Schrei

Sziasztok! Előszöri s Boldog Újévét mindenkinek! Másodszorra pedig nagyon sajnálom ,hogy megint nem volt rész, de az a helyzet, hogy a szünetemet is végig tanultam és még most sem vagyok kész teljesen. Viszont most végre itt a következő rész, amiben már majdnem minden a helyére kerül.
Más: a történet befejezése valószínűleg január végén lesz, így közbe fog esni egy design átalakítás is és persze gőzerővel fogom írni a következő történetet is, amiről nem szeretnék még elárulni semmit sem.
Most viszont jó olvasást kívánok! :)

 33.: A győztes II.

-        -   Szóval, miután minden lehetséges szempontból kivizsgáltuk az ügyet és természetesen figyelembe vettük a fiú szavait is, meghoztuk a döntést, miszerint ma lezárjuk ezt az ügyet.

Itt már annyira ideges voltam, hogy kedvem lett volna kirohanni az épületből és visszafeküdni az ágyamba, hogy azt hihessem, hogy ez egy rossz álom. Majd pár órával később felébredve, megkönnyebbülve tapasztalni, hogy Bill itthon van. De sajnos ezt nem tehettem meg több okból kifolyólag sem. Egyrészt, mert akkor biztosan elveszítem a fiamat, a második, hogy akkor Robert nyerne, és ki tudja, mit művelne Billel.

-      Nos, a jelen körülményeket figyelembe véve, a teljes jogú felügyeletet az édesapa, Tom Kaulitz kapja. – csapott a bírónő a kalapácsával az asztalra

-      Ez most komoly? Miért veszik el a faimat? Én neveltem fel, én voltam vele, amikor az apja még csak felé sem nézett! – Leona először döbbent volt, majd átcsapott hisztérikusba

-   Az ítéletem ellen az elkövetkezendő 15 napban fellebbezhet! Addig is a kiskorú gyermek az édesapánál marad! – mondta a bírónő ellentmondást nem tűrő hangon

-     Attól, hogy nem én vagyok az apja még nevelhetem nem? Most veszik el egy anyától a fiát? – háborgott Robert, miközben Leonát próbálta nyugtatni

-          Mindhárman nagyon jól tudjuk, hogy miért. Örülhetsz, hogy Bill ezt nem mondta el senkinek!

Még folytatta volna Robert a kis vitánkat, de a bírónő közbecsapott a kalapáccsal, hogy az ügy lezárva, legközelebb maximum akkor találkozunk, ha Leona fellebbez, amiben én kicsit kételkedem, Robert helyzetéből adódóan. Csak nem akar Lee még nagyobb bajt magának.

-        Na? Kinél maradok, vagy mit csinálok? Egyedül fogok élni? – jött oda hozzánk Bill, a szokásos nemtörődöm stílusával, amit csak Leonáékkal szemben enged meg magának. Nálam már rájött, hogy nem éri meg.

-          Az a sze…..- kezdte Robert, de beléfojtottam a szót

-          …retetre méltó akarod mondani, igaz Robert? – a szemem szerintem szikrákat szórt – Szóval az a helyzet, hogy jössz velem haza! Átmegyünk anyádhoz, összepakolsz és megyünk hozzám vagy…

-          Komoly? Neeeeeee…. – szerintem ez egy ujjongás akart lenni, bár egy visításnak hallatszott

-          Igen, komoly! – nevettem Billel együtt

Persze Leonának még volt ehhez pár szava, de már nem nagyon érdekelt, mivel Bill nálam lehet és én nevelhetem tovább. Ha sorba veszek mindent, akkor nekem talán sikerül azt elérnem pár hónap alatt, amit eddig az anyja nem tudott. Nem azt mondom, hogy Leona képtelen lenne nevelni egy gyereket, de be kell látnia, hogy Robert nem jó Bill számára, és ha ott maradt volna, talán visszaesik ugyanoda, ahonnan kihúztam már egyszer. Azt is tudom, hogy nem lesz könnyű, hiszen biztosan lesznek olyan napok, amikor majd megszenvedünk egymással és az is biztos, hogy lesznek ajtócsapkodások, de legalább én el fogom érni a célomat, mert nem hagyom magam befolyásolni. Engem nem fog tudni levenni a lábáról egy- két cuki mosollyal vagy vicces beszólásokkal. Innentől kezdve kemény munka vár mindkettőnkre. Persze nem akarok egy kiképzőtisztre hasonlítani Bill szemében, de valahogy a jó útra kell térítenem, amennyire csak lehet.

-          Fater, nem megyünk el  kajálni valahova vagy moziba? Csináljunk valami pasisat! – nézett rám Bill miközben az autó felé mentünk

-    Először cuccolj haza, aztán mehetünk felőlem. – egyeztem bele, mert tudtam, hogy fontos Billnek, hogy velem lehessen újra és azt is tudtam, hogy ránk fér egy kis kaja egy ilyen nap után

Schrei

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon sokáig nem volt érdemleges bejegyzés a blogon, de egyszerűen úgy éreztem, hogy kell egy kis idő. Idő kellett, hogy átgondoljak mindent és összehozzak egy olyan részt és egy olyan történetet, amit ti is kedvelni, szeretni fogtok. A statisztikák szerint ezt a történetemet szeretitek a legjobban, ezért különösen fontos számomra, hogy ne rontsam el egy összekapkodott résszel a dolgokat. Lehet, hogy sokan azt hittétek, hogy bezárom a blogot és abbahagyom végleg az írást, de ez nem így van! Folytatni fogom, mindaddig, amíg azt látom, hogy van rá igény. 

A kis monológom után pedig jöjjön a 32. rész, amihez jó olvasást kívánok! :) 

32.: A győztes

Miután beszéltem Billel nem volt kedvem semmihez, ezért bekapcsoltam TV- t, hogy nézzek egy jó filmet, de szokás szerint csak a szemét ment benne. Egy rakás gagyi, unalomig ismételt film.

Már épp készültem vacsorázni, amikor csöngetett két haverom, akikkel már nagyon régóta nem találkoztam. Ők még azt sem tudják, hogy Bill itt lakott egy kis időre és természetesen erről a most folyó kálváriáról sem.

-        Sziasztok, gyertek be! – mosolyogtam rájuk, miközben elálltam az ajtóból, hogy beférjenek

-        Cső!

-     Mi a helyzet? Annyira régen találkoztunk, hogy konkrétan azt hittem, nem is éltek már. - mondtam nekik, miközben leültünk a kanapéra egy sör kíséretében

-        Ne is mond. Az újságban láttunk rólad híreket. Kit ütöttél le, miért és ki az kisfiú veled? – Gustav nem szokott totojázni, ha ilyenekről van szó

-        Bill a fiam. Emlékeztek rá ugye? Még kiskorában láttátok, olyan tíz éve….

-         De mit történt? – kérdezte türelmetlenül Georg

-        Robert, Leona vőlegénye vagy mije hát khm… nem úgy viselkedett, ahogy kellett volna én pedig leütöttem. Amúgy Bill nálam lakott egy pár hónapig, mert nem bírta elviselni Robertet ráadásul Leonával is összeveszett. Drága exemnek ez nem tetszett és úgy döntött, hogy visszaszerzi a fiát.  Röviden ennyi.

-        Akkor most hol a kisfiú? – pislogott Gustav, miközben körbefordult a nappaliban

-        Leonánál van, de a gyámhivatal hamarosan dönteni fog a sorsáról. Remélem, hozzám kerül, mert addig nem fogok nyugodni, amíg Robert közelében van.

Ezután még sok mindenről szó esett, de legfőképpen a rólam szóló hírek érdekelték őket, hiszen ez furcsaságnak számít. Elismert vagyok a szakmámban, de visszafogottan élek és kerülöm a felhajtást. Nem szeretem, ha a házam körül ólálkodnak a paparazzók vagy bárki más. Ha valaki valamit akar, akkor tegye meg az irodámban.

Miután a srácok elmentek én is elindultam lefeküdni, mert holnap nagy nap vár rám. Kiderül, hogy Bill kinél maradhat. Először letusoltam, aztán megcsináltam magamnak az ágyat, aminek értelme nem nagyon volt, mert sajnos nem tudtam aludni az izgalomtól és a félelemtől, így hamar kidobott az ágy reggel. Már hajnali hatkor fent voltam és a lehetséges verziókat próbálgattam magamban. Eljátszottam, hogy még több vizsgálat kell majd, elveszik tőlem Bill-t és soha többet nem láthatom, és azt is, hogy azonnal minden szó nélkül nálam maradhat.

Reggeli után gyors lezuhanyoztam és felvettem egy hivatalos outfitet, ami nálam egy fehér pólót, fekete zakót és egy fekete farmert jelentett. Tudom, hogy valójában nem túl hivatalos, de jobb, mintha egy kinyúlt, agyonmosott öltözékben jelennék meg. Indulás előtt még egyszer ellenőriztem magam a tükörben, aztán kiálltam a kocsival, amikor megcsörrent a telefonom.

-    Szia, anya! Mond gyorsan, mert most nem tudok sokáig beszélni.  – vettem fel a telefont, miközben elindultam az úton

-      Csak azért hívlak, hogy ne idegeskedj, minden rendben lesz. Ha Billnek volt egy kis esze, akkor elmondta a történteket a gyámhivatalnak, ennek függvényében viszont te fogod kapni Billt. 

-        Anyu, Bill nem egy játékszer, hanem a fiam. Muszáj velem maradnia!

A beszélgetés után csak idegesebb lettem, aminek az okát nem tudom, hiszen anyu csak meg akart nyugtatni. Idegesen vezettem a bíróság felé, ahol kimondják majd az „ítéletet”. Amint odaértem leállítottam az autót és szinte bevágtattam az épületbe, ahol Leona és Robert még nem voltak ott.

Mire behívtak minket, természetesen a legnagyobb káromra megjelent a két díszmadár és Bill is. A fiamat elvitték külön és csak mi hárman mentünk be a terembe, ahol egy hatalmas mahagóni asztal mögött ült és fürkészett minket a bírónő egy csomó tanúval és gyámhivatalossal.

-          Tehát, Önök Bill Kaulitz ügye miatt vannak itt.   

Happy 28th Birthday!

Boldog 28. szülinapot Gustav! :)

Happy 27th Birthday

Boldog 27. szülinapot Tom és Bill! 

Sziasztok! 

Először is nagyon sok Boldog Szülinapot szeretnék kívánni az ikreknek, hiszen újra elérkezett a szeptember 1.

Másodszorra sűrű bocsánatkérésekkel tartozom, mert nagyon régen volt már rész. Az az igazság, hogy vagy annyira fáradt  voltam, hogy nem álltam neki vagy nem volt elég időm hozzá; összekapkodott munkát pedig nem szeretnék elétek tárni. Viszont, hogy a suli kezdés mellett legyen még egy kis öröm, hétvégén már hozom a részt 100%-ra. 

Addig is kitartást és jó pihenést! :) 

Schrei

Sziasztok! Meghoztam 31.részt is, amiben Tom kap egy kis reménysugarat. Jó olvasást hozzá! :)

31.: Remény

Adela megjegyzése a végén felkeltette bennem a reményt. Tudom, hogy nem vagyok az a tipikus apa, aki folyton ott ül a gyereke mellett, de szerintem ez nem gond. Végül is az sem jó, ha Bill nyakán lógók, hiszen 15 évesen kell neki a tér.

Miután elmentek egyből fel akartam hívni anyut, hogy elújságoljam neki a történteket, de rájöttem, hogy nem szabad előre innom a medve bőrére. Abból csak a baj származhat. A telefonálás helyett inkább tovább csináltam a napi teendőimet, ami nem a munkám volt. Tudom magamról, hogy ha ilyen helyzetben elkezdek dolgozni, abból csak az lesz, hogy idegbetegen elutasítok mindenkit. Volt már ilyen példa, amikor Leona nem engedte látni Billt. Helyette inkább pakolgattam a házba, amíg volt mit. Persze mindig lehetne mit arrébb tenni, de én rendet tartok és szeretek mindent ott találni, ahol hagytam.

Miközben a nappalit raktam rendbe anyu telefonált, mintha tudta volna, hogy én is hívni akartam.

-   Na, minden oké kisfiam? A gyámhivatal mikor megy ki? – érdeklődött kedvesen, hiszen őt is izgatja Bill sorsa

-       Nem tudom, hogy most ilyenkor mi a helyzet, de kint voltak, konkrétan még a legutolsó szöget is megnézték, hogy elég magasan van-e ahhoz, hogy a 15 éves fiam ne érje el. Belekötöttek abba, hogy Bill szobájában egy orkán söpört végig és abba is, hogy Bill sminkeli magát.

-         Nem raktál rendet nála? Fiam, ugye tudod, hogy ez nagyon nagy baj?!

-    Azt mondtam, hogy nem nyúlok a dolgaihoz, mert nem szereti, majd ő elpakol. Anyu, értem, hogy nem oké a kupi, de amikor megpróbáltam… khmm, szal’ kutattam a szobájában leüvöltötte a fejemet és elviharzott. Ezt meg mégsem közölhettem velük, mert akkor kijelentik, hogy alkalmatlan vagyok apának.

-          Másképp mindent rendben találtak?

-      Szerintem igen. Nem szeretnék előre inni a medve bőrére, de a remény hal meg utoljára.

Persze anyu még arra is kíváncsi volt konkrétan, hogy milyen ruhában fogadtam a hivatalos szerveket, és arra is, hogy mivel kínáltam őket. Én pedig jófiú módjára válaszolgattam.

A beszélgetés után tovább folytattam a pakolást, immáron Bill szobájában. Igaza van anyunak és a gyámhivatalnak is. Nem félhetek a saját fiamtól, csak azért, mert neki épp olyan heppje van. Meg kell tanulnom, hogy az én kezemben maradjon az irányítás és azt is, hogy mennyire lehetek rugalmas a nevelésében. Szerintem itt még semmi nincs elcseszve annyira, hogy ne lehessen visszafordítani. Mármint tudom, hogy azt a kárt, amit Robert okozott soha nem fogom tudni semmissé tenni, de Billből még lehet egy normális felnőtt, ha egy erőskezű férfitól kap nevelést.

Miközben pakolgattam észrevettem pár olyan dolgot is, amit nagyon nem szerettem volna. Azt sejtettem, hogy volt már randija a drogokkal, mivel láttam, de azt eddig nem tudtam, hogy mit szed – vagy mit csinál velük. Erről is le kell szoktatnom, vagy ha én nem bírok vele, akkor egy szakember segítségét kell kérni. Én még soha nem próbáltam ki semmi ilyesmit, maximum füvet, de azt is csak egy-egy buli alkalmával. Viszont így, felnőtt férfiként rájöttem arra, hogy ebből óriási bajok lehetnek. A pakoláshoz visszatérve, tényleg ideje volt bejönnöm ebbe a szobába, mert iszonyú, ami itt volt. Mikor rendelt ő pizzát? Valószínűleg hetekkel ezelőtt, mert ez a pizza maradék konkrétan magától sétált a kukába, ahogy néhány pólója is a szennyesbe. Hihetetlen, hogy hogyan bírt ennyi szemetet csinálni pár hét alatt. Mondjuk, ha azt nézem, hogy én is ilyen voltam anno, Krisztus előtt, akkor már értem.

Amikor végeztem és leültem a kanapéra megcsörrent a telefonom, a kijelzőn pedig Bill neve villogott.

-   Szia, Bill! Mi a helyzet, ugye nem nyúlt hozzád Robert? Minden oké? – valahogy muszáj volt kimondanom ezeket a kérdéseket, mert belehülyültem volna, ha nem teszem

-       Cső, fater! Ja, mondhatni minden oké, de k…ra nem akarok itt lenni. Vissza akarok menni hozzád és végre elfelejteni ezt az egészet. Robert jelenleg csak nyavalyog az orra miatt. Mondjuk én kiröhögtem, amikor megláttam. Meg kell hagyni, gyönyörű lett. Ha jól érettem a makogását eltörted neki.

-        Hehe, mondjuk, nem nagyon érdekel az orra. Az a lényeg, hogy megjegyezze egy életre: nem nyúlhat hozzád egy újjal sem. Bill, komolyra fordítva a szót, amíg a gyámügy vizsgálódik meg ilyenek, maradj otthon, nehogy ebből baj legyen később. Mármint nem tudom, hogy mi számít ezeknél rossznak és mi nem. Nálam már voltak kint és elég jó esélyem van.

-          Itt is voltak, de szar volt az egész.

-          Amúgy valami gáz van, hogy hívtál?

-          Nem, nincs semmi, csak jó lenne, ha végre hazamehetnék.

Jó jel és még több remény. Bill hozzám akar jönni és nem az anyjához és Roberthez. Remélem, minél előbb választ kapok arra a kérdésemre, hogy nevelhetem-e én a fiamat vagy egy állatra bízzák őt. Remélem ebből a „játszmából” én kerülök ki győztesen.