Schrei

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon régen volt rész, és az sem mentség, hogy egyetem mellett nehéz, viszont most megírtam a történet folytatását, amiben Bill élete tovább bonyolódik. Jó olvasást hozzá! :)

35.: Rögös út

A tárgyalás utáni napok viszonylag csendben teltek, mindenféle összezördülés vagy Leona nélkül. Mindannyiunknak kellett ez a pár nap, hogy lenyugodjunk annyira, hogy normálisan tudjunk egymással beszélni. Merthogy beszélnivalónk az volt, méghozzá nem is kevés. Diskurálnom kellett Leonával, hiszen mégiscsak a közös fiúnkról van szó, és Billel is, mert neki iskolába kell járnia és normális életet kell élnie, ami nem csak a szüntelen bulizásból áll. Egyszóval itt volt az ideje, hogy összekapjam magam apaként és helyrebillentsek mindent.

Az elhatározásomnak már kora reggel hangot adtam, amikor is megkértem Billt, hogy tegyen rendet a szobájába, ami leginkább egy hurrikán sújtotta területre emlékeztetett.

-          Bill, a mai naptól úgy döntöttem, hogy vége a lazsálásnak és a jó életnek. Tudom, hogy ki kellett heverned a dolgokat, amik veled történtek, de azt hiszem, elég időt hagytam erre. Mostantól össze kell magad szedned, és újra a normális mederbe terelni az életed. Ehhez ma anyádat is áthívom, de előtte még kérlek, pakolj össze a szobádba, mert ez így nem mehet tovább. – ültem le vele szembe az ebédlőasztalhoz

-          Nekem tökéletes minden, úgy, ahogy van. Anyám meg főleg nem kell hozzá. – jelentette ki teliszájjal

-          Nézd, anyádnak joga van téged bármikor látni, és ha most ideállít azt fogja mondani, hogy képtelen vagyok vigyázni rád és arra is, hogy felelősségteljesen neveljelek, ezért a gyámhivatalnál bejelentést tesz és az egész herce- hurca kezdődhet előröl. – tudom, hogy nem ez a legjobb módszer, de valahogy hatni kell rá

-          Biztos, hogy nem megyek vissza Roberthez!

Ezzel a kijelentéssel a témát lezártnak tekintettem, és nem is kívántam előhozakodni ezzel, amíg tűrhetően viselkedik. Mondjuk nem csak fenyegetésből mondtam neki, hanem ez az igazság. Leonát nem tilthatom el a fiától, viszont ahhoz, hogy minden így maradjon, Billnek is megfelelően kell viselkednie.

A reggeli után Bill elvonult rendbe rakni a szobáját, amire csak a zajból és a szitkozódásból tudok következtetni. Miután elmosogattam én is nekiláttam a háznak, mert amióta itt van a fiam, feltűnően nagy a rendetlenség. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy képtelen lenne a rend megtartására, csak fogalmazzunk úgy, hogy szerinte a szennyes bárhonnan képes a szennyestartóba vándorolni, úgy, ahogy a kajásedények is a mosogatóba.

-          Bill, miután végeztél a szemét kiválogatásával légy szíves takaríts is egy kicsit, mert látom, hogy kezdenek porolódni a bútorok. – mentem át a szobájába, miután végeztem az enyémmel

-          Oké, de fater, most anyám miatt csinálsz ekkor puccparádét? – nézett rám, miközben felvonta a szemöldökét

-          Nem, nyilván nem csak miatta, viszont nem akarom, hogy valami ócska kifogással iderángassa a gyámhivatalt. Ismerheted már annyira, hogy egy porcicába képes egy egérfészket bele látni.

Persze amennyi idő alatt Bill végzett a szobájával én végeztem konkrétan az egész lakással. A fiam ittléte alatt is próbáltam azért ügyelni arra, hogy a nappali, a konyha és a mosdók vendégképesek legyenek. Mármint nyilván nem csak miattuk van pakkba vágva minden, hanem magam miatt is. Alapvetően szeretem a rendet és ennek érdekében mindent elkövetek az egész házban.

