Schrei

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amiben már egy új srác is szerepet kap. Jó olvasást hozzá! :) 

9.: Az új fiú

*Bill szemszöge*

Annyira unalmas az iskolai élet, hogy az valami hihetetlen. Amúgy nem tudom, mi van velem, de azt vettem észre magamon, hogy egyre jobban adok apám szavára. Persze szó se arról, hogy mostantól az lesz, amit ő akar, de nem látom értelmét veszekedni vele, mert úgy sem érti meg, hogy nekem van igazam. Pedig egyszer nagyon pofára fog esni az biztos.

-          Bill, indulj el suliba! – kiabált föl az emeletre

-          Jó, mindjárt!

-          El fogsz késni

-          Nem érdekel! – most mit izgassam magam ezen?

Persze tényleg elkéstem, de nem nagyon érdekelt, csak az igazgatót, aki bent volt, mivel jött egy új srác hozzánk. Mondjuk engem is bejelenthetne új diákként, mivel nem gyakran látnak a tanárok, mivel folyton kilógok ebből a börtönből.

-          Bill Kaulitz! Már megint elkéstél? Miért nem tudsz egyszer időben felkelni? Volt már olyan nap, amikor nem késve jöttél? Szólni fogok apádnak erről, elég volt belőled. Arról nem is beszélve, hogy nem jársz suliba!

-          Adjak xanaxot? Nyugi már, itt vagyok. Szólhat apámnak, nem érdekel. – mentem a helyemre, de megálltam, mikor megláttam az új társunkat

-          Te mi a f….t keresel itt? Azt hittem a tavalyi elég volt….. – nem voltunk soha jóban, de tavaly különösképpen nem

-          Ti ismeritek egymást? – nézett a tanárnő

-          Persze, tavaly is egy osztályba jártunk… - mondtam végig Brad szemébe nézve

-          Már akkor is egy züllött drogos voltál…..

-          Nem tudom kit vittek el a detoxba – chh.. még hogy én vagyok a drogos

Miután kiment az igazgatónő tényleg beszélhetett a faterommal, mert elég ideges volt, amikor jött értem.

-          Bill, miért nem jársz suliba? Ki az a Brad, akivel összeszólalkoztál már első órában a srác legelső napján?

-          Senki…

-          Miért mondta neked, hogy drogos vagy? Bill, ugye nem…?

-          Hagyjál már, nem érdekes….

Vigyáznom kell, mert kezd belém látni, amit egyáltalán nem akarok. Kezdi elérni amit akar, tehát vissza kell vennem ebből a jófiús szerepből. Nem szeretem, ha irányítanak és nem is fog, ha rajtam múlik. Persze azért engedek neki egy kicsit, aztán meg vissza keményítek. Tudom, hogy mi miért csinálok, nem kell nekem megmutatni a helyes utat még akkor se kellene, ha látszódna rajtam a bizonytalanság, amiről szó sincs.

 *Tom szemszöge*

Aggódom a fiamért. Nem tudom mibe keveredett, de tuti, valami rosszban sántikál. Nem hiszem el neki ezt a stílust, amit mutat felém; nem változhat meg ennyi idő alatt.

Muszáj lesz megtudom miért csinálja ezt.

-          Bill, beszélhetnénk? – nyitottam be a szobájába

-          Nem, menj ki! – mintha eldugott volna valamit

-          Mit csinálsz? – mentem közelebb hozzá, mert láttam az arcán a meglepettséget

-          Semmit….. allergiás vagyok a darázsra és megcsípett egy……

-          Ne vigyelek kórházba? – nem lehet szórakozni egy ilyennel

-          Nem kell! Jól vagyok, itt van rá a gyógyszer… - mutatta meg az injekciós tűt, amit akkor húzott ki a kezéből, amikor beléptem

-          Biztos jól vagy? – fura, Leona nem mondta, hogy allergiás Bill

-          Igen, semmi baj, csak egyedül szeretnék lenni

Persze tiszteletben tartom azt, amit mond, ezért otthagytam a szobájában, de már kezd összeállni a holnapi nap a fejemben. Csak el kell intéznem, hogy menjen suliba.

Schrei

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amiben Bill már iskolában van, de persze hozza a szokásos formáját. Jó olvasást hozzá! :)

8.: Suliban

A mai nappal elkezdődött a suli, ami nekem egy kis nyugalmat jelent. Legalább amíg ott van, nem csinál semmi hülyeséget; legalább is remélem.

Reggel elvittem a sulihoz, de persze minden lehetséges dolgot kitalált, hogy ne kelljen bemennie.

-          Nem akarok bemenni! Vigyél haza! – most már hisztizik is?

-          Most fogod magad és elindulsz befelé, délután pedig érted jövök! – megpróbálom rövid pórázon tartani, amennyire tudom

-          Hazatalálok…- kezdte a szokásos bunkóságát

-          Nem érdekel….

*Bill szemszöge*

Rohadtul nem érdekel a suli, de apám kedvéért muszáj. Egy pár napot ki kell bírnom aztán úgy is meglépek. Nem fogok én itt maradni a sok sznob között. Tuti nem lesz senki olyan, akivel jól el tudnék lenni. Őszintén szólva soha nem törekedtem a suliban arra, hogy kialakítsak egy baráti kört, mivel soha nem láttam értelmét, ahogy most sem.

Ahogy beléptem a terembe mindenki rám nézett amolyan „Úristen ki ez?” tekintettel, amit már jól ismerek. Egyből a hátsó padokhoz vettem az irányt, mivel eszem ágában nincs, elöl ülni, ott a stréberek szoktak.

-          Jó reggel kívánok mindenkinek! – jött be nyolckor az osztályfőnök

-          Jó reggelt tanárnő!

-          Most lemegyünk az ünnepségre, utána bemutatkozunk egymásnak, mert nem mindenki járt egy iskolába. – nemsokára boszorkány lesz a kedves mosolyából

Az ünnepség alatt persze végig unatkoztam, ami nem is volt csoda. Annyira unalmas és sablonos dumát adott le az igazgató, hogy az valami hihetetlen. Nem kéne álltatni a diákokat azzal, hogy minden oké lesz ebben az évben is, semmivel nehezebb, mint az előző és a többi. Most kilencedikes vagyok, de már utálom ezt a sulit.

Az ünnepség után felmentünk a termünkbe, ahol mindenki bemutatkozott, de én nem akartam. Nincs kedvem jó pofizni velük, nekem megvan a baráti köröm. Persze nem maradhattam ki az ismerkedésből.

-          Hogy hívnak, hány éves vagy és miért ezt a gimnáziumot választottad? – mosolygott a tanárnő

-          Bill, 15, mert apám ezt akarta - nem fogok életrajzot írni neki  

-          Mert apukád ezt akarta? Nem nagyon értem ezt! – mit nem ért?

-          Nekem eszem ágában nem volt suliba jönni, de apám ezt akarta. Legyen neki gyereknap! – ezt a fejet látni kellett volna

-          Tavaly, amikor mentünk nyíltnapra nem téged láttunk?                     

-          Passz, sokan voltunk a másikba is – honnan kéne nekem ezt tudni?

-          Te voltál már kilencedikes? – döbbent le a tanárnő

-          Aha, de buktam szinte mindenből….

Most csak ismerkedtünk a sulival, engem is kérdezgetett az osztályfőnök, de nem nagyon válaszoltam neki, mivel fogalmam nem volt a dolgokról, amiket kérdezett.

Tavaly nem nagyon jártam suliba, amit most se nagyon tervezek, mivel nincs itt keresnivalóm, szerintem.

Ötödik óra után persze apám már várt rám a gimi előtt, ami nekem nem nagyon tetszett. Hazatalálok egyedül is, nem kell kocsival jönni értem, mint valami dedósért.

-          Mondtam, hogy nem kell jönni – szálltam be az autóba

-          Én meg mondtam, hogy nem érdekel!

*Tom szemszöge*

Egész nap azon idegeskedtem, hogy vajon miért fogják kicsapni a suliból már az első nap. Szerencsére túlélte az első napot, és nagyon remélem, hogy a többi négy évet is így fogja kezelni. 

Schrei

Sziasztok! Meghoztam a 7.részt, amiben Tom kicsit elcsodálkozik. Jó olvasást hozzá!

7.: Egyszerűen OMG!

Egész este nem beszéltünk egymással, de ma kénytelenek leszünk, ugyan is viszem beiratkozni a suliba. Tudom, hogy elvileg 10.-be kellene már mennie, de hat tárgyból bukott és ezért évet kell ismételnie. Egy másik iskolába fogom íratni, ahol lehetőleg normális emberekkel lesz körülvéve.

-          Bill, igyekezz már! El fogunk késni! – olyan, mint egy hercegnő, ha valahova menni kell

-          Itt vagyok! – láttam rajta, hogy nem tetszik neki

-          Fiam, most az egyszer – és az iskola idő alatt- próbálj meg normálisan viselkedni. Nem akarom, hogy már az első héten be kelljen mennem, mert valami baromságot csináltál! Viselkedj! – szóltam neki már előre

Mikor az iskola elé értünk még egyszer megbeszéltem vele, hogy próbáljon úgy viselkedni, mint egy normális emberi lény, vagy legalább tegyen úgy, mintha értelmes lenne. Engem nem érdekelnek a beszólásai, nem nagyon zavar az, hogy nem akar iskolába menni, mert elegem lett belőle. Megelégeltem, hogy mindet az én káromra csinál, amióta nálam van, és állandóan miatta vagyok ideges.

A beiratkozásnál még várnunk kellett, mivel nem elsőként érkeztünk, ezért leültünk egy padra. Mondjuk elég kellemetlen volt, hogy sok szülő minket nézett, de legfőképp Billt.

-          Fater, ennek semmi értelme, húzzunk már innen! – szólalt meg fél óra múlva, miközben a rágóját csattogtatta

-          Most fejezd be! Nem érdekel, hogyan, de le fogsz érettségizni, mert nem vagy hülyegyerek! Köpd ki a rágódat és viselkedj! – tudom, hogy nem így kéne beszélni vele, de másra nem ért

-          Tessék! – csomagolta egy zsepibe

Égtem a szülők előtt, de rendesen. Azt hittem, hogy képes lesz normálisan végigülni egy kis időd.

-          Kimegyek cigizni! – kutatott a táskájában

-          Nem mész sehova, főleg nem dohányozni! – 15 éves és már most ezt csinálja

Persze a jól nevelt gyerekek szülei ezt nem hagyhatták szó nélkül, hiszen az ő kölykük tökéletes:

-          Na de ezt hogy képzeli? Ennyi idősen így beszél az apjával? Felháborító! – miért, a maga gyereke találta fel a spanyolviaszt?

-          Ilyen gyerek akar gimnáziumba járni? Úgy viselkedik, mintha nem is tudom, ki lenne…. – kérdezte valaki?

-          Elnézést, de miért szólnak ebbe bele? Ha rá figyelnek, csak tovább csinálja a hülyeségeit. Másrészt meg foglalkozzanak a saját dolgukkal. – nem értem, kinek árt ezzel rajtam kívül

Amikor végre bementünk az irodába, elkezdett fesztiválozni, hogy nem akar suliba járni, tehát a szokásos dumát. Viszont most tényleg idegesített, mivel a bekerülés a tét. Ha látja rajta az igazgató, hogy nem akarja, akkor nem veszi fel, én meg persze teljesen tanácstalan leszek.

-          Bill, ide szeretnél járni iskolába? – nekem végem van

-          Nem, de a faterom ezt akarja, úgyhogy megteszem érte. – na erre nem számítottam

Még beszéltünk egy kicsit az igazgatóval, majd miután közölte, hogy felvette Billt, mehetünk haza.

-          Köszönöm Bill. –néztem rá az autóban

-          Mit?

-          Hogy belementél a suliba.

-          Ne kezdj érzelegni; lehet, hogy a csatát megnyerted, de a háborút nem. – hogy mi?

Otthon nem beszéltünk egymással, mindenki a maga dolgával törődött, főleg én, mivel mostanában elhanyagolom a munkámat, ami nem tesz jót a karrieremnek.

-          Bill, holnap vásásrolni megyünk a suliba! Korán kelünk, ne maradj fent sokáig. – mentem be a szobájába kilenc körül

-          Majd megyek, amikor akarok! – rám se nézett

Tudtam, hogy „nem nyertem meg a háborút”, ahogy fogalmazott, de a csatát igen. Tudom, hogy nem nagy dolog egy iskolai beiratkozás, de Billnél igen. Örülök, hogy kezd engedni az akaratából; még ha nem is látja be.

Reggel felkeltettem a fiamat, majd kényelmesen elkészültünk és elindultunk a nagy bevásárlásra. Persze mindenből újat kell venni, mivel vagy elhagyta, vagy elszakította.

-          Na, akkor most válogass kedvedre dolgokat, de lehetőleg normálisan.  – álltam meg a sulis cuccok előtt

-          Jó, de mi kell? Fater, nem nagyon voltam iskolába, szal’ nem tudom….

-          Táska, tolltartó, tollak, füzetek. Mást én sem hordtam. – most valljam be, hogy többet voltam az igazgatóiba, mint az órákon?

-          Ennyi minden? – legalább tenni úgy, mintha sejtene valamit

Az eladó persze felfigyelt arra, hogy nem nagyon tudunk mit kezdeni, ezért odajött hozzánk.

-          Segíthetek valamiben? – mosolygott

-          Gyakorlatilag mindent be kellene szerezni a fiamnak, de fogalmunk nincs, hogy mi kéne…..

Na, még jó, hogy van egy kis eszem és nem hagytam, hogy mindent rám sózzon. A nő konkrétan még füzettartót is ajánlott, na meg a legdrágább termékeket.

Mire hazaértünk azt hittem leszakadt a hátsó része az autómnak. Ruhákat is vettünk, mivel nem járathatom szakadt cuccokban, de még tavalyiakban sem.

Kíváncsi vagyok, hogy fogja bírni a sulit…..

Happy 28th Birthday!

Nagyon sok boldog születésnapot a Tokio Hotel basszusgitárosának! :)

Schrei

Sziasztok! Meghoztam a történet folytatását, amihez jó olvasást kívánok! :)

6.: Siker!

Reggel úgy keltem fel, hogy ma nem fogok veszekedni Billel, a buli miatt sem. Végül is rájöttem arra, hogyha ordítok vele és azt látja, hogy felidegesít, akkor még jobban fogja csinálni már csak azért is. Szépen lassan megpuhítom és ráveszem arra, hogy csináljon normális dolgokat is végre. Semmiről nem mondtam le, amit elterveztem vele és nem is fogok, csak minden még több időt vesz igénybe, mint azt először gondoltam.

-          Szia!  - köszöntem neki reggel, mikor lejött a konyhába

-          Cső, fater! Ma miért fogsz üvölteni velem? – kérdezte cinikusan, mire én majdnem rákezdtem

-    Nem fogok veszekedni veled, mert semmi értelme, ugyanis az lesz, amit én mondok! – mosolyogtam rá a mondat végén

-          Szeretnéd! – futott vissza a szobájába

Komolyan nem tudom mi tévő legyek vele kapcsolatban, akármit mondok neki felkapja a vizet vagy ellenkezik. Tudom, hogy Leona mindent megengedett neki, de ennek köszönhetően jutott idáig. Talán egy fokkal normálisabb lenne, ha én a kezdetektől ott lettem volna mellette, de most már nem tudom visszahozni azokat az időket. Most már rájöttem, hogy egy fiúnak kell egy apa, aki féken tartja és ellátja jó tanácsokkal, de sajnos engem jobban érdekelt a munka. Most viszont meg fogom nevelni ha, törik, ha szakad.

-          Ma kimegyek a haverokkal a régi gyárhoz, ne gyere utánam! – fröcsögte fél várról dél felé

-          Bill, megértem, hogy lázadsz ellenem, de ezt megtiltom! Tudom mi az a hely és nem mehetsz oda! – tettem félre a laptopot

-          De igen!

-          NEM! – mondtam hangosabban

Ezután nem beszéltünk egymással, pedig jó lett volna. Elegem van abból, amit csinál. Ezt így nem teheti meg sem velem, sem magával.

Ebéd után leültem a laptopom elé és dolgoztam egy kicsit itthonról, úgy döntöttem, hogy ritkábban megyek be, mivel itthon kell lennem a fiammal. Éppen egy dalszöveg felénél jártam, amikor csöngettek.

-          Sziasztok! – köszöntem az előttem álló két kölyöknek

-          Cső, Billt keressük! – hogy tudnak ennyire undorítóan viselkedni?

-          Ááá, veletek menne ki a régi gyárhoz! – bólintottak – Sajnos beteg lett és nem tud menni.

-          De nekünk reggel azt mondta…..

-          Igen, akkor még jobban volt. Annyira elkapta valami, hogy nem tud lábra állni – néztem szomorúan

-          Akkor mi megyünk!

Amint becsuktam az ajtót hallottam, hogy Bill jön le a lépcsőn.

-          Hol van Ash és Brad? – nézet körbe

-          A két fiú, akik itt voltak? – kérdeztem ártatlanul

-          Aha….

-          Azt mondtam beteg vagy, nem mész sehova…..

-          A k……

-          Na….! – lendítettem meg a kezemet, de inkább leengedtem

  Nem süllyedhetek olyan mélyre, hogy megütöm a fiamat. Soha nem ütöttem meg senkit és nem most fogom elkezdeni, főleg nem Billel. Szerencsére észrevettem, hogy most tényleg ideges lettem ezért bocsánatot is kért tőlem.

-          Holnap megyünk beiratkozni a suliba, ahova járni fogsz normálisan, holnapután pedig megyünk bevásárolni, mivel egy hét és kezdődik a suli. – mondtam, majd visszaültem a gépem elé

-          Ne már! Nem akarok iskolába járni!

-          Nem érdekel, hogy mit szeretnél!

Tudom, hogy nem szép így beszélni saját fiammal, de egyszerűen nem megy vele másképp. Változtatni fogok rajta, csak idő kérdése, viszont már az siker, hogy leráztam ma két haverját.