Apabőrbe bújt rocksztár

sziasztok! Tudom,hogy régen volt rész,de most volt csak időm rá. Figyelem: A történet újra Tom szemszögéből folytatódik!!! Jó olvasást hozzá,és várok minden véleményt! :)

19.: Egy hónappal a baleset után:

***Tom szemszöge***

Mi ez a furcsa érzés? Fáj mindem,valami feszíti a kezemet,hangokat hallok…. Mi történik? Hol vagyok? Érzem,hogy valaki fogja a kezemet és…és beszél is hozzám,de csak foszlányokat hallok.

Ki kell nyitnom a szemem,hogy rájöjjek,hogy hol vagyok.  Várjunk csak! Az öcsém hangja,Bill itt van.

-         Bill! – akartam mondani,de csak nyöszörögtem

-         Tom,itt vagyok…. – halottam most először tisztán amit mond

Érzetem, hogy elengedi a kezemet és halottam az ajtó csapódását.

Hamarosan visszajött de valakivel beszélt közben,majd éreztem,hogy valami hideg feltehetőleg fém hozzám ér.

-         Nemsokára ki fogja nyitni a szemét is,már ébren van,de még túl gyenge hozzá. Amikor nyöszörgött valószínűleg mondani akart valamit,csak nem tudott a csövek miatt. Minden rendben van most már nem kell aggódni, feltehetőleg hamarosan elhathatja a kórházat.

-         Köszönöm doktorúr,de mikor fogja kinyitni a szemét?

-         Nem tudom,nemsokára ez a lényeg.  Ahogy látom már most ki szeretné csak nem megy neki. Maga csak beszéljen hozzá,ő már mindent érteni fog. Nagy valószínűséggel valamit válaszolni fog majd,de nem lesz tisztán kivehető,hogy mit.

Ezután Bill beszélgetett velem,ahogy tudott. Egy darabig csak hallgattam,hogy miket mond,aztán erőt vettem magamon és kinyitottam a szemem. Hatalmas fény fogadott,ami bántotta a szemem,ezért azonnal vissza is csuktam őket.

-         Bántja a szemedet a fény?  - kérdezte lágy hangon az öcsém

-         Igen – szólaltam meg rekedtes hangon.

-         Jól van már kinyithatod. Lekapcsoltam a lámpát és behúztam a függönyt is egy kicsit.  

-         Köszönöm – mondtam hálásan

-         Nem fáj semmid Tom?

-         Már nem. Jól vagyok teljesen. – válaszoltam egy kicsit akadozva

-         Annyira aggódtam érted,nem is tudod elképzelni hány éjszakán át virrasztottam…

-         Mi történt? Mármint hogy kerültem ide?

-         Autóbaleseted volt. Egy kamionnal ütköztél frontálisan, csoda, hogy túlélted!

-         Ohh… - mondtam meglepve

-         De a lényeg ,hogy most már minden rendben van és hát hallottad a dokit is. Annyira boldog vagyok,hogy végre magadhoz tértél!

-         Mennyi ideig….

-         Több mint egy hónapig voltál kómában.

Ezután még nagyon sok mindenről beszélgettünk,de igazából csak jelentéktelen dolgokról,mert nem akart lefárasztani.

Őszintén hálás vagyok Billnek,hogy ennyi mindent megtett értem és a gyerekeimért is.

-         Mit mondtál a piciknek,hol vagyok?

-         Hogy el kellett utaznod bizonytalan időre,csak nem tudtál szólni mert olyan hirtelen történt és nekem is utánad kell mennem.

-         Köszönöm.

                                  *Egy héttel később*

-         Olyan jó,hogy végre otthon lehetek a családdal. – mondtam mikor már az autóban ültünk hazafelé jövet

-         Igen,hidd el nekem is mennyivel jobb,hogy nem kell aggódnom érted!

-         Vajon,hogy fognak fogadni a kicsik? – kérdeztem az öcsémtől bizonytalanul

-         Nem tudom,de azt hiszem nagyon hiányoztál nekik.

Egy hét telt el az ébredésem óta. Kijöhettem a kórházból mivel az orvosok nem találtak semmi rendellenességet. Hál Istennek nincsenek maradandó sérüléseim se,tehát minden rendben van velem.

Amikor beléptem az ajtón két jókedvű csöppség jött velem szembe és annyira megöleltek,hogy majdnem elesetem,de mégse.   

Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Ahogy ígértem itt is van a rész,amivel már egy jó ideje várattalak titeket. Remélem tetszeni fog,és sokan olvassátok majd!

18.: A folytatás:

-         A testvére kómába esett. De hál Istennek az éber verzióba,ha szabad így fogalmaznom. Nyugodjon meg csak azért jött be ennyi orvos,hogy ellenőrizni tudjuk és biztosan ne lépjen fel semmi komplikáció.

-         Azt hittem valami baj van….. Mármint úgy értem,hogy meghalt vagy ilyesmi. Mikorra várható,hogy magához tér?

-         Nem tudni,lehet,hogy csak pár nap,de akár 10-15 év is lehet.

-         Úristen! Nem lehet sehogy felébreszteni?

-         Nem. De ha beszél hozzá,vagy megérinti azt érezni fogja,bár nem reagál majd. Egyelőre az a lényeg,hogy az állapota stabil.

Nemsokára kiment az a sok orvos,így csak ketten maradtunk. Először nem mertem hozzáérni,hiszen,mi van ha valami bajt okozok neki. Nem szeretném elveszíteni az egyetlen testvéremet.

Később már beszéltem neki,bár tudtam,hogy semmi válasz nem várható mégis reménykedtem,hogy mond valamit. Elkotyogtam mindent ami bántott és amit érzek jelen pillanatban. Órákon keresztül csak beszéltem hozzá. A végén megérintettem a kezét,majd kicsit felbátorodva meg is fogtam. Anyuékat ma még nem láttam,de valószínűleg az épületben vannak. Nekem haza kéne mennem egy kiadós fürdés és alvás miatt,de nem merem itt hagyni Tomot. Sosem lehet tudni,hogy mire lesz szüksége amikor nem vagyok itt.

Dél felé hoztak enni,és büszkén jelentem,hogy ma többet ettem mint a baleset óta összesen. Jól esett az ebéd,bár elég fura íze volt. Biztos,hogy ez kaja és embereknek is jó? Nem éppen,na mindegy.

-         Fiam,haza kéne menned,de komolyan! – anya

-         De nem hagyhatom itt Tomot….

-         Mi is tudunk vigyázni rá,ráadásul szakképzett diplomata emberek figyelik minden rezdülését. – Gustav

-         Menny csak haza,fürödj le,és aludj. – Georg

-         Ezzel azt akarod mondani,hogy büdös vagyok?

-         Nem,dehogy,hisz fürdesz itt is,ha jól tudom. – apa

-         Igen,hogyne tisztálkodnák!?

-         Tudod Bill neked is jár egy kis pihenés. Nem tesz jót sem a szervezetednek sem a külsődnek a nem alvás. Menj csak mi majd itt maradunk vele. Vegyél egy forró fürdőt egyél valamit és pihenj le. – David

-         Oké,de akármi van azonnal hívtok. Még akkor is ha a szempillái rezdültek csak meg.

-         Menjél már! – Georg

Úgy tettem ahogy David „parancsolta”,így vettem egy  forró zuhanyt,ami igazán jól esett,majd kajáltam és elaludtam. Nem tudom,hogy mennyit  szunyókáltam,de arra keltem fel,hogy csörög a telefonom. Nem is néztem,hogy ki hív csak felvettem. A hívás közben kiderült,hogy a rendőrök kerestek a balesettel kapcsoltban. Pár perc múlva már úton voltam a rendőrkapitányság felé. A bemutatkozás és egyéb normák után jöhetett aminek jönnie kell ilyenkor.

-         A baleset okozója újra beszélni szeretnem magával.  –rendőr

-         De én nem akarok,sőt határozottan elutasítom a dumcsizást.

-         Újra el szeretné mondani,hogy mi miért és hogyan történt.

-         De engem ez nem érdekel,csupán egy dolog izgat de az nagyon méghozzá,hogy a bátyám minél előbb felébredjen!

-         Sajnos meg kell hallgatnia.

Remek,már megint akaratom ellenére csinálják. Miután újra elmondta Edward a történetet,most már nem tagadta,hogy egyedül Ő a hibás a balesetért. Nem kifejezetten nyugtatott meg,de jó tudni,hogy elveszik a jogsiját és egy jelentősebb összeget is ki kell fizetnie és ha netán valami történik Tommal börtönbe is kerülhet. Miután végeztünk a beszélgetéssel elvitték Edwardot,én pedig bent maradtam,mint megtudtam újra hivatalosan kihallgatnak,csak azért,hogy tiszta fejjel is ugyanazt mondom-e mint ezelőtt.

-         Jól van uram. Legyen szíves elmondani az egészet elölről,lassan,minden szavát megfontolva. Minden apró maga számára akár jelentéktelen dolgot is mondjon el. Időpontok,nevek is kellenek! – utasított a rendőr.

-         A baleset előtti éjszaka megbeszéltük,hogy Tom barátnője - aki most már csak volt – Ria Sommerfeld átjön vacsorázni másnap este 6 körül. A randi napján én főztem a vacsorát,és az én feladatom lett volna anyuékhoz levinni a gyerekeket,de a nevelőapám elvágta az úját gitárpengetővel és be kellett vinni a sebészetre így otthon maradtak a kicsik. Ria nem tudott róluk és ezért amikor tudomást szerezett róluk kiborult és követelte,hogy a bátyám vigye haza azonnal. Tom azt mondta,hogy max. egy óra és itt van. Órákon keresztül hiába vártam,hogy hazajön egyszerűen nem jött. Hajnalba jött a telefon,hogy súlyos autó balesete volt. Ez után nem tudom mit történt valószínűleg elájultam,mert arra ébredeztem,hogy valaki lágyan pofoz. Akkor vettem észre a családomat és a bandatársaimat. Azonnal elindultunk a kórházba és innen már tudják mi történt.

-         Milyen gyerekek?

-         Tomnak 3 éve születtek ikrei.

-         Ki az édesanyjuk és miért nem hozzá vitték a gyerekeket,ha már nincsenek együtt a szülők?

-         Mert a lány meghalt,a nagyszülőknek a tartózkodási helyét nem ismerjük.

-         Próbálták felvenni a velük a kapcsolatot?

-         Nem. A lány teherbeesése után megszakítottuk velük a kapcsolatot és csak az anya haláláról értesültünk és,hogy Tomnál maradnak a gyerekek.

-         Értem.

Még sok mindent kérdezgettek Stelláról is,de hát csak annyit mondtam amennyit tudtam.

Később hazamehettem,így visszafeküdtem aludni. Végre valahára semmi és senki nem zavart meg. Zavartalanul aludtam,de végig Tommal álmodtam. Vajon mi lesz vele? Mikor fog felépülni? Vajon teljesen meg fog gyógyulni,vagy maradnak sérülései? Hát bizony ez a jövő titka…

*Komit kaphatok?* 

1 év

Sziasztok! Tudom,hogy régen volt már rész,de ígérem,hogy holnapra biztosan itt lesz.
Amint látjátok ennek a bejegyzésnek 1 év a címe. Ma pontosan egy éve létrehoztam a második blogomat,ami Tokio Hotellel foglalkozik. 
Ebben az egy évben összesen 1.595 látogató volt ami ami azt jelenti,hogy egy hónapban átlagosan 133 látogatóm volt. Azt tekintve,hogy nagyon sok TH-s bloggal találkoztam szerintem nagyon jó arány,bár visszajelzések nem nagyon érkeztek,amit furcsállok is. 
A legforgalmasabb hónap 2013. januárja volt ; 266 megtekintéssel.
Köszönöm azoknak akik rendszeresen olvassák a blogot, küldtek visszajelzéseket és megtalálták az oldalt. Remélem a jövőben is számíthatok rátok. :) 

Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Meghoztam a 17.részt amiben fény derül a baleset okára,na de többet nem árulok el. Jó olvasást. :)

17.: Mi történt?

A reggel megváltás volt számomra,pedig nem aludtam semmit. Még csak pár órája ülök Tom mellett,de úgy érzem,hogy napok teltek el. A rendőrök már az éjszaka folyamán kétszer is kihallgattak,de semmi normálissal nem tudtam szolgálni. Riával is beszéltek,de ő sem tud semmiről.

Megtudtam,hogy a kamion sofőrje nem szenvedett olyan súlyos sérüléseket mint Tom,de ő is kórházba került,és kiderült,hogy ő a hibás. Tom teljesen normálisan,minden szabályt betartva jött hazafelé,mikor a baleset történt. De könyörgöm,ez nekem vagy Tomnak,hogy segít? Azért jó tudni,hogy az ártatlan bátyám akár meg is halhat egy idióta miatt. Pfff…Inkább nem is agyaltam rajta többet,mert tudom,hogy az ilyeneken nagyon felhúzom magam.

-         Haza kéne menned! – apa

-         Nem,itt maradok Tom mellett. Nem tudni,hogy mikor lesz szüksége rám…. A gyerekek?

-         Megoldottuk,te ne aggódj e miatt.

-         Félek…egyszerűen rettegek,hogy Tom nem éli túl.

-         Bill,tudom,hogy most nehéz neked,de hidd el a bátyád nagyon erős.

-         Mi van ha mégsem olyan mint mutatja?

-         Fiam,egy frontális ütközésnél csoda,ha valaki életben marad. Az tény,hogy a kamion sofőr megúszta könnyebben,de Tom autóval volt. Csoda,hogy él.

-         Tudom,de akkor is.

Órák múlva bejött az orvos,ellenőrizte Tomot,de hála Istennek mindent rendben talált. Azt mondta,hogy túl van az életveszélyen és nagy esélye van.

Gustavék is bent voltak nála,de csak egy kis ideig,mert nem akarták így látni,na meg volt egy kis dolguk is. Tény,így sebes arccal,gipsszel a karján,gépeken nem szép látvány,de én akkor is itt maradok és várok amíg fel nem ébred.

Dél körül nekem is hoztak enni,így kajáltam egy keveset. Jó,tudom,hogy nem segítek Tomnak azzal,hogy koplalok,sőt talán ártok is,hiszen ha kell a vérem,nem tudok adni annyit,de egyszerűen nem tudok enni. Érzem,hogy éhes vagyok,de nem megy.

Később a doktor úr visszajött rendőri kísérettel.

-         Uram,kérem jöjjön velem, a baleset okozója beszélni szeretne magával.

-         De én nem akarok dumálni vele. Örüljön,hogy még nem jöttem rá,hogy ki az…..

-         El szeretné mondani,hogy mi történt.

-         Nem lehetne a szüleimnek vagy valaki másnak? Nem vagyok olyan állapotban.

-         Sajnálom.

Lehet valaki nálam szerencsétlenebb?.... Nem hiszem.

Ahogy átballagtunk a másik szobába átgondoltam a helyzetet: semmit nem javítok azzal,hogy neki ugrok vagy ordítozok,tehát szépen csendben meghallgatom amit akar majd….majd nem tudom. A bemutatkozás,meg az egyéb normák után jöhetett a kérdezősködés.

-         Elmondjam, vagy kérdezel?  - Edward,mint kiderült  

-         Mond!

-         Épp mentem hazafelé a munkából hulla fáradtan,nem hittem,hogy jön valaki az úton. Békésen haladtam ,mikor egy pillanatra valószínűleg elszundítottam,mikor hirtelen észre vettem a fényszórókat azonnal elrántottam a kormányt,de nem volt esélyem,hogy kikerüljem. Sajnálom,nem akartam bajt okozni. Honnan kellett volna tudnom,hogy jön valaki? Annyit láttam,hogy egy sportkocsi közelít felém. De valószínűleg nem csak én voltam a hibás,mert ha jól tudom,nem jött mögöttem semmi,így ő még simán elrán…

-         Tessék? Jól hallottam,hogy azt mondta,hogy nem csak maga a hibás?

-         Igen,szerintem nem….

-         Tehát, maga hulla fáradtan vezet és elalszik és még a bátyám a hibás aki MINDEN szabályt BETARTVA jött haza? Na ne röhögtessen már! Ki adott magának jogosítványt ha az alapvető KRESZ-t nem tudja?

-         Te talán nem lennél fáradt egy 12 órás műszak után?

-         Tudja,lehet,hogy én nem fizikai munkát végzek,de én is el tudok fáradni otthon is…

-         Ja.. száj hősködni könnyű.

-         Tisztában van maga azzal,hogy a bátyám meg is halhat?

-         Mondtam már,hogy sajnálom.

-         Sokra megyek ezzel,ha meghal és rám maradnak a gyerekek.

-         De mit tehettem volna?

