Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Meghoztam a 16.részt is,amiben kiderül,hogy mi történt Tommal,sikerült-e vagy sem. Ha megfigyelitek,látni fogjátok,hogy szemszög váltás van,ami nem véletlen.(Amíg nem írom,hogy megváltozott,folyamatosan Bill szemszögéből fog folyni a történet.) Na de jó olvasást! :)

16.:  Kérdések sorozata

Az egész életem lepörgött előttem és tudtam,hogy már nem tudom elrántani a kormányt sem,így frontálisan nekimentem a kamionnak. Éreztem,hogy az autó megpördül vagy valami ilyesmit csinál;nem nagyon voltam már magamnál ekkor. Az utolsó emlékem,hogy bevertem a fejemet és rohadtul fáj a kezem.

*Bill szemszöge*

Hol lehet már ilyen sokáig? Azt mondta,hogy nemsokára jön,ha valami nem így alakul felhív,hogy nem jön vagy késik. Nem értem,Tom nem ilyen,tudja,hogy mennyire aggódom érte. A telefonján sem értem,el furcsa érzésem van vele kapcsolatban,de nem tudom mi ez.

-         Bill,mikor jön haza apa? Álmos vagyok!  - Charlotte

-         Nem tudom,de majd én megfürdetlek titeket és ágyba teszlek,nem kell velem várnotok.

-         De én apával akarok fürdeni! – Chris

-         Tudom,de nincs itthon és nem tudom mikor jön haza,ha egyáltalán ma ez megtörténik.

-         Én akkor is vele fürdök!  - Chris

-         Felőlem,de addig játszatok valamit,ne csak üljünk. Meséljetek nekem.

-         Te mesélj nekünk! – Charlotte

-         Jó. Tehát egyszer volt hol nem volt……..

Órákig csak meséket mondtunk,de Tom nem telefonált. Éjfél körül,mikor járkáltam a házban megtaláltam Ria telefonszámát. Tudtam,hogy ilyenkor pofátlanság,de a bátyámról van szó és ilyen helyzetben nem érdekel,hogy hány óra van.

-         Igen ki az? – szólt a telóba Ria hulla fáradtan

-         Szia, Bill vagyok és csak azt….

-         Nem érdekel hadj aludni.

-         Ria, figyelj,engem nem érdekel,hogy mi van közted és a bátyám között,csak annyit szeretnék megtudni,hogy nálad van-e.

-         Miért lenne itt?

-         Ne szórakozz már légy szíves! Mióta elmentetek nem jött haza. Este hét óta várom! Ria,nálad volt utoljára…..

-         Bill hidd el nincs itt. Ha nem hiszel nekem akkor gyere át,megadom a címet is.

-         Elhiszem,csak aggódok.

Később anyuéknál sem jártam sikerrel,ők is csak döbbenten kérdezték,hogy mi van. Hajnali háromkor aztán jött egy telefon hívás,amiben közölték,hogy Tomnak súlyos autóbalesete volt és valószínűleg nem éli túl. Ahogy ezt kimondta én összecsuklottam és elájultam. Nem tudom,hogy zárt ajtón keresztül,hogy jutottak be,de Gustavék hangjára ébredtem fel. Ők is tudták,már,hogy mi a helyzet,de a gyerekeknek nem mondták el.

-         Bill,tudom,hogy nehéz,mert nekünk is de be kell jönnöd a kórházba. – apa

-         Ne…nem akarom látni Tomot. Így nem.

-         Tudom,nem muszáj be menni hozzá,csak vért kell adni neki és el kell mondani a rendőröknek amit tudsz. Na ja mi nem szolgáltunk értelmes magyarázattal.

-         A gyerekek….

-         Jól vannak. Kicsit megijedtek amikor bejöttünk,de semmi gáz nem volt. Őket mi kérdeztük,de valami piros hajú néniről hadováltak aki Charlotte szerint Ariel. Bill,miről beszéltek a kicsik?

-         Tom pár hete összejött egy lánnyal,ő volt itt nálunk,de szakítottak. A lányt is hívtam,hogy hol lehet Tom mert ő vitte haza.

-         Akkor induljunk a kórházba,nem lehet tudni meddig tar ki a vér……

-         Ne,kérlek….

Gyorsan elindultunk otthonról és úgy döntöttünk,hogy a gyerekek is jönnek velünk. Nem volt időnk arra,hogy elhelyezzük őket.

Út közben hatalmas dugóba keveredtünk,így csak vártunk és vártunk,amíg oda nem jött hozzánk a rendőr,hogy elmondja miért alakult ki ez a tömeg.

-         Jó éjszakát kívánok. – rendőr

-         Jó éjszakát!

-         Ha nincs nagyon fontos dolguk forduljanak vissza mert baleset volt,így most helyszínelünk. Elég nagy a baj szóval órákig eltarthat.

-         Milyen autók ütköztek? – én

-         Egy szürke Audi R8-as és egy kamion.

-         Mi az Audi rendszáma?

-         Nem nagyon mondhatnám el,de *találj ki egy rendszámot*. Megtudhatnám,hogy miért?

Először azt hittem rosszul hallok,aztán anya hátrafordult hozzám,hogy minden oké-e,de én akkor már nem voltam az autóban;egyenesen a roncsokhoz futottam. Ott a rendőr megpróbált lefékezni engem,de nem sikerült neki. Láttam, a vezető fülke teljesen összepréselődött,a motorháztető kinyílva szal az egész autó roncs volt. Leguggoltam a roncs mellé és csak néztem. A rendőr lámpák fényében láttam az aszfalton Tom vérét is,nem tudtam felfogni,hogy a még néhány órája vidáman nevetgélő bátyám meghalhat. Tudtam,hogy sietni kéne,de nem bírtam mozdulni sem.

-         Uram,kérem jöjjön el onnan! Jól van? – rendőr

-         Maguk látták,amikor kiszedték a fiút a kocsiból?

-         Igen,de miért kérdezősködik,ennyit a balesetről?

-         Mert az Audi vezetője a bátyám.

-         Tessék?

-         Jól hallotta. A kórházba megyünk hozzá.

Ezután szabad utat biztosítottak nekünk,így könnyen eljuthattunk a megadott helyre. Miután adtam vért,jöttek a rendőrök és kikérdeztek.

Az orvos mondta,hogy nyugodtan bemehetek hozzá,így nagy bátorsággal elindultam az ajtó felé. Amikor benyitottam szörnyű látvány fogadott; Tom lélegeztető gépen,na meg ki tudja,hogy még milyen gép nem volt rákötve. Leborultam az ágya mellé és csak zokogtam. Tudtam,hogy erősnek kell lennem,de nem ment. Szóltam, anyuéknak,hogy hozzanak nekem ruhát,mert itt maradok,nem mozdulok Tom mellől.

Később a doki azt mondta,hogy a bátyám állapota stabil lett,így már nagyobb esélye van a túlélésre,de még így sem 100%,hogy túléli.

-         A testvérének,súlyos sérülései vannak,de már van remény.

-         Istenem…

-         De ugye teljesen fel fog épülni?

-         A fejsérülése és a kartörése nagyon súlyos,de meg van rá az esély. Egyelőre a túlélés a cél.

Miután megvizsgálta Tomot kiment,és helyére jött a nővér a cuccaimmal.

Egész éjszaka nem tudtam aludni,de ott volt,Tom aki számomra a világon a legfontosabb ember….