Sziasztok! Mivel nagyon hosszú volt a kihagyás úgy gondoltam, hogy két részt is közzéteszek. Jó olvasást hozzá! :)
7.: Elmélkedések
A nap további részében tovább
gondolkodtam a dolgokon, de nem jutottam semmire. Egyszerűen megakadtam ott,
hogy lehetséges, hogy hibát követek el. Amit nagyon nem szeretnék, mert egy
ártatlan embert nem fogok megölni, csak egy fatális tévedés miatt.
Reggel, amint felkeltem elkezdtem
megszervezni a fejemben az akciót. Elhatároztam, hogy nem tökölhetek tovább,
mert a megbízóm nem fogja jó szemmel nézni és a végén valami csavart tesz a
dolgaimba és nem szállhatok ki. Pedig nekem már elég volt ebből az értelmetlen
gyilkolásból.
Akkor is meg fogom csinálni az
akciót, ha életem legnagyobb baklövését is követem el ezzel. De a családom és a
barátaim biztonsága érdekében meg kell tennem. Az tudom, hogy én soha nem
leszek teljes biztonságban és mindig résen kell majd lennem az elkövetkezendő
tizenöt - húsz évben, de legalább nem állnak bosszút a szeretteimen. Már akik
maradtak nekem.
Sajnos rengeteg barátot
elveszítettem magam körül. Persze nem haltak meg csak elköltöztek vagy
egyszerűen nem tartanak méltónak arra, hogy a barátjuk legyek, mert ők már a
„felső körökben” mozognak. Van, aki menő ügyvéd lett, bankár vagy esetleg
valami vállalati nagyfőnök. Részben megértem, hogy nem kell nekik egy egyszerű
árufeltöltő barát, részben pedig mélységesen elítélem őket, mert soha nem
hallgattak meg és soha nem lehettem velük olyan viszonyban, mint Gustavval vagy
Georggal. A srácokkal még gimiben ismerkedtem meg. Akkoriban még nem voltam
ennyire mélyen ezekben a dolgokban, sőt leginkább nem is voltam benne, csak
tizenhét éves koromban kezdtem beszerveződni az alvilági dolgokba. Mondjuk
akkor még „csak” a kábítószer bizniszben voltam benne, mert a főnök nem
engedte, hogy ennél mocskosabb dolgokban benne legyek a korom miatt. Nem
akarta, hogy kiskorúként öljek. Pedig nagyon jól tudta, hogy kiválóan tudom
forgatni a fegyvereket és érdekelnek is. Tulajdonképpen akkoriban még úgy
gondoltam, hogy a gimi után belépek a katonasághoz és ott fogom szolgálni a
hazát. Mesterlövész akartam lenni, mert szerettem a titkos bevetéseket és azt,
ha nem kellett közel mennem az ellenséghez. Most ezt úgy mondom, mintha lettem
volna katona valaha is, pedig az az igazság, hogy soha nem voltam, maximum az
alvilág katonája. De akkor még nem kellett fegyvert használnom, csak amolyan
biztosítékként volt nálam, ha valami történik a „frontvonalon” akkor meg tudjam
védeni magam. De soha nem használtam erre a célra. Eddig csak pénzért öltem és
semmi másért.
Visszakanyarodva, Gustavval és
Geroggal még a gimiben találkoztam. Én első éves voltam, ők felettem jártak, de
hamar egymásra találtunk zenének köszönhetően. Mind a hárman zenélni akartunk
és a magunk útját járni, ezért alapítottunk egy zenekart, ami nem volt hosszú
életű, mert az érdeklődésünk más irányba vitt minket. Ennek ellenére a
barátságunk megmaradt és azóta is a legjobb haverok vagyunk. Nekem is mondták,
hogy költözzek hozzájuk és éljünk együtt hárman, de nekem teljes mértékben
megfelelt apámnál.
Na, igen. Amikor családról
beszélek, akkor csak apámat értem alatta. Az apai nagyszüleimmel tartam a
kapcsolatot és velük minden oké, de az anyai oldalon megszűnt minden kapcsolat.
Sőt, nem is volt soha. Anyámról meg ne is beszéljünk. Ő lelépett a születésem
után. Gyakorlatilag utoljára az ötödik szülinapomra írt egy pár sort és azóta
semmi, de soha nem láttam őt. Mintha nem is létezne. Amikor kicsi voltam és
készültünk az oviban vagy az iskolában az anyák napjára szomorú voltam és nem
értettem, hogy nekem miért nincs, de lassan beletörődtem és mára már nem is
érdekel ez az egész. Persze, fáj, hogy nem is érdeklem és még csak meg sem
keresett a majdnem harminc év alatt, de ez van. Mostanra már nem teszem fel a
kérdést, hogy miért. Egyszerűen csak megtanultam elfogadni, hogy nincs itt és
nem is lesz. Elfogadtam azt a tényt, hogy saját anyámnak nem kellettem soha.
Bár apám azt állítja, hogy nem érti mi történt, mert ő egyszer csak kilépett az
életünkből, én úgy gondolom, hogy tud valamit, csak nem akarja elmondani. Én
pedig nem firtatom. Túltettem magam rajta. Bár egyszer, csak egyszer az életben
szeretnék találkozni az anyámmal és megkérdezni tőle, hogy miért tette. Hogy
miért nem kellett neki. Mi oka volt annak, hogy alig pár napos koromban
lelépett és egyedül hagyta apámat, aki megpróbált megtenni értem mindent, amit
csak tudott. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő számomra, de ha egyszer lesz
családom, akkor abban biztos vagyok, hogy soha, de soha nem fogom elhagyni őket
semmi pénzért. Ezért is akarok véget vetni ennek az életnek. Tudatában vagyok
annak, hogy ha kiderülnek a tetteim, akkor valószínűleg életfogytiglanit kapok,
de a lehető legkörültekintőbben próbálok tenni mindent, hogy ne bukhassak le.
Mostanra sikerült annyit félretennem, hogy vehetek egy kisebb házat és
viszonylag jól meg is élhetek a tanulmányaim befejezéséig, de óvatosnak kell
lennem, hiszen árufeltöltőként nem nagyon lehet megtakarításom. Minden egyes
kis apró részletre figyelnem kell, ha nem akarok lebukni.
De a mostani legfőbb feladatom
kideríteni, hogy ki az a Bill Kaulitz valójában. Miért veszélyes? Mit tett?
Nem. Nem szabad gondolkodnom. Meg kell terveznem a kiiktatását. Holnap
megtervezem és utána végrehajtom. Ez az utolsó megbízásom és nem cseszhetem el
a hülyeségeimmel. Cselekednem kell. Nem gondolkodni, hanem tiszta és gyors
munkát végezni. Gyerünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése