Sziasztok! Nagyon hosszú kihagyás után meghoztam a következő részt, amihez jó olvasást kívánok! :)
6.: Lelkiismeret
Nem hagyott nyugodni a
lelkiismeretem egész éjjel. Az ébresztőórám megszólalásáig csak forgolódtam az
ágyban és próbáltam rájönni, hogy mi lehet a baj. Bill csak egy srác, aki
veszélyes az államra és valószínűleg rám is. Nem kellene ezen agyalnom, mégis van
egy olyan megmagyarázhatatlan érzésem, hogy valami nem stimmel. Valami felett
vagy átsiklottam, vagy a megbízóm nincs tisztában azzal, hogy mit csinálok és
miért. Én csak és kizárólag olyan személyeket iktatok ki, akik tényleges
veszélyt jelentenek vagy ideológiailag nem megbízhatóak, de ez a fiú látszatra
egy teljesen átlagos, hétköznapi ember, aki egy pubban dolgozik, hogy eltartsa
magát. Szerintem nem járt még egy nagyfejes közelében sem, nem ám, hogy államra
veszélyes. Itt valami tévedés lesz. De nekem nem posztom eldönteni, hogy kit
kell kiiktatni és kit nem. Én azért kapom az elég busás fizetésem, hogy tiszta
és gyors munkát végezzek. Nem szabad gondolkodnom. De mi van akkor, ha ez egy
tévedés és valójában egy ártatlan embert ölnék meg? Ha megtenném, egy
közönséges gyilkossá válnék, amit nem szeretnék, még akkor sem, ha már most az
vagyok egyesek szemében. Ki kell találnom valamit, de sürgősen!
Ilyen, és ehhez hasonló
gondolatokkal feküdtem az ágyamban, de rá kellett jönnöm, hogy ez a dilemma nem
vezet sehova. Minél előbb ki kell iktatnom a célszemélyt és kész. Nincs
választásom. Lehetőleg még a héten el kell intéznem, mert kezd gyanús lenni a
jelenlétem a városban és nem bukhatok le.
A gondolatmenetem végére
összeszedtem magam annyira, hogy felkeljek és elvonszoljam magam a fürdőig,
ahol vettem egy jeges zuhanyt, hátha kitisztítja a fejem. A zuhanyzás után
felöltöztem és lementem reggelizni egy közeli pékségbe, de igazából nem is
kívántam az ételt. Egyszerűen egy golflabda nagyságával vetekedett a gyomrom
nagysága, ami ráadásul folyamatosan bukfenceket hányt. Ideges voltam. És ez
aggasztott. Nem szoktam ilyen lenni egyetlen munkám alkalmával sem, sőt azok
ehhez képest felkérések voltak egy angolkeringőre. Eddig megkaptam a célpontot,
megfigyeltem, biztosítottam a terepet, majd akcióba lendültem. A kényes ügyek
sem tartottak tovább pár hétnél. Most meg gyakorlatilag egy hete ülök egy olyan
ügyön, aminek maximum ennyi időbe kellett volna telnie. De valami nem stimmel.
És ezt a hibát ma kiderítem. Újra belevetem magam az aktába, tanulmányozom,
átolvasom, értelmezem és megfejtem. Megpróbálok rájönni arra, hogy miért
veszélyes egy 29 éves, látszólag teljesen ártalmatlan srác.
Amint visszaértem az olcsó motelba
elkezdtem újra olvasni mindent. Megnéztem a közösségi oldalakat, gyakorlatilag
mindent felkutattam Bill Kaulitz-cal kapcsolatban. De nem találtam semmit.
Semmi olyat, ami érdemleges lenne, vagy nem olvastam volna korábban. Mindig
felkészültem megyek az akciókra, nem szeretem a meglepetéseket, mert ebben a
szakmában az minden, csak nem jó. De ezt egyszerűen nem értem.
Délután már annyira szükségem volt
a friss levegőre, hogy elindultam a városban, hogy kicsit sétáljak és ne csak a
szobában üljek egész nap. A helyszín egy álmos kisváros, pont olyan, amiket a horror
filmekben mutogatnak és ahol rendszerint történni fog valami. Nos, az itt élők
nem sejtik, de hamarosan történni fog. Méghozzá egy rejtélyes gyilkosság. Na,
de kanyarodjuk vissza. Kínomban megcsörgettem a két barátomat, hogy jöjjenek át
ide, mert gáz van. Persze nem vagyok olyan hülye, hogy a kis motelben
találkozzak velük, ahol gyakorlatilag még a falnak is füle van, de talán még
szeme is, hanem egy kis kávézóba hívtam őket, de szigorúan nem a Sunshine
Pubba. Nem akartam, hogy lássák Billt, mert akkor ők is részesei lesznek
valamennyire ennek az ügynek. Hiszen ha látják a leendő áldozatot, akkor egész
könnyedén figyelmeztethetik és fuccsba mehet több hét munkája. Bár tudom, hogy
ők ezt nem tennék meg velem, viszont ebben a helyzetben nekik okoznék egy
életen át tartó lelkiismeret furdalást, hiszen megakadályozhatták volna a
dolgot, de nem tették. Ezt pedig nem akarom. Elég nekem a saját lelkem okozta
rémségekkel megküzdenem, nem kell még a barátaimét is bevállalnom.
-
Mi a baj? – kérdezte Georg, mivel nem szóltam meg
mióta köszöntünk egymásnak
- Tom, így nem fogunk tudni segíteni! – ért a kezemhez
Gustav is, miközben a pincérlány letette elénk a kávékat
- A meló. – mondtam, miután a lány elment az asztaltól
- Mi van vele? Tudom, hogy azt mondtad, hogy ez az
utolsó, de ezen kívül. – érdeklődött Gustav miközben belekóstolt a kávéba
- Valami nem stimmel. Tudom, hogy nem posztom dönteni a
kiiktatásról, de valami nem oké. Az aktái teljesen ellentmondásosak és nem
tudom mit csináljak. Egyszerűen azt érzem, hogy hatalmas hibát követnék el
akkor, ha megtenném.
- Akkor ne csináld! – mondta egyszerűen Georg, aki
gyakorlatilag semmit nem tud az alvilágról és erről az egészről
- Nem így megy. Bosszút fognak állni rajtatok vagy
apámon. Így sem vagy biztos abban, hogy garantálni tudom a biztonságotokat és
abba tudom hagyni minden következmény nélkül, de ha nem végzem el a melót
sokkal súlyosabb dolgokra számíthatok, mint pár pofon. Ha nem lennék ekkora
pácban alapvetően ide sem hívtalak volna titeket, sőt már a biztonságotok
megszervezésén lennék, de őszintén nem tudom, hogy mit csináljak. Most először
érzem azt, hogy hiba lenne. – ha a támogatásukat akarom, akkor igazat kell
mondanom még akkor is, ha megrémíti őket
- Tom, ne felejtsd el, hogy minket beavattál ebbe a
világba. Tudtuk, hogy mivel jár, legalább is sejtettük. Nem gondoltuk egy
pillanatig sem, hogy biztonságban vagyunk és azt sem, hogy csak úgy
kiszállhatsz én csak azt mondom, hogy biztos van egy másik út is. Különben
miért érzed azt, hogy valami nem stimmel? – nem tudtam, hogy Georg ennyire
tájékozott ebben a témában, de ahogy Gustav is bólintott rájöttem, hogy tudják,
hogy mivel jár a barátságom
- Először is; soha nem voltam ennyire közel egyik
áldozathoz sem. Mármint mindig távolabbi helyeket kellett meglátogatnom, de
most közel vagyok. Másodszor; a tette alapján minimum a hatos besorolást
kellett volna megkapnia, de nullásat kapott. Így nem igazán értem a dolgot.
Tudom, hogy nektek ez nem mond sokat, de nem akarom, hogy tudjátok ki ő.
- Huhh, érdekes. Nem tudok erre mit mondani. Sőt erre az
egész nem tudok. – válaszolt Georg kicsit lassan reagálva a mondataimra
- Akkor sem értem. És nem akarok egy ártatlan embert
megölni.
- Tom, te embereket ölsz. Így is, úgy is gyilkos vagy,
aki pénzt kap ezért a dologért. Bár mondjuk nekem sem mindegy, hogy mit
csinálok a munkám során. Azt tudom neked javasolni, hogy áss bele még mélyebben
a történetbe és deríts ki többet, mint amit most tudsz. Bármit teszel, mit
támogatunk téged. De a döntés a tiéd és mi ebbe nem akarunk beleszólni még a
legkisebb mértékben sem. Ahogy mondtad, nem posztod dönteni, csak végrehajtani,
nekünk pedig még úgysem dolgunk ez. Mi nem is tudhatnánk erről a helyzetről,
sőt a valós énedről sem. Nekünk annyit szabadna tudni, hogy árufeltöltő vagy és
tanulsz mellette. Úgyhogy minket ne állíts válasz elé, mert nem fogunk semmit
mondani. Mi nem döntünk egy emberi életről. Még akkor sem, ha a saját
biztonságunk múlik rajta. – Gerog hangja szinte suttogássá halkult, mert félt,
hogy valaki meghall minket
- Azért kösz a segítséget. Nem tudom, mi legyen és mi
lenne a helyes, de annyi szent, hogy tovább kutatok. Valami itt nem oké, és nem
fogom ennyiben hagyni.
Gustav és Georg nem maradhattak
sokáig, mert feltűnő, de sokat segítettek. Megerősítettek abban, hogy ne
hamarkodjam el a döntésemet és a tetteimet, amiket már nem tudnék vissza
csinálni a legrosszabb esetben. Nagy bajban vagyok és leszek is, amíg le nem
zárom ezt az ügyet. De az még a holnap kérdése, hogy miként teszek pontot az
i-re.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése