Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Meghoztam a történet 32. részét is, amiben Bill már beszélget is a lányával. Vajon jól fog elsülni ez a találkozás? Erre választ kapsz, ha elolvasod ezt a részt. :D Jó olvasást hozzá! :)

32.:  Találkozás

Amilyen gyorsan megjelent Rikki olyan gyorsan távozott is.

-         Nem tudom, mi lelte, de nem szokott így viselkedni! – magyarázkodott Jessie

-         Nem kell mondanod semmit, megértem, talán sokként érte, hogy itt vagyok, talán még nem készült fel erre, de ami azt illeti én sem. – válaszoltam őszintén

Ez után eljöttem tőlük és hazaindultam.

-         Láttam a lányomat! – mondtam mikor hazaértem

-         Neked is, szia, öcs… Mi? – nézett rám nagyszemekkel

-         Akkor akartam eljönni Jessie-től és csak úgy benyitott a lakásban én meg ott ültem a kanapén – mondtam a bátyámnak

-         Ez durva! – döbbent le

Egész nap nem találtam a helyemet a házban, ezzel idegesítve Tomot, aki kihasználta, hogy nincsenek itthon az ikrek. Láttam rajta, hogy mindjárt robban, ha nem hagyom abba a járkálást és a fújtatást. De ilyenkor mit tehet az ember?

Később hirtelen Jessie állított be.

-         Hát te mit keresel itt? – kérdeztem tőle döbbenten

-         Beszélnünk kell most! Nem ér rá holnap, ugyanis a dolog, amit mondani akarok holnap lesz aktuális. – jött beljebb  

-         Hallgatlak! – válaszoltam a barátnőmnek

-         Oké, akkor nem kerületem a forró kását, Rikki holnap találkozni akar veled! – mondta ki egyszerűen

-         De én…. oké! Hol és mikor szeretné megejteni ezt? – alig találtam a szavakat

-         Holnap délután három órakor, nálunk. Én természetesen nem leszek otthon, hadd beszélgessetek csak. – mosolygott rám

-         De mi van, ha valamit elrontok? – nagyon izgultam ez nem kétség

Jessie- vel nem sokat beszélgettem már, mivel neki még dolga volt otthon.

Este az elalvás nem ment olyan könnyen, mint gondoltam. Féltem, izgultam, sőt rettegtem a találkozás miatt. Azt sem tudtam, hogy mit fogok neki mondani.

Reggel elgémberedett végtagokkal ébredtem fel, mivel a kezeim valahogy alvás közben a hasam alá kerültek.

-         Jó reggelt Tom! – köszöntem kómásan

-         Szia, öcsi! Látom nem nagyon aludtál! – na, őszintén ki tudott volna aludni?

-         Nem hát! Na, összekapom magam, mert már nemsokára fél tizenkettő… akarom mondani fél kettő. – Na, ne már! Nem fogok végezni!

Gyorsan lezuhanyoztam, majd elkészültem és megpróbáltam nyugodtságot színlelni több – kevesebb sikerrel.

Eljött az idő, hogy elinduljak a helyszínre, amit már jól ismertem.

-         Szia! – köszöntem, amikor megláttam Rikki-t

-         Szia! - nézett végig rajtam

Amíg bementünk a lakásba volt időm, arra, hogy megnézzem a lányomat közelebbről is. A külseje biztosan nem hasonlít rám. Még csak egy kicsit sem, max. a szeme formája és a mosolya olyan, mint nekem.

A beszélgetés elég gördülékenyen ment, ahhoz képest, hogy tizenöt éve most találkoztunk először.

       -    Hogy- hogy nem tudtál rólam? – kérdezte bátortalanul

       -   Amikor Jessie el akarta mondani, David a menedzserem szólt, hogy indulnunk kell, így nem mondta el nekem. Később meg szerintem nem merte, de jobb lenne, hogyha ezt tőle kérdeznéd meg. Amúgy rólam mesélt valamit?

      -   Igen. Sokat mesélt a bandátokról kiskoromban, mutatott képeket, elmesélte, hogy hogyan találkoztatok, és azt is mondta, hogy Te voltál élete szerelme. De az utóbbi pár évben nem beszélt rólad, csak amikor újra felbukkantál.

     -   Értem. És miket szoktál csinálni a szabad idődben? – kérdeztem tőle most már jóval lazábban

     -   Hát vagy itthon segítek anyunak, amit kell, vagy a barátommal vagyok illetve a barátnőimmel szoktam lógni.  – mosolygott rám – Tényleg van egy ikertestvéred?

    -   Igen, Tom és ő az idősebb tíz perccel. Képzeld neki is vannak gyerekei és ők is veled egyidősek. Chris és Charlotte is ikrek, ahogy mi Tommal.

    -   Az jó! Egyszer majd láthatom őket? – lelkendezett

    -   Persze! Jövő héten vasárnap jönnek haza a táborból, utána bármikor meglátogathatod őket. Ha akarod, bármikor elviszlek hozzánk és akkor ott megismerheted a családomat. – mosolyogtam rá

    -  De mi van, ha nem fognak megkedvelni? – hajtotta le a fejét

    -  Dehogynem! Majd meglátod! Anyukám Tom minden volt barátnőjét már családtagnak tekintette egy-két hét után. A nevelőapám megint egy „Isten”, a bátyám meg már szeretne látni! – szedtem össze a családot

   -  De jó! Akkor majd megbeszélem anyuval! – ölelt meg

A nap végén boldogan mentem haza, azzal a tudattal, hogy másnap újra láthatom a lányomat…