B.U.É.K.

TH-ban és sikerekben gazdag újévet kívánok minden olvasómnak!

World behind my wall

Sziasztok! Egy hosszabb kimaradás után meghoztam a következő részt, ami mérföldkő Bill életében. Jó olvasást hozzá! :D

4.:  Romantikus

Az előző randi után úgy gondoltam, hogy inkább itthon lepem meg valamivel.  Reggel mikor beértem a stúdióba már úgy kezdtem, hogy bementem Davidhoz:

-          David lenne egy olyan kérésem, hogy szeretném előbb befejezni a próbát! – mondtam ki egy szuszra

-          Miért? – ja, ilyen bőbeszédű, ha valamivel el van foglalva

-          Mert szeretném meglepni Barbit egy ebédfélével, ami nem egy órás munka.

-          Ki az a Barbi és miért? – fel sem nézett az irataiból, csak félvállról beszélt hozzám

-          David, letennéd azokat egy percre? Nem mondták neked, hogy modortalanság, amit csinálsz? Egyébként a barátnőm és csak mert.   

-          De akkor ki fog próbálni? Bill mondtam, hogy a magánéleted nem mehet a karriered rovására! – tette le végre a papírokat

-          Nem fog semmi a karrieremre menni, ma a fiuk bent maradnak, zenés próbán én meg majd utána maradok egyedül! Te sem gondolhatod komolyan, hogy örökre egyedül leszek ez miatt?

-          Legyen, de ebből ne csinálj rendszert oké?

Szóltam a fiuknak, hogy kezdjék el nélkülem, mert elmegyek, csak holnap leszek bent, ami nekik elvileg szabadnap.

Gyorsan bevásároltam, ami max két óra lett volna, de folyton autogramot kellett osztogatnom, közös fénykép kellett, beszélgetni a rajongókkal.

-          Miért te vásárolsz? –kérdezte az egyik lány, mikor feleszmélt a bámulásból

-          Hát, mert most ilyen kedvem volt, Tom meg különleges kaját akar enni. – mosolyogtam rá bájosan

-          És ő hol van? – jött az újabb kérdés

-          Studióban. Én holnap megyek, úgyhogy ma én vagyok a soros.

Kész rémálom volt megszabadulni tőlük, de sikerült. Hál’ istenek a kaja sem olvadt fel, amíg hazaértem.

Úgy döntöttem, hogy valami igazán finomat, valami ütőset csinálok neki. Tudtam róla, hogy agyon édesszájú ezért csokitortát is megpróbáltam sütni, több-kevesebb sikerrel.

-          Szia kicsim, mit csinálsz? – jött be a konyhába anyu

-          Sütök, főzök, próbálom nem szénné égetni a kaját. – mosolyogtam rá két puszi között

-          Kinek lesz ennyi minden? – lépett be apu is

-          Randim lesz, és ezért; de nem kell aggódni max a Barbi meg én kapunk ételmérgezést! –nevettem saját magamon

-          Randi?? Barbi?? Én miért nem tudok erről semmit? Titkolózunk előttem fiacskám?

-           Dehogy, csak még nem látom azt, hogy eljött volna az ideje, annak, hogy találkozatok.

Miután letudtam anyut is mehetett tovább a készülődés. Mikor végre valahára végeztem a kajával mehettem átöltözni.

Lezuhanyoztam, majd alsónadrágban megálltam a gardróbom előtt és tanakodtam, aminek a vége az lett, hogy jöjjön Natali, a sminkesünk.

-          Na, mi a baj Bill? – na, ja ő már megszokta ezt tőlem

-           Nincs egy göncöm se! A hajam lenőtt, a kinézetem botrányos, de komolyan!

-          Semmi baj, itt van egy kisebb háznyi cuccod, a hajad meg megcsinálom, csak ülj le, mert amilyen magas vagy, nem érlek fel!

Nat kivágta a hajam, aminek következtében kosz lett a lakásban, majd adott tanácsokat, hogy mit vegyek fel.

A végén Toby küldtem el Barbiért, hogy én addig nyugodtan elkészülhessek.  Fekete csőnadrág, fehér izompólóval és egy levés parfüm és már kész is vagyok. 

A házban terjengtek a frissen sült torta és a kaja illatai, ami még jobban megbolondította, az amúgy is vanília illatú házat.

A randi elején egy kicsit feszült volt a hangulat, de hamar feloldódtunk, igaz, miután megittunk egy pohár vörösbort. A vacsora nagyon jó hangulatban telt, imádta a csokitortámat és a ház hangulatát is egyaránt.

-          Bill ugye most nem azt akarod, amire gondolok? – lett hirtelen komolyabb, amitől meg is ijedtem egy picit

-          Dehogy, nem vagyok olyan, ráérünk, nem kell siettetni semmit.

Úgy döntöttünk, hogy ma nálam alszik, de természetesen külön ágyban, ezért megágyaztam neki a vendégszobában.  Mire Tom hazaért elcsendesedett a ház, bár én még fent voltam és TV-t néztem a nappaliban.

-          Hát te? Azt hittem, hogy már rég ágyban vagy! – döbbent meg a bátyám

-          Nem tudok aludni! – jelentettem ki halkan

-          Miért beszélsz halkan? 

-          Itt van Barbi; fent alszik a vendégszobában.

-          Mi a…..? Miért nem veled? Ember normális vagy? – förmedt rám, szokás szerint

-          Nem akarja elsietni, szívem szerint vele aludnák, de nem akarom elijeszteni magam mellől az egyetlen nőt, akinek nem a pénzem kell.

Tom hamar elment aludni, ami nekem jó hír volt, mivel egyedül lehetettem a gondolataimmal. A következő emlékem, hogy valaki simogatja az arcom és halkan beszél hozzám, de nem láttam tisztán. Anyu? 

World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a történet folytatását, amiben Barbi már több szerepet kap. Vajon kialakul köztük valami, vagy csak egy újabb vakvágány Bill életében? Ki fog derülni, nem is olyan sokára. Addig is jó olvasást hozzá, és ne felejtsetek el véleményt hagyni. :)

3.:  Találkozás

Hetekig nem kerestük egymást Barbival, már kezdtem azt hinni, hogy nem is érdeklem, csak bemeséltem magamnak, hogy rámosolygott. Úgy gondoltam, hogy majd keres ő, ha szeretne valamit, de egyből megváltozott a véleményem, miután leültünk Tommal beszélgetni, egy borongós hajnalon.

-          Öcsi, ez így nem lesz oké. Már hetek óta csak szenvedsz itthon. Megpróbáltad felhívni egyáltalán? – ült le velem szemben Tom két bögre kakaóval és egy pokróccal

-          Nem, majd ha akar valamit, akkor hívni fog. – mondtam ki szerintem tök logikus választ

-          Öcsi, hol élsz te? Ha nem kezdeményezel, akkor nem lesz belőle semmi. Ugye nem gondolod, hogy elhiszi neked, egy sztárnak, hogy bejön neked. Azt hiszi, hogy szórakozol vele. Azt is gondolhatja, hogy kamu számot adtál neki. Légy már férfi egy kicsit! – ajaj, lehet, hogy örökre elvágtam magam a lánynál?

-          De mi van, ha ő vág át engem? Ha barátja van, esetleg férje és gyerekei? Nem akarok csalódni. – hajtottam le a fejem

-          Ha meg sem próbálod, akkor fogod bánni, hogy miért nem tetted meg. Bill ezek közhelyeknek hangzanak, de nem azok. Lépned kell, ha szeretnél valamit.

-          Csak hívjam fel?

-          Nem Bill, egyből kérd meg a kezét. Miért mit akarsz még csinálni?

Miután kioktatott a bátyám úgy döntöttem, hogy nem várok tovább felhívom estefelé, hogy ne zavarjam a munkaidejében.

Idegtépően lassan jött el az este, mikor is bátorkodtam felhívni a lányt, aki annyira tetszik nekem.

-          Szia! – köszöntem remegő hangon

-          Helló! – hallottam a hangján, hogy ő sincs jobb állapotban, mint én

-          Arra gondoltam, hogy megkérdezem, hogy nincs-e kedved eljönni velem valahova?

-          Nagyon szívesen elmennék veled. – hallottam, hogy mosolyog

-          Neked mikor lenne jó és hol? – a szemem sarkából láttam, hogy Tom ugrál és nevet

-          Holnap én ráérek egész nap, a helyet viszont döntsd el te. – nevetett

Megbeszéltük, hogy holnap találkozunk az étterem előtt.

Ma még sok dolog várt rám, ugyanis el kellett döntenem, hogy mit vegyek fel, hogy álljon a hajam, melyik kocsival menjek. Lehet, hogy ezek csak ki s apróságoknak tűnnek, de nekem nem azok, szeretek minden apró részletre figyelni.

Este úgy döntöttem, hogy holnap még lesz időm gondolkodni pár dolgon, ezért inkább elmentem aludni.

Az éjszakám nyűgösen telt, forgolódtam, kijárkáltam, ettem, dohányoztam és még sok mindent, de nem emlékszem.

Reggel fáradtan ébredtem fel, ami nem tett jót a külsőmnek sem.

-          Öcsi, szedd rendbe magad a randira, különben sikítva fog futni a lány.

-          Előlem vagy utánam?  - szellemeskedtem, miközben csináltam magamnak kaját

-          Inkább előled. – nevetett ki a bátyám evés közben

Gyors lezuhanyoztam, ami viszonylag jót tett, majd megborotválkoztam és felöltöztem, a „randis szerkóba”. Nem nagy cucc az egész, csak egy fekete izompóló, fekte bőrdzsekivel, koptatott csőnadrággal és egy bakancsfélével plusz pár kiegészítő. Belőttem a hajamat, amit most már nem nagy dolog megcsinálni.

-          Öcsi, ha nem indulsz el, akkor el fogsz késni, de nagyon. – jött be a szobámba Tom, mire én azonnal futottam is

Úgy döntöttem, hogy a fehér Audimmal megyek, amivel nem kell sietnem, nem is kell szűkösködnünk benne, mert én is elférek benne fekve ( na jó, csak majdnem ).

-          Szia. – köszöntem Barbinak az étterem előtt

-          Szia. – nézett fel rám, kicsit megilletődve

-          Mit szeretnél csinálni? – kérdeztem tőle, mire elpirult

Végül úgy döntöttünk, hogy beülünk McDonals- ba, ahol van vegakaja is. Nem volt rossz kaja, csak mondjuk úgy, hogy a kutyám különbet eszik.

-          Na és most mit szeretnél, ezután, a pompás kaja után? – szerencsére vette a poént és ő is nevetett

-          Nem tudom. Bevallom őszintén nem gondoltam, hogy felhívsz és, hogy eljössz a megbeszélt randira.

-          Nem szoktam hazudni lányoknak. Max a kutyáimmal játszok, de a lányok szívével nem,  - legalábbis nem direkt  

-          Ezt jó tudni rólad.

Eközben egy parkban sétáltunk, ahol leültünk egy padra, oda, ahova senki nem jönne, annyira eldugott a hely.

Megpróbáltuk megismerni egymást, megpróbáltam megnyílni előtte és minden kérdésére hazugság nélkül válaszolni. Voltak olyan kérdései, amikre nem válaszoltam, de az csak is azért volt, mert vagy a legféltettebb magánéleti téma volt, vagy szakmai titok, amit nem adhatok ki, mert David megöl engem.

A randi végén hazavittem, a lakásába, majd én is hazamentem, és mindent elmeséltem Tomnak, aki végre valahára nem oltott be.

Semmi erőm nem volt a nap végén, ezért gyorsan lezuhanyoztam és vártam, hogy mit hoz a holnap.           

World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amiben már feltűnik egy lány szereplő is. Jó olvasást hozzá! :D

2.: Újra

Reggel úgy döntöttem, hogy ma nem főzök, de ahogy ezt kimondtam láttam a tesóm fájdalmas arcát, hogy ő sem akar.

-         Akkor pizza vagy étterem? – néztem rá nevetve

-         Étterem, nincs kedvem a pizzához. – mondta miközben leült a TV elé, a kanapéra

A délelőtt folyamán takarítottam egy kicsit, ami már igencsak ráfért a szobámra. Áll a por mindenütt, ruhakupacok a földön is; nem szeretek takarítani. Takarítónőt nem veszünk föl, mert nem akarjuk, hogy ő csináljon minden nekünk és ne tudjuk, hogy mit hova rakott.

A rendezkedés alatt rábukkantam olyan dolgokra, amikről azt hittem, hogy elvesztek a költözés alatt.

Találtam kiskori fényképeket rólunk, régi verseket, amiket még én írtam, rátaláltam egy –két régi sosem publikált dalszövegre, és sok kis kacatra, amitől meg akarok szabadulni.

-         Mit csinálsz? – jött be Tom a szobámba

-         Takarítok, de szerintem nem kell túl sok ész ahhoz, hogy rájöjj erre.  – nevettem, mire ő fejbe vágott, de úgy, hogy nekem ne fájjon

-         Segítek. Jé, ezt még közösen írtuk, juj milyen picik voltunk még itt. – kezdett nosztalgiázni a bátyám is.

-         Ezzel sokat segítesz, komolyan.

Először az íróasztalt pakoltuk ki, amiben annyi minden volt, csoda, hogy nem szakadt le.

Külön válogattuk a hivatalos papírokat a firkálmányoktól, majd azokat kétfelé szedtük: voltak a befejezettek és a várólistások. Találtunk rajzokat is, és ajándékokat is a volt barátnőimtől. Tom tanácsára az ajándékokat kidobtam, a rajzokat megtartottam, mivel én csináltam őket.

-         Bill, ezeket nevezed te rajznak? – röhögött a hasát fogva

-         Én inkább írok, te vagy a rajzos. Csak firkáltam, mert unatkoztam. – nevettem én is

Én is szeretlek bátyus, komolyan, csak néha egy kanál vízben megfojtanálak.

Tom úgy gondoltam, hogy nagytakarítást csinál a házban, és az én szobámmal kezdi ezt. Leszedtük a függönyt, az ágyhuzatot, felszedte a szőnyegemet, ami miatt nem tudtam hova ülni. Ezután behozott egy rakás tisztítószert, majd lerakta őket az asztalomra.

-         Bill, először is, a ruháid nem a földre valók, még akkor sem, ha már volt rajtad egyszer! Már százszor elmondtam, hogy rakd a szennyesbe őket. – fogta meg őket és már vitte is a fürdőbe.

-         Jól van, na, én is tévedhetek. – mosolyogtam

-         Alapvető dolog, hogy nem hagyod szét a dolgaidat! – válaszolt tök komolyan

-         Jó, bocs, el fogom rakni, megígérem.

-         Törölgesd ki a polcokat és úgy rakd vissza, a papírjaidat. Majd, ha ezzel végeztél jöhetnek a szekrényeid. – ejha, én nem így szoktam pakolni.

Órákkal később már a vége fele jártunk, amikor Tom azzal állt elő, hogy most azonnal mennyek szőnyeget mosni. Végem volt, de komolyan; én mint szőnyegpucoló? Ne már!  Igaz, már nincsenek műkörmeim, se sminkem, de attól még én nem akarok belenyúlni abba a vízbe.

-         Bill, addig nem megyünk sehova, amíg kész nem vagy! – figyelmeztetett, mintha az anyám lenne

-         De, ne már! Éhes vagyok és fáradt! – nyöszörögtem, hatástalanul

-         Bill, ha elhanyagolod a szobádat, ez az ára. Nem lehet szemétdombon élni! – kevesen tudják a bátyámról, de tisztaság mániás. Nem szereti, ha nem mosogatok el magam után, és azt sem írja elviselni, ha nincs mindenhol makulátlan tisztaság.

Tom maximalista, úgyhogy nem végezhettem félmunkát, mert visszaküld, hogy csináljam meg rendesen. Ezt érdemlem én, aki annyit dolgozik!?

-         Oké, akkor most go enni, egy puccos étterembe. – mondta Tom, mikor már láttam rajtam, hogy minden bajom van

-         Oké, akkor te vezetsz! – mosolyogtam rá

Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, beállítottam a hajam, parfüm, majd egy pár kiegészítő. Tom is készülődött, de neki valahogy ez mindig gyorsabban ment, mint nekem. Ő egy pillanat alatt kész volt, míg én több mint fél óra alatt.

Az étteremhez érve, leparkoltunk, majd beültünk a legtávolabbi helyre, ahol biztosan nem ismer fel senki.

-         Jó napot uraim. Mit hozhatok? – jött oda hozzánk a pincér, mire én meg sem tudtam szólalni

-         Az étlapot kérnénk. –mosolygott rá Tom, mire a lány majdnem összecsuklott

-         Tom, ez az a lány, akit láttam a koncerten. –mondtam miután elment

-         Mi van? Na, ne! Láttad, hogy nézett rád?

-         Tom, mit csináljak? Tetszik nekem, de nagyon. – estem kétségbe, mivel sosem voltam még hasonló helyzetben

-         Kaja után menj oda hozzá, és beszélgess vele. – bátorított a bátyám, miközben szüntelen mosolygott

-         Azt sem tudom, hogy kit kell keresnem! – zavarodtam össze hirtelen

-         Egy Barbara nevű lányt, kell. Megnéztem a névtábláján. – nevetett fel, mire én kifújtam a levegőt, amiről nem is tudtam, hogy bent volt.

-         Köszi, te mentesz meg, mindig! – néztem rá hálásan

Hamarosan kihozták a kaját, ami isteni volt. A környék egyik legjobb étterme ez, ahol még egzotikus kajákat is csinálnak. Persze mi csak vegetáriánus kaját eszünk, mivel tizennyolc éves korunk óta nem eszünk húst, és nem is hiányzik. Eleinte persze, rossz volt hamburger nélkül, de mára már megszoktam.

Miután végeztünk az evéssel megjelent a pincérlány és elvitte a tányérokat, helyette otthagyta a számlát.

-         Most, menj utána! – mondta Tom, mire én felálltam és indultam

Gyors megkerestem a konyhát, ahonnan épp egy nálam alacsonyabb férfi jött ki és elég furán nézett rám. Valószínűleg ő a főnök.

-         Segíthetek valamiben? – kérdezte kedvesen – Esetleg nem volt megelégedve az étellel Kaulitz úr? – pff.. ezt talpnyalást

-         Egy Barbara nevű pincérnőt keresek. – mondtam ki, amiért jöttem

-         Talán nem volt megelégedve a…

-         Minden rendben volt, csak hívja ki nekem egy pár percre. Ha kell állom azt az öt percet, amíg beszélek vele. Az épület hátuljánál várom, ahol a dohányzó van!

Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit fogok neki mondani. Miért hívtam ki egyáltalán? Nem vagyok normális.

-         Jó napot uram! – köszönt pincérnő módjára – Miben segíthetek?

-         Szia, tegeződjünk, úgy egyszerűbb lesz. – mosolyogtam rá kedvesen

-         Oké. – láttam rajta, hogy mindjárt összecsuklik

-         Ne félj tőlem, én is emberből vagyok, ahogy te! Nem húzom sokáig az időd, csak azt akarom mondani, hogy izé… öhm… azt szeretném... pfú…. Nagyon megfogott benned valami, amikor megláttalak a koncert után a dedikáláson. Igaz egy pillanat volt csak, de nagyon megfogott. Azt hitte, hogy soha nem látlak viszont, fogalmam nem volt róla, hogy itt dolgozol, csak….

-         Tessék? Azt hiszem én…. – fehérebb lett, mint volt, már ha ez lehetséges

-         Adok egy telefonszámot, keress meg, ha gondolod. – mosolyogtam rá

Miután ő is megadta az övét elváltak útjaink. A kocsiban beszámoltam Tomnak mindenről, és vártam a folytatást. Vajon mi lesz ebből?  

     

World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a a történet első részét, amihez jó olvasást kívánok! :D

1.:  Koncert

Mint minden reggel, ma is magányosan bámultam a szobám mennyezetét a hatalmas ágyamból. A fekete selyem huzatok között elveszettnek éreztem magam, hiába voltak a szobámban a legkedvesebb tárgyaim.

Alapvetően szeretem az éjszakákat, mert megnyugtatnak, és ihletet adnak, de hetek óta nyomasztónak érzem a csendet és a sötétet. Nem tudom, miért.

Kikászálódtam az ágyamból és a fürdőbe siettem, ahol felöltöztem és fogat mostam, ami így utólag nézve ostobaság volt, mivel utána reggeliztem.

-         Szia, Tom. – köszöntöttem a bátyámat, aki már evett

-         Szia, Bill. – viszonozta, miközben én már csináltam a kajámat.   

-         Mi a mai program? Ugye nem kell sokat utazni? – kérdezősködtem; nem figyeltem a megbeszélésen

-         Semmi extrára ne számíts. Délben elindulunk, fél egyre- egyre Berlinben vagyunk, körbenézünk szokás szerint, hangpróba, jelmezpróba, főpróba. – sorolta már rutinosan Tom

-         Mikor érünk haza? – gondolkodtam, mivel ezt nem mondta

-         Nem tudom, talán éjjel.

Sajnos Tomnak nem mondhatom el, hogy mennyire magányos vagyok két okból kifolyólag:

1:  Nem szereti az érzelgést,

2:  Tuti pánikba esne, hogy mi lesz velem.

Alapvetően Tom nagyon aggodalmas típus. Ha egy kicsit hűvösebb az idő, és nincs rajtam felső már hozza is utánam, nehogy megfázzak. Szeretem ezt a tulajdonságát, hisz ez kifejezi, hogy törődik velem.

-         Fiúk! Ha kérhetlek, titeket ne nagyon bóklásszatok, mert kevés ember van és hátha valami baj van, és nem hallják meg. – na, ja, a menedzserünk már csak ilyen, mindig mindenben csak a veszélyt látja

-         Szerintem nem nagyon megyünk ki az épületből, sőt az öltözőből sem! – nyugtatta Georg a banda basszerosa

-         Rendben, akkor majd találkozunk főpróbán. – intett David, utalva arra, hogy mennyünk

Az öltözők nagyon hangulatos termek, tekintve, hogy a banda általában ott éli ki a feszültségét. Szeretek itt lenni, mert vannak csöndes zugok, ahova elbújhatok énekelni, izgulni és itt nyugalomban lehetek pár pillanatra, amíg meg nem talál a bátyám.

Mivel még sok idő volt a koncertig, úgy döntöttünk, hogy játszunk valamit, ami feldobja a hangulatot. A játék lényege az volt, hogy minél ötletesebben és bugyutábban felöltözünk egymás ruhájába, ami nem kis kihívást jelentett, főleg az én fellépő cuccaimat tekintve.

-         Fiuk, jelmezpróba! – jött be David, aki igencsak meglepődött a maskaránkat látva

-         Most melyik ruha kié volt? – nevetett a tesóm

-         Fogalmam sincs, csak rakjuk le őket.

Ez a procedúra annyiból állt, hogy felvettünk néhány ruhát, és a stylist kiválasztja, ami szerinte a legjobb kombináció lehetne; de amúgy ez a dolog fölösleges és időpocsékolás is, mivel azt húzzuk fel, ami nekünk tetszik. Ebbe a kezdetek óta nincs beleszólása senkinek se.

Következhetett a hangpróbával egybekötött főpróba, ami annyit jelentett, hogy az összes dalt eljátszottuk, ami a koncert folyamán felcsendül majd. Ezt a részét imádom a legjobban, mert ekkor még lehet hülyéskedni, nincsenek rajongók, hogy mindent lekamerázzanak és feltegyék a videó megosztóra. Csak mi vagyunk négyen és a stáb.

A kezdetek óta nincs lámpalázam, csak a kezdés előtt jön rám a félsz. Ilyenkor össze- vissza mászkálok és hülyeségeket beszélek, de a fiuk már megszokták tőlem.

-         Fiuk! Öt perc a kezdésig! – nyitott be David az öltözőbe

A koncert kezdetekor felmentünk a színpadra, ahol hatalmas ujjongás és sikoltozás fogadott minket. Imádom ezt a felhajtást, de utálom, hogy nincs magánéletem.

A buli végén megköszöntem, hogy itt voltak és, hogy ilyen nagyszerű rajongók, és elmondtam, hogy dedikálás lesz a színpadon, egy óra múlva. ( Kell ennyi idő, mire lepakolják a díszletet)

-         Jók voltunk fiuk! – pacsizott le velünk Gustav

-         Mint mindig! – helyeselt Tom

-         Fiuk, zuhanyozzatok le, öltözetek át, és várjátok Tobyt. – nyitott be David, a frászt hozva ránk

-         Basszus David, legközelebb figyelmeztess minket! – nevetett Georg

Megcsináltuk, amit kért, majd türelmesen leültünk a kanapéra, hogy pihenjünk egy kicsit. Azért el lehet fáradni a zenélésben is, nem csak a kemény fizikai munkában.

Autógramm osztás közben olyan érzésem támadt mintha lenne itt valaki, aki engem figyel. Nem úgy, mint a többi lány, hanem másképp. Egy pillanatra találkoztam a lány tekintetével, de azonnal tovább is ment, én pedig már mosolyogtam is a következő rajongóra.

-         Tom, láttam egy lányt! – jelentettem ki a buszban, hazafele menet

-         Én is, sőt több száz lányt láttam! – röhögött ki egyből

-         Nem, valami különleges volt…..

-         Bill, ha arra gondolsz, nem, nem akart kinyírni egyikünket sem.

-         Tetszett, csak soha többé nem fogom látni! – hagytam figyelmen kívül az előző beszólását

-         Mi? Bill, komolyan mondtad? Pár hónapja még arról beszéltél, hogy soha többé nem leszel szerelmes ilyen hirtelen, most akkor mi van! – zavarodott össze

Sokáig beszélgettünk még otthon is, késő este viszont már nem volt energiánk, ezért elmentünk aludni, várva, hogy mit hoz a holnap.