World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a folytatást is, amiben a koncert eseményeit írom le. Jó olvasást hozzá! :)

18.: Madrid

Hajnali fél háromkor nem valami jó felkelni. Mindig is utáltam korán kelni, de ma valahogy még jobban.  Kikászálódtam az ágyból, majd felöltöztem egy normálisabb ruhába, ami nálam egy csőfarmert és egy újatlan pólót jelentett. Ezután beállítottam a hajamat, majd elmentem reggelizni. Tudtam, hogy Tom később kel, mint én, de nekem még Barbiért el kellett mennem. Mondta, hogy egyszer szeretne látni minket élőben, de ez eddig nem volt kivitelezhető, mivel ennyiből be lehetne engedni mindenkit a színfalak mögé.

Miközben ezeken gondolkoztam elfogyasztottam a  reggelimet, majd egy gyors cetli írás után indultam Barbiért.

-          Jó reggel kicsim! – csókoltam meg a még kissé kómás barátnőmet

-          Szia, Bill! – ült be az autóba, vagy épp beesett, nem tudom eldönteni

A hazaút csendben telt, mivel mindketten fáradtak voltunk és különben is, kinek van kedve beszélgetni hajnali fél négykor? Otthon Tom már fent volt vagy csak úgy csinált. Annyira nyúzottnak láttam, hogy azt hittem, hogy beteg lett. Nem szokott ő ilyen lenni. Elgondolkodtam. Nem tudom miért, de mostanában egyre többször csinálok ilyet. Nem arról van szó, hogy nem szoktam használni az agyamat, mert akkor minek van, hanem a jövőről fantáziálgatok. Tudom, hogy a mottóm is az, hogy „élj a mának”, de tizenöt éves korom óta dolgozom, sőt ha jobban belegondolok tizenkettő. Egészen kiskorom óta a pályán vagyok. Most, huszonöt évesen feladok mindent egy lányért. Talán, nem hiába mondják azt, hogy a szerelem sok mindenre képes. Igen, ez az. Szerelmes vagy ebbe a lányba és ezért kész vagyok feladni mindent.

-          Hahó! –lengette meg a kezét előttem Tom

-          Mi? – eszméltem fel a bambulásból

-          Indulunk! Itt a busz! Nagyon ki lehetsz, harmadszorra szóltam!

Hitemmel ellentétben jó hangulat volt a buszban végig. Ugyanúgy hülyéskedtünk és ökörködtünk a srácokkal, mint szoktunk. Semmi jele nem volt az elkeseredésnek. Egyrészt örültem ennek, hiszen kinek van kedve kimenni több száz rajongó elé, ha szar a kedve? Örültem, hogy a srácok ilyen jó hangulatban vannak, mert így velem is feledtetni tudták, hogy miért is csináljuk ezt a koncertet.

Másrészt szomorú voltam, hiszen ebből az jön le, hogy nem is akarták ezt csinálni tovább. Vagy csak ilyen jól titkolják? Mindegy, nem filóztam tovább rajta.

-          Hamarosan Madridba érünk! Felkészültetek srácok? –jött oda hozzánk David

-          Persze! – mondtuk egyszerre, majd felálltam megnézni, hol is vagyunk

Madrid nagyon szép város. Már jártunk itt a srácokkal többször is, de most valamiért még különlegesebb ez a hely.

Miután megkaptuk a hotel kulcsait, kipakoltunk a bőröndökből.

-          Kicsim! Holnap megyünk várost nézni, mert még vissza kell pakolni a dolgokat a kamionokba. Lesz három-négy óra szabadidőnk.  – fordultam Barbihoz, akinek egyből felcsillant a szeme

-          Oké, én megyek, ha nem gond! – bújt hozzám, mire én ledöntöttem az ágyra

-          Ha gond lenne, nem mondtam volna. Nem tök logikus? – nevettem, majd tovább pakoltam

Egy óra múlva mentünk a stadionba, ahol már javában folytak az előkészületek. Igazából már nem sok dolog volt hátra, csak a hangfalakat cipelték föl, meg egy-két kordont állítottak föl. Ahogy Barbira néztem láttam rajta, hogy ő mennyire csodálkozik ezeken a dolgokon. Jó, nyilván nem látott még ilyet, nem engedik be ilyenkor még a VIP jegyeseket sem, de egyszerűen csodálatos volt ránézni a barátnőmre. Pont elkaptam Tom pillantását, mire rám mosolygott és tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy örül. Örül, hogy végre találtam egy olyan lányt, aki nem ver át, és nem a pénzem kell neki.

-          Nos, akkor szerintem egy tíz perc múlva kezdjétek el a főpróbát, három óra múlva nyitják kapukat. – tapsolt egyet David, mire mind megijedtünk

Ezután bementünk az öltözőbe és ott válogattunk magunknak ruhát. Ezt a részét nagyon szerettem mindig is.

A főpróbán minden jól zajlott, semmit nem kellett kétszer eljátszanunk.  Minden simán ment, minden összepasszolt, úgyhogy hamar végeztünk. Négy órányi anyagot elpróbáltunk két óra alatt. Na, ehhez kell zseninek lenni.

Az öltözőben felvettünk a fellépő ruháinkat, majd még egyszer átnéztük a dallistát, Tom és Georg pedig hangoltak a gitáron.   

-          Srácok! Induljatok, egy perc és kezdés.  – szólt be utoljára a menedzserünk

Koncert előtt még megcsókoltam a barátnőmet, majd felfutottam a színpadra, mivel már belekezdtek a srácok. Mikor énekelni kezdtem hatalmas hangzavar fogadott, mire én még bátrabban folytattam. először a közepes tempójú dalokat játszottuk, hogy ráhangolódjanak a bulira, majd a lassabbakat, és végül a legpörgősebb számokat adtuk elő. Így beszéltük a meg a skacokkal, mert nem akartuk, hogy csak a sírásra emlékezzenek a végén. Persze, elbúcsúztam tőlük szóban is, úgy ,ahogy a fiúk, de nem bírtam ki könnyek nélkül…