-         Például nem ül volán mögé fáradtan,nem alszik el……

Nemsokára vége lett a beszélgetésünknek mivel én egyszerűen felálltam és kijöttem. Nem akarom hallani,hogy a bátyám a hibás,mikor a rendőrök is tisztán,feketén fehéren megmondták,hogy Tom nem hibázott.

Amikor visszaértem a Tom kórtermébe egy csomó orvost pillantottam meg akik a bátyámat piszkálták. Láttam,hogy valamit a gépeken matatnak,de nem tudtam,mit csinál pontosan. Hirtelen átfutott az agyamon az a sok kórházas film amit láttam,és nem valami jó következtetésre jutottam. Ezekben a filmekben általában akkor vannak benn egy teremben ilyen sokan mikor meghal valaki. Nem sok kellett,hogy össze ne essek. De rájöttem,hogy nem halhatott meg mivel hallom az egyenletes csipogást,így a szíve nem állt meg. Ekkor az egyik orvos meglátott és felém fordult és oda jött hozzám. Az arcáról ítélve valami rosszat fog közölni velem.

-         Jó napot uram! - doki

-         Jó napot doktor úr. Mi történt miért van itt ilyen sok ember?

-         A testvére…….    

Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Meghoztam a 16.részt is,amiben kiderül,hogy mi történt Tommal,sikerült-e vagy sem. Ha megfigyelitek,látni fogjátok,hogy szemszög váltás van,ami nem véletlen.(Amíg nem írom,hogy megváltozott,folyamatosan Bill szemszögéből fog folyni a történet.) Na de jó olvasást! :)

16.:  Kérdések sorozata

Az egész életem lepörgött előttem és tudtam,hogy már nem tudom elrántani a kormányt sem,így frontálisan nekimentem a kamionnak. Éreztem,hogy az autó megpördül vagy valami ilyesmit csinál;nem nagyon voltam már magamnál ekkor. Az utolsó emlékem,hogy bevertem a fejemet és rohadtul fáj a kezem.

*Bill szemszöge*

Hol lehet már ilyen sokáig? Azt mondta,hogy nemsokára jön,ha valami nem így alakul felhív,hogy nem jön vagy késik. Nem értem,Tom nem ilyen,tudja,hogy mennyire aggódom érte. A telefonján sem értem,el furcsa érzésem van vele kapcsolatban,de nem tudom mi ez.

-         Bill,mikor jön haza apa? Álmos vagyok!  - Charlotte

-         Nem tudom,de majd én megfürdetlek titeket és ágyba teszlek,nem kell velem várnotok.

-         De én apával akarok fürdeni! – Chris

-         Tudom,de nincs itthon és nem tudom mikor jön haza,ha egyáltalán ma ez megtörténik.

-         Én akkor is vele fürdök!  - Chris

-         Felőlem,de addig játszatok valamit,ne csak üljünk. Meséljetek nekem.

-         Te mesélj nekünk! – Charlotte

-         Jó. Tehát egyszer volt hol nem volt……..

Órákig csak meséket mondtunk,de Tom nem telefonált. Éjfél körül,mikor járkáltam a házban megtaláltam Ria telefonszámát. Tudtam,hogy ilyenkor pofátlanság,de a bátyámról van szó és ilyen helyzetben nem érdekel,hogy hány óra van.

-         Igen ki az? – szólt a telóba Ria hulla fáradtan

-         Szia, Bill vagyok és csak azt….

-         Nem érdekel hadj aludni.

-         Ria, figyelj,engem nem érdekel,hogy mi van közted és a bátyám között,csak annyit szeretnék megtudni,hogy nálad van-e.

-         Miért lenne itt?

-         Ne szórakozz már légy szíves! Mióta elmentetek nem jött haza. Este hét óta várom! Ria,nálad volt utoljára…..

-         Bill hidd el nincs itt. Ha nem hiszel nekem akkor gyere át,megadom a címet is.

-         Elhiszem,csak aggódok.

Később anyuéknál sem jártam sikerrel,ők is csak döbbenten kérdezték,hogy mi van. Hajnali háromkor aztán jött egy telefon hívás,amiben közölték,hogy Tomnak súlyos autóbalesete volt és valószínűleg nem éli túl. Ahogy ezt kimondta én összecsuklottam és elájultam. Nem tudom,hogy zárt ajtón keresztül,hogy jutottak be,de Gustavék hangjára ébredtem fel. Ők is tudták,már,hogy mi a helyzet,de a gyerekeknek nem mondták el.

