Sziasztok! Meghoztam a 7.részt, amiben Tom kicsit elcsodálkozik. Jó olvasást hozzá!
7.: Egyszerűen OMG!
Egész este nem beszéltünk egymással, de ma kénytelenek
leszünk, ugyan is viszem beiratkozni a suliba. Tudom, hogy elvileg 10.-be
kellene már mennie, de hat tárgyból bukott és ezért évet kell ismételnie. Egy
másik iskolába fogom íratni, ahol lehetőleg normális emberekkel lesz körülvéve.
-
Bill,
igyekezz már! El fogunk késni! – olyan, mint egy hercegnő, ha valahova menni
kell
-
Itt
vagyok! – láttam rajta, hogy nem tetszik neki
-
Fiam,
most az egyszer – és az iskola idő alatt- próbálj meg normálisan viselkedni.
Nem akarom, hogy már az első héten be kelljen mennem, mert valami baromságot
csináltál! Viselkedj! – szóltam neki már előre
Mikor az iskola elé értünk még egyszer megbeszéltem vele,
hogy próbáljon úgy viselkedni, mint egy normális emberi lény, vagy legalább
tegyen úgy, mintha értelmes lenne. Engem nem érdekelnek a beszólásai, nem
nagyon zavar az, hogy nem akar iskolába menni, mert elegem lett belőle.
Megelégeltem, hogy mindet az én káromra csinál, amióta nálam van, és állandóan
miatta vagyok ideges.
A beiratkozásnál még várnunk kellett, mivel nem elsőként
érkeztünk, ezért leültünk egy padra. Mondjuk elég kellemetlen volt, hogy sok
szülő minket nézett, de legfőképp Billt.
-
Fater,
ennek semmi értelme, húzzunk már innen! – szólalt meg fél óra múlva, miközben a
rágóját csattogtatta
-
Most
fejezd be! Nem érdekel, hogyan, de le fogsz érettségizni, mert nem vagy
hülyegyerek! Köpd ki a rágódat és viselkedj! – tudom, hogy nem így kéne
beszélni vele, de másra nem ért
-
Tessék!
– csomagolta egy zsepibe
Égtem a szülők előtt, de rendesen. Azt hittem, hogy képes
lesz normálisan végigülni egy kis időd.
-
Kimegyek
cigizni! – kutatott a táskájában
-
Nem
mész sehova, főleg nem dohányozni! – 15 éves és már most ezt csinálja
Persze a jól nevelt gyerekek szülei ezt nem hagyhatták szó
nélkül, hiszen az ő kölykük tökéletes:
-
Na
de ezt hogy képzeli? Ennyi idősen így beszél az apjával? Felháborító! – miért,
a maga gyereke találta fel a spanyolviaszt?
-
Ilyen
gyerek akar gimnáziumba járni? Úgy viselkedik, mintha nem is tudom, ki lenne….
– kérdezte valaki?
-
Elnézést,
de miért szólnak ebbe bele? Ha rá figyelnek, csak tovább csinálja a
hülyeségeit. Másrészt meg foglalkozzanak a saját dolgukkal. – nem értem, kinek
árt ezzel rajtam kívül
Amikor végre bementünk az irodába, elkezdett fesztiválozni,
hogy nem akar suliba járni, tehát a szokásos dumát. Viszont most tényleg
idegesített, mivel a bekerülés a tét. Ha látja rajta az igazgató, hogy nem
akarja, akkor nem veszi fel, én meg persze teljesen tanácstalan leszek.
-
Bill,
ide szeretnél járni iskolába? – nekem végem van
-
Nem,
de a faterom ezt akarja, úgyhogy megteszem érte. – na erre nem számítottam
Még beszéltünk egy kicsit az igazgatóval, majd miután
közölte, hogy felvette Billt, mehetünk haza.
-
Köszönöm
Bill. –néztem rá az autóban
-
Mit?
-
Hogy
belementél a suliba.
-
Ne
kezdj érzelegni; lehet, hogy a csatát megnyerted, de a háborút nem. – hogy mi?
Otthon nem beszéltünk egymással, mindenki a maga dolgával
törődött, főleg én, mivel mostanában elhanyagolom a munkámat, ami nem tesz jót
a karrieremnek.
-
Bill,
holnap vásásrolni megyünk a suliba! Korán kelünk, ne maradj fent sokáig. –
mentem be a szobájába kilenc körül
-
Majd
megyek, amikor akarok! – rám se nézett
Tudtam, hogy „nem nyertem meg a háborút”, ahogy fogalmazott,
de a csatát igen. Tudom, hogy nem nagy dolog egy iskolai beiratkozás, de
Billnél igen. Örülök, hogy kezd engedni az akaratából; még ha nem is látja be.
Reggel felkeltettem a fiamat, majd kényelmesen elkészültünk
és elindultunk a nagy bevásárlásra. Persze mindenből újat kell venni, mivel
vagy elhagyta, vagy elszakította.
-
Na,
akkor most válogass kedvedre dolgokat, de lehetőleg normálisan. – álltam meg a sulis cuccok előtt
-
Jó,
de mi kell? Fater, nem nagyon voltam iskolába, szal’ nem tudom….
-
Táska,
tolltartó, tollak, füzetek. Mást én sem hordtam. – most valljam be, hogy többet
voltam az igazgatóiba, mint az órákon?
-
Ennyi
minden? – legalább tenni úgy, mintha sejtene valamit
Az eladó persze felfigyelt arra, hogy nem nagyon tudunk mit
kezdeni, ezért odajött hozzánk.
-
Segíthetek
valamiben? – mosolygott
-
Gyakorlatilag
mindent be kellene szerezni a fiamnak, de fogalmunk nincs, hogy mi kéne…..
Na, még jó, hogy van egy kis eszem és nem hagytam, hogy
mindent rám sózzon. A nő konkrétan még füzettartót is ajánlott, na meg a
legdrágább termékeket.
Mire hazaértünk azt hittem leszakadt a hátsó része az
autómnak. Ruhákat is vettünk, mivel nem járathatom szakadt cuccokban, de még
tavalyiakban sem.
Kíváncsi vagyok, hogy fogja bírni a sulit…..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése