Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Tudom,hogy régen volt rész amiért nem is mentegetőzöm,nincs értelme. Most elhoztam nektek a 20.részt is amiben egy furcsa fordulatot vesz az egész történet,ami nagyban megváltoztatja a szereplők életét.  Na de jó olvasást,remélem tetszeni fog. :)

20.: Együtt

Hetek teltek el a balesetem, évek Chris és Charlotte születése óta. Itt az ideje változtatni az egyszerű, szürke mindennapokon. Az ikreim ovisak, Billel délelőtt ketten vagyunk otthon.

Egyik éjjel egy gondolat jutott eszembe,miszerint itt az ideje,hogy még magasabbra repítsük a Tokio Hotel csillagát. Erről Billel és a banda többi tagjával is beszéltem és mind egyet értettek,hogy folytassuk a zenélést.

-         Tom komolyan gondolod ezt a dolgot?  - kérdezte Bill reggeli közben

-         Igen,teljesen és biztos is vagyok benne. A banda nem oszlott fel csak szünetel.

-         Úgy értem fog menni a gyerekek mellett? Tom ők sok energiát igényelnek és nagyobb,kamaszkorukban is sok figyelmet igényelnek. Nem akarom,hogy túlhajtsd magad. Hidd el megértik a rajongók ha csúszunk egy pár évet. – érvelt az öcsém

-         Nem. Nem engedhetünk meg magunknak még pár évet e mellett ha úgy vesszük a gyerekeimnek egész életükben szükségük lesz rám. Ha másoknak is megy akkor nekem is. 

-         De nézzük azt, hogy ők harminc egynéhány évesen vállaltak TUDATOSAN gyereket,neked meg csak úgy jött. Mármint te még nagyon fiatal vagy és…..

-         Bill  24 évesek vagyunk nem leszünk már fiatalabbak,csak öregebbek. Minden egyes évvel sokat veszítünk. Különben is ők oviban vannak délelőtt, délután pedig csak három órakor jönnek haza,így mi tudnánk próbálni reggeltől kettőig.

Pár órával később már úton voltunk a stúdióba,aminek a menedzserem hihetetlen mértékben örült.

-         Akkor jó reggelt mindenkinek így szinte két teljes év alatt először. – köszöntött minket jókedvűen David

-         Először? – tűnődtem el hangosan

-         Kisebb szerepléseken kívül nem nagyon volt mit megbeszélni,így a ZENEkart tekintve igen először. Tehát akkor kezdjünk bele mert soha nem végzünk és gyanítom, hogy próbálni is szeretnétek. Bill azt mondtad,hogy írtál dalokat az évek alatt,amik szerinted elég jók; hadd lássam őket.

David hamar végzett a dalok átnézésével,ami vagy jót jelent vagy nem.

-         Oké Bill,ezek nagyon jók lettek,igazi Billes szövegek,illetve nagyon jól illusztráltad a jelenlegi és az elmúlt évet is dalokban. Akkor a következő a terv: elkezdjük hangszerekkel is próbálni őket, 1 hónap múlva ha minden tökéletesen megy felénekled a srácok pedig intézik a többit.

-         De kéne valami amivel visszatérhetünk nem? – kérdeztem

-         Igen,jól mondod Tom, vissza fogunk térni igazi bandához hűen, egy díjátadó keretében ami egy  sajtókonferencia után lesz; legalábbis ez van tervben. Máris nagyon sok felkérés jött felétek: reklámok, zenei események, zsűrizés. A zsűri széket mondjuk csak az ikreknek,de nektek Gustav és Georg egy rajongók közti novella verseny zsűrizését ajánlották fel. Holnapra el kéne döntenetek,hogy el-e vállaljátok őket,mert le kell adnom a papírokat.

-         Hát de ez a zsűrizés az egész napomat átalakítaná. Nem? – kérdezte Bill

-         De igen,viszont valamivel elő kell rukkolni az új CD-ig. Ez jó ötletnek tűnik.  – érvelt David

-         Mikortól lenne? –kérdeztem teljesen váratlanul

-         Hetek kérdése,hogy bejelentik a zsűrit aztán a kezdést is. Nem tudom még én sem ennél konkrétabban.

-         Holnap megmondom a választ,ezen még gondolkodnom kell.

-         Persze,mondtam csak holnapra kell.

Ezek után már csak próbáltunk a bandával,régi dalokat. Jó volt egy kicsit nosztalgiázni a srácokkal,úgyis olyan régen voltunk már együtt.

Később hazamentünk a saját lakásainkban,és otthon vártak rám az  akiket a világon a legjobban szeretek Bill mellett,a gyerekeim.

* Komit kaphatok?*

Apabőrbe bújt rocksztár

sziasztok! Tudom,hogy régen volt rész,de most volt csak időm rá. Figyelem: A történet újra Tom szemszögéből folytatódik!!! Jó olvasást hozzá,és várok minden véleményt! :)

19.: Egy hónappal a baleset után:

***Tom szemszöge***

Mi ez a furcsa érzés? Fáj mindem,valami feszíti a kezemet,hangokat hallok…. Mi történik? Hol vagyok? Érzem,hogy valaki fogja a kezemet és…és beszél is hozzám,de csak foszlányokat hallok.

Ki kell nyitnom a szemem,hogy rájöjjek,hogy hol vagyok.  Várjunk csak! Az öcsém hangja,Bill itt van.

-         Bill! – akartam mondani,de csak nyöszörögtem

-         Tom,itt vagyok…. – halottam most először tisztán amit mond

Érzetem, hogy elengedi a kezemet és halottam az ajtó csapódását.

Hamarosan visszajött de valakivel beszélt közben,majd éreztem,hogy valami hideg feltehetőleg fém hozzám ér.

-         Nemsokára ki fogja nyitni a szemét is,már ébren van,de még túl gyenge hozzá. Amikor nyöszörgött valószínűleg mondani akart valamit,csak nem tudott a csövek miatt. Minden rendben van most már nem kell aggódni, feltehetőleg hamarosan elhathatja a kórházat.

-         Köszönöm doktorúr,de mikor fogja kinyitni a szemét?

-         Nem tudom,nemsokára ez a lényeg.  Ahogy látom már most ki szeretné csak nem megy neki. Maga csak beszéljen hozzá,ő már mindent érteni fog. Nagy valószínűséggel valamit válaszolni fog majd,de nem lesz tisztán kivehető,hogy mit.

Ezután Bill beszélgetett velem,ahogy tudott. Egy darabig csak hallgattam,hogy miket mond,aztán erőt vettem magamon és kinyitottam a szemem. Hatalmas fény fogadott,ami bántotta a szemem,ezért azonnal vissza is csuktam őket.

-         Bántja a szemedet a fény?  - kérdezte lágy hangon az öcsém

-         Igen – szólaltam meg rekedtes hangon.

-         Jól van már kinyithatod. Lekapcsoltam a lámpát és behúztam a függönyt is egy kicsit.  

-         Köszönöm – mondtam hálásan

-         Nem fáj semmid Tom?

-         Már nem. Jól vagyok teljesen. – válaszoltam egy kicsit akadozva

-         Annyira aggódtam érted,nem is tudod elképzelni hány éjszakán át virrasztottam…

-         Mi történt? Mármint hogy kerültem ide?

-         Autóbaleseted volt. Egy kamionnal ütköztél frontálisan, csoda, hogy túlélted!

-         Ohh… - mondtam meglepve

-         De a lényeg ,hogy most már minden rendben van és hát hallottad a dokit is. Annyira boldog vagyok,hogy végre magadhoz tértél!

-         Mennyi ideig….

-         Több mint egy hónapig voltál kómában.

Ezután még nagyon sok mindenről beszélgettünk,de igazából csak jelentéktelen dolgokról,mert nem akart lefárasztani.

Őszintén hálás vagyok Billnek,hogy ennyi mindent megtett értem és a gyerekeimért is.

-         Mit mondtál a piciknek,hol vagyok?

-         Hogy el kellett utaznod bizonytalan időre,csak nem tudtál szólni mert olyan hirtelen történt és nekem is utánad kell mennem.

-         Köszönöm.

                                  *Egy héttel később*

-         Olyan jó,hogy végre otthon lehetek a családdal. – mondtam mikor már az autóban ültünk hazafelé jövet

-         Igen,hidd el nekem is mennyivel jobb,hogy nem kell aggódnom érted!

-         Vajon,hogy fognak fogadni a kicsik? – kérdeztem az öcsémtől bizonytalanul

-         Nem tudom,de azt hiszem nagyon hiányoztál nekik.

Egy hét telt el az ébredésem óta. Kijöhettem a kórházból mivel az orvosok nem találtak semmi rendellenességet. Hál Istennek nincsenek maradandó sérüléseim se,tehát minden rendben van velem.

Amikor beléptem az ajtón két jókedvű csöppség jött velem szembe és annyira megöleltek,hogy majdnem elesetem,de mégse.   

Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Ahogy ígértem itt is van a rész,amivel már egy jó ideje várattalak titeket. Remélem tetszeni fog,és sokan olvassátok majd!

18.: A folytatás:

-         A testvére kómába esett. De hál Istennek az éber verzióba,ha szabad így fogalmaznom. Nyugodjon meg csak azért jött be ennyi orvos,hogy ellenőrizni tudjuk és biztosan ne lépjen fel semmi komplikáció.

-         Azt hittem valami baj van….. Mármint úgy értem,hogy meghalt vagy ilyesmi. Mikorra várható,hogy magához tér?

-         Nem tudni,lehet,hogy csak pár nap,de akár 10-15 év is lehet.

-         Úristen! Nem lehet sehogy felébreszteni?

-         Nem. De ha beszél hozzá,vagy megérinti azt érezni fogja,bár nem reagál majd. Egyelőre az a lényeg,hogy az állapota stabil.

Nemsokára kiment az a sok orvos,így csak ketten maradtunk. Először nem mertem hozzáérni,hiszen,mi van ha valami bajt okozok neki. Nem szeretném elveszíteni az egyetlen testvéremet.

Később már beszéltem neki,bár tudtam,hogy semmi válasz nem várható mégis reménykedtem,hogy mond valamit. Elkotyogtam mindent ami bántott és amit érzek jelen pillanatban. Órákon keresztül csak beszéltem hozzá. A végén megérintettem a kezét,majd kicsit felbátorodva meg is fogtam. Anyuékat ma még nem láttam,de valószínűleg az épületben vannak. Nekem haza kéne mennem egy kiadós fürdés és alvás miatt,de nem merem itt hagyni Tomot. Sosem lehet tudni,hogy mire lesz szüksége amikor nem vagyok itt.

Dél felé hoztak enni,és büszkén jelentem,hogy ma többet ettem mint a baleset óta összesen. Jól esett az ebéd,bár elég fura íze volt. Biztos,hogy ez kaja és embereknek is jó? Nem éppen,na mindegy.

-         Fiam,haza kéne menned,de komolyan! – anya

-         De nem hagyhatom itt Tomot….

-         Mi is tudunk vigyázni rá,ráadásul szakképzett diplomata emberek figyelik minden rezdülését. – Gustav

-         Menny csak haza,fürödj le,és aludj. – Georg

-         Ezzel azt akarod mondani,hogy büdös vagyok?

-         Nem,dehogy,hisz fürdesz itt is,ha jól tudom. – apa

-         Igen,hogyne tisztálkodnák!?

-         Tudod Bill neked is jár egy kis pihenés. Nem tesz jót sem a szervezetednek sem a külsődnek a nem alvás. Menj csak mi majd itt maradunk vele. Vegyél egy forró fürdőt egyél valamit és pihenj le. – David

-         Oké,de akármi van azonnal hívtok. Még akkor is ha a szempillái rezdültek csak meg.

-         Menjél már! – Georg

Úgy tettem ahogy David „parancsolta”,így vettem egy  forró zuhanyt,ami igazán jól esett,majd kajáltam és elaludtam. Nem tudom,hogy mennyit  szunyókáltam,de arra keltem fel,hogy csörög a telefonom. Nem is néztem,hogy ki hív csak felvettem. A hívás közben kiderült,hogy a rendőrök kerestek a balesettel kapcsoltban. Pár perc múlva már úton voltam a rendőrkapitányság felé. A bemutatkozás és egyéb normák után jöhetett aminek jönnie kell ilyenkor.

-         A baleset okozója újra beszélni szeretnem magával.  –rendőr

-         De én nem akarok,sőt határozottan elutasítom a dumcsizást.

-         Újra el szeretné mondani,hogy mi miért és hogyan történt.

-         De engem ez nem érdekel,csupán egy dolog izgat de az nagyon méghozzá,hogy a bátyám minél előbb felébredjen!

-         Sajnos meg kell hallgatnia.

Remek,már megint akaratom ellenére csinálják. Miután újra elmondta Edward a történetet,most már nem tagadta,hogy egyedül Ő a hibás a balesetért. Nem kifejezetten nyugtatott meg,de jó tudni,hogy elveszik a jogsiját és egy jelentősebb összeget is ki kell fizetnie és ha netán valami történik Tommal börtönbe is kerülhet. Miután végeztünk a beszélgetéssel elvitték Edwardot,én pedig bent maradtam,mint megtudtam újra hivatalosan kihallgatnak,csak azért,hogy tiszta fejjel is ugyanazt mondom-e mint ezelőtt.

-         Jól van uram. Legyen szíves elmondani az egészet elölről,lassan,minden szavát megfontolva. Minden apró maga számára akár jelentéktelen dolgot is mondjon el. Időpontok,nevek is kellenek! – utasított a rendőr.

-         A baleset előtti éjszaka megbeszéltük,hogy Tom barátnője - aki most már csak volt – Ria Sommerfeld átjön vacsorázni másnap este 6 körül. A randi napján én főztem a vacsorát,és az én feladatom lett volna anyuékhoz levinni a gyerekeket,de a nevelőapám elvágta az úját gitárpengetővel és be kellett vinni a sebészetre így otthon maradtak a kicsik. Ria nem tudott róluk és ezért amikor tudomást szerezett róluk kiborult és követelte,hogy a bátyám vigye haza azonnal. Tom azt mondta,hogy max. egy óra és itt van. Órákon keresztül hiába vártam,hogy hazajön egyszerűen nem jött. Hajnalba jött a telefon,hogy súlyos autó balesete volt. Ez után nem tudom mit történt valószínűleg elájultam,mert arra ébredeztem,hogy valaki lágyan pofoz. Akkor vettem észre a családomat és a bandatársaimat. Azonnal elindultunk a kórházba és innen már tudják mi történt.

-         Milyen gyerekek?

-         Tomnak 3 éve születtek ikrei.

-         Ki az édesanyjuk és miért nem hozzá vitték a gyerekeket,ha már nincsenek együtt a szülők?

-         Mert a lány meghalt,a nagyszülőknek a tartózkodási helyét nem ismerjük.

-         Próbálták felvenni a velük a kapcsolatot?

-         Nem. A lány teherbeesése után megszakítottuk velük a kapcsolatot és csak az anya haláláról értesültünk és,hogy Tomnál maradnak a gyerekek.

-         Értem.

Még sok mindent kérdezgettek Stelláról is,de hát csak annyit mondtam amennyit tudtam.

Később hazamehettem,így visszafeküdtem aludni. Végre valahára semmi és senki nem zavart meg. Zavartalanul aludtam,de végig Tommal álmodtam. Vajon mi lesz vele? Mikor fog felépülni? Vajon teljesen meg fog gyógyulni,vagy maradnak sérülései? Hát bizony ez a jövő titka…

*Komit kaphatok?* 

1 év

Sziasztok! Tudom,hogy régen volt már rész,de ígérem,hogy holnapra biztosan itt lesz.
Amint látjátok ennek a bejegyzésnek 1 év a címe. Ma pontosan egy éve létrehoztam a második blogomat,ami Tokio Hotellel foglalkozik. 
Ebben az egy évben összesen 1.595 látogató volt ami ami azt jelenti,hogy egy hónapban átlagosan 133 látogatóm volt. Azt tekintve,hogy nagyon sok TH-s bloggal találkoztam szerintem nagyon jó arány,bár visszajelzések nem nagyon érkeztek,amit furcsállok is. 
A legforgalmasabb hónap 2013. januárja volt ; 266 megtekintéssel.
Köszönöm azoknak akik rendszeresen olvassák a blogot, küldtek visszajelzéseket és megtalálták az oldalt. Remélem a jövőben is számíthatok rátok. :) 

Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Meghoztam a 17.részt amiben fény derül a baleset okára,na de többet nem árulok el. Jó olvasást. :)

17.: Mi történt?

A reggel megváltás volt számomra,pedig nem aludtam semmit. Még csak pár órája ülök Tom mellett,de úgy érzem,hogy napok teltek el. A rendőrök már az éjszaka folyamán kétszer is kihallgattak,de semmi normálissal nem tudtam szolgálni. Riával is beszéltek,de ő sem tud semmiről.

Megtudtam,hogy a kamion sofőrje nem szenvedett olyan súlyos sérüléseket mint Tom,de ő is kórházba került,és kiderült,hogy ő a hibás. Tom teljesen normálisan,minden szabályt betartva jött hazafelé,mikor a baleset történt. De könyörgöm,ez nekem vagy Tomnak,hogy segít? Azért jó tudni,hogy az ártatlan bátyám akár meg is halhat egy idióta miatt. Pfff…Inkább nem is agyaltam rajta többet,mert tudom,hogy az ilyeneken nagyon felhúzom magam.

-         Haza kéne menned! – apa

-         Nem,itt maradok Tom mellett. Nem tudni,hogy mikor lesz szüksége rám…. A gyerekek?

-         Megoldottuk,te ne aggódj e miatt.

-         Félek…egyszerűen rettegek,hogy Tom nem éli túl.

-         Bill,tudom,hogy most nehéz neked,de hidd el a bátyád nagyon erős.

-         Mi van ha mégsem olyan mint mutatja?

-         Fiam,egy frontális ütközésnél csoda,ha valaki életben marad. Az tény,hogy a kamion sofőr megúszta könnyebben,de Tom autóval volt. Csoda,hogy él.

-         Tudom,de akkor is.

Órák múlva bejött az orvos,ellenőrizte Tomot,de hála Istennek mindent rendben talált. Azt mondta,hogy túl van az életveszélyen és nagy esélye van.

Gustavék is bent voltak nála,de csak egy kis ideig,mert nem akarták így látni,na meg volt egy kis dolguk is. Tény,így sebes arccal,gipsszel a karján,gépeken nem szép látvány,de én akkor is itt maradok és várok amíg fel nem ébred.

Dél körül nekem is hoztak enni,így kajáltam egy keveset. Jó,tudom,hogy nem segítek Tomnak azzal,hogy koplalok,sőt talán ártok is,hiszen ha kell a vérem,nem tudok adni annyit,de egyszerűen nem tudok enni. Érzem,hogy éhes vagyok,de nem megy.

Később a doktor úr visszajött rendőri kísérettel.

-         Uram,kérem jöjjön velem, a baleset okozója beszélni szeretne magával.

-         De én nem akarok dumálni vele. Örüljön,hogy még nem jöttem rá,hogy ki az…..

-         El szeretné mondani,hogy mi történt.

-         Nem lehetne a szüleimnek vagy valaki másnak? Nem vagyok olyan állapotban.

-         Sajnálom.

Lehet valaki nálam szerencsétlenebb?.... Nem hiszem.

Ahogy átballagtunk a másik szobába átgondoltam a helyzetet: semmit nem javítok azzal,hogy neki ugrok vagy ordítozok,tehát szépen csendben meghallgatom amit akar majd….majd nem tudom. A bemutatkozás,meg az egyéb normák után jöhetett a kérdezősködés.

-         Elmondjam, vagy kérdezel?  - Edward,mint kiderült  

-         Mond!

-         Épp mentem hazafelé a munkából hulla fáradtan,nem hittem,hogy jön valaki az úton. Békésen haladtam ,mikor egy pillanatra valószínűleg elszundítottam,mikor hirtelen észre vettem a fényszórókat azonnal elrántottam a kormányt,de nem volt esélyem,hogy kikerüljem. Sajnálom,nem akartam bajt okozni. Honnan kellett volna tudnom,hogy jön valaki? Annyit láttam,hogy egy sportkocsi közelít felém. De valószínűleg nem csak én voltam a hibás,mert ha jól tudom,nem jött mögöttem semmi,így ő még simán elrán…

-         Tessék? Jól hallottam,hogy azt mondta,hogy nem csak maga a hibás?

-         Igen,szerintem nem….

-         Tehát, maga hulla fáradtan vezet és elalszik és még a bátyám a hibás aki MINDEN szabályt BETARTVA jött haza? Na ne röhögtessen már! Ki adott magának jogosítványt ha az alapvető KRESZ-t nem tudja?

-         Te talán nem lennél fáradt egy 12 órás műszak után?

-         Tudja,lehet,hogy én nem fizikai munkát végzek,de én is el tudok fáradni otthon is…

-         Ja.. száj hősködni könnyű.

-         Tisztában van maga azzal,hogy a bátyám meg is halhat?

-         Mondtam már,hogy sajnálom.

-         Sokra megyek ezzel,ha meghal és rám maradnak a gyerekek.

-         De mit tehettem volna?

-         Például nem ül volán mögé fáradtan,nem alszik el……

Nemsokára vége lett a beszélgetésünknek mivel én egyszerűen felálltam és kijöttem. Nem akarom hallani,hogy a bátyám a hibás,mikor a rendőrök is tisztán,feketén fehéren megmondták,hogy Tom nem hibázott.

Amikor visszaértem a Tom kórtermébe egy csomó orvost pillantottam meg akik a bátyámat piszkálták. Láttam,hogy valamit a gépeken matatnak,de nem tudtam,mit csinál pontosan. Hirtelen átfutott az agyamon az a sok kórházas film amit láttam,és nem valami jó következtetésre jutottam. Ezekben a filmekben általában akkor vannak benn egy teremben ilyen sokan mikor meghal valaki. Nem sok kellett,hogy össze ne essek. De rájöttem,hogy nem halhatott meg mivel hallom az egyenletes csipogást,így a szíve nem állt meg. Ekkor az egyik orvos meglátott és felém fordult és oda jött hozzám. Az arcáról ítélve valami rosszat fog közölni velem.

-         Jó napot uram! - doki

-         Jó napot doktor úr. Mi történt miért van itt ilyen sok ember?

-         A testvére…….