-         Bill,tudom,hogy nehéz,mert nekünk is de be kell jönnöd a kórházba. – apa

-         Ne…nem akarom látni Tomot. Így nem.

-         Tudom,nem muszáj be menni hozzá,csak vért kell adni neki és el kell mondani a rendőröknek amit tudsz. Na ja mi nem szolgáltunk értelmes magyarázattal.

-         A gyerekek….

-         Jól vannak. Kicsit megijedtek amikor bejöttünk,de semmi gáz nem volt. Őket mi kérdeztük,de valami piros hajú néniről hadováltak aki Charlotte szerint Ariel. Bill,miről beszéltek a kicsik?

-         Tom pár hete összejött egy lánnyal,ő volt itt nálunk,de szakítottak. A lányt is hívtam,hogy hol lehet Tom mert ő vitte haza.

-         Akkor induljunk a kórházba,nem lehet tudni meddig tar ki a vér……

-         Ne,kérlek….

Gyorsan elindultunk otthonról és úgy döntöttünk,hogy a gyerekek is jönnek velünk. Nem volt időnk arra,hogy elhelyezzük őket.

Út közben hatalmas dugóba keveredtünk,így csak vártunk és vártunk,amíg oda nem jött hozzánk a rendőr,hogy elmondja miért alakult ki ez a tömeg.

-         Jó éjszakát kívánok. – rendőr

-         Jó éjszakát!

-         Ha nincs nagyon fontos dolguk forduljanak vissza mert baleset volt,így most helyszínelünk. Elég nagy a baj szóval órákig eltarthat.

-         Milyen autók ütköztek? – én

-         Egy szürke Audi R8-as és egy kamion.

-         Mi az Audi rendszáma?

-         Nem nagyon mondhatnám el,de *találj ki egy rendszámot*. Megtudhatnám,hogy miért?

Először azt hittem rosszul hallok,aztán anya hátrafordult hozzám,hogy minden oké-e,de én akkor már nem voltam az autóban;egyenesen a roncsokhoz futottam. Ott a rendőr megpróbált lefékezni engem,de nem sikerült neki. Láttam, a vezető fülke teljesen összepréselődött,a motorháztető kinyílva szal az egész autó roncs volt. Leguggoltam a roncs mellé és csak néztem. A rendőr lámpák fényében láttam az aszfalton Tom vérét is,nem tudtam felfogni,hogy a még néhány órája vidáman nevetgélő bátyám meghalhat. Tudtam,hogy sietni kéne,de nem bírtam mozdulni sem.

-         Uram,kérem jöjjön el onnan! Jól van? – rendőr

-         Maguk látták,amikor kiszedték a fiút a kocsiból?

-         Igen,de miért kérdezősködik,ennyit a balesetről?

-         Mert az Audi vezetője a bátyám.

-         Tessék?

-         Jól hallotta. A kórházba megyünk hozzá.

Ezután szabad utat biztosítottak nekünk,így könnyen eljuthattunk a megadott helyre. Miután adtam vért,jöttek a rendőrök és kikérdeztek.

Az orvos mondta,hogy nyugodtan bemehetek hozzá,így nagy bátorsággal elindultam az ajtó felé. Amikor benyitottam szörnyű látvány fogadott; Tom lélegeztető gépen,na meg ki tudja,hogy még milyen gép nem volt rákötve. Leborultam az ágya mellé és csak zokogtam. Tudtam,hogy erősnek kell lennem,de nem ment. Szóltam, anyuéknak,hogy hozzanak nekem ruhát,mert itt maradok,nem mozdulok Tom mellől.

Később a doki azt mondta,hogy a bátyám állapota stabil lett,így már nagyobb esélye van a túlélésre,de még így sem 100%,hogy túléli.

-         A testvérének,súlyos sérülései vannak,de már van remény.

-         Istenem…

-         De ugye teljesen fel fog épülni?

-         A fejsérülése és a kartörése nagyon súlyos,de meg van rá az esély. Egyelőre a túlélés a cél.

Miután megvizsgálta Tomot kiment,és helyére jött a nővér a cuccaimmal.

Egész éjszaka nem tudtam aludni,de ott volt,Tom aki számomra a világon a legfontosabb ember….