Schrei

Sziasztok! Sajnálom, hogy nem volt rész ilyen sokáig, de nincs időm, összekapkodni pedig nem akarom, hiszen, az már nem lenne az igazi. Most viszont meghoztam, a 18.részt, amihez jó olvasás kívánok! :)

 18.: Szuper!

Miután végre beengedett minket egy nővér várni kellett, mert pont voltak bent, de azután beszélhettünk az orvossal.

-    Nos, megnéztem a vizsgálatok eredményeit és nincsenek jó híreim! Billt itt kell tartanom legalább pár napig, mert súlyos sérülései vannak, de nem annyira, hogy másik osztályra kerüljön vagy műteni kelljen. A szociális munkás és a gyámügyisek hamarosan megérkeznek, addig azt javaslom, hogy az egyik nővérrel, aki megmutatja Bill szobáját töltsék ki a formaságokat.

-   De nincs itt semmiféle ruha vagy valami. Azokért csak később menjek? – kérdeztem az orvostól, mivel tényleg nem volt nálam semmi

-      Igen, mindenképpen. Amíg a szakemberek meg nem érkeztek se a fiú se maga ne menjenek el.

Ezután odajött hozzánk egy nővér és megmutatta Bill szobáját, ahol én is bent leszek vele. Nem akarom magára hagyni, főleg mert nem tudom, mi vár rá. Sejtem, hogy a rendőrség be fog látogatni hozzá, hiszen nem véletlenül került ilyen állapotba és nem véletlenül tartották fogva, de szeretném hallani a beszélgetésüket. Bár nekem azt mondta a százados, hogy mi menjünk be a kapitányságra, viszont az a pár suhanc nem fogja kihagyni a történetből Billt sem, és tudom, hogy megpróbálnak mindent rákenni. 

Amíg várakoztunk a szakemberekre felhívtam Leonát Bill telefonján:

-          Szia! – köszöntünk egymásnak

-       Mi van Billel, miért nem ő hívott? Mondj már valamit! – szinte őrjöngött az exem

-     Semmi komoly baja nincs, ami miatt annyira aggódni kéne. Vannak súlyos sérülései, de a gyerekosztályon marad. Leona, el tudnál menni a lakásomra hozni nekünk pár cuccot? Itt maradok Billel és nincs semmi….

-     Állj! Miért te maradsz ott? Én vagyok az anyja ez az én dolgom! Ráadásul nincs is kulcsom hozzád, nem tudok bemenni!

-      Nyugodj már meg az Istenért; ha ordítasz nem mész semmire és én sem! A stúdióban az íróasztalomban van a legalsó fiókban a pótkulcs, azzal be tudsz menni! Mellesleg azért én leszek itt, mert én meg tudom védeni, ha valami gáz van!

-          Nem higgadok le, mert ez mind miattad van!

-      Ebből köszönöm nem kérek, légy szíves hozz be pár cuccot a gyerekosztályra! – mondtam, majd letettem a telefont, mert nem akartam tovább hallgatni

Miután letettem Bill elég furán nézett rám, mert ő azt gondolta, hogy jóba vagyok az anyjával, de nagyon. Az igazság viszont az, hogy Leonával már csak Bill miatt beszélek évek óta. Mikor szakítottunk, úgy gondoltam, hogy a fiunk miatt nem szabad rossz viszonyban lennünk, hiszen annak a gyereknek szüksége van az apjára, de az idő múlásával ez a tény megdőlni látszott. Azt vettem észre, hogy Leona elkezdte ellenem hangolni a fiamat, legalább is már nem akarta, hogy a közelében legyek. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy a munkám miatt nem nagyon kerestem már Billt, így az évek alatt eltávolodtunk egymástól, viszont az utóbbi egy-két évben újra elkezdtünk beszélni egymással. Elmondta, hogy nem bír Billel és nem nagyon tudja, hogy mit kezdjen vele.

A gondolatmenetemből az egyik ápolónő szakított ki, azzal, hogy bejött egy paksamétával.

-   Jó napot! Szerintem essünk túl a formaságokon, hogy aztán már csak a gyámügyre és a szociális munkásra kelljen várni, aztán pedig pihenhessenek.  – mosolygott kedvesen

-          Rendben!

Olyan kérdéseket is feltett Billnek, amire még Leona sem tudna válaszolni. Persze, kellenek az információk, de most honnan kéne tudnom, hogy mikor evet először normális kaját? Megértem, hogy ezek kellenek, mert hasznosak lehetnek, de könyörgöm, hatvanszor elmondtam, hogy nem éltem a családommal, nem tudom, Billtől meg ne várja, hogy emlékezzen rá.

Miután nehezen, de letudtuk a papírmunkát megérkezett Leona, aki elbeszélgetett volna Billel még egy- két órát, ha nem jönnek a gyámügyisek, de így az érkezésük miatt távozott, így fellélegezhettem.

-      Jó napot, szia! Fel fogok tenni néhány kérdést, és az is lehet, hogy ki fogunk menni a lakásukra! Először a fiútól fogok kérdezni, kérem, ne szóljon közbe!

-        Feltétlen muszáj ezt most?

-      Igen! Szóval….. Bill, nem foglak bántani, csak válaszolj szépen, rendben? – Bill arcán láttam, hogy nem tetszik neki valami

-   Nem kell a számba mászni, és ilyen kényeskedve beszélni hozzám! Képes vagyok felfogni a normális emberi beszédet!

Ez a beszélgetés sokáig tartott, de legalább nem akarnak kijönni hozzám. Nem találnának semmi illegálisat, de nem szeretem, ha feltúrják a lakásomat.

Miután vége lett a beszélgetésnek Bill azonnal elaludt, ahogy én is. A gyámügyisek pedig csak holnapra ígértek választ, úgyhogy van időm aludni.