Sziasztok! Igaz, már jó rég nem volt rész, de most meghoztam! Jó olvasást hozzá! :)
19.: Tokio
Madridból indultunk útnak.
Egyetlen átszállás volt csak, de nem kellett sokat várni ott sem. Mikor landolt
a gép a Japán fővárosban nem akartam elhinni, hogy most utoljára vagyunk itt a
bandával. Úgy gondoltuk, hogy először körbenézünk, majd másnap lesz csak
koncert. Muszáj volt még egyszer, utoljára bandaként látni mindent.
Miután megkaptuk a szobáink
kulcsát elmentünk kipakolni:
-
Kicsim, ezt nem lehet visszavonni ugye? –
kérdezte Barbi
-
Életem, ezt már megbeszéltük. Nem miattad
döntöttem így, hanem magam miatt. Nem tudom összeegyeztetni a családot és a
bandát. Egyébként meg mindeniken vannak elképzelései az életről, így a húszas
éveink vége felé. – nehezen érti meg, hogy nem az ő hibája, hogy szétválunk
-
De pont akkor határoztok így, mikor mi együtt
vagyunk? – kezdett el pityeregni
-
Most telt be a pohár mind a négyünknél. Ha nem
akarták volna a srácok, akkor új énekessel folytatták volna…
-
De akkor is! Félek, hogy mi lesz most…
-
Semmi, elmegyünk nyaralni a többiekkel, aztán
mindenki a maga útjára. Ne aggódj ez miatt! Mi megoldjuk a dolgot! – csókoltam
meg
Szerencsére sikerült
megnyugtatnom, így összeszedte magát, mire elindultunk várost nézni. Tokio,
mint mindig most is lenyűgözött; nem véletlenül a kedvenc városom. Sokan
felismertek, és autogramot kértek vagy egy közös képet, amit mi boldogan
teljesítettünk.
-
Srácok, ugye még visszajövünk ide? – kérdezte
hirtelen Gustav
-
Persze! Miért ne? – mosolygott Georg, de láttam
rajta, hogy nem szívből teszi
A hotelban még összepakoltuk a
cuccunkat, majd elindultunk a hatalmas stadionba, ahova több mint harmincezer
ember fog bejönni és velünk együtt énekelni. Felemelő érzés!
-
Natali! A fiúk sminkje tökéletes legyen, még
annál is jobb, mint ahogy szoktad! – szólt be David az öltözőbe
-
Az lesz, ne aggódj! – válaszolt a sminkesünk,
aki még önmagát is felülmúlta, olyan sminket csinált
A menedzserünk folyton közölte,
hogy hány perc van még kezdésig, ezért mi elheverésztünk a kanapén. Gustav és
Georg a telefonját nyomkodta, Tom nézett ki a fejéből, vagy csak szimplán
nyitott szemmel aludt, én meg Barbival voltam elfoglalva.
-
Tokio Hotel, Tokióban a színpadra! – szellemes
kedvében van David, ahogy látom
A koncert fantasztikusan
sikeredett! Minden egyes dalt kívülről fújtak, üvöltöttek, sikítoztak, és ahogy
láttam többen rosszul is lettek egy kicsit, de nem ájultak el. Fergeteges volt
a hangulat, öröm volt nézni a színpadról. Láttam egészen jó transzparenseket és
furcsákat is. Volt, ahol a német zászlót összerakták a japánnal. Tök jól nézett
ki! Azt hiszem, én is csinálok otthonra egyet! Komolyan néha annyira jó
ötleteket tudnak adni a rajongók. Láttam pár olyan feliratot, amiben azt kérik,
hogy ne vonuljunk vissza, vagy, hogy koncertezzünk még Japánban és ehhez
hasonlókat.
Mikor vége lett a bulinak még
négy órát osztogattunk autogramokat és csináltunk fényképeket.
-
Huhh, végre pihenés! – feküdtem hanyatt az ágyon
a hotelban
-
Nagyon fáradt vagy?- kérdezte Barbi, aki előbb
vissza jött, mint én
-
Attól
függ mihez! - döntöttem el az ágyon
-
Holnap kelleni fog az energiád nem? – nevetett a
barátnőm
-
Majd alszom a repülőn! Most csináljunk mást!
Innen gondolom mindenki sejti,
hogy mit műveltünk, egész éjjel. Hajnali négy körül aludtunk el, ami azt
jelentette, hogy volt három óránk aludni, aztán kilenckor irány a reptér,
Berlin felé, az utolsó Tokio Hotel koncertre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése