Schrei

Sziasztok! Meghoztam a 3.részt, amiben Tomnak még mindig nem sikerül közelebb kerülni a fiához.
Egyébként, ma három éve, hogy elkezdtem ez a blogot; de erről majd este egy kicsit részletesebben. :) 
Jó olvasást hozzá!

3.: Nehéz

Miután hazajöttem, a fiam nélkül elindultam lefeküdni, de nem tudtam aludni. Egész éjszaka azon gondolkodtam, hogy hol lehet Bill és vajon mit csinál és kivel. Remélem nem keveredett bajba. Mindenesetre reggel el fogok beszélgetni vele erről a dologról. Ezt nem csinálhatja, semmiképpen a saját érdekében sem.

Reggel öt lehetett, amikor hallottam, hogy az ajtó csukódik és dübörög a lépcső, amin Bill jött fel. Úgy döntöttem, hogy majd akkor beszélek vele, ha kialudta magát, hiszen így ne soka értelme lenne, hiszen egész éjjel fent volt, ahogy én is, ezért megpróbáltam aludni egy kicsit, most, hogy Bill itthon van.

Tíz órakor ébredtem fel, ami nekem már rég késői óra. Normál esetben hétkor kelek, de most borzasztó éjszakám volt, de szerintem minden hasonló helyzetbe került szülő így reagált volna.

-          Bill, szeretnék veled beszélni, kicsit később, amikor már teljesen magadnál vagy! – jelentettem ki, miután láttam rajta, hogy még nincs egészen ébren

-          Jó! – forgatta a szemét

A délelőtti órákban csak voltunk egymás mellett, ami persze nem azt jelentette, hogy haragszunk egymásra, csak egyszerűen nem akartam, hogy megint elmenjen itthonról, ezért még át kellett fogalmaznom a mondandómat.

Ebéd és a mosogatás után viszont leültem vele beszélgetni, mint apa a fiával.

-          Fiam, nem tudom mi volt az a tegnap esti dolog, de nem akarom, hogy ebből rendszer legyen. Ilyet egyszerűen nem lehet csinálni! Mégis mit képzeltél te?

-          Fater, mondtam már, hogy nekem senki nem parancsol és te sem vagy kivétel. Azt csinálok, amit akarok! Egyébként a haverjaimmal voltam és ennyi!

-          Bill, a régi gyárnál voltál? Az igazat!

-          Miért érdekel téged ennyire? Amúgy nem, a városban voltunk – nem szokott hozzá az erősebb irányításhoz, de majd lassan belejön

-          Mert az apád vagyok és tudni akarom, hogy merre jársz. És nehogy azt hidd, hogy az lesz, amit te akarsz!

Nem értem a mai fiatalokat; úgy viselkednek, mintha az övék lenne a világ. Tizenöt évesen még az iskolában lenne a helye, ehelyett, csak a barátoknak nem nevezhető emberekkel van elfoglalva.

-          Különben lesz egy buli holnap – közölte velem a tényeket a fiam

-          Hol, kivel és miért? – nem tervezem, hogy ilyen maradok, hiszen semmi közöm a fiam magánéletéhez, de meg akarom ismerni ezeket az embereket

-          Még mindig a haverjaimmal, csak úgy és itt lesz

-          Itt biztos nem! Nem fogsz drogtanyát csinálni a lakásomból! – sejtem, hogy valamit tol Bill is, mert Leona szerint sokszor volt fura a viselkedése

-          Nem vagyunk drogosok! Egyszerű házibuli….

-          Nem!

Meg sem várta, hogy folytassam a mondatot, egyszerűen felállt és elment. Most hogy beszéljek vele, ha ilyen?

Később Leona jött át, mert ugye úgy beszéltük meg, hogy bármikor jöhet Billhez.

-          Hol van Bill? – kérdezte, mikor beértünk a nappaliba

-          Nem tudom. Bulit akart csinálni én nem engedtem, majd elrohant és azóta nem láttam

Hosszasan beszélgettünk még a fiunkról, de nem jutottunk dűlőre a viselkedését illetően. Végül arra jutottunk, hogy majd hívom, ha hazajött.

*Bill szemszöge*

Nem tudom, mit akar apám elérni ezzel a hülyeségével, de az egyszer biztos, hogy nem fogja átvenni az irányítást az életem felett. Tény, hogy néha agresszívabb vagyok kelleténél és pofátlanabb is, de így legalább senki nem akar a közelembe jönni.

 Miután eljöttem otthonról a haverokhoz mentem, akik mindig megértenek engem, akármi van. Tudom, hogy nem megoldás, hogy ezt csinálok, de nekem így jó. Miért olyan nehéz felfogni ezt?