem a receptet, és ha már úgyis könyvből fogom kinézni kihívtam a fiamat is, hogy együtt készítsük el.

Most, hogy Bill megint iskolába jár és kezd a jó útra térni – vagy már ott is van – kicsit megnyugodtam és elkezdtem újra dolgozni, aminek a főnököm rendkívül örül, mivel eddig kizárólag a fiammal voltam elfoglalva és nem nagyon törődtem a munkával. Persze nem arról van szó, hogy teljes mértékben felhagytam volna a munkámmal csak nem voltam annyit bent, amennyit kellett volna és nem is figyeltem a dolgokra annyira, mint amennyire szerettem volna. Minden gondolatomat lekötötte az, hogy Bill vajon mit csinál, hol van és kivel. Nagyon féltem attól, hogy visszaesik oda, ahonnan egyszer ki tudtam szedni, így tartottam attól, hogy legközelebb már késő lesz. De szerencsére a Kaulitz-ok kitartását örökölte, ezért nem lesz gond a leszokásban sem.

Miközben csináltuk a kaját elkezdtünk beszélgetni mindenféle dologról, mint például az új suli, csajok és a jövő. 

-        Amúgy teszik a suli? Mármint oké, hogy most ez fura neked, de eddig milyen? – kérdeztem miközben éppen aprítottam a hozzávalókat

-        Nem rossz, mondjuk a matek nem az erősségem, de azért talán nem fogok bukni év végén. A tanárok jófejek, csak egy-két boszorka van, akiktől a falnak megyek, mert annyira lekezelően bánnak az emberrel, hogy az már valami hihetetlen. Eddig csak egyik osztálytársammal volt konfliktusom, az is csak azért, mert beszólogatott. De lerendeztem a gyereket így most minden oké. – örültem, hogy végre Bill ennyire megnyílt előttem és őszintén beszélgettünk az életében lévő dolgokról

-      Tudom, hogy még korai kérdezni, de van valami jövőképed? Tudod, mit szeretnél csinálni, ha leérettségizel? – pillantottam rá egy nagy késsel a kezemben, bár fogalmam sincs, hogy mit akartam vele csinálni, mert mindenhez túl nagy volt

-          Van egy két ötletem, de nem hiszem, hogy neked tetszene. – húzta el a száját

-          De azért elmondod? Hátha megtetszik…

-         Tudom, hogy nagy álom meg minden, de valami zenével kapcsolatos dolgot szeretnék csinálni. Imádok énekelni, dalszövegeket írni meg ilyenek. Nem hiszem el, hogy nem láttad őket, amikor kutakodtál nálam! – nézett rám Bill hatalmas bociszemekkel

-       Énekelni szeretnél vagy valami zenei pályát? – nem mondom, hogy nem lepődtem meg, mert nem szeretek hazudni

-          Igen.

-          Akkor hajrá! Amúgy láttam a szövegeket szerintem, de túl ideges voltam ahhoz, hogy felfogjam, mik azok. Ha gondolod, akkor átnézem őket és szombaton pont lesz egy ügyfelem, de utána bejöhetsz nyugodtan a stúdióba és kipróbálhatod magad. De persze ez nem kényszer, csak egy ötlet

-    Megyek! Soha nem láttam még stúdiót élőben csak videókon, és soha nem énekeltem profi felszereléssel, de végre kipróbálhatom! Nagyon köszönöm a lehetőséget. – mosolygott rám Bill és végre őszinte lelkesedést láttam az arcán, aminek nagyon örültem

Boldog vagyok, hogy végre valami Billt is érdekli még akkor is, ha valószínűleg sokat kell fejlődnie és sokat kell dolgoznia ezen. Örülök, hogy valóra válthatom az álmait és végre nem húzódik vissza, hanem nyíltan és őszintén kommunikálunk egymással. Ez hatalmas előrelépés ahhoz képes, hogy milyen volt, amikor hozzám került.

Remélem szombaton nem fog csalódni és egyszer valóra válthatja az álmát én pedig büszkén nézem majd őt a színfalak mögül és támogatni fogom mindenben, amiben csak tudom.  

Schrei

Sziasztok! Úgy döntöttem, hogy nem várok heteket a frissekkel, hanem a fennmaradó részeket felteszem egybe. Jó olvasást hozzá! :) 

36.: Átlagos napok

A Leonával való beszélgetés után ténylegesen belemerültem abba, hogy Billből embert faragjak és később egy teljesen normális felnőtt lehessen belőle. Persze tudtam, hogy a fiam nem teljesen átlagos, hiszen nem sok 15 éves fiú mászkál full sminkkel, de ennek ellenére megpróbálok egy tűrhetően viselkedő férfit nevelni belőle.

Mivel így is bukott egy évet a gimiben, ezért megpróbáltam egy olyan iskolát keresni neki, ahol leteheti a különbözeti vizsgát és nem kell újra kilencedikben kezdenie. Tudtam, hogy ez megint nem egyszerű feladat, hiszen az intézményeknek fenntartásai vannak, amint meglátják Bill. Viszont a napokig tartó keresésnek meglett az eredménye, mert találtam egy iskolát, amit meg lehet nézni év közben is és különbözetivel át lehet menni oda. A bökkenő csak az volt, hogy a másik iskolájában még tanulójogviszonya volt, így nekem ki kellett íratnom onnan.

-      Bill, ma elmegyünk és megnézünk egy iskolát, ahol már tuti nem fogsz összefutni egyik régi haveroddal sem. – mondtam neki reggeli közben – Pakold össze a cuccaidat, mármint bizonyítványt, ellenőrző, személyi meg ilyenek.

-      Oké, de mi van ha ott is összefutok velük? Fater, én megfogadtam, hogy ezek után soha többet semmilyen cucchoz nem nyúlok, de attól félek, hogy ha találkozom velük, akkor simán visszarántanak.

-         Köszönöm, hogy elmondtad Bill, hidd el sokat jelent, hogy ezt megbeszéled velem. Nem fogsz velük találkozni, mert egy „elit” suliba fogsz járni, ha minden igaz. Mármint egy oda nem mindenkit vesznek fel, csak ha nagyon jó ajánlása van.

A suliról nem is beszéltünk többet, mert Billnek nagyon tetszett, hogy nem találkozhat a régi baráti társaságával, nekem pedig tényleg jól esett, hogy elmondta a félelmeit és azt, hogy mennyire meg akar szabadulni a régi életétől. Kezdem belátni, hogy teljesen jó irányba megy most a fiam annak ellenére, hogy én még nem sok mindent tettem hozzá a dolgokhoz. Bízom benne, hogy ezek után már ténylegesen megtalálja a saját útját és csak a háttérből kell majd figyelnem az életét. Na, nem mintha akkora problémát okozna nekem, hogy irányítani kell őt, de jobban szeretném, ha saját maga találná meg a helyes utat és nem én terelném oda.

-          Bill, kész vagy? – kérdeztem a reggeli után nagyjából egy órával

-      Igen, mehetünk. – futott le a lépcsőn egy olyan ruhában ami nemhogy kicsi lenne nekem, de fogalmazzunk úgy, hogy a nadrág két szárába nem biztos, hogy belemenne az egyik lábam

-         Ez neked most kényelmes? Mert ha a lábad elszorítása a célod és ezzel az, hogy ne kelljen suliba menned, akkor előre szólok, hogy nem vált be a terv – persze azért még vannak kétségeim vele kapcsolatban, de próbálok ügyelni arra, hogy ne essek túlzásba

-          Ez teljesen kényelmes, fater!

Miután elindultunk az iskola felé Bill elkezdett kérdezősködni arról, hogy mi lesz majd ott vele, mit kell tanulni és a többi. Persze tudtam, hogy eljönnek a kérdések, de azt gondoltam, hogy majd ott buknak ki belőle és az igazgató majd válaszol rájuk.

-          Bill, semmi extra nem vár rád, csak annyi, hogy le kell érettségizned három éven belül. Ez nem olyan nagy teljesítmény, ha azt vesszük, hogy mennyi korod bélinek sikerült eddig. Nézd fiam, csak azt szeretném, hogy a nagybetűs életben is megálld a helyed, ami jelenleg érettségi nélkül lehetetlen.

-          Oké, csak félek, hogy mi lesz.

Mivel nem volt olyan hosszú táv az otthonunk és az iskola között ezért gyorsan odaértünk, így körbe tudtunk nézni, amíg minket szólítottak. Az iskola nem nagy, tekintve, hogy kis létszámú osztályok vannak, ezért csak egy emelet van, ahol az igazgatói iroda is helyet kapott. Persze az iskola falain meglátszott, hogy ide bizony nem csak mintagyerekek járnak, de az idő is nyomot hagyott rajta. Az igazgatói felé igyekezve, elhaladtunk egy tanterem előtt, ami teljesen fel volt szerelve elektronikus eszközökkel; úgy értem már a tábla sem hagyományos krétás, mint az én időmben, hanem elektronikus és természetesen ott voltak az elengedhetetlen tabletek is a padokon.

-          Fater, ez valami elit különítmény vagy mi? – kérdezte Bill teljesen megrökönyödve

-          Az – nevettem fel, mert a fiam nem volt annyira elragadtatva a helytől

Amíg várakoztunk Bill a telefonjával játszott vagy éppen a mennyezetet pásztázta, de még véletlenül sem csinált semmi bosszantót, aminek most külön örültem, mert nem akarom, hogy az egyetlen lehetőségét elbaltázza.

-          Bill Kaulitz! – szólította Billt a titkárnő, mire Bill felnézett a mobiljából, de csak pillanatra

A kötelező formaságokon túl az diri elkezdett kérdezősködni Bill életéről és arról, hogy miért kilencedikes még mindig, de a fő kérdése az az volt, hogy miért éppen ebbe az iskolába szeretne jönni. Már nyitottam válaszra a számat, de a fiam megelőzött, ami miatt kezdtem ideges lenni, mert féltem, hogy valami olyat mond, ami nem fog tetszeni a dirinek és elutasítják Billt.

-          Eddig anyámmal éltem, de ő helyettem a fasziját választotta, és így kerültem a fateromhoz, aki elhatározta, hogy márpedig én érettségizni fogok. Anyámékkal volt egy kis zűr, ami egészen addig fajult, hogy drogokhoz nyúltam, de szerencsére – és apunak köszönhetően – túljutottam a mélyponton és most már belátom, hogy el kell szakadnom a régi barátaimtól – akiknek köszönhettem a drogokat – és el kell kezdenem normálisan élni, hogy faternak és magamnak se okozzak gondot. Egyébként azért vagyok még mindig kilencedikes, mert a haveri társaság miatt lecsúsztam és nem jártam be a sulimba, ahol persze megvágtak szinte mindenből, majd átköltöztem apuhoz, aki megint beiratott egy másik suliba, ahol pechemre ott volt az idióta haverom, és ezután sorra jöttek a gondok. De mára már belátom, hogy be kell járnom ahhoz és ki kell bírnom még pár évet, hogy aztán egy teljesen átlagos, hétköznapi, szürke felnőtt lehessen belőlem. – ekkora már lehajtott fejjel meredtem magam elé és vártam, hogy mikor dob ki minket az igazgató

-          Nézzék, nagyon meglepett az őszinteségével – pillantott Billre – de örülök, hogy a helyes irányt választotta és nem temetkezett a sok rosszba. Megmondom őszintén, hogy amikor az édesapja beadta a kérvényt, utánanéztem magának és elég meglepő dolgokat találtam. Azt meg tudná nekem mondani, hogy hol tartózkodott, amikor a rendőrség is kereste? – kérdezte Schiller igazgatónő, miközben egy mappába firkálgatott, gondolom Billről

-          Hosszú történet, de annyi a lényege, hogy meg akartam lépni a fatertól, mert elegem volt a szabályiból, de a tervezett egy-két óra helyett sajnos el kellett mennem a városból, mert a régi haveri társaságom be akarta hajtani rajtam a tartozásomat. Tudom, hogy egyből haza kellett volna mennem, de nem akartam aput belekeverni ebbe az egészbe, de apu nem olyan, mint anyám, aki szart arra, ha napokig nem voltam otthon. Fater bejelentette az eltűnésemet a rendőrségen, így amint tudomást szereztem róla haza akartam menni, de elkaptak a drogosok és nem engedtek el. Ennyi a sztori igazából.

-          És mondja, még most is szed valamit?

-          Nem. És soha többet nem is fogok. Csak a felejteni akartam és ezért csináltam

Persze, Bill beszélt erről velem őszintén, de még így is megrázó volt hallgatni, főleg, hogy én tudom a mögöttes tartalmat, amíg a nő nem.

Még sokat beszélgettek, én többnyire nem szóltam bele, mert nem éreztem szükségesnek. Először paráztam Bill szókimondó stílusa miatt, de hamar rá kellett jönnöm, hogy Schillernek tetszik, hogy Bill lemondott a drogról és jó útra tért.

A beszélgetés végén már-már lemondtam arról, hogy a fiamat felveszi az igazgatónő, de tévedtem.

-          Gratulálok Bill, a jövőhéttől ön az iskola diákja! – fogott kezet Billel, majd velem is a diri

-          Akkor mit kell hozni és mikor lesznek a vizsgái? – kérdeztem boldogan

-     A vizsgák a félév végén lesznek, addig hagyunk neki időd arra, hogy felkészüljön rájuk. A tanfelszerelést pedig majd a titkárságon tudja átvenni a jövőhéten. De ezen kívül természetes saját maguknak kell gondoskodni az íróeszközökről és a füzetekről is, illetve ha van rá most keretük akkor egy okostelefon beszerzése is jó ötlet lenne, mert sokszor azon kapnak kreatív feladatot.

-          Rendben, nagyon szépen köszönjük!

Az iskola megnézése után persze még egy csomó dolgot kellett Billel átbeszélni, de úgy gondolom, hogy ezek után már simán fog menni minden. Csak meg ne lepjen valami agyafúrt dologgal, ami miatt megint kimarad egy évet.

Schrei

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon régen volt rész, és az sem mentség, hogy egyetem mellett nehéz, viszont most megírtam a történet folytatását, amiben Bill élete tovább bonyolódik. Jó olvasást hozzá! :)

35.: Rögös út

A tárgyalás utáni napok viszonylag csendben teltek, mindenféle összezördülés vagy Leona nélkül. Mindannyiunknak kellett ez a pár nap, hogy lenyugodjunk annyira, hogy normálisan tudjunk egymással beszélni. Merthogy beszélnivalónk az volt, méghozzá nem is kevés. Diskurálnom kellett Leonával, hiszen mégiscsak a közös fiúnkról van szó, és Billel is, mert neki iskolába kell járnia és normális életet kell élnie, ami nem csak a szüntelen bulizásból áll. Egyszóval itt volt az ideje, hogy összekapjam magam apaként és helyrebillentsek mindent.

Az elhatározásomnak már kora reggel hangot adtam, amikor is megkértem Billt, hogy tegyen rendet a szobájába, ami leginkább egy hurrikán sújtotta területre emlékeztetett.

-          Bill, a mai naptól úgy döntöttem, hogy vége a lazsálásnak és a jó életnek. Tudom, hogy ki kellett heverned a dolgokat, amik veled történtek, de azt hiszem, elég időt hagytam erre. Mostantól össze kell magad szedned, és újra a normális mederbe terelni az életed. Ehhez ma anyádat is áthívom, de előtte még kérlek, pakolj össze a szobádba, mert ez így nem mehet tovább. – ültem le vele szembe az ebédlőasztalhoz

-          Nekem tökéletes minden, úgy, ahogy van. Anyám meg főleg nem kell hozzá. – jelentette ki teliszájjal

-          Nézd, anyádnak joga van téged bármikor látni, és ha most ideállít azt fogja mondani, hogy képtelen vagyok vigyázni rád és arra is, hogy felelősségteljesen neveljelek, ezért a gyámhivatalnál bejelentést tesz és az egész herce- hurca kezdődhet előröl. – tudom, hogy nem ez a legjobb módszer, de valahogy hatni kell rá

-          Biztos, hogy nem megyek vissza Roberthez!

Ezzel a kijelentéssel a témát lezártnak tekintettem, és nem is kívántam előhozakodni ezzel, amíg tűrhetően viselkedik. Mondjuk nem csak fenyegetésből mondtam neki, hanem ez az igazság. Leonát nem tilthatom el a fiától, viszont ahhoz, hogy minden így maradjon, Billnek is megfelelően kell viselkednie.

A reggeli után Bill elvonult rendbe rakni a szobáját, amire csak a zajból és a szitkozódásból tudok következtetni. Miután elmosogattam én is nekiláttam a háznak, mert amióta itt van a fiam, feltűnően nagy a rendetlenség. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy képtelen lenne a rend megtartására, csak fogalmazzunk úgy, hogy szerinte a szennyes bárhonnan képes a szennyestartóba vándorolni, úgy, ahogy a kajásedények is a mosogatóba.

-          Bill, miután végeztél a szemét kiválogatásával légy szíves takaríts is egy kicsit, mert látom, hogy kezdenek porolódni a bútorok. – mentem át a szobájába, miután végeztem az enyémmel

-          Oké, de fater, most anyám miatt csinálsz ekkor puccparádét? – nézett rám, miközben felvonta a szemöldökét

-          Nem, nyilván nem csak miatta, viszont nem akarom, hogy valami ócska kifogással iderángassa a gyámhivatalt. Ismerheted már annyira, hogy egy porcicába képes egy egérfészket bele látni.

Persze amennyi idő alatt Bill végzett a szobájával én végeztem konkrétan az egész lakással. A fiam ittléte alatt is próbáltam azért ügyelni arra, hogy a nappali, a konyha és a mosdók vendégképesek legyenek. Mármint nyilván nem csak miattuk van pakkba vágva minden, hanem magam miatt is. Alapvetően szeretem a rendet és ennek érdekében mindent elkövetek az egész házban.

Miután kellően ragyogott a ház, felhívtam Leonát, hogy jöjjön át, mert beszélnünk kell fontos dolgokról, amikben nem szeretnék egyedül dönteni, úgy, hogy ki se kértem a véleményét. A másik szándékom pedig az volt, hogy elásom a csatabárdot, legalább is annyira, hogy Bill számára biztosítva legyen a megfelelő családi légkör.

-          Bill, anyád egy negyed órán belül itt lesz. Viselkedj normálisan és próbálj meg nem beszólogatni neki. Nem szeretném ha tiszteletlen lennél, mert először is az anyádról beszélünk másodszor pedig egy hölgyről.

-       Oké, nem kell parázni, jófiú leszek. – mondta a kanapén fekve vagy én nem is tudom mit csinálva. Tényleg, a fiam olyan mutatványokra képes, amikre más ember nem, legalább is nem egy átlag. Mondjuk azt nem értem, hogy miért jó fejjel lefelé nézni a TV, de mindegy, ő tudja.

Amíg Leonára vártunk magamban gondolkodtam, hogy mit is fogok neki mondani. Tudtam, hogy Bill érdekében vissza kell fognom az indulataimat, amik Robert ellen irányulnak, viszont keménynek is kell lennem, hiszem mégiscsak nálam van Bill.

Amikor csöngettek Bill nagy nehezen feltápászkodott ülő helyzetbe, ami egy kész akrobata mutatvány volt és csoda, hogy ne esett le a kanapéról. Na, mindegy. Leonával a kötelezőkön túlesve leültünk a fehér bőrfotelekbe, amíg Bill a kanpén foglalt helyet.

-          Miért hívtál? Tom, nagyon nincs kedvem azt hallgatni, hogy milyen rossz anya vagyok és Robert pocskondiázását sem szeretném hallgatni….

-         Nem erről van szó, hanem Billről. Amúgy örülnék, ha néha túllátnál magadon és a vőlegényeden. Egyáltalán nem érdekel, hogy mit csináltok vagy mit nem. Szóval, azért hívtalak ide, mert meg kell beszélnünk Bill jövőjét és a hármunk kapcsolatának folytatását. Leona, ez így nem mehet tovább. Nem haragudhatsz rám örökké amiatt, hogy elhoztam a fiúnkat onnan, ahol csak a bántás érte. Leo, Robert viselkedése megengedhetetlen volt Billel szemben, és – ha már megtörtént – akkor örülök, hogy fény derült rá, és Billnek nem lett nagyobb baja. Neked is be kell látnod, hogy a vőlegényed bűncselekményt követett el a saját fiad ellen. És nem szeretném ragozni, de ha jól sejtem Bill nem véletlenül süllyedt le és kezdett drogozni.

-         Tudom, és teljesen igazad van, viszont az sem volt jogos, amit te műveltél. Nem azt mondom, hogy Robert ártatlan, mert nem az, de te odajöttél és leütötted. Ezért láttam jobbnak, ha Bill nálunk van; de ez csak egy hirtelen ötlet volt és a bíróságon már meg is bántam. Nyilván szeretném, ha a fiam velem lenne, de ennek nem fogom kitenni újra, éppen ezért nem is fellebbezek. De azt tudnod kell, hogy nem akarok teljesen kimaradni az életéből és szeretném tudni, hogy mi van vele. – még mindig Robert mellett van, de legalább belátja, hogy az ember nem normális

-          Leona, csak egy kérdés. Ha te eltiltottál tőle, akkor én most legyek olyan kedves és hagyjam, hogy beleszólj az életébe? Ezt te sem gondolhatod komolyan. Maximum értesülni fogsz róla, de beleszólni nem. Ha eddig nem tudtad kézbe venni a nevelését, akkor ezután sem fogod tudni, én pedig nem akarom, hogy elkallódjon. Be fogja fejezni a gimnáziumot, és le fog érettségizni, aztán majd eldönti, hogy merre tovább. – nem fogom hagyni, hogy vissza csússzon oda, ahonnan egyszer már kijött csak azért, mert az anyja nem ért vele egyet

-   Fater, én nem megyek oda vissza. Brad-et nem fogok elviselni a te kedvedért sem. Abba beleegyezek, hogy leérettségizzek, de ebbe nem. – szólt közbe Bill, aki eddig csendben ült a kanpén

-          Oké, de ki az a Brad? – fogalmam nem volt arról, hogy ki ez a tag

-        Egy szétcsúszott drogos, aki azt hiszi, hogy velem játszadozhat kedvére és hogy majd én elviszem helyette a balhét. Tavaly amikor belekeveredett valami rendőrségi ügybe, rám akarta kenni az egészet, de szerencsémre akkor éppen barátnőmnél voltam, így a szülei igazolni tudták, hogy nem csináltam semmit

-          Értem, akkor az iskolatémát majd egy kicsit később még megvitatjuk.

-          Oké…

Persze még nagyon sokat beszélgettünk Leonával, de nem nagyon jutottunk dűlőre. Abban sikerült megegyeznünk, hogy Billt láthatja és jöhet hozzá, amikor csak akar, de azt már nem engedtem, hogy bármibe is beleszóljon, mert abból megint csak Robert- dolog lesz.

Azt is tudtam, hogy a tény, miszerint Bill beleegyezett az iskolába még nem jelenti az akadályokkal kirakott út végét. Tisztában voltam azzal, hogy a neheze még csak most jön, hiszen meg kell emberelnem ezt a gyereket és egy tisztességes fiút kell belőle nevelnem, hogy majd később ne legyen gondja a törvénnyel, és egy normális életet tudjon élni. De idáig még rögös út vezet.