Sziasztok! Meghoztam az 5.részt, amihez jó olvasást kívánok!
Ne felejtetek el szavazni! :)
Ne felejtetek el szavazni! :)
5.: Örülök!
Reggel kicsit kómásan mászott le Bill az emeletről, de azt
láttam, hogy magánál van annyira, hogy beszélhessek vele. Ezért úgy döntöttem,
hogy reggeli után meg is teszem.
-
Bill,
nem gondolod, hogy ez a tegnapi egy kicsit sok(k) volt? – kérdeztem rá
mosogatás után
-
Nem
érdekel, hagyj békén! – mondta, majd felment a szobájába
Nem tudtam mit tenni, ezért inkább hagytam, hadd nyugodjon
le. Nem tudom, mit érez és miért generálja feszültséget kettőnk közt, de ennek
meglesz a böjtje hamarosan. Nem akartam szigorú szülő lenni soha, de ha már
Leona nem tudta megnevelni, akkor nekem kell. Nem hagyhatom, hogy egy senki
legyen belőle. Sok mindenről el kéne beszélgetnünk, de akármit mondok, felkapja
a vizet és itt hagy.
A délelőtt folyamán sulikat nézegettem neki a neten, ami
viszonylag közel van hozzánk; mármint busszal megközelíthető távolság. Nem
akarom, hogy kollégiumban lakjon, mert abból csak megint a baj lenne. Még a
normális diákokat is belevinné a rosszba.
-
Bill
Kaulitz- Trümper, azonnal gyere le! – kiabáltam neki ebéd után, merthogy még
enni sem jött ki
-
Mi
van? – olyan sötét volt a tekintete, mintha ölni készülne
-
Ülj
le! Nem érdekel a hisztid, eleget hallgattam és láttam már; viselkedj érett
férfiként. Rosszabb vagy, mint egy menstruáló nő! Végig fogsz hallgatni, ha
tetszik, ha nem. Elegem van belőled!
-
Most
ezt játsszuk, de komolyan? Mondtam már…..
-
Csönd!
Akkor beszélj, ha kérdezlek! Először is, megtanulsz normálisan beszélni velem
szemben, mert az apád vagyok, akárhogy is nézzük. Másodszor, mit képzelsz te
magadról őszintén? Ahogy itt hagylak, pár órára és bulit rendezel a lakásban?
Dadát szeretnél magad mellé? Megkaphatod, csak egy szavadba kerül! – keltem ki
magamból jogosan
-
Csak
egy kis buli volt, nem tehetek róla, hogy idáig fajult. Minek nekem dada?
Hagyjál már a hülyeségeiddel! – még mindig szemtelen
-
Nem
gondolod, hogy pofátlan vagy? …… - folytattam volna, de csöngettek
Örültem neki, de komolyan. Szerintem az égiek ellenem vannak,
soha nem tudok normálisan beszélni a fiammal. Vagy elrohan, vagy jön valaki.
Azt hittem megint a haverjai lesznek, de kellemeset
csalódtam. A szüleim álltak az ajtóban.
-
Sziasztok,
gyertek be! – adtam anyunak puszit, apámmal meg lekezeltem
Betessékeltem őket a házba, közben hallottam, hogy Bill
elment valahova. Komolyan, miért nem tudom magam mellett tartani a fiamat pár
órára?
-
Van
nálad valaki? Rosszkor jöttünk? – kérdezte egyből anyu
-
Nem,
csak Bill van itt – válaszoltam mosolyogva – Bill, gyere le!
-
Hagyjál!
-
Hogy-hogy
itt van? –csodálkozott apu, mivel már évek óta nem járt nálam a fiam
-
Leona
nem bírt vele, én meg úgy döntöttem, hogy kézbe veszem a nevelését, úgyhogy itt
lakik nálam, de nem sokra megyek én sem. Egyszerűen képtelen viselkedni, de még
arra is, hogy normális ember módjára éljen – fakadtam ki a szüleim előtt
Próbáltak tanácsokat adni, de nem tudom, hogy mennyire válna
be, főleg Billnél. Teljesen el vagyok veszve a gyerekneveléssel kapcsolatban,
pedig általában talpra esett ember vagyok.
-
Tom, az
a lényeg, hogy ne bizonytalanodj el előtte, ne mutasd ki azt, hogy elvesztetted
a reményt. Mutasd a keményebb arcodat! – tanácsolta apu, aki szerintem velem is
megélte ezeket, vagy is inkább hasonlókat
-
Nem
tudjátok, mire képes! Leona szerint a legnagyobb baklövés lenne elvinni
orvoshoz. Pedig szerintem egy pszichológus többet tudna mondani – néztem rájuk,
hátha tudják a jó választ
-
Nem
tudom, mi lenne a legjobb, de először te próbálkozz!
Nem sokkal később lejött Bill, mondjuk, azt hittem soha nem
fogja megtenni már. Beszélgetett pár szót a nagyszüleivel, de anyuékon
látszott, hogy valami nem tetszik nekik; jól tudtam mi az. A viselkedése.
-
Bill,
mire jó ez a viselkedés? – kérdeztem tőle, miután elmentek a vendégeink
-
Hagyjál
már….
-
Nem!
Elég volt ebből, változtatni fogunk!
A nap hátralevő részében már nem beszéltünk egymással, de
kivételesen itthon maradt, aminek örültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése