Happy 27th Birthday

Boldog 27. szülinapot Tom és Bill! 

Sziasztok! 

Először is nagyon sok Boldog Szülinapot szeretnék kívánni az ikreknek, hiszen újra elérkezett a szeptember 1.

Másodszorra sűrű bocsánatkérésekkel tartozom, mert nagyon régen volt már rész. Az az igazság, hogy vagy annyira fáradt  voltam, hogy nem álltam neki vagy nem volt elég időm hozzá; összekapkodott munkát pedig nem szeretnék elétek tárni. Viszont, hogy a suli kezdés mellett legyen még egy kis öröm, hétvégén már hozom a részt 100%-ra. 

Addig is kitartást és jó pihenést! :) 

Schrei

Sziasztok! Meghoztam 31.részt is, amiben Tom kap egy kis reménysugarat. Jó olvasást hozzá! :)

31.: Remény

Adela megjegyzése a végén felkeltette bennem a reményt. Tudom, hogy nem vagyok az a tipikus apa, aki folyton ott ül a gyereke mellett, de szerintem ez nem gond. Végül is az sem jó, ha Bill nyakán lógók, hiszen 15 évesen kell neki a tér.

Miután elmentek egyből fel akartam hívni anyut, hogy elújságoljam neki a történteket, de rájöttem, hogy nem szabad előre innom a medve bőrére. Abból csak a baj származhat. A telefonálás helyett inkább tovább csináltam a napi teendőimet, ami nem a munkám volt. Tudom magamról, hogy ha ilyen helyzetben elkezdek dolgozni, abból csak az lesz, hogy idegbetegen elutasítok mindenkit. Volt már ilyen példa, amikor Leona nem engedte látni Billt. Helyette inkább pakolgattam a házba, amíg volt mit. Persze mindig lehetne mit arrébb tenni, de én rendet tartok és szeretek mindent ott találni, ahol hagytam.

Miközben a nappalit raktam rendbe anyu telefonált, mintha tudta volna, hogy én is hívni akartam.

-   Na, minden oké kisfiam? A gyámhivatal mikor megy ki? – érdeklődött kedvesen, hiszen őt is izgatja Bill sorsa

-       Nem tudom, hogy most ilyenkor mi a helyzet, de kint voltak, konkrétan még a legutolsó szöget is megnézték, hogy elég magasan van-e ahhoz, hogy a 15 éves fiam ne érje el. Belekötöttek abba, hogy Bill szobájában egy orkán söpört végig és abba is, hogy Bill sminkeli magát.

-         Nem raktál rendet nála? Fiam, ugye tudod, hogy ez nagyon nagy baj?!

-    Azt mondtam, hogy nem nyúlok a dolgaihoz, mert nem szereti, majd ő elpakol. Anyu, értem, hogy nem oké a kupi, de amikor megpróbáltam… khmm, szal’ kutattam a szobájában leüvöltötte a fejemet és elviharzott. Ezt meg mégsem közölhettem velük, mert akkor kijelentik, hogy alkalmatlan vagyok apának.

-          Másképp mindent rendben találtak?

-      Szerintem igen. Nem szeretnék előre inni a medve bőrére, de a remény hal meg utoljára.

Persze anyu még arra is kíváncsi volt konkrétan, hogy milyen ruhában fogadtam a hivatalos szerveket, és arra is, hogy mivel kínáltam őket. Én pedig jófiú módjára válaszolgattam.

A beszélgetés után tovább folytattam a pakolást, immáron Bill szobájában. Igaza van anyunak és a gyámhivatalnak is. Nem félhetek a saját fiamtól, csak azért, mert neki épp olyan heppje van. Meg kell tanulnom, hogy az én kezemben maradjon az irányítás és azt is, hogy mennyire lehetek rugalmas a nevelésében. Szerintem itt még semmi nincs elcseszve annyira, hogy ne lehessen visszafordítani. Mármint tudom, hogy azt a kárt, amit Robert okozott soha nem fogom tudni semmissé tenni, de Billből még lehet egy normális felnőtt, ha egy erőskezű férfitól kap nevelést.

Miközben pakolgattam észrevettem pár olyan dolgot is, amit nagyon nem szerettem volna. Azt sejtettem, hogy volt már randija a drogokkal, mivel láttam, de azt eddig nem tudtam, hogy mit szed – vagy mit csinál velük. Erről is le kell szoktatnom, vagy ha én nem bírok vele, akkor egy szakember segítségét kell kérni. Én még soha nem próbáltam ki semmi ilyesmit, maximum füvet, de azt is csak egy-egy buli alkalmával. Viszont így, felnőtt férfiként rájöttem arra, hogy ebből óriási bajok lehetnek. A pakoláshoz visszatérve, tényleg ideje volt bejönnöm ebbe a szobába, mert iszonyú, ami itt volt. Mikor rendelt ő pizzát? Valószínűleg hetekkel ezelőtt, mert ez a pizza maradék konkrétan magától sétált a kukába, ahogy néhány pólója is a szennyesbe. Hihetetlen, hogy hogyan bírt ennyi szemetet csinálni pár hét alatt. Mondjuk, ha azt nézem, hogy én is ilyen voltam anno, Krisztus előtt, akkor már értem.

Amikor végeztem és leültem a kanapéra megcsörrent a telefonom, a kijelzőn pedig Bill neve villogott.

-   Szia, Bill! Mi a helyzet, ugye nem nyúlt hozzád Robert? Minden oké? – valahogy muszáj volt kimondanom ezeket a kérdéseket, mert belehülyültem volna, ha nem teszem

-       Cső, fater! Ja, mondhatni minden oké, de k…ra nem akarok itt lenni. Vissza akarok menni hozzád és végre elfelejteni ezt az egészet. Robert jelenleg csak nyavalyog az orra miatt. Mondjuk én kiröhögtem, amikor megláttam. Meg kell hagyni, gyönyörű lett. Ha jól érettem a makogását eltörted neki.

-        Hehe, mondjuk, nem nagyon érdekel az orra. Az a lényeg, hogy megjegyezze egy életre: nem nyúlhat hozzád egy újjal sem. Bill, komolyra fordítva a szót, amíg a gyámügy vizsgálódik meg ilyenek, maradj otthon, nehogy ebből baj legyen később. Mármint nem tudom, hogy mi számít ezeknél rossznak és mi nem. Nálam már voltak kint és elég jó esélyem van.

-          Itt is voltak, de szar volt az egész.

-          Amúgy valami gáz van, hogy hívtál?

-          Nem, nincs semmi, csak jó lenne, ha végre hazamehetnék.

Jó jel és még több remény. Bill hozzám akar jönni és nem az anyjához és Roberthez. Remélem, minél előbb választ kapok arra a kérdésemre, hogy nevelhetem-e én a fiamat vagy egy állatra bízzák őt. Remélem ebből a „játszmából” én kerülök ki győztesen.     

Schrei

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amihez jó olvasást kívánok! :) 

30.: Pokol

„ Tom Kaulitz a rendőrségen!

A fiatal producert a tegnapi nap folyamán vitték be az őrsre, ahol órákig tartózkodott, majd a szülei társaságában hazament. Vajon mi lehet a számláján?”

„ Tom Kaulitz börtönbe kerül?

Előzetes információink szerint a fiatal producert testi sértéssel vádolják. A rendőrség ugyan nem adott az esetről tájékoztatást, de egyes beszámolók szerint Tom volt barátnője vőlegényét ütötte meg olyan súlyosan, hogy a férfit kórházba kellett szállítani. A lemezkiadó, ahol Tom producerként dolgozik ne kommentálta az esetet, csak annyit árultak el, hogy ez már nem az ő hatáskörük, mivel a fiatalember nem munkaidő alatt követte el a bűncselekményt.”

Ez csak kettő a sok címlap és a cikk közül. Persze egyik sem a valóságot közölte, mert hát ugye ahhoz engem kéne megkérdezniük, ami egyenlő a lehetetlen küldetéssel.

Miközben a reggeli kávémat iszogattam elolvastam az összes rólam szóló cikket, majd még azt is, amit a neten találtam. Miért kell ilyen mértékű hazugságokat terjeszteni valakiről? Mosogatás közben megszólalt a telefonom, amire azonnal ugrottam, mert azt hittem Bill hív, de csak anyu volt.

-   Szia, nagyfiam! Hogy érzed magad? Tudsz már valamit? – azért anyu is aggódik Bill miatt, bár ő nem tudja a sztori hátterét

-   Szia, anya! Rohadt szarul vagyok, és nem tudok semmit Billről, ami az őrületbe kerget. Nem érdekel, hogy velem mi lesz, csak a fiamat hozzák vissza hozzám, a többi már mellékes dolog. Titeket nagyjából békén hagynak?

-     Velünk minden rendben, csak foglalkozz azzal, hogy a gyámhivatal mindent rendben találjon nálad és visszaadják a fiadat. Tom, jobb, ha elmondod nekik a teljes igazságot Bill érdekben! – ekkor viszont csengettek, amiért le kellett tennem a telefont

-      Anyu, most mennem kell, mert jött valaki, de majd beszélünk még. Sziasztok!

Gyorsan eltettem még a kávésbögrémet az asztalról és mentem ajtót nyitni, ahol két férfi és egy nő állt. A nőnek hosszú, vállig érő vörös haja volt, lila kosztümnadrágot és hozzá illő blézert viselt, a két férfi, akik hozzám képest alacsonyak voltak fekete öltönyt viseltek. Azonnal tudtam, hogy kik ők.

-     Jó napot kívánok uram! Adela Rhode vagyok, ők Reynald Smidt és Tibald Töpfer. Ön bizonyára Tom Kaulitz!

-          Jó napot, igen én vagyok!

-  Rendben, mi a gyámhivataltól jöttünk, és szeretnénk kivizsgálni az ön helyzetét, hiszen ön kérvényezte, hogy a fia, Bill Kaulitz itt maradhasson annak ellenére, hogy a hivatalos elhelyezése az édesanyjánál, Leona Schrödernél történt. – jajj, mennyi fölösleges szöveg

Ezután hál istennek abbahagyták a dumálást és elkezdtek a házban nézelődni. Konkrétan mindent feltúrtak, a legutolsó szögig. Megnézték a nappalit, a konyhát, a szobámat, ahol tüzetesebben vizsgálódtak, bár nem tudom, mit keretek. Legutoljára Bill szobáját hagyták, ami még úgy volt, ahogy hagyta. Amióta rajtakapott a kutatáson nem járkálok be hozzá, nehogy elszálljon az a maradék bizalma is. Amint beléptek láttam rajtuk, hogy nem tetszik nekik a látvány. Mindenhol szanaszét hagyott ruhák és talán egy pizzás doboz kólával az asztalon, meg a sminkcuccai, amiket nem volt ideje elpakolni.

-     Maga tisztában van azzal, hogy a fia sminktermékeket használ? – fordult felém Reynald, szánakozó fejet vágva

-       Igen, tudom, de nem érdekel. Ha így érzi jól magát, akkor ez van. Nem tiltok meg neki semmi ilyesmit.

-     Azzal is tisztában van, hogy ez a szoba nem alkalmas egy gyereknek? Úgy értem nézzen körbe; kupleráj van mindenütt. – Adela nem rejtette véka alá a megjegyzéseit

-    Nézzék, a fiam nem szereti, ha szobájában turkálok, ezért úgy döntöttem, hogy majd ő takarítja, ha koszosnak találja. Természetesen én is benézek néha és kezébe nyomom a takarítóeszközöket, viszont Bill nem egy kisfiú, akik együtt kell lennem non-stop 24. – tudtam, hogy nem ez volt a válasz, amire vártak, de ez van

Ezután még feltettek néhány kérdést, amire kivétel nélkül normálisan válaszoltam ugyanis ezen múlik, hogy visszakapom-e a fiamat.

-    Uram, próbáljon megnyugodni, mi mindent megteszünk, hogy a fiúnak a legjobb legyen. Halkan megsúgom magának, hogy önnek több esélye van, mint az anyának, Frau Schröder vőlegénye miatt. – Adela ezzel a mondattal fejezte be a társalgást és csukta be maga mögött az ajtót    

Schrei

Sziasztok! Ahogy ígértem meghoztam a folytatást, amihez jó olvasást kívánok! :)

29.: Előzetes

A rendőrök konkrétan úgy tuszkoltak be a kocsiba, mintha a világ legnagyobb bűnét követtem volna el az emberiség ellen, pedig én csak azt a kis mitugrászt csaptam le. Még akkor sem éreztem megbánást, amikor halottam, hogy kihívják a mentőket, sőt inkább örültem neki. Valahol nem nagyon tudott izgatni, hogy mi baja lett Robertnek, sokkal inkább az, hogy mi lesz Billel, hiszen így nagyon kevés az esélye annak, hogy velem maradhat. Ilyen szempontból viszont még nem gondoltam bele a következményekbe, úgy értem, így Leonának lesz esélye, hogy visszavigye a fiamat, ahol együtt kel majd élnie Roberttel.

A kapitányságra nagyon lassan tudtunk csak megérkezni, mert valami útjavítást kellett kikerülnünk, de még így sem tudtam lehiggadni teljesen. Amikor beléptünk az ajtón hatalmas káosz fogadott és persze nagy zaj. Mondjuk most kivételesen örültem annak, hogy nem rám figyelnek, mert már így is láttam egy- két újságírót, akik szorgosan készítették rólam is a képeket. A kapitányságon egyből egy kihallgató szobába vittek, ahol már várt rám egy rendőr és egy nő, akiről nem tudtam megállapítani, hogy ki. Bent csak egy asztal és két szék volt, az asztalban pedig bilincsek. Még helyet kapott egy mikrofon és egy kamera is, amit rögtön el is indítottak.

-     Jó napot kívánok! Foglaljon helyet, hogy megkezdhessük a beszélgetést! Csak, hogy tudjon róla; jogában áll hallgatni illetve minden, amit mond felhasználható maga ellen. – hehe, mint egy gagyi filmben

-        Rendben! – válaszoltam normális hangnemben, mivel nem akartam még több büntetést azzal, hogy ellenszegülök

-      Tisztában van azzal, hogy mivel vádolják? – kérdezte a rendőr, aki leült velem szemben

-          Igen, testi sértéssel. –válaszoltam egykedvűen, miközben az asztalt néztem

-          Rendben, akkor, ahogy látom nem fog ellenkezni, így nem lesz sok dolgunk. Arra kérem, hogy válaszoljon minden kérdésemre egyértelműen és jól hallhatóan!

-          Oké.

-          Honnan ismeri Robert Berger-t?

-     Az ex-barátnőm vőlegénye vagy mije. Pár napja még valami ilyesmit mondott, de akkor sem nagyon érdekelt.

-    Ha jól értesültem a kollégáktól önnek van egy fia, Bill Kaulitz. Leona Schröder a fiú édesanyja?

-      Igen, de Leonával már Bill születése előtt szakítottunk, csak a fiunk miatt tartjuk a kapcsolatot. Nézze, tudom, hogy nem szabadott volna ütnöm, de egyszerűen nem tehettem mást.

-          Miért nem? Mi történt, hogy ezt kellett tennie? A férfi csupán egy mondatot mondott a fiának, mire ön ütött.

-          Nem szeretném ebbe belekeverni ezt a problémát, mert nem tartozik ide.

Persze még faggattak egy darabig, de Bill kérését tiszteletben tartva nem mondtam el a rendőröknek, hogy mik történtek korábban. Tudom, hogy még erre nincs felkészülve és nekem se mondta volna el, hanem hallom meg a beszélgetést. Azt meg nem akartam, hogy a kényszerítés miatt újra drogokhoz nyúljon vagy visszamenjen ahhoz a bandához. Elég volt egyszer kihoznom őt onnan.

Konkrétan még órák múlva is ott ültem a kihallgató szobában, annyi különbséggel, hogy már csak várnom kellett az ítéletre. Vagy elengednek azzal a feltétellel, hogy elérhető maradok, vagy előzetes letartóztatás néven itt tartanak egy fogdában. Bevallom, az előbbinek jobban örülnék.

Mialatt vártam, valaki értesítette a szüleimet és Billel együtt idejöttek, hogy beszélgethessenek velem erről az egészről.

-        Anyu, mondtam már, hogy meg volt az okom rá! Te is nagyon jól tudod, hogy indok nélkül nem ütök meg senkit. – válaszoltam anyunak a kérdésére, amit már vagy századszorra tett fel öt perc alatt

-          Fater, mi van, ha engem is elkezdenek faggatni? Elmondjam nekik szerinted? – nézett Bill a szemembe, amiben egy kis pánikot láttam

-          Ahogy érzed, és szerinted helyes lenne. Nekem nem segít se így, se úgy.

-        Miről van szó? Tom, miért titkolózol előttünk? – kérdezte apu, akinek mindig mindent tudnia kell

-      Semmi, ebbe nem szeretnélek titeket beavatni, mert megígértem Billnek, hogy ez kettőnk között marad.

Még beszélgettünk volna, de megjött a rendőr, aki elvitt egy irodába, ahol már vártak rám. A teremben egy hatalmas tölgyfa asztal, bőrfotel, egy kényelmetlennek ígérkező szék és persze egy német zászló díszelgett, mellette a kapitányság címerével.

A rendőrtiszt visszaadta a papírjaimat, amit még a kihallgatás elején kértek el, majd elkezdett beszélni. Olyan szakszavakkal dobálózott, amiknek felét nem értettem, de nem is akartam. Engem egy valami érdekelt most. Bill.

-          Azt lehet tudni, hogy mi lesz a fiammal? Mármint velem maradhat? – kérdeztem kétségbeesve, hiszen nem akarom, hogy visszamenjen ahhoz az őrülthöz

-          Erről egy vizsgálat fog dönteni. Természetesen a fiával is beszélgetni fog az illetékes és magával. Addig, a legjobb lesz, ha Bill visszatér az édesanyjához. – csak azt ne

Ettől a választól annyira letaglóztam, hogy válaszolni sem tudtam. Annyira elborult előttem minden, hogy csak annyit vettem észre, hogy már úton vagyok a lakásom felé, ahol Bill már pakol és lassan az az őrült elviszi és ki tudja, hogy mit művel vele. 

Helyzetjelentés

Sziasztok!

Tudom, hogy már nagyon rég jelentkeztem új résszel, vagy bármi olyannal, ami azt mutatná Számotokra, hogy még működik a blog. Sajnos nagyon sok időmet elvette a folyamatos tanulás és a készülés, hiszen ez az év nekem már számított - elég sokat. Most viszont itt van a nyár, ami azt is hozza magával, hogy folyamatosan lesznek részek és talán a nyár végére már egy új történet fog futni, aminek egyenlőre nem árulom a címét, hadd maradjon titok.

Remélem sokan örültök ennek a bejegyzésnek, ugyanis holnap már érkezik is a Schrei folytatása, ami most sem marad izgalmak nélkül.

Mindenkinek kellemes nyarat, az érettségizőknek sikeres szóbelizést kívánok! :)