Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Meghoztam a történet következő részét, amiben Bill már látja lányát is. Jó olvasást hozzá, remélem tetszeni fog. :D

31.: Beszélgetés

A levél megírása után elmentem lefeküdni, bár nem sokat aludtam az éjjel, ami Tom állítása szerint meg is látszódott reggel.

-         Mit csináltál te egész éjjel? – nevetett a bátyám

-         Gondolkodtam, levelet írtam, gondolkodtam és csak a változatosság kedvéért gondolkodtam. – mondtam kómásan

-         Bill, megértem, ha nem tudsz aludni ez miatt és máson sem jár az eszed, de ez nem a te hibád volt. Nem lehetsz mindenben tökéletes. – mondta okos és „bölcs” bátyám

-         De ha felhívom, vagy ha kérek Davidtól tizenöt percet, vagy magammal viszem akkor most nem lenne ilyen gondom.

-         Bill, lehet, hogy nem mondta volna el. Benne van a pakliban. Tizenöt év után már bárki bármit mondhat.

-         De az ÉN lányom! Nem érted? – kérdeztem dühösen

-         Bill, ez nem így működik! Honnan tudod, hogy 100%, hogy tőled van a gyerek? Lehet, hogy csak rád fogja és hónapokkal a szakítás után esett csak teherbe! Abba bele sem gondoltál, hogy érdekből teszi, amit tesz? – kiabált Tom

-         Te miért nem bízol meg senkiben? Olyan nagy gond lenne egyszer az életben azt mondani, hogy jól csináltam? Te állandóan csak kritizálni tudsz engem, semmi nem jó, amit csinálok! – kiabáltam már én is

-         Nézd Bill, én csak azt mondom, hogy légy óvatos. Nem tudhatod biztosan, hogy tiéd az a gyerek, legalább csináltass apasági tesztet, ahogy annak idején én is tettem.  –mondta már higgadtan

-         Jó, megcsináltatjuk, de tuti, hogy enyém a lány.

-         Bill ebből nem engedhetsz! Muszáj megtudnod! Öcsi semmit ne írj alá, semmibe ne menj bele, amíg nem biztos!

-          Rendben! Bedobom a levelet még ma és meglátjuk, hogy mi lesz.

Nem sokkal később már készülődtem is, ahhoz, hogy bedobom a levelet a postaládába. Gyorsan felöltöztem, hajamat beállítottam és már indultam is.

Jól tudtam, hogy merre lakik Jessie, úgyhogy ezzel nem volt gond, csak a forgalommal. Út közben hatalmas dugóba keveredtem, ami egy baleset miatt volt.

Láttam, ahogy igyekeznek a mentősök, rögtön megrohantak az emlékek. Még a mai napig emlékszem Tom autó balesetére, amikor frontálisan karambolozott egy kamionnal és csak a szerencsén múlt, hogy nem halt meg.

Ahogy ott vártam gondolkodni kezdtem: vajon mit is akarok én? Tizenöt évet csak úgy behozni? Betoppanni a semmiből egy kamasz életébe? Felborítani egy normális életet? Mégis mit mondhatnék a lányomnak? Mégsem állíthatok oda azzal, hogy „helló én vagyok az apád, csak az a gáz, hogy az elmúlt években nem is tudtam rólad és anyád a kocsimban közölte a tényt, hogy a lányom vagy.”

Mire észbe kaptam el is indult a kocsi sor, na és persze Tom hívása is.

-         Öcsi, hol vagy? Már itthon kéne lenned! Ott maradtál? – kérdezte

-         Nem, csak valami baleset miatt nem lehetett eljönni, kerülő utat pedig nem kerestem, így még csak most indulok Jessie-hez.

-         Oké, de ha van, valami hívj, akkor is ha ott maradsz.     

-         Rendben. – majd letettük

Hamarosan oda értem a barátnőmhöz, aki épp ment be az udvarról. Eredetileg úgy terveztem, hogy csak bedobom és jövök, de et nem így sült el.

-         Bill? Te mit keresel itt? Azt hittem látni sem akarsz! – mondta Jessie teljen ledöbbenve

-         Igazából nem terveztem találkozni veled, csak egy levelet szerettem volna a postaládába tenni, de már mindegy.

-         Gyere be, persze ha van kedved. – mosolygott rám 

-         De ugye Rikki nincs itthon? – kérdeztem bátortalanul

-         Nem, nincs, nemrég ment el a barátjával.

-         Akkor jó. – mosolyogtam

-         Mit szerettél volna mondani? – kérdezte immár a házban

-         Ebben a levélben mindent leírtam, amit szerettem volna, de ha már így alakult, akkor beszélhetünk is, de kérlek, a levelet is olvasd el. Leírtam neked, hogy csalódtam benned, de belátom, hogy én is hibás vagyok és megkérlek a levélben arra, hogy beszélj Rikkivel, mert meg szeretném ismerni, és ha engedet és persze a lányunk is akarja, megpróbálhatnák behozni tizenöt évet. Leírom benne, hogy még mindig szeretlek, és nem tudom, hogy mi lesz kettőnkkel…

-         Hogy érted, hogy mi lesz velünk? Én azt hittem, hogy szakítottál velem – szakított félbe

-         Nem, csak időt szeretnék. Jessie, ahogy mondtam én, szeretlek, de akármennyire is így érzek, nem tudok szemet hunyni afölött, hogy hazudtál nekem. Több mint tizenöt éved lett volna arra, hogy elmond nekem a dolgot, vagy ha erre nem adódott lehetőséged, akkor a kapcsolatunk elején közölheted volna velem, de nem tetted meg, így csak tetőzted a hazugságokat. Őszintén én így, hogyan bízzak meg benned? Honnan tudhatom, hogy nem versz át? Mi rá a biztosítékod? Nekem ezt át kell gondolnom, mert nem akarlak elveszíteni, de ugyanakkor eljátszottad a bizalmamat.

-         Bill, én is szeretlek téged, mindennél jobban, de egyszerűen ennyi év után nem tudtam volna elmondani neked csak így spontán. Időre volt szükségem, hogy felkészülhessek rá. A legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy mi újra találkozni fogunk egymással. Őszintén, szerintem csak egy hibbant tyúknak néztél volna ha az első találkánk alkalmával eléd állok ezzel. Valószínű meg sem hallgattál volna, csak elmentél volna. Nem?

-         Nem tudom. Van abban igazság, amit e mondasz, de a lényegen nem változtat semmit. Hazudtál és kész. De úgy gondolom, hogy neked is jár egy második esély. Megbocsájtok neked, de nincs több titok. Megígéred?

-         Igen, meg. És köszönöm, hogy ilyen jószívű vagy. – mosolygott rám

Ekkor lépteket hallottam, majd kulcszörgést…

-         Én most megyek szerintem. Tom már aggódik értem. – mondtam

-         Rendben. Akkor majd találkozunk? – kérdezte

-         Igen, holnap háromra idejövök, az úgy jó? – mosolyogtam rá

-         Persze, de ne felejtsd el. Ja és beszélek Rikkivel! – csókolt meg

Ekkor belépett egy szőke, göndör hajú, kék szemű, úgy 175 cm magas vékony lány, nekem pedig elállt a lélegzetem is; tudtam, hogy ő az, a lányom...