Sziasztok! Meghoztam a folytatást, ami igazi semmittevős napot ír le. Jó olvasást hozzá! :D Egy pár szónak most is örülnék!
6.: Hármasban
6.: Hármasban
Reggel óvatosan kimásztam Barbi alól, aki még ezt sem vette
észre, annyira aludt. Egy darabig csak megbabonázva néztem, majd úgy döntöttem,
hogy csinálok neki reggelit.
-
Szia, Tom! Mit csinálsz? – mentem le ugrálva a lépcsőről
-
Reggelizem, ahogy látod! De mitől van ilyen
jókedved? Csak nem…. – nézett rám sokat sejtő mosollyal
-
Na, menj a tudod hova, nem volt semmi. –
vigyorogtam, mint egy kis tini
-
Jól van öcsi, értem én; nem akarsz beszélni
róla.
Ezalatt már javában készítettem a Barbinak szánt reggelit,
majd felvittem a szobámba.
-
Jó reggelt szerelemem! – csókoltam meg
-
Szia, Bill! Hmm… ágyba kaja? – nézett rám egy
mosoly kíséretében
-
Neked mindent kicsim.
Mindketten megkajáltunk, majd gondolkozni kezdtünk, hogy mit
csináljunk ma. Azt tudtam, hogy ha most kimegyek vele az utcára csak így, akkor
azonnal lebukunk, ami nem tenne jót a friss kapcsolatunknak. Ezért úgy
gondoltam, hogy maradjunk itthon és nézzünk valami romantikus filmet.
-
Tom, jössz velünk filmet nézni? – mentem át a
szobájába, kopogás nélkül
-
Nézzek veletek valami full nyálas szerelmes
filmet és nézzem végig a csöpögéseteket? Kösz, kihagyom.
-
Ne legyél már ilyen! Megnézzük az általa
választott filmet, majd te is mutatsz egyet! Gyere már! – köny9örögtem, tulajdonképpen
nem is tudom, hogy miért
-
Jó, de
akkor valami brutál horror legyen a másik!
Még csináltam négy adag popcornt és indulhatott is a DVD.
Nem mondom, hogy hű de nagy film lett volna a romantikus vígjáték, de azért
tetszett. Persze Tom halálra unta magát, és ha jól láttam el is aludt egyszer. Legalább addig sem beszélt.
Miután vége lett felkeltettem a bátyámat és megnéztünk egy
horror filmet, amit ő választott. Barbi nem kicsit ijedt meg egy-egy
jelentenél. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a film elejénél még mellettem
ült, csak a kezemet fogta, a végénél pedig már teljesen az ölemben volt.
-
Vége van már? – kérdezte tíz percenként
-
Nincs, de nem kell nézned, ha nem akarod. Ki
mehetünk, ha neked úgy jobb. – simogattam a hátát
-
Nem kell, kibírom! Megnézem, de azt nem
garantálom, hogy aludni is fogok két- három napig.
-
Te inkább a romantikus filmeket szereted jobban?
Semmi akció vagy horror? – kérdezte Tom, de fel sem nézett a filmből
-
Nem, nem szeretem az erőszakot. Inkább
vígjátékokat nézek szívesen. – válaszolt, de alig fordította a fejét Tom felé
-
Twilight-ot azért meg merted nézni? – poénkodott
a bátyám, saját viccén nevetve
-
Tom! – szóltam rá erősen – Hagyd abba! HA fél,
akkor fél; nem lehet mindenki olyan mint te vagy én.
-
Jó, bocs, csak hülyültem.
Hamar elcsendesedett a szoba és újra a filmre
koncentráltunk, illetve Barbi arra, hogy minél kevesebbet lásson belőle. Miután
vége lett a filmnek Tom elment a szobájába, mert elmondása szerint randija
lesz. Ketten maradtunk Barbival, így csak egymáshoz bújva szerelmeskedtünk
éjfélig. Ekkor úgy gondoltunk, hogy most már ideje elmenni, fürdeni. Először ő
ment majd én. Hajnali kettő felé nyomott el minket az álom, úgy ahogy tegnap
is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése