World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam az utolsó előtti részt a történetből, ami nagy mérföldkő Bill életében. Jó olvasást hozzá! :)

29.:  Barbi

Mikor hazaértünk a koncertről annyi energiám volt még, hogy Barbival akartam beszélgetni, hogy levezessem, de a barátnőm nem érezte jól magát.

-          Barbi, vigyelek orvoshoz? – kezdtem el aggódni

-          Nem kell, biztos, csak izgultam, hogy minden jól sikerüljön. Vagy rosszat ettem.  – mosolygott rám kedvesen

-          Nem ehettél rosszat, mert akkor mi is betegek lennénk Tommal. – elkezdtem gondolkodni, hogy mitől lehet, de nem jöttem rá

Órákkal később sem volt jobb a helyzet, ezért még jobban erősködtem a korházzal, persze hiába. Makacs egy nőszemély.

Nézegettem könyveket, olvastam a neten, de semmi nem vezetett olyan eredményre, amit elfogadnék. Azt mondják, hogy a Google a barátod, hát nekem nem. Nekem az ellenségem, ezek szerint. Marha jó.

-          Próbálj aludni, talán reggelre kialszod. – tanácsolta Tom este

-          Oké – mosolygott a barátnőm, majd hozzábújtam

Egész éjszaka halottam, hogy forgolódott, de nem szóltam neki, helyezkedjen csak úgy, hogy ne fájjon a hasa.

Reggel arra ébredtem fel, hogy Barbi nincs mellettem. Furán körbenéztem a szobában, majd kimentem a nappaliba, ahol Tom ült egy szál boxerben és egy bögre kakaóval.

-          Szia! – köszöntünk egymásnak

-          Barbi? – látszik, hogy ikrek vagyunk, egyszerre beszélünk

-          Itt vagyok! – hát, a látvány enyhén sokkoló volt

-          Nincs mese, eszel valamit, felöltözöl és megyünk a kórházba! Olyan vagy mint vagy zombi, sőt rosszabb! – mondtam ellentmondást nem tűrően

-          Jó! –ahogy ezt kimondta már futott is a fürdőbe

Reggeli után, azonnal autóba ültünk és dokihoz vittem a barátnőmet. Eldöntöttem, hogy bemegyek vele, mert mondta, hogy fél az orvosoktól. Csodás!

A rendelőben sokan voltak, de kivártuk a sorunkat. Észrevettem, hogy miközben vártunk Barbi egyre jobban lett. Amikor sorra kerültünk, elmondtam a dokinak a helyzetet, aki hosszasan vizsgálgatta a barátnőmet. Már azt hittem, hogy soha nem lesz kész, és itt fogok megőszülni – mondjuk a festett szőke hajamra furcsa lenne –

-          Doktor úr, tud már valamit? – már húsz perce bent voltunk szerintem

-          Nem tudok biztosra mondani semmit, egy emelettel feljebb kell menniük, ott már biztos lesz minden.  – akárhogy néztem a fölöttünk lévő emelet az a nőgyógyászat

Felfelé azon gondolkodtam, hogy vajon hülyének néznek-e ha én is bemegyek Barbival. Mindegy, megszoktam, hogy furcsán néznek rám. A legnagyobb meglepetésemre nem voltam egyedül férfiként. Viszont mindenhol terhes nőket láttam….. Mondjuk szerintem ez egy egyszerű felfázás lesz.

Mikor végre valahára bementünk az orvos nem totojázott. Tíz perc után már meg is voltak az eredmények. Én még mindig meg voltam győződve arról, hogy megfázott a barátnőm.

-          Nos, örömhírt kell közölnöm! – mosolygott az orvos – Babát vár!

Hát, ekkorát sose tévedtem! Mindenesetre nagyon örültem neki. Ahogy kimondta a doki azonnal megcsókoltam Barbit, akin látszott, hogy mindjárt sírva fakad a boldogságtól.

-          És minden rendben van? Normális, hogy ennyire rosszul van? – lett volna még kérdésem, de szerintem nem tudna válaszolni annyira

-          Igen, ez teljesen normális ebben az időszakban. Nincs semmi baj, csak arra kérem ön, Barbara, hogy egy kicsivel több folyadékot igyon. És nagyon vigyázzon magára; mármint kerülje a cigarettát, az alkoholt és a fűszeres ételeket.  – sorolta az orvos mosolyogva

-          Hány hetes? – kérdezte a barátnőm, meghatódva

-          Jelenleg a hatodik hétben jár.

A doki még elmondta a fontosabb tennivalókat, majd ajánlott mindenfélét.

Miután eljöttünk tőle, betértünk egy patikába, ahol megvettem minden cuccból a legjobbat. Nem érdekelt, hogy mennyibe kerül vagy, hogy van annál olcsóbb. Az én barátnőmnek és a babámnak a legjobb jár.

Mikor hazaértünk Tom már várt minket, de persze a cigi ott lógott a szájában.

-          Na, mit mondott? - annyira kíváncsi

Mielőtt elmondtam volna egymásra néztünk, és mosolyogtunk.  Tom szerintem ekkor már sejtett valamit.

-          Nagybácsi leszel! – vigyorogtam rá egy ezer wattos vigyorral

-          Tessék?! – döbbent le, de láttam rajta, hogy örül

-          Kisbabánk lesz!

Tom kiörülte magát, majd miután rájött, hogy a cigi káros Barbira nézve azonnal eldobta, és kinyitotta a konyhaablakot. Megfogadta, hogy mostantól, nem csinál semmi olyat, ami nem jó a picinek, sőt azt is mondta, hogy ő majd vigyáz rá, ha megszületik, és mi kettesben akarunk maradni. Annyira imádom!

Merry Xmas!

Sziasztok! 

Mindenkinek Áldott, Békés, Boldog Karácsonyt kívánok!

Szeretném megköszönni mind a 10.020 embernek aki rákattintott a blogomra! <3

Boldog Karácsonyt! 

World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a legújabb részt, ami azt jelenti, hogy már csak kettő van hátra, amit valószínűleg szilveszter előtt hozok! :) Jó olvasást hozzá! :)

28.: Hajrá

Reggel már korán felkeltünk, hogy mehessünk Davidhoz az ötletünkkel. kaja után felöltöztem, belőttem a hajamat majd kiálltam az autóval.

-          Tom, kész vagy már? – kérdeztem, mivel már tíz perce vártam a bátyámra

-          Itt vagyok, csak nem találtam a dzsekimet.

A kocsit kivételesen én vezettem, mivel el akartam terelni a figyelmemet.  Az, az igazság, hogy baromira izgultam, talán ennél jobban csak az első meghallgatásunkon.  Nem tudtam, hogy mi vár ránk, lehet, hogy kidob minket David. Mindenesetre a lakására mentünk, ott egyszerűbb beszélni vele.

-          Sziasztok, fiuk! Miben segíthetek? - mosolygott ránk, miközben leültünk

-          Most hülyének fogsz nézni minket, de egy fontos dolog miatt jöttünk ide, hozzád. Tudom, hogy valószínűleg találtál már másik bandát, akit menedzselhetsz, akik tuti nem állnának eléd azzal, hogy befejezték, nem csinálják tovább. Már egy jó ideje gondolkodtam rajta, de amikor tegnap meghallottunk Tommal egy Tokio Hotel számot mindketten biztosan tudtuk: folytatni szeretnénk.  Nekünk ez az életünk, nem tudunk mást csinálni. Három év kellett ehhez, de rájöttünk. Mit mondasz erre? – egy darabig csöndben ült, szerintem lesokkoltam a szövegelésemmel

-          Hát nézzétek; nem tudom igazából. Szerettem veletek dolgozni, de ti feladtátok, mi a garancia arra, hogy másodjára nem tennétek meg? Egyet gondoltok. és újra előálltok ezzel. Fiuk, a zeneipar nem így működik. Nem léphettek le csak úgy, amikor ti azt gondoljátok …

-          Gondold át! – kérte Tom, mire David felállt a helyéről

-          A srácok mit mondtak erre? Tudnak róla?

-          Igen, tegnap beszéltünk velük, és ők is akarják ezt az egészet. – lelkesedtem, mert azt hittem simán rábólint

-          Oké, tíz percet kérek! Elmegyek az irodámba, gondolkodom, ti addig hívjátok ide Gustavot és Georgot. Nem szeretnék elkapkodni semmit.

Miután David kiment a nappaliból felhívtam a skacokat, hogy azonnal jöjjenek ide, mert helyzet van.  Személy szerint tűkön ülve vártam , hogy David visszajöjjön, és azt is, hogy a két G ideérjen. Semmi kétség, ezt akarom csinálni. Újra fellépni, és bejárni a világot négyesben. Persze Gordonnál is jó helyünk van, de azért mégsem az igazi; nincs meg az a filingje.

Idegtépően lassan teltek a percek, pedig David csupán negyed órát volt távol tőlünk. Úgy tűnt, mintha már órák óta a hatalmas ház nappalijában ülnénk.

-          Sokat gondolkodtam! – jött ki David hozzánk - Nagyon jó csapat voltunk együtt, sok szép emlék köt hozzátok. Ti feladtátok a karriereteket, hogy normális életet élhessetek, de most újra akarjátok kezdeni. Remélem tudjátok, hogy nem lenne egyszerű visszatérni a zeneiparba, ami szinte mindien héten változik. Nagyon sok rajongót elveszítettetek három év alatt, és sok új dolog jelent meg ennyi idő alatt.  Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a Tokio Hotelnek sikerülni fog a visszatérés! Vágjunk bele srácok! – azt hittem, hogy rosszul leszek, mire kimondta

-          Ez most…

-          Komoly! – vágta rá a menedzserünk

A nap folyamán még sokat beszélgettünk a folytatásról.  Elterveztük, hogy lesz néhány visszatérő koncertünk a régi dalokkal, majd hozzálátunk egy új albumhoz.  Már előre látom, hogy imádni fogom az egészet!

Persze még sok munka van addig, hiszen a hangomat újra „be kell járatni” és újra össze kell szoknunk. Nem arról van szó, hogy nem énekeltem három év alatt, de azért nem annyit, mint szoktam. A zene suliban és a színpadon nem ugyanaz. 

Igazából annyira gyorsan történt minden, hogy nem is tudtam felfogni a dolgokat. Annyit észleltem az egészből, hogy már Berlinben állok az öltözőmben.

-          Fiuk, nagyon jól csináltátok próbán, szuperek vagytok még mindig, de most még jobban oda kell tenni magatokat, mint eddig. Nagyon sokan jöttek el, hogy lássanak titeket, nem okozhattok csalódást! – mondta David, majd Kikísért minket a színpadig

Annyira jó érzés volt újra kiállni ennyi ember elé és énekelni. Csodálatos volt, hogy sikítoztak és őrjöngtek a rajongók.  Ugyanakkor rettegtem, amikor kiléptem a színfalak mögül. Féltem, hogy nem fog tetszeni nekik, amit csinálunk és, hogy ők valami újra vágynak, de nekünk csak a régi van. Az előérzetem nem bizonyult helyesnek hál istennek. Fergeteges buli volt. Élveztem minden percét! 

World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a 27.részt, amiben visszatér a régi Bill. Jó olvasást hozzá!
Már csak 3 rész van hátra! :)

27.:  Again

Reggel mikor felkeltem tök jól éreztem magam. Miután megkajáltam úgy döntöttem, hogy a mai napot is csak Tommal szeretném tölteni, mint az előzőt.

-          Tom, ma mit csinálsz? – kérdeztem a szempilláimat rebegtetve

-          Veled leszek?! – nézett rám hülyén, mert leesett neki, hogy mit akarok

-          Oké!

Megbeszéltük, hogy ma tartunk egy pasis napot, ezért elmegyünk egy autó kiállításra, majd leülünk inni valamit. Szerencsére szabadnapunk van, ezért megtehetjük.

-          Bill, kész vagy már? – kiabált Tom, mert lassú voltam egy kicsit

-          Igen, mehetünk! –futottam le a lépcsőn

Az autóban nem beszélgettünk, hanem a rádió szólt, most jól esett az ilyenfajta csend. Igaz telepatikus úton kommunikáltunk egymással, de egy szót nem ejtettünk ki.  Miközben szólt a zene elgondolkodtam ezen a pár napon. Úgy érzem, hogy soha nem leszek képes száz százalékosan beletörődni a dolgokba. Így három év távlatában is fel szokott merülni a mi lenne, ha kezdetű kérdés. Egyik részem teljesen lezárta a múltat a másik felem viszont visszavágyik a régi életembe.

-          Hahó, öcsi! Föld hívja Billt! – lengette a kezét előttem Tom, mire felfigyeltem

-          Mi? – kaptam felé a fejem hirtelen

-       Itt vagyunk! De minden oké? Nem tűnsz valami lelkesnek. Ha akarod elmehetünk utána vásárolni, de én ezt szeretném megnézni. Ha szeretnéd, akkor elviszlek most, és majd találkozunk, nem kényszerítelek erre.

-          Nem, veled megyek!

Bementünk az udvarszerűségbe, ahol az autók voltak és nézegettük őket. Tényleg tök szépek vannak, és nem csak drágább fajtából. Voltak itt egész olcsó autók is, amiket meg lehetett venni, de olyan is akadt amiért csilliárdokat kértek, ráadásul még csúnya is volt.

Most már úgy vagyok vele, hogy nem cserélgetem az autóimat, mert nincs rá szükségem. Régen bezzeg szinte minden évben új kocsim volt. Nyilván akkor megtehettem, hiszen két koncerttel már össze is jött egy új ára. Persze most is telne rá, de minek? Jó nekem az én kis Audim. Már megszoktam és szeretem is.

-           Bill, nézd már ezt az autót! Annyira jó! – mutogatott nekem a bátyám egy Porsche-t

-          Az igen!

Alapvetően ma nem beszéltünk sokat, inkább csak nézelődtünk én meg gondolkoztam.

-          Bill most hova? – ültünk be az autóba a kiállítás után

-          Menjünk moziba, régen voltam már! – mosolyogtam rá

Megnéztünk egy tök klafa vígjátékot, amin annyit kellett nevetnem, hogy majdnem leesetem a székről. Kínomban már a térdemet csapkodtam. Tom szerint úgy néztem ki, mint egy retardált fóka. Milyen rendes bátyám van nem? Ehh….

-          Öcsi, most elmegyünk inni valamit, mert végem van tőled. Viccesebb voltál, mint a film! – röhögött még mindig

-          Oksi, de ne nevess már! – ejj , de szeretem ezt az embert….

Miután elfogyasztottuk a kávénkat elindultunk haza, de szótlanul haladtunk az úton, megint csak a rádió szólt. A gondolat menetemet a műsorvezető hangja szakította félbe.

„ És most, következzen egy olyan zenekar, akik három éve hagyták abba a zenélést, egy állítások szerint magánéleti problémák miatt. De mi nem felejtettük el őket! Tokio Hotel!”

Amikor kimondták a nevünket egymásra néztünk és mind a ketten egyre gondoltunk!

Folytatni a Tokio Hotelt!

Tom nem hazafelé vette az irányt, hanem Gustavék felé, akik még mindig együtt laknak, hiába van külön házuk.

-          Nos, miről lenne szó? – ültek le ők is a kanapéra, miután hoztak nekünk inni

-          Nézzétek, tudom, hogy annak idején én  akartam, hogy fejezzük be, de most ez megváltozott. Ma meghallottunk Tommal egy Tokio Hotel számot, és belénk hasított, hogy folytatni akarjuk. Lehet, hogy őrültség és váratlanul jött, de mi szeretnénk, ha megvalósulhatna. Mit gondoltok erről? – azt hittem, hogy most fognak kirakni minket

-          Tudod Bill, sosem mondtuk ki, de nekünk is nagyon hiányzik a színpad. A mi munkákban nincs semmi izgalmas. Geroggal mi is gondolkodtunk rajta, de attól féltünk, hogy ti nemet mondatok. Ketten meg mit csináljunk? Szerintem nem kérdés, benne vagyunk!

Hát itt a nyakukba ugrottam. Komolyan, imádom őket; mindig tudják, mit akarok. Na meg persze egy rugóra jár az agyunk is.

-          Tokio Hotel! – üvöltöttük egyszerre mindannyian

Hát ez a pillanat is eljött. Folytatjuk ott, ahol abbahagytuk három évvel ezelőtt.

De vajon mit fog ehhez szólni David?

World behind my wall

Sziasztok! Két hét kihagyás után itt a 26. réz, ami inkább Bill elmélkedéséről szól.
Úgy döntöttem, hogy a 30. rész lesz a befejezés, mivel úgy érzem, hogy ezt a történetet már nem érdemes tovább húzni. Nincs már mondanivalóm ezzel kapcsolatban, ezért nem teszem unalmassá.
Négy rész van vissza befejezésig!
Jó olvasást hozzá! :)

26.: Mikor az évek elrepülnek

Sajnos nem hiába mondják, hogy addig élj, amíg fiatal vagy.  Felettem is csak úgy elmentek az évek, hogy észre sem vettem. Egyik pillanatban 25 évesen abbahagyom a zenélést, másik pillanatban 28 évesen indulok munkába apámhoz.

Bármilyen hihetetlen elmúltam 28 éves. Barbi szerint nagyon nem látszik rajtam, pedig amikor tükörbe nézek akkor egy húszas évei végén járó, ráncosodó férfi néz velem szembe. Mióta vége a Tokio Hotelnek valahogy elkezdtem öregedni. Talán a régi hajnalig tartó bulizások most jönnek ki rajtam. Belül is érzem a változásokat: nincs kedvem bulizni, pedig régen mennyit járkáltam, este korábban fekszem le aludni, és nem érdekelnek azok, amik régen. Talán közrejátszik az is, hogy mindent megéltem fiatalon. Megvolt a siker, hírnév, pénz, csillogás, most nem maradt semmi amit meg kellene valósítanom. Persze én is csináltam egy bakancs listát, aminek az élén egy utolsó Tokio Hotel koncert áll. Életemben utoljára szeretnék még egyszer kilépni több ezer ember elé és énekelni velük. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ez lehetetlen, hiszen nem akarjuk feltámasztani a bandát. Lezártam egy korszakot, ami így, visszanézve már úgyis haldoklott.

-          Kicsim, minden oké? –zökkentett ki a gondolataimból Barbi, amivel megijesztett

-          Igen, persze. Szerinted öreg vagyok?- néztem a barátnőmre, aki hülye fejet vágott

-          Bill, nem tudom, mi van veled mostanában, de azt látom rajtad, hogy elveszíted a régi önmagad. Én egy erős, akaratos Billbe szerettem bele, nem egy ilyen nyámnyila ön sajnáltató kreténbe! – mondta majd ott hagyott a fürdőben

Ezután a tükörképembe bámultam, és csak meredtem magam elé. Tényleg ez lennék én? 28 évesen unom az életet? Nem élvezek már semmit és az gondolkodom, hogy mi lesz tíz év múlva? Egykor egy vidám pillanatnak élő ember voltam, ma már tervezgetek. Mi a jó isten van velem?

A fejemet a jéghideg csapvízben megmostam, majd kimentem a fürdőből.

-          Bill, mit csináltál ezzel a lánnyal? Konkrétan úgy lökött félre mintha egy rongybaba lennék! – állt meg előttem a testvérem, aki szinte semmit nem változott az évek alatt 

-          Semmit! Csak egyszerűen nem vagyok önmagam mostanában.

-          Az észrevettem! Olyan vagy, mint aki el van varázsolva.

Nem válaszoltam neki, inkább bementem a szobámba átöltözni. Felvettem egy fekete farmert és egy fehér pólót. Már a divat sem érdekel annyira.

-          Na jó, elég volt öcsi! Nem nézem tovább a szenvedésedet! Szedd össze a cuccaidat, elviszlek valahova.  

Ha már a bátyám is látja rajtam, hogy valami nem stimmel, akkor már baj van.

Végül is nem ellenkeztem, mert tudom, hogy nem lett volna értelme, úgy is az van, amit ő akar. Mindig is így volt.  

-          Hova megyünk? – kérdezősködtem az úton

-          Majd meglátod! Meglepetés!

Nem sokat kellett várnom a meglepimre. Abba a vidámparkba hozott ahol a huszadik szülinapunkat ünnepeltük.

-          Tom ez…..

-          Nem béreltem ki, de gondolom így is jól fogsz szórakozni. – mosolygott rám

Egész nap tök jól elvoltam itt. Elfelejtettem minden hülyeségemet és gondomat. Annyira felszabadultam, mint amikor még volt banda. Annyira el tudtam engedni magam, hogy az sem zavart, hogy bevágok a kicsik elé, ezzel nem egy szülő rosszindulatát kiváltom. Dodzsemeztem, körhintán ültem, fánkot ettem, háligáliztam és sok olyan dolgot csináltam, ami már régen.

A nap végére sikerült annyira elfáradnom, hogy jó volt otthon ledőlni az ágyba. Tulajdon képen most jöttem rá, hogy akármennyi idős az ember soha nem öreg semmihez. Mostantól azon leszek, hogy visszahozzam azt a régi Billt, aki egykor voltam. Egy életvidám, energikus örökmozgó Billt.

Akkor hajrá!