Doroshi Seemann

Sziasztok! Ma nem a befejezést hoztam ( majd csak holnap), hanem egy másik történetet, amit NEM én írok.
Nemrég érkezett erre a blogra egy komment, amire válaszoltam e-mailben is, így azóta levelezünk egymással, a beszélgetések során kiderült, hogy ő is ír, de sehol nem publikálja DE nekem elküldte a bevezetőt és megengedte, hogy felrakjam a blogra.
Jó olvasást hozzá! FIGYELEM: Doroshinak nagyon jól esne, egy - két vissza jelzés!

Az író Doroshi Seemann!!!



                                                    Bevezető

A nevem Mick Thomson. 17 éves vagyok. Itt ülök a barátnőm holtteste mellett karjaimban az újszülött lányommal. Félek, haragszom a világra, boldog vagyok és szomorú. Azt hiszem még sírok is. Tabita McRose jó ember volt, teljes szívemből szerettem és most mégis elveszítettem, csak azért mert nem volt pénzünk védekezni. Szánalmas.

Akkor tudtam, meg hogy állapotos mikor már 2 hónapos volt a magzat. Nem tűnt fel neki semmi egyéb, még a hasa se volt nagyobb a normálisnál, egyszerűen csak késett a mensese. Megállapodtuk abban, hogy senkinek se mondjuk el, és hogy amint meglátszik, rajta hogy várandós elszökik otthonról. Az utálatos apja talán még lelőni is képes lett volna az anyja pedig szokásához szerint a háttérbe vonulva figyelné az eseményeket egy monoklival a szeme alatt.

Tab egy régi romházban szállt meg. Vittem neki párnákat, takarót, matracot, minden nap segítettem neki iskola után. Otthonról csempésztem neki ételt. Egészen jól volt addig a napig, míg egy hatalmas vihar jött Des Moines fölé. A szobámban tűkön ülve vártam hogy mikor lesz már vége és mehessek a hozzá. Egy órán után annyira lecsendesült  hogy útnak indultam. Csak egy táskát vittem ruhákkal, meleg teával és egy szendviccsel. Mikor odaértem  le voltam döbbenve. Tabita teljesen bőrig ázott, fehér volt, mint a fal és reszketett. Minden takarót és ruhát magára húzott. A szemembe nézve csak elmosolyodott. Annyit mondott, hogy csak megfázott, de nem lesz baja, csak a kicsi nyugtalankodik.

Nem tudott meggyőzni, bármennyire is szerettem volna hinni neki nem ment. Teljesen olyan volt mintha azt kérdezné;nekem hiszel jobban vagy a szemednek? Igazam lett. Tabita félholtan, de kihordta a gyereket, akit időközben nagyon megutáltam. Csak azt éreztem, hogy ő az oka mindennek. Miatta van, hogy életem szerelme ilyen állapotba került. Meleg otthon helyett egy romban vacog miközben a lázát próbálom levinni.

Ez idő alatt arra kérlelt, hogy olvassak könyveket arról hogyan lehet biztonságban megszülni. Mivel nem volt szívem ellenkezni elmentem a könyvtárba és egy rakat könyvet kölcsönöztem ebben a témában, még a kismama korszakról is. Ott ültem mellette és egész nap olvastam neki. Ő a vállamra dőlt, néha elaludt. Ilyenkor próbáltam magamban folytatni, de azonnal felébredt. Így mikor eljött a nagy nap teljesen fel voltunk készülve, bár inkább csak én.

Viszonylag gyorsan ment le a folyamat, és miután házilag sterilizált eszközökkel elvágtam a kislányom köldökzsinórját csak a nevét mondta ki.

-          Carolin Mabel Thomson – mosolygott ránk majd otthagyott engem egy síró újszülöttel… a lányommal.

Most itt ülök és várom, hogy a mentők kijöjjenek és reménykedek, hogy nem kerülök emiatt börtönbe.