Schrei

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amihez jó olvasást kívánok! :) 

30.: Pokol

„ Tom Kaulitz a rendőrségen!

A fiatal producert a tegnapi nap folyamán vitték be az őrsre, ahol órákig tartózkodott, majd a szülei társaságában hazament. Vajon mi lehet a számláján?”

„ Tom Kaulitz börtönbe kerül?

Előzetes információink szerint a fiatal producert testi sértéssel vádolják. A rendőrség ugyan nem adott az esetről tájékoztatást, de egyes beszámolók szerint Tom volt barátnője vőlegényét ütötte meg olyan súlyosan, hogy a férfit kórházba kellett szállítani. A lemezkiadó, ahol Tom producerként dolgozik ne kommentálta az esetet, csak annyit árultak el, hogy ez már nem az ő hatáskörük, mivel a fiatalember nem munkaidő alatt követte el a bűncselekményt.”

Ez csak kettő a sok címlap és a cikk közül. Persze egyik sem a valóságot közölte, mert hát ugye ahhoz engem kéne megkérdezniük, ami egyenlő a lehetetlen küldetéssel.

Miközben a reggeli kávémat iszogattam elolvastam az összes rólam szóló cikket, majd még azt is, amit a neten találtam. Miért kell ilyen mértékű hazugságokat terjeszteni valakiről? Mosogatás közben megszólalt a telefonom, amire azonnal ugrottam, mert azt hittem Bill hív, de csak anyu volt.

-   Szia, nagyfiam! Hogy érzed magad? Tudsz már valamit? – azért anyu is aggódik Bill miatt, bár ő nem tudja a sztori hátterét

-   Szia, anya! Rohadt szarul vagyok, és nem tudok semmit Billről, ami az őrületbe kerget. Nem érdekel, hogy velem mi lesz, csak a fiamat hozzák vissza hozzám, a többi már mellékes dolog. Titeket nagyjából békén hagynak?

-     Velünk minden rendben, csak foglalkozz azzal, hogy a gyámhivatal mindent rendben találjon nálad és visszaadják a fiadat. Tom, jobb, ha elmondod nekik a teljes igazságot Bill érdekben! – ekkor viszont csengettek, amiért le kellett tennem a telefont

-      Anyu, most mennem kell, mert jött valaki, de majd beszélünk még. Sziasztok!

Gyorsan eltettem még a kávésbögrémet az asztalról és mentem ajtót nyitni, ahol két férfi és egy nő állt. A nőnek hosszú, vállig érő vörös haja volt, lila kosztümnadrágot és hozzá illő blézert viselt, a két férfi, akik hozzám képest alacsonyak voltak fekete öltönyt viseltek. Azonnal tudtam, hogy kik ők.

-     Jó napot kívánok uram! Adela Rhode vagyok, ők Reynald Smidt és Tibald Töpfer. Ön bizonyára Tom Kaulitz!

-          Jó napot, igen én vagyok!

-  Rendben, mi a gyámhivataltól jöttünk, és szeretnénk kivizsgálni az ön helyzetét, hiszen ön kérvényezte, hogy a fia, Bill Kaulitz itt maradhasson annak ellenére, hogy a hivatalos elhelyezése az édesanyjánál, Leona Schrödernél történt. – jajj, mennyi fölösleges szöveg

Ezután hál istennek abbahagyták a dumálást és elkezdtek a házban nézelődni. Konkrétan mindent feltúrtak, a legutolsó szögig. Megnézték a nappalit, a konyhát, a szobámat, ahol tüzetesebben vizsgálódtak, bár nem tudom, mit keretek. Legutoljára Bill szobáját hagyták, ami még úgy volt, ahogy hagyta. Amióta rajtakapott a kutatáson nem járkálok be hozzá, nehogy elszálljon az a maradék bizalma is. Amint beléptek láttam rajtuk, hogy nem tetszik nekik a látvány. Mindenhol szanaszét hagyott ruhák és talán egy pizzás doboz kólával az asztalon, meg a sminkcuccai, amiket nem volt ideje elpakolni.

-     Maga tisztában van azzal, hogy a fia sminktermékeket használ? – fordult felém Reynald, szánakozó fejet vágva

-       Igen, tudom, de nem érdekel. Ha így érzi jól magát, akkor ez van. Nem tiltok meg neki semmi ilyesmit.

-     Azzal is tisztában van, hogy ez a szoba nem alkalmas egy gyereknek? Úgy értem nézzen körbe; kupleráj van mindenütt. – Adela nem rejtette véka alá a megjegyzéseit

-    Nézzék, a fiam nem szereti, ha szobájában turkálok, ezért úgy döntöttem, hogy majd ő takarítja, ha koszosnak találja. Természetesen én is benézek néha és kezébe nyomom a takarítóeszközöket, viszont Bill nem egy kisfiú, akik együtt kell lennem non-stop 24. – tudtam, hogy nem ez volt a válasz, amire vártak, de ez van

Ezután még feltettek néhány kérdést, amire kivétel nélkül normálisan válaszoltam ugyanis ezen múlik, hogy visszakapom-e a fiamat.

-    Uram, próbáljon megnyugodni, mi mindent megteszünk, hogy a fiúnak a legjobb legyen. Halkan megsúgom magának, hogy önnek több esélye van, mint az anyának, Frau Schröder vőlegénye miatt. – Adela ezzel a mondattal fejezte be a társalgást és csukta be maga mögött az ajtót    

Schrei

Sziasztok! Ahogy ígértem meghoztam a folytatást, amihez jó olvasást kívánok! :)

29.: Előzetes

A rendőrök konkrétan úgy tuszkoltak be a kocsiba, mintha a világ legnagyobb bűnét követtem volna el az emberiség ellen, pedig én csak azt a kis mitugrászt csaptam le. Még akkor sem éreztem megbánást, amikor halottam, hogy kihívják a mentőket, sőt inkább örültem neki. Valahol nem nagyon tudott izgatni, hogy mi baja lett Robertnek, sokkal inkább az, hogy mi lesz Billel, hiszen így nagyon kevés az esélye annak, hogy velem maradhat. Ilyen szempontból viszont még nem gondoltam bele a következményekbe, úgy értem, így Leonának lesz esélye, hogy visszavigye a fiamat, ahol együtt kel majd élnie Roberttel.

A kapitányságra nagyon lassan tudtunk csak megérkezni, mert valami útjavítást kellett kikerülnünk, de még így sem tudtam lehiggadni teljesen. Amikor beléptünk az ajtón hatalmas káosz fogadott és persze nagy zaj. Mondjuk most kivételesen örültem annak, hogy nem rám figyelnek, mert már így is láttam egy- két újságírót, akik szorgosan készítették rólam is a képeket. A kapitányságon egyből egy kihallgató szobába vittek, ahol már várt rám egy rendőr és egy nő, akiről nem tudtam megállapítani, hogy ki. Bent csak egy asztal és két szék volt, az asztalban pedig bilincsek. Még helyet kapott egy mikrofon és egy kamera is, amit rögtön el is indítottak.

-     Jó napot kívánok! Foglaljon helyet, hogy megkezdhessük a beszélgetést! Csak, hogy tudjon róla; jogában áll hallgatni illetve minden, amit mond felhasználható maga ellen. – hehe, mint egy gagyi filmben

-        Rendben! – válaszoltam normális hangnemben, mivel nem akartam még több büntetést azzal, hogy ellenszegülök

-      Tisztában van azzal, hogy mivel vádolják? – kérdezte a rendőr, aki leült velem szemben

-          Igen, testi sértéssel. –válaszoltam egykedvűen, miközben az asztalt néztem

-          Rendben, akkor, ahogy látom nem fog ellenkezni, így nem lesz sok dolgunk. Arra kérem, hogy válaszoljon minden kérdésemre egyértelműen és jól hallhatóan!

-          Oké.

-          Honnan ismeri Robert Berger-t?

-     Az ex-barátnőm vőlegénye vagy mije. Pár napja még valami ilyesmit mondott, de akkor sem nagyon érdekelt.

-    Ha jól értesültem a kollégáktól önnek van egy fia, Bill Kaulitz. Leona Schröder a fiú édesanyja?

-      Igen, de Leonával már Bill születése előtt szakítottunk, csak a fiunk miatt tartjuk a kapcsolatot. Nézze, tudom, hogy nem szabadott volna ütnöm, de egyszerűen nem tehettem mást.

-          Miért nem? Mi történt, hogy ezt kellett tennie? A férfi csupán egy mondatot mondott a fiának, mire ön ütött.

-          Nem szeretném ebbe belekeverni ezt a problémát, mert nem tartozik ide.

Persze még faggattak egy darabig, de Bill kérését tiszteletben tartva nem mondtam el a rendőröknek, hogy mik történtek korábban. Tudom, hogy még erre nincs felkészülve és nekem se mondta volna el, hanem hallom meg a beszélgetést. Azt meg nem akartam, hogy a kényszerítés miatt újra drogokhoz nyúljon vagy visszamenjen ahhoz a bandához. Elég volt egyszer kihoznom őt onnan.

Konkrétan még órák múlva is ott ültem a kihallgató szobában, annyi különbséggel, hogy már csak várnom kellett az ítéletre. Vagy elengednek azzal a feltétellel, hogy elérhető maradok, vagy előzetes letartóztatás néven itt tartanak egy fogdában. Bevallom, az előbbinek jobban örülnék.

Mialatt vártam, valaki értesítette a szüleimet és Billel együtt idejöttek, hogy beszélgethessenek velem erről az egészről.

-        Anyu, mondtam már, hogy meg volt az okom rá! Te is nagyon jól tudod, hogy indok nélkül nem ütök meg senkit. – válaszoltam anyunak a kérdésére, amit már vagy századszorra tett fel öt perc alatt

-          Fater, mi van, ha engem is elkezdenek faggatni? Elmondjam nekik szerinted? – nézett Bill a szemembe, amiben egy kis pánikot láttam

-          Ahogy érzed, és szerinted helyes lenne. Nekem nem segít se így, se úgy.

-        Miről van szó? Tom, miért titkolózol előttünk? – kérdezte apu, akinek mindig mindent tudnia kell

-      Semmi, ebbe nem szeretnélek titeket beavatni, mert megígértem Billnek, hogy ez kettőnk között marad.

Még beszélgettünk volna, de megjött a rendőr, aki elvitt egy irodába, ahol már vártak rám. A teremben egy hatalmas tölgyfa asztal, bőrfotel, egy kényelmetlennek ígérkező szék és persze egy német zászló díszelgett, mellette a kapitányság címerével.

A rendőrtiszt visszaadta a papírjaimat, amit még a kihallgatás elején kértek el, majd elkezdett beszélni. Olyan szakszavakkal dobálózott, amiknek felét nem értettem, de nem is akartam. Engem egy valami érdekelt most. Bill.

-          Azt lehet tudni, hogy mi lesz a fiammal? Mármint velem maradhat? – kérdeztem kétségbeesve, hiszen nem akarom, hogy visszamenjen ahhoz az őrülthöz

-          Erről egy vizsgálat fog dönteni. Természetesen a fiával is beszélgetni fog az illetékes és magával. Addig, a legjobb lesz, ha Bill visszatér az édesanyjához. – csak azt ne

Ettől a választól annyira letaglóztam, hogy válaszolni sem tudtam. Annyira elborult előttem minden, hogy csak annyit vettem észre, hogy már úton vagyok a lakásom felé, ahol Bill már pakol és lassan az az őrült elviszi és ki tudja, hogy mit művel vele. 

Helyzetjelentés

Sziasztok!

Tudom, hogy már nagyon rég jelentkeztem új résszel, vagy bármi olyannal, ami azt mutatná Számotokra, hogy még működik a blog. Sajnos nagyon sok időmet elvette a folyamatos tanulás és a készülés, hiszen ez az év nekem már számított - elég sokat. Most viszont itt van a nyár, ami azt is hozza magával, hogy folyamatosan lesznek részek és talán a nyár végére már egy új történet fog futni, aminek egyenlőre nem árulom a címét, hadd maradjon titok.

Remélem sokan örültök ennek a bejegyzésnek, ugyanis holnap már érkezik is a Schrei folytatása, ami most sem marad izgalmak nélkül.

Mindenkinek kellemes nyarat, az érettségizőknek sikeres szóbelizést kívánok! :) 

Schrei

Sziasztok! Sajnálom, hogy eddig kellett várnotok a folytatásra, de nem szerettem volna összekapkodni. Most végre itt van, úgyhogy jó olvasást hozzá! :)

28.: Remek!

Miután kinyitottam az ajtót a rendőrség állt velem szemben és a minden-lébe- kanál szomszédom, aki nem tudja elviselni, ha nem üti bele az orrát olyan dolgokba, amihez semmi köze.

-          Jó napot kívánok! Bejelentést kaptunk egy feltételezhető veszekedésről! Mit tud erről? – az égvilágon semmit, drága

-  Jó napot! Már megint miért kotnyeleskedsz bele mindenbe? Miért nem foglalkozol saját magaddal és azzal, ami veled történik? Nem mindegy neked, hogy mit csinálok? – néztem a szomszédomra, aki mint mindig, most is ártatlan fejet vágott

-    Itt van a kisfiú, nem akarom, hogy valami baja legyen, ezért hívtam ki a rendőrséget. Ráadásul láttam, hogy egy agresszív férfi is bejött a házba!

-          Szerintem rakj fel a házamra kamarákat, sőt belülre is szerelj fel párat, hogy lásd, mit csinálok; törődj a magad dolgával, engem pedig hagyj békén!

-          Elnézést, megtudhatnánk, hogy mi folyik itt? – kérdezte hirtelen a rendőr

-     Semmi különös, csak egy kis családi vita. Majd mi elrendezzük egymás között, nem kell segítség.

Persze nem tudtam meggyőzni a fakabátokat, be kellett engednem őket és a szomszédot is. Robert ki is akarta használni az alkalmat, de a fiam gyorsabb volt nála, mert mondott neki valamit, amitől egyből elhallgatott. Jól tudtam mi volt az. Bill nagyon jól kihasználta az alkalmat és sakkban tartotta a mitugrászt, aki persze most nagyon lapult, hiszen neki a szabadsága a tét, mert ha ez kiderül, akkor vár rá egy pár év letöltendő, az biztos.

-          Elmondaná valaki, hogy mi folyik itt? – nézett körbe a rendőr

-          Mondtam, semmi különös. Minden családban lehetnek összezördülések, nem kell ezt felfújni. A szomszédom egy kicsiteltúlozza a helyzetet és konkrétan térfigyelő kameraként működik. – mosolyogtam a zsarura, már amennyire tudtam

-          Itt van egy kiskorú is, úgyhogy, jobb lesz, ha elmondják! – figyelmeztetett az egyik kékruhás

-       Ez az alak megütötte a fiamat és ezt jöttünk lerendezni!  - drága mamika, jobb lenne, ha befogná

-          Miért tette ezt? – fordult felém a járőr

-      Megvolt rá az okom, amit az ő érdekében – mutattam Robertre – nem fejtenék ki. Mondtam, meg tudjuk oldani nem, kell segítség.

Konkrétan mintha falnak beszéltem volna. A fakabátokat nem nagyon érdekelte az, amit mondtam, csak mentek a saját fejük után. Ráadásul Robert anyja még tette a fát a tűzre. Szegény néninek nem esett le, hogy ezzel csak a fiának árthat, nem nekem. Én maximum csak pár euró bírságot kaphatok ezért, mitugrász viszont jó pár évet. Egyáltalán nem ijedtem meg a rendőröktől, csak elegem volt belőlük, mert szerettem volna már lerendezni ezt az egészet és végre leülni a fiammal beszélgetni, mint apa és fia, mert lenne miről az biztos. Az elmúlt hónapok nagyon felkavarhatták, így ki akarom deríteni, hogy most miben mesterkedik a fiam, mert az az igazság, hogy még mindig nem bízom benne száz százalékosan, amit ő is nagyon jól tud.

Annyira elgondolkodtam, hogy nem is vettem észre, hogy a rendőrök Billt faggatják mindenféléről, így csak a beszélgetés közepét kaptam el:

-   Kérlek, mond el, hogy mi történt, csak így tudunk segíteni neked. Nem vagyunk gondolatolvasók, így csak akkor értünk meg, ha beszélsz.  – kérlelte az egyik rendőr Billt

-    Nem történt semmi, egyszerűen csak nem szimpatikus ez a faszi; miért ne, lehet megérteni?! – hallottam a hangján, hogy már nem sokáig bírja

-      Ezt nem hisszük el neked! Figyelj, mi segíteni akarunk! – vajon még hányszor fogja elmondani  

Persze ezt nem, hagyhattam szó nélkül, ahogy Leona:

-    Hagyják békén a fiamat, ha nem akar beszélni magukkal, akkor nem fog. Nincs itt semmi baj, majd mi elrendezzük egymás között. Nem kell beleavatkozni mindenbe! – szólaltam meg,, mire egyből felém néztek

-     Bill okos fiú; tudja, mi lenne a következménye! – mondta Robert határozottan, hiszen most nem félt tőlem

De tévedett a merészségemet illetően. Miután kimondta a mondatot úgy terült el a földön, mintha csak elaludt volna álló helyben. Hülye hasonlat, de ez írja le leginkább azt a helyzetet. Konkrétan annyira megütöttem, hogy láttam a vért, ahogy kifröccsent.

Persze a rendőrök hitetlenül bámultak rám, ahogy Bill is; szerintem nem hitték el, hogy ezt én csináltam – megint. Szerintem most is megérdemelte, főleg, mert én tudtam, hogy milyen jelentésben mondta Robert a szavait. Úgy gondolom, hogy ezt igazán csak Bill érthette rajtam kívül, akin konkrétan csak a félelmet láttam Robert szavai miatt.  Tudtam, hogy tőlem nem fél, hiszen már nagyon sokszor megüthettem volna, de nem tettem. Nem vagyok a verekedés híve, nem szoktam ennyire durva lenni, de úgy érzem, hogy Robert még többet érdemelne ennél; a tetteire nincs magyarázat, bocsánat pedig végképp nincs. Persze most is a kis mitugrászt védték, így a rendőrök engem kaptak el. Egyszerűen lefogtak és kivittek a saját házamból, de ami a legrosszabb, hogy a fiam előtt csinálták.  

Schrei

Sziasztok! Meghoztam a történet folytatását, amihez jó olvasást kívánok! :)

27.: Robert

-          Te! Hogy mertél megütni? – szinte hörgött Robert miközben beszélt

-          Hogy mertél ilyet tenni a fiammal? – kérdeztem vissza szemrebbenés nélkül

-          Válaszolj! – üvöltött az arcomba

-          Ahhoz képest, hogy most ütöttelek ki és estél össze úgy, mint egy rongybaba igen nagy pofád van, nem gondolod? Esetleg törjem el még valamidet? – nem féltem tőle, mert tudtam, hogy erősebb vagyok

-          Megöllek! – szinte láttam, hogy szétrobban a feje a méregtől

-          Próbálkozni lehet, de tudod az is büntetik! – nevettem el magam

 Azért mertem nevetni ezen, mert tudtam, hogy nálam van az aduász; bármit csinál velem azonnal a rendőrséghez tudok fordulni, ami jelen esetben két bűncselekményt tárna fel. Jelen esetben egy gyilkossági kísérletet és egy erőszakot, amit gyerek ellen követett el és talán Leonát is bántotta már csak nem merte elmondani, és ne felejtsük el a magánlaksértést sem. Őszintén szólva ebből az emberből már bármit kinézek csak jót nem. Persze nem azt mondom, hogy nem szereti Leonát, de aztán ki tudja.

-    Megütöttél és még nem is veszel komolyan? – konkrétan vérben forgott a szeme

-  Figyel kis mitugársz; nem félek tőled, kettőnk közül én vagyok az, aki fizikailag árthat neked. Te csak maradj csendben, fogd meg a pereputtyodat és takarodjatok ki a házamból!Jelenleg szerintem én vagyok az aki diktál és te az, aki befogja! – áh, dehogy voltam ideges

-          Apu, szerintem……

-     Nem fogok lenyugodni Bill! Most vagyok a legnagyobb dilemmába; most öljem meg vagy majd később? Ez az utolsó féreg még azt sem érdemli meg, hogy levegőt vegyen! – fröcsögtem idegesen

Persze nagyon is jól tudtam, hogy nem csinálhatok semmit én sem, hiszen akkor kihívják rám a rendőröket és én is bajba kerülhetek, mert amit csináltam azt önbíráskodásnak hívják. Hiába, szakmai ártalom, hogy tosztában vagyok a jogaimmal. A munkám során is szoktam találkozni elégedetlen ügyfelekkel, akiket legszívesebben egytől- egyig kirugdosnék az épületből, de nem tehetem.

-       Ne higgye azt fiatalember, hogy ennyiben hagyjuk! Maga nem bánhat így a fiunkkal! – kezdett bele Robert anyja is a szentbeszédbe

-      Szerintem maga maradjon ki ebből, ne szóljon bele mindenbe, mert ez például rohadtul nem érinti magát! – szegény nénivel próbáltam kedves lenni, de nem nagyon jött össze

-          Hogy beszél maga a feleségemmel? – most meg a papi kezdett rá

-   Nézzék, én igazán nem akartam, hogy baja essen Robertnek, de azért a fiacskájuk sem ártatlan! – ne ehhez már nem tudtak mit mondani

-          Hagyd ki ebből a szüleimet, mert….

-          Megversz?  - röhögtem el magam, mert még a feltételezés is nevetséges volt

A vitánk még közel sem ért véget, de konkrétan csak egymást szidtuk, egyikünk sem alkalmazott fizikai erőt. Persze megtehettem volna, de valahogy nem leltem volna örömömet abban, hogy még jobban megverem Robertet, holott megérdemelte volna.

Leona mondjuk az egész vita alatt alig szólalt meg, pedig itt nem csak kettőnkről volt szó, hanem a fiáról. Bill is hallgatott, de szerintem csak azért, mert nem tudta pontosan, hogy mi történik. Vagy megijedt Roberttől.

-          Kisfiam, mond meg szépen apádnak, hogy ezeket csak kitaláltad! Tudod jól, hogy hazudni nem szabad! – vajon kis sütiket is ad neki?

-       Nem hazudok; most tényleg nem. Soha nem bírtam Robot, mert mindig is visszataszítónak találtam a stílusát, de azért ilyet én sem mondanék, ha nem lenne igaz. Bennem is van annyi, hogy tudjam, mekkora súlya van a szavaimnak. Különben is, miért akarnék én anyám boldogságának az útjába állni, ha egyszer nekem itt jó? – válaszolt Bill halkan

-     Mert mindig is egy alattomos kölyök voltál! Mindig kiharcoltad magadnak, amit akartál! – nézett rá Robert eszelősen

-          Pff… bocs, hogy kértem anyámtól pénzt kajára!

-          Drogra költötted, mert egy drogos senki vagy és az is maradsz mindörökre! – folytatta Rob hűvösen

-    Te így nem beszélsz a fiammal, sőt sehogy! Takarodj innen a szüleiddel együtt, amíg jó hangulatban vagyok! Leona, nyugodtan mehetsz velük, de akkor búcsúzz el a fiadtól! – mondtam határozottan, majd felálltam a fotelból, de pont ekkor csöngettek