World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a történetfolytatását, amiben most Barbi szüleivel ismerkedik meg Bill. Jó olvasást hozzá! :D

Ne felejtsetek el szavazni!

10.: Most akkor ez normális?

Egész éjjel nyugtalanul aludtam, olyan érzésem volt mintha figyelnének. Úgy éreztem, hogy minden egyes mozdulatomat éberen figyelik és várják, hogy mikor mászok rá Barbira.

Reggel tök álmosan és nyúzottan ébredtem fel, de ami ez után jött még én sem számítottam.

-          Sziasztok! - köszöntünk egymásnak, mikor lementünk Barbival a szobából

-           Bill, kérsz egy kis vodkát? – kérdezte Barbi apja, mire én elég fura fejet vágtam

-          Nem, köszönöm. Nem iszom, főleg nem reggel kilenc órakor. – hát, de most normális, ha az embert ilyenkor itatni akarják?

Csendben megreggeliztünk, de végig magamon éreztem a szülők pillantását, ami már egy idő után kezdett zavarba hozni, pedig engem nem lehet egy könnyen.

-          Bill, segítenél nekem egy kicsit majd? – kérdezte hirtelen a bátyja, aki eddig meg sem szólalt jóformán

-          Persze, de miben kellene? – ha jó benyomást akarok kelteni a szülőkben, akkor mindent meg kell csinálnom

-          Majd meglátod! – na, kösz, ezzel most előrébb vagyok

Kicsi segítség? Ha ilyen náluk a kicsi, akkor milyen a nagy segítéség? Egész délután kitartott a dolog, ugyanis drága Brad elhatározta, hogy ma kitakarítja a garázsukat és megjavítja a motorját. De kezdjünk mindent szépen az elejéről.

Reggeli után kimentem vele a garázsba miközben mondta, hogy a takarításban kellene segítenem; de amikor megláttam hát kételkedtem abban is, hogy az egy garázs. Egyszerűen nem tudtam elhinni. Barbi lakása tiszta és rendezett még porszemek is a helyén vannak, na de itt még egy elefántot sem lehetett volna megtalálni.

-          Öhm.. biztos, hogy én is kellek ide? –kezdtem bizonytalanul

-          Igen, ha ketten vagyunk akkor még a motoromat is meg tudjuk szerelni. – nevetett vidáman Brad

-          Tudod, örülök, hogy ott lehetek, de kétlem, hogy mondtam volna olyat , hogy takarító bácsi lennék.  – hoppá, talán ezt nem kellett volna

-          Lehet, de most itt vagy és besegítesz.

A munka alatt tök sokat beszélgettünk, de, hogy őszinte legyek nem nagyon fogott meg ez a srác. Inkább olyan magának való és öntörvényű. Sokat dolgoztunk, csak ebédkor álltunk mg, akkori s úgyí, hogy Barbi jött le értünk.

-          Mond csak Bill, mennyire vagy rendmániás? – kérdezte Barbi anyukája

-          Ahogy én észrevettem semennyire! – vágta rá Brad

-          Akkor rosszul vetted észre. Szeretem a rendet, de nem azt a katonásat. Szeretem, ha lerakok valamit, akkor azt ugyanott meg is találom. Nem bírom, ha elpakolják a cuccaimat annyira, hogy utána egy hétig keresgetem őket. De azt sem tudom elviselni, ha halmokban áll a mosatlan meg ilynek. – válaszoltam nekik most már normálisan

Ebéd után következhetett újra a garázs rendberakása, már ami vissza volt belőle. Komolyan itt még az őskori cuccok is megtalálhatóak.  Állítom ezen a helyen soha nem volt összepakolva, csak tudnám, hogy hogyan álltak be a kocsival ide.

-          Kész vagyunk! – jelentettem ki büszkén és reméltem, hogy most már lelépetek és Barbival tölthetek egy kis időt, kettesben

-          Oké, akkor most jöjjön a motor! – honnan van ennyi energiája?

Újabb órák teltek el mire mindennel végeztünk. Szerintem a srác azt sem tudta, hogy mit csinál csak az én időmet húzta. Amikor már húszadszorra szedte szét ugyanazt az alkatrészt kezdtem gyanítani, hogy itt valami nem stimmel.  Mikor mentem be, mert végeztünk elcsíptem egy beszélgetést, ami nagyon nem tetszett:

-          Barbi, ez a gyerek nem való hozzád! Semmit nem hajlandó megcsinálni! Csak rád akar mászni, hogy legyen valakije. – mondta az anyja, mire én ökölbe szorítottam a kezem.

-          Figyelj, csak kihasznál. Most is milyen parádét levágott, hogy ő nem akar dolgozni. – szólt közbe Brad, mire az apja helyeselt is rá

-          Ha esetleg összeköltöztök, akkor majd te fogsz mindent kézben tartani? Ő meg majd csak henyél egész nap kényelmesen? – láttam az apján, hogy tényleg így gondolja

Vacsoráig a szobába maradtam és pakoltam vissza a bőröndömbe. Úgy volt, hogy egy hétig itt leszünk, de én ezt nem fogom hagyni.  Barbi bejött a szobába és eléggé meg volt többenve a pakolásom miatt.

-          Bill hova készülsz? – kérdezte ijedten

-          Barbi, agyon szeretlek, de én ezt így nem fogom végig csinálni. A szüleid és a bátyád is utál.

-          Ne menj már el miattuk. Mindenkivel ilyenek.

Meggyőzött végül, így maradtam vacsorán és úgy tettem, mintha minden oké lenne.

-          Bill, holnap segítesz a kertben? – kérdezte Brad teljesen nyugodtan – Bár lehet, hogy az is egész nap eltart majd. – na és itt nem bírtam tovább és kifakadtam

-          Jó, most már tényleg elég volt. Egész nap próbáltam megfelelni, mindent megcsináltam, amit mondatok, de ez már sok. Lehet, hogy csak én vagyok elszokva a munkától, de én nem ezért jöttem ide. Úgy terveztem, hogy a mai napot is a Barbival töltöm, de e helyett beálltam és dolgoztam. Tegnap láttalak titeket először, és ti is engem, de már munkára fogtok, mintha nem tudom, mióta itt laknék. Nem rosszból, de én a lányotok barátja vagyok és nem a bejárótok.  – álltam fel az asztaltól és épp már távozni akartam, mikor Barbi megfogta a kezemet és visszahúzott

-          Anyu, apu, Brad ez tényleg nem volt szép tőletek. Nem azért mutattam be nektek, hogy dolgoztassátok.  Unom már, hogy minden barátommal ezt csináltátok. Ezért nem maradt velem egyik sem. Akárhányszor idejövök egyedül katonás rend van a lakásban, de amint hozok egy fiút is egyből akkora szemét van, mintha soha nem takarítanánk. Szerintetek Bill mit szűr le ebből? – láttam Barbin, hogy tényleg így gondolja, és nem csak megjátssza

-            Nem arról van szó, hogy nem segítek, mert nagyon szívesen teszem, de mint minden másnak, ennek is határa van.  Szeretem a lányotokat, de ebből köszönöm nem kérek. – mentem fel a lépcsőn, majd hallottam, hogy Barbi elkezd kiabálni a szüleivel

Amilyen gyorsan tudtam bepakoltam és levittem a bőröndöt és egy gyors sziasztok után otthagytam őket. Tudtam, hogy miattam összevesztek, de ez nem érdekelt abban a pillanatban. Tudtam, hogy nem Barbi hibája, hogy így alakult ez mai nap, de egyszerűen nem akartam tudomást venni erről a családról.

Mikor hazaértem furcsa látvány tárult elém. Szombat este van és a bátyám otthon tesped a TV előtt. Ma mindenki bedilizett?

-          Szia! – köszöntünk egymásnak, mikor beléptem

-          Hát te? – na, jó, miért beszélünk mi mindig egyszerre?

-          Nincs kedvem elmenni sehova, a fiuk meg már val’szeg hulla részegek. – válaszolt Tom, majd kérdően nézett rám

-          Barbi bátyja befogott dolgozni egész napra, majd közölte, hogy holnap is segítsek neki. Én meg nem vagyok a csicskájuk, így eljöttem. – vontam vállat és felbaktattam a szobámba.

Elég volt a mai napból, ezért elmentem fürdeni, ami még a szokásosnál is tovább tartott. Majd egy gyors kajálás után mentem aludni. Nem gondolkodtam semmin, csak aludtam egy jót és vártam a holnapot.