Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Tudom,hogy késtem vele,de sok volt a dolgom,még géphez ülni sem volt időm nehogy részt felrakni. Na de itt a rész,amihez nem fűznék hozzászólást. Jó olvasást! :)

9.rész: Bill II.

Másnap reggel Bill már előbb fent volt mint én,így ő ébresztett fel engem.

-         Tom! Kelj fel,bátyus!

-         Öhmne mi van már? Miért nem aludhatok?

-         Mert jönnek az orvosok és hogy néz már ki,hogy a beteg hozzátartozója alszik?

-         És ha az a valaki épp egy fiatal apuka?

-         Tom…

-         Jól van,fent vagyok!

Ezek után nem sokkal igaza lett Billnek,jöttek vizitre. Nekem ki kellett menni a kórteremből,így csak céltalanul mászkáltam a folyosón.

-         Tom!- hallottam meg anyu hangját

-         Sziasztok!

-         Hogy van Bill? Miért nem telefonáltál,hogy ébren van? – Gordon

-         Hát most épp vizsgálják,de már egy jó ideje bent vannak az orvosok. Azt mondta,hogy jól van,csak tegnap fájt a hasa. Azért nem hívtalak,mert sok dolgot kellett elintézni,ráadásul,nem biztos,hogy díjaznák,ha ennyit telefonálnék. De amúgy honnan tudjátok,hogy felébredt?

-         David mondta nekünk. Vizit van nem?

-         De…

-         Akkor azért nem engednek be minket és Billt biztosan jobban kivizsgálják. Nehogy valami baj lépjen fel. Gondolom én.

-         Elmondta,hogy mi történt? –Gordon

-         Igen,már a rendőrökkel is beszélt. Bill csak egy nagyon primitív leírást tudott róluk adni,ami nem nagyon vezet nyomra.

-         Jó reggelt kívánok! – doki

-         Jó reggelt! –anyuék

-         Gondolom észre vették,hogy több ideig voltunk benn mint ilyenkor szokás. Nem kell megijedni,nincs semmi baj,csak kötést cseréltünk,emellett megnéztük a sebet. A kivizsgálás során mindent rendben találtam. A fiú nagyon jó állapotban van így nemsokára,legkorábban holnap egy utolsó nagy vizsgálat után elhagyhatja a kórházat. De figyelmeztetem,hogy még nem 100%. Ha a legkisebb komplikáció is fellép nem mehet haza. Figyeljenek oda arra,hogy semmilyen módon ne erőlködjön. A teljes felépüléshez testi-lelki nyugalomra van szüksége.

-         Köszönjük doktor úr. –én

Majd hárman bementünk Billhez aki épp feküdt az ágyában.

-         Sziasztok!

-         Szia! Hogy vagy kisfiam? –anya

-         Köszi anya nagyon jól. Csak nem akarok már itt lenni. Rémes egy hely. Ráadásul az orvos olyan szavakat mond amit egyáltalán nem értek. Miért nem lehet normálisan közölni,hogy mit akar? Remélem nem talált semmit és itt hagyhatom ezt a steril házat!

-         A doki azt mondta,ha minden jól megy akkor holnap elhagyhatod a kórházat. –Gordon

-         Az öcsém tényleg jól van,az már látszik!

-         Miért? Hogyan?- Bill

-         Szófosásod van,mint általában.

Majd még sokat beszélgettünk,mint kiderült a gyerekeimre most Gustav vigyáz,amin én persze kiakadtam:

-         Na ne már! Inkább hozom őket ide! Gus nem ért a gyerekekhez!

-         De szívesen vállalata és benne megbízhatunk!

-         Végül is ja. Nem tesz kárt bennük.

-          Hadd babázzon. Franzi amúgy is most fog szülni. Jól jön neki a gyakorlat.

-         Georg is ott van velük,tehát nem lehet akkor baj.

-         Köszi most megnyugtattatok! Két ügyefogyott vigyáz az ikreimre. Egyáltalán tudják mit kell tenni mikor baj van?

-         Ne aggódj Tom,anyád egy órás összefoglalót tartott nekik a hűtőre pedig ki is írta,sőt még a mentők tűzoltók és a rendőrök számát is! Szegények már azt sem tudták,hol vannak.

-         Akkor megnyugodtam valamennyire.

A beszélgetés közben néha leléptem cigizni,mert már hiányom volt,de nagyon.

-         Tom itt vannak ilyen kis cetlik írd rá ha mész valahova,amikor én alszom. Így ha idő közben felébredek nem foglak keresni.

-         Jó de hova tegyem,hogy megtaláld? Nem akarom,hogy erőlködj a felüléssel!

-         Rakd a kezembe. Egyébként nem vagyok béna. Tudok mozogni és nem esik nehezemre a felülés!

-         Tudom Bill de hátha felszakad a seb,ha egyedül vagy még segítséget sem tudsz kérni. Bill ígérd meg,hogy csak akkor kelsz fel,ha van itt valaki melletted aki figyel rád. Nem akarom,hogy még egy hetet bent tölts. Elegem van a kórházi steril hangulatból.

-         Jó! Ígérem. De akkor te is,hogy nem ijesztesz meg azzal,hogy elfelejtsz írni.

-         Jó.

                                                                 *Csing-csing*

      -    Szia Gus. Mi a baj?

      -   Szia, sír a gyerek és nem hallgat el akármit csinálunk vele. Meg etettük,büfiztettük,altattuk,de semmi.

      -   Próbáltátok tisztába tenni őket?

      -   Na ne,haver csak ezt ne.

      -   Nem halsz bele. Ha meg annyira félsz akkor a krémek mellett van egy csomag eldobható kesztyű. Csináld azzal!

      -   Köszi!  Szia.

      -   Szia.

      -   Na ugye megmondtam,hogy valami baj lesz?- én

      -   Akkor most örülsz?

      -   Annak,hogy nem bírják tisztába tenni a gyerekeket? Nem. Na de hagyjuk.

Ezek után még sokat beszélgettünk,mindenféle jelentéktelen dologról. Bill annyira lelkesen beszélt,hogy észre sem vette,hogy tökre más témánál jár. Anyuékkal mi ezt nem bántuk,hisz nála ez annak a jele,hogy jól van.

Később apuék elmentek,ahogy a nap is. Szép lassan alkonyodott én pedig csak ültem az alvó öcsém mellett. Közben azon gondolkoztam,hogy milyen szerencsés vagyok,hogy ilyen jó iker testvérem van. Jobbat már kívánni sem tudnék……