Miután kellően ragyogott a ház, felhívtam Leonát, hogy jöjjön át, mert beszélnünk kell fontos dolgokról, amikben nem szeretnék egyedül dönteni, úgy, hogy ki se kértem a véleményét. A másik szándékom pedig az volt, hogy elásom a csatabárdot, legalább is annyira, hogy Bill számára biztosítva legyen a megfelelő családi légkör.

-          Bill, anyád egy negyed órán belül itt lesz. Viselkedj normálisan és próbálj meg nem beszólogatni neki. Nem szeretném ha tiszteletlen lennél, mert először is az anyádról beszélünk másodszor pedig egy hölgyről.

-       Oké, nem kell parázni, jófiú leszek. – mondta a kanapén fekve vagy én nem is tudom mit csinálva. Tényleg, a fiam olyan mutatványokra képes, amikre más ember nem, legalább is nem egy átlag. Mondjuk azt nem értem, hogy miért jó fejjel lefelé nézni a TV, de mindegy, ő tudja.

Amíg Leonára vártunk magamban gondolkodtam, hogy mit is fogok neki mondani. Tudtam, hogy Bill érdekében vissza kell fognom az indulataimat, amik Robert ellen irányulnak, viszont keménynek is kell lennem, hiszem mégiscsak nálam van Bill.

Amikor csöngettek Bill nagy nehezen feltápászkodott ülő helyzetbe, ami egy kész akrobata mutatvány volt és csoda, hogy ne esett le a kanapéról. Na, mindegy. Leonával a kötelezőkön túlesve leültünk a fehér bőrfotelekbe, amíg Bill a kanpén foglalt helyet.

-          Miért hívtál? Tom, nagyon nincs kedvem azt hallgatni, hogy milyen rossz anya vagyok és Robert pocskondiázását sem szeretném hallgatni….

-         Nem erről van szó, hanem Billről. Amúgy örülnék, ha néha túllátnál magadon és a vőlegényeden. Egyáltalán nem érdekel, hogy mit csináltok vagy mit nem. Szóval, azért hívtalak ide, mert meg kell beszélnünk Bill jövőjét és a hármunk kapcsolatának folytatását. Leona, ez így nem mehet tovább. Nem haragudhatsz rám örökké amiatt, hogy elhoztam a fiúnkat onnan, ahol csak a bántás érte. Leo, Robert viselkedése megengedhetetlen volt Billel szemben, és – ha már megtörtént – akkor örülök, hogy fény derült rá, és Billnek nem lett nagyobb baja. Neked is be kell látnod, hogy a vőlegényed bűncselekményt követett el a saját fiad ellen. És nem szeretném ragozni, de ha jól sejtem Bill nem véletlenül süllyedt le és kezdett drogozni.

-         Tudom, és teljesen igazad van, viszont az sem volt jogos, amit te műveltél. Nem azt mondom, hogy Robert ártatlan, mert nem az, de te odajöttél és leütötted. Ezért láttam jobbnak, ha Bill nálunk van; de ez csak egy hirtelen ötlet volt és a bíróságon már meg is bántam. Nyilván szeretném, ha a fiam velem lenne, de ennek nem fogom kitenni újra, éppen ezért nem is fellebbezek. De azt tudnod kell, hogy nem akarok teljesen kimaradni az életéből és szeretném tudni, hogy mi van vele. – még mindig Robert mellett van, de legalább belátja, hogy az ember nem normális

-          Leona, csak egy kérdés. Ha te eltiltottál tőle, akkor én most legyek olyan kedves és hagyjam, hogy beleszólj az életébe? Ezt te sem gondolhatod komolyan. Maximum értesülni fogsz róla, de beleszólni nem. Ha eddig nem tudtad kézbe venni a nevelését, akkor ezután sem fogod tudni, én pedig nem akarom, hogy elkallódjon. Be fogja fejezni a gimnáziumot, és le fog érettségizni, aztán majd eldönti, hogy merre tovább. – nem fogom hagyni, hogy vissza csússzon oda, ahonnan egyszer már kijött csak azért, mert az anyja nem ért vele egyet

-   Fater, én nem megyek oda vissza. Brad-et nem fogok elviselni a te kedvedért sem. Abba beleegyezek, hogy leérettségizzek, de ebbe nem. – szólt közbe Bill, aki eddig csendben ült a kanpén

-          Oké, de ki az a Brad? – fogalmam nem volt arról, hogy ki ez a tag

-        Egy szétcsúszott drogos, aki azt hiszi, hogy velem játszadozhat kedvére és hogy majd én elviszem helyette a balhét. Tavaly amikor belekeveredett valami rendőrségi ügybe, rám akarta kenni az egészet, de szerencsémre akkor éppen barátnőmnél voltam, így a szülei igazolni tudták, hogy nem csináltam semmit

-          Értem, akkor az iskolatémát majd egy kicsit később még megvitatjuk.

-          Oké…

Persze még nagyon sokat beszélgettünk Leonával, de nem nagyon jutottunk dűlőre. Abban sikerült megegyeznünk, hogy Billt láthatja és jöhet hozzá, amikor csak akar, de azt már nem engedtem, hogy bármibe is beleszóljon, mert abból megint csak Robert- dolog lesz.

Azt is tudtam, hogy a tény, miszerint Bill beleegyezett az iskolába még nem jelenti az akadályokkal kirakott út végét. Tisztában voltam azzal, hogy a neheze még csak most jön, hiszen meg kell emberelnem ezt a gyereket és egy tisztességes fiút kell belőle nevelnem, hogy majd később ne legyen gondja a törvénnyel, és egy normális életet tudjon élni. De idáig még rögös út vezet.  

Happy 28th birthday!

Boldog 28. szülinapot Kaulitz ikrek! <3

12 éve...

Sziasztok!

A mai nap egy piros betűs ünnep. Hogy miért? Két szó, egy fogalom, négy fiú: Tokio Hotel. 

Boldog szülinapot Tokio Hotel!

És természetesen az elmaradhatatlan dal: 

Schrei

Sziasztok! Iszonyú sok kihagyás után végre itt a legújabb Schrei rész, amihez jó olvasást kívánok! :)

34.:Tárgyalás után

Miután elindultunk haza Bill egyszerűen nem bírta befogni a száját. Folyamatosan arról magyarázott, hogy neki mennyivel jobb lesz nálam, mint az anyjánál és nem érti, hogy miért nem jött el előbb. 

-          Bill, ugye tudod, hogy anyád mindig a legjobbat akarta neked, csak hát Robert nem volt épp jó választás számára.

-          Chh, ha jót akart volna, akkor hitt volna nekem és nem Robert párját fogja végig. És még most sem fogja otthagyni, pedig már engem is elvesztett.

-          Erre nem tudok mit mondani fiam.

Igazából nem is akartam. Egyszerűen meguntam Leona játszadozásait az évek alatt és fejben totálisan igazat adtam Billnek, de azért mégsem lázíthatom az anyja ellen. Sérülékeny még ez a helyzet ahhoz, hiszen még 15 napja van Leonának a fellebbezésre, amiből talán következik, hogy meg is teszi és ebben az esetben nem szeretném elveszíteni a fiamat, akit most kaptam vissza.

-          Most nem haza megyünk? – nézett furán Bill amikor nem kanyarodtam be az utcánkba

-          A cuccaid nem kellenek? – nevettem miközben a fiamra pillantottam

-          Ja, de szükségem lesz rájuk, hacsak nem veszel nekem újakat. – szép próbálkozás, mondhatom

-          Még csak az kéne. Kifosztasz a vagyonomból a végén.

-          Ajj….

Ezek után már csendben zsörtölődött, amiért nem kap új ruhákat és egyéb kacatokat. Én pedig szórakozottan vezettem Leonához, aki már idegesen várt ránk a kapuban. Mondjuk, én sem örülnék, ha 15 év után elvennék tőlem a fiamat, de ő választotta ezt. Ha otthagyta volna Robertet, akkor talán nem mentem volna bele ebbe az egészbe, hiszen ez csak Billnek volt rossz.

-          Remélem boldog vagy Tom! – üdvözölt Lee a kapuban

-          Ne kezd, oké? Nem én akartam, hogy ez legyen, hanem te.

-          Szerinted én akartam? Bill egy nap közölte, hogy hozzád költözik én meg azt sem tudtam, hogy mi van.

-          De ahogy látom még mindig nem sikerült megszabadulnod a kis féregtől. Esetleg hívjak neked egy rágcsáló-írtót? – persze itt Robert céloztam, aki most biztonságos távolba volt tőlem és meg se szólalt

-          Vicces vagy! – Leonán látszott, hogy mindjárt felrobban, annyira ideges volt

-       Bill, légy szíves pakold össze cuccaidat s menjünk. Nem szándékozom anyád és a féreg közelében tölteni sok időt. Anyád még oké lenne, de a másikat nem bírom elviselni.

-          Nem akarsz segíteni? Mennyit pakoljak és mit? Mi fér be? – persze lelkes volt, mert végre nem kellett a mostohaapja képét bámulnia

-          Ruhákat, tancuccokat és egyéb kis kacatokat hozz most, aztán, majd ha itt maradt valami fontos, akkor visszajövünk érte.

-          Okéééééé – a szó végét annyira elnyújtotta, hogy az már fájt

Persze Billnél a gyors pakolás azt jelentette, hogy mindent beszórt a bőröndökbe és dobozokba, de úgy, hogy konkrétan még a kocsi hátsó ülései is megteltek, nem csak a csomagtartó. Mondjuk így is órákat vett igénybe a folyamat, mivel közöltem a fiammal, hogy normálisan pakoljon el, mert nem vagyok hajlandó mindennap ide járkálni, mert itt hagyott egy pár cipőt.

-          Kész vagyok! – állt meg előttem büszkén egy hátizsákkal a hátán és kettővel a kezében

-          Végre! Azt hittem már itt alszol egy éjszakát nosztalgiából. – mondtam mosolyogva, miközben átvettem tőle a táskákat

Miután elköszöntünk és biztosítottam Leonát arról még egyszer – a mai nap vagy századszorra -, hogy Billt akkor láthatja, amikor csak akarja, kivéve, ha Robert ott van, elindultunk haza. Miközben vezettem elkezdtem felvezetni Billnek a témát, miszerint nálam egy kicsit másképp lesz minden, mint Leonánál.

-          Apu, legalább addig hagyjuk, amíg haza nem érünk.

-          Oké, de akkor meg fogjuk beszélni, mert muszáj lesz valami rendszerességet vinni az életbe és az enyémbe is.

-          Nagyon fel fogom borítani a napjaidat? – kérdezte félve Bill

-      Nem annyira, mert konkrétan ellátod saját magadat, nekem csak figyelnem kell rád, viszont amikor iskolába leszel én tudok dolgozni.

-          Hogy hol leszek?

-      Miért szerinted csak egész nap otthon leszel és tévét nézel? Iskolába fogsz járni és három éven belül le fogsz érettségizni, azután pedig csak remélem, hogy felnősz és egyetemre jársz vagy legalább egy olyan szakmát választasz magadnak, amivel kamatoztathatod a tehetségedet.

-          De…..

-          Nincs semmi de! Nézd, ha ezen akarsz vitázni, és ha azt hiszed, hogy hagylak elkallódni, akkor nagyon tévedsz.

Persze tisztában voltam azzal, hogy Billt nem lesz könnyű a helyes útra terelni, mert ő már megszokta,hogy mindig az van, amit ő akar és senki nem szól bele az életébe. Az is lehet, hogy Leona hagyta Billt, de én nem fogom, mert már láttam, hogy hova süllyedt, viszont az is tudom, hogy alapjában véve egy nagyon normális és intelligens srácról beszélünk, aki talán örökölt valamit az apja zenei génjeiből.

Amikor megérkeztünk a lakáshoz Bill egyből kiszállt az autóból és rohant befelé. Pedig nem is olyan régen el akart szökni konkrétan. Hmm, érdekes.

-          Na, akkor pakolj ki a szobádban, én addig csinálok valami ehetőt. Mit szeretnél enni? Dobjak össze egy kis spagettit? 

-          Aha, az jó lesz. – mosolygott Bill, miközben felvonult a cuccaival az emeltre

-          Bill, könnyebb lenne, ha egyszerre csak egy bőröndöt vinnél fel!

Persze tudtam, hogy ez még csak a kezdet és még hosszú út vezet a végéig, de hiszem, hogy a fiam egyszer majd megérti, hogy miért hozok olyan döntéseket, amik neki nem tetszenek vagy esetleg most rosszak a számára.

Magyarázat és Szülinap

Sziasztok!

Tudom, hogy nincs igazán jó mentség erre a majdnem fél évre, de most mégis megpróbálkozom vele.

Szóval, jelenleg végzős vagyok / voltam. Ki, hogy értelmezi ezt a helyzetet, így érettségi végén. Ez még önmagában nem lenne mentség, hiszen nagyon sok végzős van, aki blogot is vezet, és mégis tud tanulni mellette, viszont nekem

ez  most nagyon sokat számított, hiszen ebben az évben alapoztam meg talán -neme akarok nagy szavakat használni, de - az életemet.

Az első félév még "gyerekjáték" volt, főleg a második félévhez képest. Onnantól kezdve, hogy kézhez kaptuk a félévinket meg sem álltunk, folyton valami dolgunk volt. Táncpróbák, szalagavató, továbbtanulás, dolgozatok, tételek; azt hiszem inkább nem sorolom tovább. Egyszerűen annyi minden összejött a gimi utolsó félévére, hogy sem időm, sem energiám, se kedvem nem volt blogot írni. Sokszor este értem haza, utána még nekiálltam a másnapi tanulnivalónak, aztán végén csak beestem az ágyamba és elaludtam. Ráadásul ezek közben még készültem az angol nyelvvizsgámra, az emelt angol és töri érettségire, ami így egyben megterhelő az embernek. A végén már mindenhol angol szavakat és évszámokat láttam. Ezért (is) jobbnak láttam, ha nem írok, amíg le nem csitulnak az érettségik. Még ugyan nem vagyok túl a dolgokon, mert vissza vannak a szóbelik, de ezután újult erővel fogok nekivágni az írásnak.

Először is terveim szerint hamarosan befejezem a Schrei -t, így esedékes lesz egy design csere is, ami csak annyit von maga után, hogy egy, maximum két napig senki számára nem lesz látható a blog, de erről még tájékoztatni foglak titeket a Schrei utolsó részeinél. Ezután, ha minden igaz július elsejétől újabb történet indul és a nyár beköszöntével nem kell majd ilyen sokat várnotok egy-egy részre. :)

A cím második része a szülinap szó. Igen, február 15.-én a blog öt éves lett, így szeretnék köszöntet mondani Nektek, hiszen nélkületek nem sikerült volna ez az öt év. Most nem szeretnék belemenni a szokásos statisztikákba, amit ilyenkor szoktam csinálni, de köszönöm a több, mint 26 ezer kattintást, ami ezidáig összegyűlt; remélem lesz ez még többszöröse is a mostaninak. :)

 ellenére is magas látogatószámot. Örülök, hogy még így sem